27. Rész: Palacsinta & medúza

Itt a 27. rész! Remélem tetszik! *Bia*

"De aztán hirtelen valami nagyon hideget éreztem, ami ellepte az egész testemet... "

Aztán rájöttem mi volt az, de akkor már késő volt, az egész testem tiszta víz volt. Kinyitottam a szemem, és Viktort láttam magam fölött.
- Találtam egy vödröt! - mutatta fel az eszközt, amivel nyakon (és testen) öntött vízzel.
- Ez hideg, te hülye! - kiáltottam és felkeltem, hogy bosszút álljak a merénylőn, de ő csak ezt várta, felkapott (mostanában ez az új szokása, állandóan felkap), és egy jól irányzott mozdulattal bedobott a vízbe. Milyen kedves... Gyorsan felúsztam a felszínre, és akkor már Viktor is ott volt. Hogy lehet ilyen gyors? - Ez nem volt szép! - néztem rá szúrós szemekkel.
- Gyere, kiengesztellek... - ragadta meg a karom, és jó közel húzott magához. Ajkaink már súrolták egymást, mikor a vállamnál fogva a víz alá akart nyomni. De én ezt előre láttam, a megfelelő pillanatban léptem egy jó nagyot hátra, így ő csak a levegőt tolta lefelé nagy lendülettel, aminek következtében arccal a vízbe zuhant! Háhá! 1-1! - Ez mi volt? - kérdezte, mikor kiemelte testét a vízből.
- Bosszú! - vigyorogtam rá.
- Szép volt! - ismerte el. - Méltó ellenfél vagy.
- Köszönöm... De várj! Fordulj meg, lassan! - kértem. Miután megtette, furán nézett rám, nem nagyon értette, hogy ez most mire volt jó. - Tudom hol a tetkód! - jelentettem ki. Tudom, hogy a combján van, hisz az összes többi részét látom, mivel hosszú fürdő gatya van rajta.
- Mondtam: egyszer majd megmutatom! Egyszer! - hangsúlyozta.
- Jó, jó, de mikor? - türelmetlenkedtem.
- Majd! - mosolygott.
- Hah! - tettettem sértődöttséget, majd belevetettem magam a vízbe, és elkezdtem úszni befelé. Mikor legközelebb megálltam, már nem volt a lábam alatt talaj. Viktor is ott volt, előttem, gondolom utánam jött.
- Mit csinálsz? - érdeklődött.
- Csak úszom. - mondtam rezzenéstelen arccal.
- Na gyere ide, te kis sellőlány! - húzott magához és megcsókolt, én meg hagytam. Mikor elváltunk, csak akkor vettem észre, hogy igazából eléggé messze vagyunk a parttól.
- Jó messze van a part... - tűnődtem. Mielőtt Viktor válaszolhatott volna, felsikítottam. Iszonyú fájdalom hatolt a lábamba, azt hittem, ott helyben elájulok.
- Cinthia! Cinthia, mi történt? - kérdezte Viktor, de a fájdalomtól válaszolni se tudtam.

Vivi szemszöge:

Hú, Cintyék jól beúsztak... na mindegy. Apropó beúszás, hol van Tomi? 2 perce csak a tenger fenéket kémleli! Mit csinál? Előbb-utóbb csak kiderül, mi olyan érdekes a sok moszat között... Nagyon tűzött a nap, így hát felvettem a napszemüvegem. Kezdtem unatkozni, mivel egyedül voltam, bár néha láttam Tomit, ahogy feljön a víz alól, de utána rögtön vissza és merült, meg amúgy is elég messze volt már tőlem. Melegített a hülye hajam, ezért úgy döntöttem, hogy befonom. Már nagyon kicsi korom óta fonó-mániám van, épp ezért nagyon jól is megy. Nem sokkal később már kész is voltam, ezért mikor Tomi megunta a planktonok szuggerálását, és kijött a vízből, megmutattam neki a hajam.

- Ú! Jól sikerült. - dicsérte meg a művem, és lefeküdt a mellettem lévő napágyra. - Figyelj... - fordult felém, és én is így tettem. - Nem hiszem, hogy maradhatunk 13.-áig. Ha apánk megneszeli, hogy lejöttünk, nem fog repesni az örömtől. És ha maradunk 4 vagy 5 napot, annyi idő alatt csak feltűnik neki, hogy nem vagyunk ott. Szokta csekkolni a klubbot meg a Guccit, hogy azért meggyőződjön róla, tényleg Párizsban vagyunk. De hála az égnek, ezt mindig szuper titkosan teszi, sose futunk össze vele. Nem mintha félnék tőle, vagy ilyesmi, de ha rájön, hogy szó nélkül leléptünk, elintézi, hogy ne játszhassunk a diszkóban. Befolyásos ember. Nagyon okos, tudja, hogy nekem csak abból van jövedelmem. És ha ott nem lehetek, azt hiszi, hogy majd rászánom magam én is valami "normális munkára". És onnantól kezdve, hogy egyszer meglógunk, nagyon rövid pórázon fog minket rángatni, amit elég nehéz elviselni. Egyszerűbb, ha nem tud erről a kis kirándulásunkról. - simította meg az arcom. Gondoltam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez az egész "el tudunk szabadulni, kemények vagyunk" féle magatartás csak hiú remény. Nem tudnak ők elszabadulni! Éreztem, hogy valami nem lesz jó. Tomi láthatta rajtam, hogy nagyon gondolkozom, mert így folytatta: - De most itt vagyok, melletted! - ült át az én székemre, és megcsókolt.
- Viktor is így gondolja? - kérdeztem némi hallgatás után.
- Igen, szerintem osztja a véleményem.
- Értem... - bámultam a földet.
- Hé, hé! - emelte fel az állam. - Az apám soha, de soha nem fog közénk állni! Ezt az egyet megígérhetem! Ő az utolsó dolog, ami szétszakíthat minket! Ezt az egyet tartsd észben! - nézett rám komolyan.
- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Egyszerűen csak tudom. - mondta. Vettem egy mély levegőt, és mosolyt erőltettem az arcomra. Megkedveltem Tomit, éppen ezért nem akarom, hogy bármi bonyodalom legyen, mivel így is elég nagy komplikáció az, hogy 3 hét múlva hazamegyünk. És ez most nagyon Cintysen hangzik, de akkor mit fogunk csinálni? Á, gondolatok, gondolatok, gondolatok! Hagyjatok békén! - Figyelj... - kezdte újra Tomi. - Hagyjuk itt ezt a két marhát! - mutatott Viktorék felé, akik épp nagyon messze voltak, és épp csókolóztak. - Együnk valamit! - pattant fel, majd a kezét nyújtotta és felhúzott. - Láttam idefelé jövet egy palacsintázót. Az megfelel?
- Tökéletes! - válaszoltam. Bementünk a házba, átöltöztünk (én kibontottam a hajam), és gyalog vágtunk neki a rövid útnak. Pár perc alatt odaértünk a palacsintázóhoz, leültünk egy asztalhoz, beszélgettünk, meg közben azért rendeltünk is. Én egy csokis-banánosat, Tomi pedig egy epreset.
- Azt már vágom, hogy apukád kemény ember. Milyen anyukád? - kérdeztem, miközben a kajára vártunk.
- Anyukám? Ő olyan... hát, igazi angyal. De komolyan! Soha nem mutatja ki a fájdalmát, mindig másokkal törődik, önkéntes munkát végez, meg minden. Miután apu elhagyta, úgy érezte, hogy azt azért kapta mert hatalmasat vétett. És mikor erre rájött, bár szerintem ez baromság, akkor kezdett el önkénteskedni, segíteni a szegényeken, a betegeken, meg ilyenek. Hogy jóvá tegye a bűneit. És tényleg egy teljesen tiszta lelkű, őszinte asszony. Egyetlen egy hibája van, a cigaretta. Azt nem tudja letenni, megnyugtatja. - mesélt mosolyogva. Láttam rajta, hogy nagyon szereti az anyukáját. - Én a te szüleidről csak annyit tudok, hogy úgy érzed elhanyagolnak.
- Ennyit elég is róluk tudni. - vágtam rá.
- Akkor mesélj a testvéreidről. A nővéredről meg az öcsédről.
- A tesóimról? Róluk órákat tudnék beszélni.
- Van időnk.
- Hát jó. - egyeztem bele. - Az öcsém 14 éves, Ádámnak hívják. Ő igazi életre való kis srác. Most ballagott el az általánosból, jövőre megy gimibe, és teljesen be van sózva. Ő az a fajta fiú, akiért megőrülnek a lányok! Mondjuk könnyű kék szemmel, szőke hajjal, kockás hassal, és jó humorral menőnek lenni. Hogy is mondjam... olyan igazi csibész! Mióta az eszét tudja, foci labda van a lába alatt, minden nap van edzése, ő az egyik legjobb játékos a csapatban, ő lövi a legtöbb gólt. Bár elég nehéz lehet koncentrálni, ha közben egy csapat tini lány szurkol neked a lelátón. De ő ezt is nagyon jól kezeli. Amúgy meg jobb fiú testvért nem is kívánhatnék, egyszerűen imádom a stílusát, mindig szétröhögöm magam a poénjain, és imádok neki vásárolni, fiúknak annyival egyszerűbb. - veséztem ki az öcsémet. És akkor jöhetett a nővérem. - Niki pedig... hát... igazi party arc. Nincs olyan buli, ahol ő ne jelenne meg, van egy barátja, akit nagyon szeret, igazán komoly a kapcsolat, és a srác is teljesen normális. Ahogy azt már máskor is mondtam, Nikivel mindig én vásárolok, ami isteni, hisz miközben én adok neki tanácsokat, én is egy csomó mindent tanulok. Amúgy meg tőle tanultam mindent, ő 23, 5 évvel idősebb, szóval pasis ügyekben mindig ő adott tanácsokat, meg ő tanított meg mindenre. Cipőt kötni, főzni, mosogatni, ő tanult mindig velem, mikor kicsi voltam. Szóval a mi helyzetünk hasonló mint a tiétek, nálunk is a három testvér aki nagyon összetartó. - fejeztem be. Időközben megjött a palacsinta, úgyhogy hozzá is láttunk. Nagyon guszták voltak.

Nagyon jól nézett ki mind a kettő, nehéz volt megállni, hogy Tomi epresébe ne  kóstoljak bele.
- Értem... De azért gondolom a szokásos testvér harcok is megvannak. - mosolygott.
- Az? Persze... van mikor az egész környék a mi ordítozásunktól zeng.
- Nálunk csak ritkán vannak, de azok nagyok! Bár az utóbbi éveink úgymond "békésen" teltek. - fejtegettük a "testvérek" témát. Ez az, ami a fő közös pontunk, mindkettőnknek van egy lány, és egy fiútestvére. A palacsintázás közben végig erről beszéltünk, aztán, mivel fent az étterem tetején van egy terasz, oda felmentünk, hogy megnézzük milyen a kilátás.
Nekem nagyon tetszett, Tominak is, sőt olyannyira, hogy meg akarta örökíteni a panorámát, és engem együtt, szóval felültetett a korlátra, és úgy fotózott le. Rengeteg képet csinált, végül egy volt elviselhető, ahol épp fekszem, és letakarom az arcom.

A deszka egy sráchoz tartozott, aki mellettünk kémlelte az óceánt. Tomi elkérte tőle, szerinte így jobb az összhatás. Aztán persze utána visszaadtuk a fiúnak.
Visszamentünk a szállásunkra, de Cintyék se a házban, se a parton nem voltak. Aztán jött egy hívásom Cintytől. Felvettem, de a barátnőm helyett Viktor szólt bele.
- Na végre felveszitek, hol vagytok? - kérdezte nyugodt hangon. Bár éreztem, hogy belül nem ilyen higgadt.
- A szálláson... - feleltem.
- Az király, és miért nem veszitek fel a telefont? - tette fel az újabb kérdést.
- Bocs, nem volt nálunk. Miért ti hol vagytok?
- A közeli klinikán. - válaszolta Viktor, és itt már határozottan tudtam, hogy nem nyugodt.
- Mi? Kórházban? Mi történt? - riadtam meg.
- Cinthiát megcsípte egy medúza... - hallottam a vonal túlsó végéről.