2013. szeptember 1., vasárnap

Új blog! Új név!

Sziasztok!
Hát, ez a nap is eljött, holnap iskola! El se hiszem, hogy így elszaladt a nyár, elképesztő, hogy már vége is. Ki várja a sulit? Hát persze, hogy senki! Be kell vallanom, hogy az egész nyarat írással töltöttem, de teljes mértékben megérte! Befejeztem az ígért történetet, alig néhány napja. A boldogságom mérhetetlen volt mikor végre valahára sikerült, és alig vártam a mai napot, hogy megoszthassam a prológust.
Nagyon hiányoztatok nekem, hiányoztak a kommentek és a dicsérő szavak, amik annyi erőt adtak. Persze a barátnőim mindenben támogattak, képzeljétek, még egy fejlécet is sikerült készítenem! Szóval itt a blog linkje, a She's Next Door (ismét három szavas), rajta pedig ott a prológus! Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a blog is!
Egy változás is történt a nyár ideje alatt, úgy döntöttem, hogy valami frappánsabb nevet csiholok magamnak (nem mintha nem szeretném az igazit). A "Bia" részét mindenképp szerettem volna megtartani, ezért csak megtoldottam egy rám illő szóval: Joy.
Ennyit szerettem volna megosztani veletek így utoljára a The Eiffel Romance-en, de még annyit, hogy nagyon szépen köszönöm egy nyáron szerzett olvasómnak a komikat és a lelkesedést. Alig két hét alatt bekebelezte a történetet, ami őszintén lenyűgözött. Köszönöm Lucinda!
És akkor itt az új blogom:
http://shesnextdoor.blogspot.hu/
*Bia*