26. Rész: A Calais-i szállás

Sziasztok! Itt az új rész! Komizzatok! *Bia* 

"Nem bírtam magammal, berontottam a házba, és elállt a lélegzetem!"

Egy fehér folyosó tárult elém, és én rögtön befordultam jobbra. Jól tettem, a nappalival találtam szemben magam. Keskeny volt, benne hosszú, fehér kanapéval, plazma tv-vel, és egy kis asztallal.

Tomi jött be mögöttem, levágta magát a kanapéra, és bekapcsolta a tv-t, meg elővette az iPad-jét.
- iPad! - kiáltotta Vivi, mikor megpillantotta az asztalon. Rögtön rávetette magát a tabletre, úgy tűnik náluk ennyiben ki is merült a "lakás felfedezése". Én viszont kimentem a folyosóra, és tovább mászkáltam, Viktorral a nyomomban. A következő helység ahova bementem, a konyha volt, ami piros színt kapott, és szép tágas volt. Nagyon tetszett!

Elképzelem itt a srácokat, miközben tüsténkednek... juj! Na jó, inkább tovább megyek. A következő szoba a fürdő volt, ide csak épp hogy benéztem, de rögtön lenyűgözött. Wow!

Aztán... hát mit is mondhatnék? Hogy milyenek voltak a szobák? Á, csak kicsit voltak gyönyörűek... Mind a kettőt megnéztem, hogy eldöntsem, melyik a "kevésbé lányos", és akkor az lesz a fiúk szobája. Először a bal oldalon lévőbe néztem be. Otthonos volt, elég lányos, szerintem ez jó lesz nekünk.

Aztán volt a másik... hát, nem azt mondom, hogy fiús, de azért elmegy...

Hát, ez van. Ezt kapják a srácok. Viktor bejött utánam a szobába, és kissé ledöbbent. Aztán láttam, hogy nagyon gondolkozik, végül így szólt:
- Nem is olyan gáz... lényeg, hogy itt legyek Calais-ben. Veled... - suttogta az utolsó szót. Elmosolyodtam, és megpusziltam.
- Megyek, rendet teszek a kockák között! - utaltam arra, hogy Vivi az előbb ordította el magát, hogy "add ide a távirányítót!", és kéne valaki, aki szétcsap közöttük. Bementem a nappaliba, és elvettem tőlük (nem kis harcok árán) a távirányítót, majd kinyomtam a tv-t.
- Nyugodjatok már le! Jézusom... - forgattam a szemem, mikor Tomi elkezdte csikizni Vivit, aki erre úgy sikítozott, mintha nyúzták volna. Érett felnőttek... na mindegy. Letettem a távirányítót, és csak akkor vettem észre a függöny mögött egy üvegajtót... terasz! Kimentem, és hát... juj! Ennyit tudok mondani! A kilátás valami űberfantasztikus volt (már ha van ilyen szó)! Pont a tengerre néz! Jézusom, leszédülök! Ááá! Úristen! De gyönyörű!

Itt se fogunk unatkozni... mikor jöttünk a városban, láttam pár érdekes dolgot. Aquapark, mozi, sportpálya, szörf... jujjj!!
Viktor is kijött a teraszra, és az ő álla is leesett a kilátást látván.
- Ez gyönyörű! Majdnem utolér téged... - nézett mélyen a szemembe.
- Hagyd már ezt, mert elpirulok! - tiltakoztam.
- Nem baj az... Figyelj... szerintem innen is be tudlak dobni a tengerbe! - kapott fel, és indult meg velem a korlát felé, én meg folyamatosan kapálóztam! Most komolyan innen bedob? Nincs jól! - Á, majd máskor. Ne lőjük le a poént az első nap! - mondta, és felültetett a korlátra. Még így is elég félelmetes volt... - Ne félj, foglak! - tartott erősen, majd megcsókolt.
- Gyönyörű a szállás... - kezdtem a téma váltást.
- Szerintem is. Hogy találtátok? Nagyon drága volt? - érdeklődött.
- A szülők megtiltották, hogy az árakat nézzük. Gondolom azért, mert ha láttuk volna, hogy mi mennyibe kerül, nem engedtük volna, hogy megvegyék nekünk. Szóval passz.
- Értem. És, mi a mai program?
- Gondoltam lemehetnénk a partra... - próbálkoztam.
- Hát... Tomi! - kiáltott be, mire a srác kijött.
- Na? Azta... jó ez a szállás! - bólintott elégedetten.
- Jézus, Mária, Szent József! - ámult el Vivi, mikor ő is kilépett a teraszra. - Te jó ég!
- Tomi! Figyelj! - lóbálta meg Viktor a tenyerét a fiú előtt, aki erre feleszmélt az álmodozásból. - Gondolom te passzolod a tengerpartot.
- Ú, azt igen. - fintorgott, mire kérdőn néztünk rá. - Bocs lányok, tudjátok, hogy imádom a természetet, meg minden, na de a tengerpart! Tolonganak az emberek, mint vízben a heringek! Fúj!
- Tomi, gyere ide a korláthoz, és nézz le! - utasítottam, mire úgy is tett. - Látsz itt valahol embert? - kérdeztem, és ő megrázta a fejét. - Na! Akkor?
- Úgy érted, van saját strandunk? - kerekedett el Vivi szeme.
- Igen, ez a házhoz tartozik. - jelentettem ki ünnepélyesen.
- Ez komoly? - nézett rám három döbbent tekintet.
- Igen, halál komoly! - válaszoltam nekik.
- Te jó ég... - sikított fel Vivi, és a fiúk is boldognak tűntek. - Mire vártok? Vár a strand! - indult vissza a házba, hogy átöltözzön. Mind követtük a példáját, és pár perc múlva már a kivitt nyugágyakon feküdtünk, mi lányok. A fiúk totál belelkesedtek, felvették a búvárszemüvegeiket, és a tenger fenéket kémlelték. Ami nem lehetett túl érdekes, de ők tudják. Mi, Vivivel csak feküdtünk, és hagytuk, hogy barnuljunk a tűző nap által (persze be voltunk kenve naptejjel, leégni azért nem szeretnénk). A szemem be volt csukva, de éreztem, hogy egyszer csak a nap eltűnik. Mármint a fénye. Gondoltam, Viktor fölém állt, vagy ilyesmi, és kitakarta a napot. De aztán hirtelen valami nagyon hideget éreztem, ami ellepte az egész testemet...