24. Rész: Jean

Tudom, rövid lett, de van számotokra egy kárpótlásom! Írjátok meg komiban a kedvenc szerelmes számotokat, és azt belefűzöm a történetbe! Hajrá! *Bia*

"4-ig a fotelban ülve beszélgettünk, aztán úgy találtuk, hogy elég késő van, le kéne feküdni. Ez végül 5-kor sikerült... "

Reggel (illetve délben) felkeltem, de annak ellenére, hogy csak 7 órát aludtam, nem voltam fáradt. Benéztem Vivihez, ő még aludt, szóval gondoltam lemegyek Viktorhoz a boltba, és elköszönöm tőle, mivel ma korán le kell feküdnünk, szóval nem fogunk lemenni a klubba. Átöltöztem, hagytam Vivinek egy üzit, és lementem. A Gucci-ba belépve megpillantottam Viktort, épp ruhákat rendezgetett. Odasétáltam hozzá, és megérintettem a vállát.
- Szia! - köszöntöttem, és megcsókoltam.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Csak gondoltam elköszönök. Ma nem nagyon lesz időnk semmire, pakolnunk kell, aztán korán lefeküdni, mert holnap kilenckor indul a vonat, és elég messze van a pályaudvar. Negyed kilenckor indulunk a hoteltől, busszal megyünk.
- Értem. Akkor... - kezdte, de egy ismerős férfi hang félbeszakította. A pénztár felől jöttek a francia szavak:
- Viktor! Valami csajt fűzöl? Úgy tudom van barátnőd! - röhögött, mire mindketten odafordítottuk a fejünket. Viktor vele együtt nevetett, nekem meg leesett az állam, mikor megpillantottam az illető arcát. Mikor ő is jobban szemügyre vett, ő is hasonlóan reagált.
- Jean! - döbbentem le. - Te hogy kerülsz ide?
- Te hogy kerülsz ide? Nehogy azt mondd, hogy Viktorral jársz! - csodálkozott ő is.
- Nehogy azt mondd, hogy itt dolgozol! - mentem oda hozzá, Viktor meg csak kapkodta a fejét köztünk, nem nagyon értette, hogy mi történik.
- Hogy lehet, hogy még nem láttalak itt? - kérdezte tőlem Jean.
- Nem tudom. Hisz jártam már itt többször is! Úristen! Párizs tényleg rohadt kicsi!
- Na jó, mi folyik itt? - szakított félbe minket Viktor.
- Mielőtt ki kellett mentenetek minket abból a diszkóból, Jean megpróbált felszedni. - magyaráztam.
- Hé! Ez így kicsit durva megfogalmazás! - tiltakozott a francia. - Csak el akartam kérni a számod. De jól leráztál!
- Várjatok egy kicsit! Ti találkoztatok? - próbálta felfogni a hallottakat Viktor.
- Igen! - vágtuk rá egyszerre.
- Jézusom... - nevetett Viktor.
- Még jó, hogy nem nyomultam jobban. Viktor biztos megölt volna... - gondolkozott Jean.
- Na jó, most már mennek kell. Sziasztok! - köszöntem el tőlük, majd nyomtam Viktor szájára egy puszit, és kimentem az üzletből. Felmentem a hotelszobánkba, és ismét benéztem Vivihez. Nem volt ott, úgyhogy átkutattam a lakást. Sehol nem találtam, aztán mikor kimentem a teraszra, megpillantottam az egyik nyugágyon.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem tőle mikor megálltam mellette.
- Csak fekszem. - nézett rám. - Na gyere, pakoljunk! - ugrott a talpára, és már be is ment, én meg követtem. Elővettük egy-egy bőröndöt, kitettük a nappaliba, és kezdődhetett a pakolás. Bugyi, zokni, póló, gatya, melltartó, fürdőruha, fogkefe, fogkrém, fésű, smink, sminklemosó, körömlakk, körömlakklemosó, cipő, papucs, törölköző, naptej, és... mit hagytam ki? Ja igen, filmek. Az fontos. Vivi is hasonló dolgokat pakolt, de nála a filmeket a rajz cuccai helyettesítették. Ezután lezuhanyoztunk, és lementünk egy étterembe ebédelni. Kajálás közben elmeséltem Vivinek az egész "Jean-ügyet". Nagyon tetszett neki ez a furcsa egybeesés, jót szórakozott rajta. Mikor legközelebb a hotelban voltunk, már 4 óra volt.
- Vivi! - szóltam neki a szobámból, így hát bejött. - Van egy kis gáz...
- Félek megkérdezni. - forgatta a szemét.
- Nem találom a vonatjegyeket! - nyögtem ki, mire Vivinek elkerekedett a szeme.
- Most legszívesebben ordítanék veled egy sort, de azzal nem megyünk túl sokra! Inkább kezdjük el a keresést! - mondta határozottan, és már neki is látott. Átnéztük az összes bőröndöm, a szekrényem, a fiókokat, és mivel a szobámban nem találtuk meg, jöhetett az egész lakás átkutatása. A nappali összes zugát átnéztük, a konyha minden fiókját, a fürdőt, de nem volt sehol. 6-kor fáradtan feküdtünk a kanapéra.
- Elmegyek a pályaudvarra és veszek új jegyeket. - ismertettem a tervem.
- Nincs más választásod. - mondta Vivi, én meg bementem a szobámba, és előkerestem a pénztárcám, hogy megnézzem mennyi pénzem van. Ahogy a pénzek között kutattam, a pénztárca egyik zsebében megpillantottam valami fehér papírt. Kihúztam, és a megkönnyebbüléstől elröhögtem magam.
- Ezt nem hiszem el... végig itt volt! Természetes, hogy a legalapabb helyekre nem nézünk be. - nevettem, és kivittem a jegyeket, hogy megmutassam Vivinek.
- Akkora hülye vagy! - nevetett ő is, mikor a kezébe nyomtam a jegyeket.
- Tudom... - ismertem be. Aztán eltettem a jegyet, és visszaültem a kanapéra. Még egy darabig dumáltunk Vivivel, meg kajáltunk, aztán 10-kor gondoltuk, hogy lefekszünk mert tényleg korán kell kelnünk, 9-kor indul a vonat. Persze tudtuk, hogy nem lesz könnyű aludni, hisz délben keltünk. De aztán fél óra forgolódás után nekem sikerült, szerintem Vivinek is.