"Nem tudtam kijutni, üvöltött a zene, és körülöttem mindenki be volt piálva..."
Vivit már rég nem láttam, de szerintem ő is hasonlóan érezhetett, mint én. Nagy nehezen ki tudtam húzni a telefont a zsebemből, és felhívtam valakit, aki bár elég kicsi az esély, hogy felveszi, de talán szerencsém lesz. Már nagyon rég óta csörgettem, és már épp le akartam tenni mikor végre felvette.
- Szia Cinty! - köszönt bele Viktor. Semmi háttérzene, semmi. Hol van?
- Viviel csináltunk egy hülyeséget. Eljöttünk egy helyre amit nem ismerünk. Nagyon sokan vannak, és eléggé félek. Nem találom Vivit. - hadartam kétségbeesetten.
- Hol vagy? - kérdezte, és hangjában ott bujkált az aggodalom és az idegesség. Pedig elég nyugodt fajta.
- Partie, azt hiszem ez a neve a helynek.
- Jó, akkor most nagyon figyelj. Elindulunk értetek, amilyen gyorsan csak tudunk, ott leszünk. Ne menj sehova, ott állj meg ahol most vagy, és csak akkor mozdulj meg, ha meglátod Vivit. Nagyon sietünk, de a lényeg, hogy ne ess pánikba! TOMI! Gyere!! - üvöltötte, és letette. Mégis, hogy maradjak egy helyben? Eltaposnak az emberek! Jézusom, de sokan vannak! Azért engedhetnének levegőhöz jutni! Úristen de félek! Hol van Vivi? Mi lesz? Éreztem, hogy a kétségbeeséstől a szemem megtelt könnyel, és elkezdtem szédülni. Fájt a fejem a zajtól, a gyomrom pedig kavargott a félelemtől.
Mikor beszéltem Viktorral? 15 perce... már ide kellett volna érnie... hol van már? A következő pillanatban valaki egy hatalmasat lökött gyenge, erőtlen testemen, én pedig a padló felé kezdtem zuhanni.
Aztán valaki elkapott. Kezei között újra biztonságban éreztem magam. Felpillantottam megmentőmre, és bár érintéséből tudtam, hogy ki az, így már biztos voltam benne. Viktor nézett le rám, majd egy határozott mozdulattal felkapott, és kivitt a diszkóból. Kint végre friss levegő került a tüdőmbe, és könnyeimet is letöröltem. Rámosolyodtam Viktorra, ő viszont mosoly helyett egy nagyon ideges arckifejezéssel ajándékozott meg.
- Hogy lehettél ennyire hülye? Bajod eshetett volna! Önként besétálsz a tömegbe? Mégis mit gondoltál? - kiabált velem. - Mit csinálok, ha valami bajod esik? Mi történt volna, ha nem vettem volna fel a telefont? Akkor mi a jó eget csináltál volna? - nem tudtam megszólalni. Teljesen igaza volt. Akkora hülye voltam!
- Én... én... - sírtam el magam újra. - Úgy sajnálom! - Viktor látva, hogy sírok, odajött, és szorosan átölelt.
- Nem vagyok rád mérges. Csak ideges voltam. De többet ilyet ne csinálj! - nézett mélyen a szemembe.
- Ígérem!
- Itt a másik sokeszű! - szólt oda Tomi, miközben kijött a diszkóból Vivivel.
- Mondtam már, hogy én semmiről sem tehetek! Egyik pillanatról a másikra, megtízszereződött a tömeg! - védte magát Vivi harciasan.
- Nem érdekel! Ilyet többet akkor sem csináltok! Jól ránk ijesztettetek! - oltott le Tomi.
- Ha megígérjük, hogy ilyet többé nem csinálunk, abbahagyjátok végre az apáskodást? - kérdezte fáradtan Vivi. - Szeretnék hazamenni, és aludni. Elég volt a mai napból! - nyöszörgött. A fiúk kissé lenyugodtak, aztán hazavittek minket Viktor kocsijával. A történethez hozzátartozik, hogy Vivi teljesen odavolt a kocsitól, és még este, lefekvés előtt is erről áradozott. Ami pedig a fiúkat illeti, azért vették fel a telefont, mert cseréltek a húgukkal. Tina akart 10-12-ig lenni, mert másnap ebédelni megy Krisztiánnal, és ha kettőkor fekszik le, nem hiszi, hogy délben túl éber lesz. Szóval, ha úgy vesszük, ezt most a cukrásznak köszönhetjük. Igaz, nem direkt miattunk tett ebéd időre találkozót Tinával, de mégis miatta volt 11-kor szabad Viktor és Tomi.
Éjfélkor végre sikerült lefeküdnünk, jó éjszakát kívántam Vivinek, és kidőltem.
Vivi szemszöge:
Befeküdtem az ágyamba, és megpróbáltam aludni. Próbálkozásaim sikertelennek bizonyultak, éjjel egykor még forgolódtam. Most mi a francot csináljak? Kikeltem az ágyból, és feloltottam a lámpát. Kihúztam az éjjeli szekrényem fiókját, hátha találok benne valami érdekeset. Siker! A rajz cuccom volt benne, rengeteg ecset, csomó grafit, meg rajzlapok. Mióta itt vagyunk, még nem is rajzoltam! Felkaptam a kincseimet, és kimentem a nappaliba. Sötétség ült a szobán, alig láttam valamit. Nagy nehezen megtaláltam a villanykapcsolót, és feloltottam a lámpát. Hirtelen minden fényárban úszott, ami eleinte kicsit bántotta a szemem, de aztán megszoktam. Lepakoltam az asztalra, és magam elé tettem egy rajzlapot. Kis gondolkozás után felemeltem az egyik grafitot, és felrajzoltam az első vonalat a lapra. Aztán a másodikat, a harmadikat, végül az összeset. Mikor készen voltam, felemeltem, de nem voltam elégedett az eredménnyel, ezért magam elé tettem a festéket, és pár ecsetet. Így színesen már sokkal jobb volt.
Félretettem az elkészült művet, és egy másik lapot tettem magam elé. De az ihlettem elszállt, nem tudtam mit rajzolni, majd megpillantottam az asztalon lévő vázát. Két szál rózsa volt benne, az egyik pár napja került bele, az volt a kisebb, Chloé hozta. A másikat még Viktor adta Cintynek, mikor én Tomival voltam a Szajnánál. Az volt a nagyobb. A két virág együtt nagyon tetszett (a váza már kevésbé), le is rajzoltam őket.
Ezzel kicsit többet vacakoltam, mint a szemmel, itt a háttért is kiszíneztem. Aztán rajzoltam még egy lányt, egy épületet, meg egy másik szemet. Mikor legközelebb az órára néztem, 6 óra volt. Elpakoltam a cuccaimat, és visszafeküdtem az ágyamba. Már elég fáradt voltam, gyorsan elnyomott az álom.
Cinthia szemszöge:
Kinyitottam a szemem, július 7.-én, egy gyönyörű, napsütéses napon. 9 óra volt, ezért kimentem a szobámból, és mivel Vivi még aludt, betettem egy Cindy Crawford dvd-t és tornáztam egy órát. Már nagyon hiányzott a testedzés, mióta itt vagyunk, még csak egyszer voltam futni, és az is elég rendhagyó volt. Apropó. Ma van egy hete, hogy itt vagyunk. De gyorsan elrepült! Te jó ég! Még 3 hét... Nem! Most nem hagyom, hogy felemésszenek a rossz gondolatok, most tornázom.
Egy óra után abbahagytam, és ettem valamit, mert nagyon megéheztem. Miközben egy szalámis szendvicset faltam, hallottam, hogy Vivi kibotorkál a szobájából. Bejött a konyhába, és szó nélkül csinált egy kávét, majd leült velem szemben.
- Jó reggelt... - mondta morcosan. - Mielőtt megkérdeznéd, nem, nem aludtam túl sokat. Hogy miért? Mert 1-től 6-ig rajzoltam. Azért, mert nem tudtam aludni. - spórolt meg nekem pár kérdést.
- Értem. Akkor tényleg nem aludtál sokat. És miket rajzoltál? - érdeklődtem. Mintha csak szívességet tenne, feltápászkodott, és behozta a konyhába a rajzait. Hát mit ne mondjak... Lenyűgöztek! Bár Vivi mindig is nagyon szépen rajzolt, tehát nem értek meglepetésként a fantasztikus művek. Miután kicsodáltam bennük magam, visszavitte őket a szobájába. - Amúgy... - kezdtem, mikor újra leült velem szemben. - Ma akkor megkérdezzük a srácokat?
- Igen, meg kéne. Akár ide is hívhatod őket most. - egyezett bele, én meg küldtem Viktornak egy sms-t, hogy ha van idejük, ugorjanak át, mert meg kéne beszélnünk valamit. Visszaírt, hogy 10 perc múlva itt lesznek.
- 10 perc! - kiabáltam át Vivi szobájába, mivel ott volt, én meg a sajátomban, mert mindketten átöltöztünk, hogy azért ne pizsiben köszöntsük a fiúkat. Nem mértem az időt, de ha az időérzékem nem csal, pont tíz perc múlva kopogtak. Kinyitottam az ajtót, és beengedtem a fiúkat, akik kényelembe helyezték magukat a kanapén, mi meg Vivivel megálltunk előttük. - Szóval. - kezdtem, mikor úgy ítéltem meg, hogy figyelnek. - Lehet, hogy már említettük, de ha nem akkor most elmondom. Mikor ezt a nyaralást kaptuk, nem csak Párizs volt benne. 9-13-ig le van nekünk foglalva két szoba Calais-ben. Azért, hogy mivel ez mégiscsak egy nyaralás, legyünk tengerparton is. De most ti is a képben vagytok, és nem akarunk csak úgy szó nélkül lelépni pár napra, szóval csak azt akartuk kérdezni, hogy velünk tartanátok-e. Persze ha nem, az sem gond, csak gondoltuk megkérdezzük. - fejeztem be, mire Vivi bólintott. A fiúk összenéztek, és szerintem egy pillantásból megértették egymást.
- Na jó, figyeljetek. - nézett ránk Tomi. - Nagyon szívesen mennénk, de nem hiszem, hogy el tudunk szabadulni. Tominak ott a Gucci, ott a banda, meg azért Tinát se szeretnénk magára hagyni...
- De ti nyugodtan menjetek el, érezzétek jól magatokat. - fejezte be helyette Viktor.
- Rendben. Mi holnap után reggel indulunk, szóval addig azért itt vagyunk. - mosolygott Vivi.
- Figyeljetek, most lesz egy próbánk, de majd még beszélünk. - álltak fel, és nyomtak egy-egy puszit az arcunkra. Aztán kimentek, és becsukták maguk után az ajtót.
- Azért kár... - ültem le a fotelba, mire Vivi is hasonlóan tett.
- De teljesen megértem, miért nem tudnak jönni. - mondta.
- Persze, én is. De mégis... sokkal jobb lenne ha jönnének.
- Szerintem is, de ez most így alakult. De figyelj... nem medencézünk egyet? - próbált felvidítani, ami sikerült is, mikor a víz alá nyomta a fejem a medencénkben. Amúgy a nap további része is jól telt, rávettem Vivit egy kis Így jártam anyátokkal-ra, aztán este is a szálláson maradtunk, nem nagyon volt kedvünk bulizni a tegnapi nap után. Elég rég volt arra alkalmunk, hogy csak üljünk és dumáljunk a semmiről, szóval ezt ma megtettük. 4-ig a fotelban ülve beszélgettünk, aztán úgy találtuk, hogy elég késő van, le kéne feküdni. Ez végül 5-kor sikerült...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése