"Én meg gondolkoztam, gondolkoztam, végül elnyomott az álom."
Aztán reggel 10-kor felébredtem. A 6. napon. Elég fáradt voltam, de kikeltem az ágyból, csináltam egy nutellás kenyeret, és levágtam magam a nappaliban. A kanapén fekve bekapcsoltam a tv-t, de mivel semmi értelmeset nem adtak, betettem egy sorozatot. Néztem már egy ideje, mikor a másik szobából kibotorkált valaki. Vivi volt az, eléggé nyúzott állapotban.
- Megint lenyomtál 13 margaritát? - kérdeztem ijedten. Vivi felnevetett, és kissé megjött az életkedve.
- Nem, dehogy. Csak elég sokáig voltam fenn.
- Tessék? - kérdeztem. Én szenvedek, ő meg bulizik? Fel se tűnt neki, hogy elrohantam?
- Hát, miután elmentél Viktor is hazament, és mi meg úgy döntöttünk Tomival, hogy maradunk.
- Szóval engem összetörnek, te meg bulizol. Szép. - döbbentem le.
- Ne haragudj... de a te problémád nem olyan nagy ügy. Anyukádat te se szereted. Nem értem miért akadtál ki. - mondta, nekem meg leesett az állam.
- Nem hiszem el, hogy ennyi év után ennyire nem ismersz! - kiabáltam.
- Most minek üvöltözöl? Anyukád alkoholista. Kész. Pont. - kiabált most már ő is.
- Te nem tudod, neked milyen könnyű. Van két szülőd, két testvéred, és ezen kívül még rengeteg rokonod.
- Neked ott van Eszter, aki bármit kérsz, megadja. - vágott vissza.
- Nagyon el vagy tájolva. Te vagy az, aki teniszre járt, meg mindenféle drága sportokat tanulhatott. Közben egy ötöst nem tudsz összekaparni... - sértegettem, pedig nem akartam veszekedni.
- Mert te olyan tökéletes vagy... a kitűnő jegyeiddel, meg mindennel. De mondok én neked valamit. Tudod, hogy Dani miért csalt meg? Mert neked csak a tanulás számított. Ő mindent megtett, hogy a kedvedben járjon, te meg csak tanultál, tanultál, és meg sem próbáltál időt szakítani rá! Még szép, hogy félre lépett! - háborgatta a múltamat.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondod. - először Viktor bánt meg, most meg Vivi? Mi történik körülöttem? Mit vétettem a sors ellen?
- De ezeket soha nem mondtam ki, mindig támogattalak. Viszont legbelül mindig ezt éreztem. Te csak sajnáltatni akarod magad ezzel az egész "meghalt az apám és anyám alkoholista" maszlaggal.
- Most miért csinálod ezt? - kérdeztem. Nem mellesleg sírva.
- Mert egyszer végre valakinek fel kell nyitnia a szemed. Nem te vagy az egyetlen, akinek nincsenek szülei! Neked van fedél a fejed fölött, van mit enned! Nincs okod panaszra! Én tényleg mindig befogtam a pofám, szó nélkül támogattalak, de ami sok az sok! Szenvedsz, mert Viktor csak egy szót mert szólni az alkoholista anyukádról. Jól felpofoztad, szegény meg utánad se mert menni. Ugyanazt csinálod, mint az összes kapcsolatodnál! Elüldözöd a srácot! - oltott le teljesen. Mi van? Most ekkora ügyet csinál ebből az egészből? Nem inkább nyugodtan ki kéne beszélnie velem Viktort? Én ezt nem értem.
- Nem fogom ezt tovább hallgatni. Szóltam én valaha is egy rossz szót? Mondtam, hogy "figyi, egy kicsit állj már le, ne sipákolj a szüleid miatt, neked legalább vannak!". Mondtam valaha ilyet? Nem! Mert én jó barát vagyok. Azt hittem te is az vagy! - mondtam könnyek között, majd kinyitottam a bejárati ajtót, és becsaptam magam mögött. Lementem a lifttel, és kiléptem a szállodából. Még mindig sírtam, nagyon fájt amiket Vivi a fejemhez vágott. Gondolkodás nélkül elindultam az utcán, és a Gucci felé vettem az irányt. Mielőtt beléptem volna, letöröltem a könnyeimet, és vettem egy mély levegőt. Mikor bementem, Viktor megpillantott, és nagyon meglepődött.
- Cinthia... - jött oda hozzám. - Te mit...? Mármint... Hogy hogy? Te sírsz? - nézett rám, majd behúzott hátra, valami raktár szerű helyre, hogy ketten lehessünk. - Figyelj. Én nagyon sajnálom. Nem kellett volna így... - kezdte, de félbe szakítottam.
- Nem. Én sajnálom. Nem kellett volna egy pohár koktélon kiakadnom. De én... - sírtam hangosabban.
- Cinthia... kicsim, akkor miért sírsz? - ölelt át. Kicsim? Így még soha, senki nem hívott.
- Vivivel nagyon összekaptunk. Olyanokat mondott nekem... És én is olyanokat mondtam neki... - szipogtam, mire Viktor még szorosabban ölelt. Aztán odahúzott két széket, leültetett, és megkért, hogy mindent mondjak el. Én pedig engedelmeskedtem, és mindent elmeséltem szórul, szóra.
- Juj. - nyögte ki végül. - És... miért hozzám jöttél? Tegnap még elég mérgesnek tűntél.
- Tinát nem akartam nyaggatni, tegnap is ellógott, hogy velem beszélhessen. Meg aztán, most ő se a legjobb napjait éli. Tominak nem akartam panaszkodni a barátnőjéről. Veled meg amúgy is ki akartam békülni. Hülyeségen sértődtem meg. És tudom, hogy sajnáltad. Láttam a szemedben. Az ember olyanokat mond, mikor mérges, vagy ideges, amiket nem gondol komolyan. - magyaráztam.
- Örülök, hogy így látod. Azóta csak azon gondolkoztam, hogy hogyan engesztelhetnélek ki. Mert tényleg nem akartalak megbántani.
- Tudom jól. Helyetted megtette Vivi. - szomorkodtam.
- Figyelj, Vivivel ősidők óta barátok vagytok, szerintem ennél nagyobbat is veszekedtetek már.
- Hát... jó ebben igazad van. Egyszer nyolcadikban egy akkorát veszekedtünk... az nagyon durva volt.
- Min veszekedtetek? - érdeklődött.
- Mi legjobb barátnők voltunk már akkor is, és egy gimibe akartunk menni. Kiválasztottuk a gimit, és eldöntöttük, hogy oda fogunk menni. De sajnos Vivi nem vette túl komolyan a felvételit, és nem vették fel. A várólista legalján volt. Akkor nagyon kiakadtam rá, üvöltöttem vele, meg minden. Hiszen megígérte, hogy készül rá. Én széttanultam az agyam, hogy felvegyenek, ő meg rajzolgatott. Nagyon mérges voltam rá, de igazából nem is miatta voltam dühös, hanem azért mert nem mehettünk egy gimibe. De bűnbakot kellett találnom, és ebben az esetben az ő volt. De aztán rohadt nagy mázlink volt... olyan sokan nem azt a gimit választották, hogy végül őt is felvették. Szerencsénk volt. Nagyon nagy szerencsénk. - fejeztem be.
- De kibékültetek! Ez most sem lesz másképp! - próbált reményt önteni belém.
- De akkor sem értem, miért mondta azt a sok baromságot... talán mert nem baromság. - fogtam fel. - Talán igaza van! Csak sajnáltatni akarom magam? Elüldözöm a pasikat? Nekem csak a tanulás számít? Eszter elkényeztet? - tűnődtem.
- Na ide figyelj! - tette kezeit a vállaimra, és mélyen a szemembe nézett. - Te nem sajnáltatod magad! Egyszerűen csak ismerteted a történeted. Az nem tilos! Ha elüldöznéd a pasikat, akkor most nem ülnék itt. A tanulás pedig nagyon fontos, ahhoz, hogy legyen belőled valaki. Az a hülye Dani vagy ki, pedig egy balfék, ha képes volt téged eldobni magától. Eszter pedig egyszerűen csak jó szülő akar lenni! Ennyi! - válaszolt a kérdéseimre, bár nem neki szántam őket, inkább csak olyan költői jelleggel mondtam ki őket.
- Köszönöm. - csókoltam meg.
- Gyere, sétáljunk. - mondta, mikor elváltunk.
- De... nem kell dolgoznod? - csodálkoztam.
- Ha téged megbántottak, szerinted érdekel a munka? Van elég kollégám. - vigyorgott. Hát jó. Kimentünk az üzletből és elindultunk a hosszú utcán. A lágy szél belekapott a hajamba, a nap sugarai pedig simogatták az arcom. Viktor félkézzel átkarolta a vállam, én pedig az ő derekát. Ennek elég egyszerű oka volt. Ő nem érte el az én derekam (kivéve mikor lábujjhegyre állok egy-egy csóknál...), én pedig nem értem el az ő vállát. Így sétálgattunk az utcán, és ismét azon kaptam magam, hogy fogalmam sincs, hova megyünk. Már rá se kérdeztem, tudtam, hogy nem kapok választ. Az utcán sétálva egyszer csak megszólalt:
- Van jogsid? - kérdezte. Ööö...
- Van. De csak akkor vezethetek, mikor betöltöm a 18-at.
- Oké... - válaszolta sejtelmesen. A következő pillanatban megálltunk egy letakart kocsi mellett. Rosszat sejtek... Odalépett az autóhoz, és levette róla a szürke takarót.
- Ez a te kocsid? - tátottam el a számat. Egy gyönyörű fehér cabrio volt, Kia ex ceed. Hogy ezt honnan tudom? Vivi enyhén kocsi őrült, és ez az egyik kedvence.
- Igen. Ez egy Kia...
- Ex ceed cabrio. - fejeztem be helyette.
- Honnan tudod?
- Vivi imádja a kocsikat. - adtam egyszerű választ.
- Értem. Egy kört? - kérdezte, arra utalva, hogy megyünk-e egy kört. Tőlem aztán többet is, olyan eszméletlenül szép ez a kocsi. Viktor kinyitotta nekem az ajtót, én pedig behuppantam az anyós ülésre. Ő beszállt mellém, és a kormányra tette a kezét.
- De... ugye van jogsid? - kérdeztem félve. Viktor elnevette magát, és bólintott. Akkor jó. Beindította az autót, és elindultunk vele (ismét fogalmam sincs, hogy merre). - Hova viszel? - kérdeztem, mikor már úgy éreztem, hogy elhagytuk Párizst.
- Valahova. - felelte lazán. - Annyit elárulok, hogy Tina ajándékáért megyünk.
- Milyen ajándék?
- Tomival vettünk neki valamit, hogy kicsit felviduljon. - magyarázta.
- De egy pár cipőtől nem lesz jobb kedve. - mondtam, mivel arra gondoltam, a fiúk valami ilyesmit vettek neki. Viktor csak rejtélyesen mosolygott, lekanyarodott egy kis utcába, majd leparkolt. Kiszállt, engem pedig arra kért, hogy maradjak. Ő pedig bement valami üzletbe, és pár perc múlva kijött. Egy fehér szatyor volt a kezében, rajta ez a felirat: Dior. Mégiscsak igazam volt. Valami ruha lesz az. Vagy esetleg parfüm. Viktor beszállt, a szatyrot pedig hátra tette. - Mi van benne? - kérdeztem, de abban a pillanatban halk vakkantást hallottam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése