14. Rész: Az sms

"Kivettem a gépből, és betettem egy olyan papír CD tokba."

Cinthia szemszöge:

Végre reggel van. Már 4 napja, hogy itt vagyunk. Gyorsan elment... kinyitottam a szemem. Mennyi lehet az idő? Megfordultam a másik oldalamra, mert azon az éjjeli szekrényen volt az órá. De mielőtt megnézhettem volna az időt, kaptam egy apróbb szívrohamot.
- Te meg mi a jó fenét keresel itt? - kérdeztem attól, aki az ágyam mellett ült.
- Téged. Beszélnünk kell. - válaszolta Viktor!!
- De én nem akarok! Csak játszottál velem! Kihasználtál! Nem vagyok különleges a számodra! És meg is csaltál! - sorakoztattam fel az ellene szóló vádakat.
- Csak hallgass meg! Ennyit kérek! - mondta.
- Nem! Nem, és nem! - válaszoltam, de ahogy kimondtam, egy kis cetli csúszott be az ajtóm alatt. Viktor felállt, elment érte, és oda hozta nekem. Ennyi állt rajta:

Mi? Miért hallgassam meg? Mit tud Vivi...?
- Jó, meghallgatlak. - egyeztem bele. Viktor visszaült mellém, és elkezdett beszélni.
- Szóval. Colette a volt barátnőm. 1 éve együtt jártunk, de fél év után rájöttem, hogy megcsal. - mondta, nekem pedig tátva maradt a szám. - Kidobtam, és utána nagy nehezen de sikerült továbblépnem. Colette azóta is rám van kattanva, ő a gitáros Tina bandájában, de nem találkozunk sokat. De amikor csak lehetőséget lát arra, hogy fájdalmat okozzon nekem, megteszi. Kíméletlen. Azt a sok dolgot a randinkról onnan tudta, hogy tegnap amikor egy próba után erről beszélgettem Tomival, kihallgatott. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen randit terveztem, esküszöm. A Dance with me tonight-ot pedig nyilván látta. Hisz akkor ő is a klubban volt. Hazudott neked. Sajnálom. - fejezte be. Nem tudtam, erre mit mondhatnék. Mert volt értelme annak amit mondott. És valahol legbelül tudtam, hogy van egy logikus magyarázat. És igazam volt. Aztán hirtelen eszembe jutott: Viktor honnan tudta ezeket? Honnan tudta, hogy mit mondott nekem Colette? Ekkor újra ránéztem a Vivi által küldött cetlire. Aha. Szóval Vivi kicsit bekavart. Értem.
- Értem. - mondtam, majd elmosolyodtam. - Na gyere ide! - átöleltem, és hosszasan megcsókoltam.
- Van itt neked valami. - mondta, és átnyújtott egy CD-t.
- Mi ez? - kérdeztem, mivel nem nagyon értettem.
- Hallgasd meg. - felelte rejtélyesen.
- Hát jó. - odamentem a hangfalamhoz, és betettem a lemezt. Kattogott egy darabig, aztán elindult. Megszólalt Bruno Mars száma, a Lazy Song. - Mi ez? - kérdeztem újra, mert még mindig nem értettem.
- Szóval nem emlékszel. Mikor először találkoztunk... a boltban... Je peux vous aider? - emlékeztetett az első találkozásunkra. Még mindig nem ért... Úristen! Ez a szám ment! Akkor! Emlékszem! Halk volt, de emlékszem. A boltban éppen ez a szám ment a rádióban, mikor "felemelkedett a pult mögül".
- Te emlékeztél? - kérdeztem totál ledöbbenve.
- Persze. Ez alap. - mondta. Te jó ég! - Nézd meg a többi számot is! - eltekertem a következő számra, majd elmosolyodtam. Olly Murs - Dance with me tonight... - Még van egy utolsó! - mondta, én pedig azt is megnéztem. Taylor Swift - Today was a fairytale. - Ez a mi "playlist"-ünk. Újra írható a CD, szóval még tudunk rá tenni számot... - mosolygott. Már épp reagálni akartam, mikor egy bazi nagy ajtó csattanást hallottunk...

Pár perccel a csattanás előtt:

Vivi szemszöge:

Remélem Viktor meggyőzi Cintyt. Bár ordítást nem hallok, úgyhogy nagy baj nem lehet. Hirtelen kopogtak. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Legnagyobb meglepetésemre Tomi állt az ajtó mögött.
- Mit óhajtasz? - kérdeztem flegmán. - Nem úgy volt, hogy ne keresselek. Akkor te miért teszed?
- Mondjuk úgy, hogy nem gondoltam komolyan.
- Mondjuk úgy, hogy én viszont komolyan vettem. - mondtam. Nagyon mérges voltam rá. Meg akarta nekem mondani, hogy mit csináljak, és felháborodott, mikor én direkt nem akartam megbántani. Erre most itt áll az ajtómban. Akkor hogy is van ez?
- Ne csináld ezt... - mondta.
- Mit? - kérdeztem, mintha nem érteném mire gondol.
- Hát ezt... amit csinálsz. Én visszajövök, hogy bocsánatot kérjek, erre te meg flegmázol.
- Még neked áll feljebb? Mit képzelsz magadról? Ki vagy te? Egy senki... - mondtam, és kezdtem megemelni a hangom.
- Tudod mit? Azt sem tudom miért jöttem ide! Hiba volt! Hol van az a Vivi, aki úgy megnyílt?
- Kiüldöztem a kis "most egy darabig ne keress"-féle megnyilvánulásoddal. - vágtam oda.
- Mert neked Cinty fontosabb! - most már ő is kiabált.
- Tomi, könyörgöm! Három napja ismerlek! Cinthiát 12 éve! De még ha nem is így lenne! Neked nincs jogod számon kérni, hogy én mikor hova megyek, és miért! Ha vissza akarok jönni a hotelba, visszajövök! Ennyi! - üvöltöttem az arcába.
- Ne ordíts velem! Nem vagyok süket! Elegem van belőled! - kiabálta, és itt nem bírtam tovább. Rávágtam az ajtót, amilyen erősen csak tudtam, elfordítottam a zárat, és berohantam a szobámba. Beugrottam az ágyamba, és a fejemre húztam a takarót. Gyűlölök veszekedni. Én ezeknek a felét nem is gondoltam komolyan. De a pillanat hevében, az ember olyanokat mond, amiket utána nagyon szívesen visszaszívna. Hirtelen valaki belépett a szobámba, leült az ágyamra, és megsimította a hajam. Cinthia volt az.
- Mi történt? - kérdezte.
- Semmi. Veszekedtünk. Olyanokat vágott a fejemhez...
- Tudod, hogy nem gondolta komolyan. - nyugtatott.
- És mi van ha igen? - ültem fel az ágyamon.
- Biztos vagyok benne, hogy nem. Viktor utána ment, lenyugtatja, és minden elrendeződik. - mondta. Tééényleg! Viktor! Velük mi volt? De bunkó vagyok, meg se kérdezem.
- Veletek mi történt? - kérdeztem.
- Megoldottuk. Amúgy, kösz a cetlit. Ha te nem vagy, Viktort biztos kiteszem, ajtón kívülre.
- Szívesen. - mondtam.
- Ne aggódj, köztetek is minden elrendeződik.
- Nem! Nem fog! És tudod mit? Nem is akarom. - hirtelen megváltozott a véleményem. Újra mérges voltam. - Olyanokat mondtam neki! De meg is érdemelte! Tudod miket mondott nekem tegnap? Ja igen, a tegnap... tudod kicsit besegítettem nektek...
- Tudom, már rájöttem. - mondta. És aztán elmeséltem neki mindent, ami tegnap történt. - Húúú... köszönöm. - hálálkodott.
- Nincs mit. Ez természetes.
- De megértem miért akadtál ki. Ez az egyik dolog, amit nem tudsz elviselni. Ha megmondják mit csinálj. Bár igazából nem mondta meg... - gondolkozott.
- De akkor is! Nem tetszett neki! Mit képzel magáról? - mondtam. - És még nem is jártunk igazán. Voltunk egy randin, és kész. Még nem is csókolóztunk. Ez az egész akkora hülyeség.
- Tudom.
- De azt se értem, mi baja volt azzal, hogy én tegnap haza akartam menni. Logikátlan. Istenem... Na jó, sétálnom kell. Majd jövök! - mondtam.
- Ne menjek veled?
- Ne. Egyedül szeretnék lenni. - mondtam, felkaptam egy pulcsit, és már lent is voltam. Csak sétálgattam az utcákon, azt se tudtam merre megyek. 10 óra volt, úgyhogy már volt egy kis nyüzsgés az utcákon, de elviselhető volt. Befordultam egy kihalt utcába, és ott folytattam utamat. Az út macskaköves volt, és nem nagyon figyeltem, ezért estem egy hatalmasat. A hasamon landoltam, és pont az orrom előtt volt valami fényes. Nagy nehezen feltápászkodtam (nagyon bevertem a hasam), és felvettem a fényes tárgyat, ami egy Blackberry volt. Gyönyörű szép, érintőképernyős, az új fajta. Rohadt jól nézett ki. Igaz, én Samsungos vagyok, de egy ilyet elfogadnék.

Megnyomtam az oldalán a kis gombot, és megjelent a háttérkép (szerencsére nem volt olyan alakzat izé amivel fel lehet oldani). De ekkor kiejtettem a telefont a kezemből. Ugyanis a háttérkép én voltam. Én. Egy kép amit Tomi készített rólam a hajón, a randinkon.

Ez Tomi telefonja... én vagyok a háttere... Felvettem a leejtett telefont, és hirtelen felvillant egy "ablak", és ez állt benne:
"Biztosan elveti a szöveges üzenetet?" Rákattintottam arra, hogy "Mégse", és az üzenet elém tárult.
"Amiket mondtam, nem gondoltam komolyan. Mind hülyeség volt. Azért nem akartam, hogy visszamenj a szállásodra tegnap, mert még szerettem volna veled lenni. Ennyi. Nem akarlak birtokolni, vagy ilyesmi, egyszerűen csak veled akartam lenni. És sajnálom. Sajnálom amiket mondtam, és igazad van, nincs jogom megszabni, hogy mikor mit csinálj. Remélem ez a kis veszekedés nem szakít szét minket...". És a címzett: Németh Vivien. Úristen... Ezt nekem akarta elküldeni. Ezt el sem hiszem. Most megkeresem! Zsebre tettem a telefont, és a klub felé rohantam. Be akartam menni, de zárva volt, szóval biztos nincs itt senki. De akkor hol lehet? Biztos otthon van... de mégis hol lakik? Egyszer hallottam, hogy melyik utcában laknak, de fogalmam sincs milyen szám. Na, minden esetre megkeresem az utcát, itt van nem messze. Kanyarogtam egy kicsit, és már meg is találtam az utcát. De akkor leblokkoltam. Az az utca olyan hosszú volt, hogy olyat még életemben nem láttam. Most mindenhova csöngessek be? Olyan leszek mint Hugh Grant az Igazából szerelemben. Csak én nem vagyok politikus. Mármint ő sem volt az, csak a szerepe szerint. Várjunk csak... most komolyan egy filmrészlettel alkottam hasonlatot? Cinty rossz hatással van rám... Hát jó, akkor kezdjük az elején. Odamentem az első ajtóhoz, és becsöngettem. Egy idős bácsi nyitott ajtót, úgyhogy elnézést kértem franciául, és mentem tovább. A második ajtónál egy félmeztelen pasi állt, a harmadiknál egy kislány, a negyediknél pedig egy punk hajú 20 éves. De egyik sem Tomi/Viktor/Tina volt. Mivel ebből a háromból kellett volna nekem az egyik.  Már a 15. ajtónál kezdtem unni. Voltak lányok, fiúk, kicsik, nagyok, öregek, fiatalok, normálisak, és bunkók, de nem találtam Vészék házát. Odaértem a 22-es ajtóhoz, és bekopogtam (mivel nem volt csengő). Senki nem nyitott ajtót, és már majdnem azon voltam, hogy tovább megyek, mikor hirtelen fordult a zár, és lenyomódott a kilincs.
- Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte Tomi... - És egyáltalán honnan tudtad, hol lakunk? - szegezte nekem a kérdést. Nem volt túl barátságos.
- Mondjuk úgy, hogy mentalista vagyok. - válaszoltam.
- Aha. Jó. És mit akarsz? - kérdezte újra, miközben rágózott.
- Megtaláltam a telefonod. - emeltem ki a zsebemből. - Ezt komolyan gondolod? - kérdeztem, és felmutattam az el nem küldött üzenetet. Láttam rajta, hogy egy pillanatig elgondolkozik, de utána rögtön válaszolt.
- Egy szavát sem. - vágta rá. Tudtam, hogy hazudik. De mit tudtam csinálni? Verjem ki belőle az igazságot? Azt mégsem tehetem...
- Jó. Akkor mindegy. Itt a mobilod. Gondoltam, még kellhet. - átnyújtottam neki, és szó nélkül elindultam visszafelé az utcán. Mentem 10 métert, de aztán megcsörrent a telóm. Sms. Megnyitottam...