Ez állt benne:
"Amiket mondtam, nem gondoltam komolyan. Mind hülyeség volt. Azért nem akartam, hogy visszamenj a szállásodra tegnap, mert még szerettem volna veled lenni. Ennyi. Nem akarlak birtokolni, vagy ilyesmi, egyszerűen csak veled akartam lenni. És sajnálom. Sajnálom amiket mondtam, és igazad van, nincs jogom megszabni, hogy mikor mit csinálj. Remélem ez a kis veszekedés nem szakít szét minket...". Tomitól jött. Megálltam, és visszafordultam. Már ő is az utcán állt, és mosolygott. Én is elmosolyodtam, majd megindult felém. Határozottam vette lépteit, és pár lépés után már előttem állt. Közel hajol hozzám.
- Minden szava igaz. - suttogta a fülembe. Elhajolt, majd megfogta a karom, és közelebb húzott magához. Én meg hagytam. Hisz mért ellenkeztem volna? Aztán mintha nem bírta volna tovább, nem hogy szépen lassan, de gyorsan, és vadan megcsókolt. De ez nem volt baj... Hosszú, mély, és csodálatos volt az első csókunk. Ilyennek kellett lennie. Ez volt eddigi életem legszebb csókja. Tudom, a lányok 80% állítja, az első csókból megjósolható a kapcsolat jövője. Én eddig a maradék 20%-ba tartoztam, de ennél a csóknál én is éreztem, hogy még sokáig együtt leszünk. Egyszerűen csak tudtam, és most az egyszer nem kellett logikus magyarázat. Pár perc után elváltunk.
- Tudod mióta várok erre? - kérdezte halkan.
- 4 napja? - kérdeztem én is, hisz ennyi ideje vagyok itt. Igaz, kábé csak 3 napja ismer.
- 20 éve... - suttogta. Erre nem tudtam mit mondani, ezért inkább újra megcsókoltam. 20 éve? Ez most komoly? Elolvadok (bár nem szokásom...). Mikor újra elváltunk, megfogta a kezem, és elindultunk az utcán. - De most komolyan. Honnan tudtad, hogy itt lakunk? - tette fel újra a kérdést.
- Az utcát tudtam, egyszer valamikor mondtátok. A házszám már kicsit nehezebb volt... - vallottam be.
- És mégis mit csináltál? Becsöngettél mindenkihez? - röhögött.
- Tulajdonképpen igen.
- Mi? - hagyta abba a röhögést. - Becsöngettél 21 emberhez? - döbbent le.
- Muszáj volt... - mondtam, mire felém fordult, és megcsókolt. Asszem ez a nap a csókok napja. - De... most hova megyünk?
- Meglátod... - imád rejtélyes lenni. Csak sétálgattunk az utcák között, és már mentünk egy ideje, mikor megláttam egy táblát. Az a tábla volt, ami kijelzi, ha kiérsz egy városból. Mi Párizs szélén voltunk, és most ki is mentünk belőle! Úristen...
- Hova viszel? Ki Párizsból?
- Sherlock vagy... - nevetett.
- Ez nem vicces! Mégis hova megyünk? - kérdeztem újra.
- Nyugi, nem rabollak el. Csak mutatok valamit. - mondta, én meg sóhajtottam. Hát jó. Még mentünk úgy nagyjából 10 percet, és már valami erdő féleségnél jártunk. Aztán egyszer csak valami elképesztő látvány tárult elém...
Lefagytam, de szó szerint. Nem bírtam megmozdulni.
- Szebbnél szebb helyekre viszel... - nyögtem ki pár percnyi rövid zárlat után.
- Direkt. - vigyorgott. Felmentünk a kis fa hídra, és ott megálltunk. Közel hajolt hozzám, és már csak fél centi volt ajkaink között, mikor úgy döntöttem megviccelem. Hirtelen belöktem a vízbe!! Ez csak azért sikerült, mert nem koncentrált, egyébként tuti nem lett volna elég erőm ahhoz, hogy belökjem. Hatalmas csobbanással landolt a folyóban. Ezt még megbánom... Kiemelte fejét a víz alól, és egy szép cifrát káromkodott.
- Gyere kihúzlak! - nyújtottam a kezem... Á! Tipikus hiba! Ne nyújtsd a kezed te észlény, mert beránt! És Tomi se hülye, úgyhogy így is tett. Belekapaszkodott a kezembe, és egy akkorát rántott rajtam, hogy fejjel estem a vízbe. - Hülye! Ez hideg! - üvöltöttem, mert tényleg hideg volt.
- Te akartad! - kiáltotta, majd lefröcskölt.
- Ezt megbánod! - sikítottam, odaúsztam hozzá, és teljes erőmmel rátámaszkodtam a vállára, így sikerült lenyomnom a víz alá! Aztán egyszer csak eltűnt alólam, és elúszott. A víz zavaros volt, nem láttam hol van, de éreztem, hogy felém közeledik. Hirtelen elkapta a lábam, és lehúzott a víz alá. Nagyon erős volt, nem tudtam ellenkezni. Csak húzott, húzott, és húzott lefelé. Egyszer végre megállt, elengedte a lábam, és megfogta a kezem. Kinyitottam a szemem, Tomi elmosolyodott, és megcsókolt. Ott. A víz alatt. De mivel mindketten úgymond "elengedtük" magunkat, pár másodperc után már a víz felszínén voltunk. Kibuktunk a vízből, és egymásra néztünk, de ő még mindig nem engedett el, szorosan átölelt.
- Hát ez érdekes volt... - jelentettem ki.
- Az. Kis huncut, jól belöktél!
- Így jött ki! - védekeztem.
- Na de most már másszunk ki! - mondta, és kikászálódott a vízből, majd nekem is segített. Ott álltunk, vizesen. - Látod mi lesz, ha keresztbe teszel nekem? Nem úszod meg szárazon! - röhögött.
- Csak úgy kíváncsiságból: hogy hagytad el a telefonod? - kérdeztem, mert nem értettem, hogy lehetett az utcán a mobilja.
- Az úgy volt, hogy elrohantam tőled, Viktor követett, de haza küldtem, mondván, hogy egyedül akarok maradni. Sétálgattam, aztán rájöttem, hogy ez tök hülyeség, és akkor megírtam az sms-t. Már éppen el akartam küldeni, mikor eszembe jutott amit mondtál... "Egy senki...". Eltettem a telefont, és hazamentem, gondolom kiesett a zsebemből. - magyarázta.
- Miért nem küldted el? - értetlenkedtem.
- Egy senki... - ismételte. Újra átölelt, én meg megcsókoltam, sokadjára.
- Nem gondoltam komolyan. - nyugtattam meg. - De most így vizesen fogunk hazasétálni? - váltottam témát.
- Hát... felhívom Viktort a telef... Basszus! Víz!! A telefonom! Vííz! Jézusom! - kivette a telefonját a zsebéből, és rám meredt. Nem kapcsolódott be... a francba. Levette a hátlapját. Tiszta víz volt az aksi, a kártya meg minden. Huppsz... - Ezért még kapsz... - mondta. - Á, mindegy. Hazamegyünk akkor egyedül. Ennyi.
- Hát jó. - Belenyúltam a gatyám zsebébe. Éreztem a telómon, hogy az se túl száraz, de ezt csak magamnak köszönhetem. Elindultunk visszafelé, és 45 perc múlva már a köszönésnél tartottunk, a hotelszobám előtt. A mai napon nagyon meleg volt, ezért meg is száradtunk az úton. - Akkor szia... - köszöntem, és megcsókoltam. De akkor kinyílt az ajtó, és Cinthiáék léptek ki rajta. Mi meg elengedtük egymást.
- Nocsak, nocsak! Mi van bro? - érdeklődött Viktor.
- Kuss! - Tomi egyszerűen lerendezte. - Akkor mi megyünk. Szia! - köszönt Tomi, Viktor pedig követte. Mi meg Cinthiával bementünk a nappaliba.
- Na?? Mi történt? - kérdezde Cinty.
- Ez. - emeltem ki a telefonom a zsebemből (már kiszáradt), és megmutattam neki az sms-t, és mindent elmeséltem.
- Úúúú... - reagált.
- De... hogy hogy itt volt Viktor? - kérdeztem.
- Ők együtt voltak otthon, mármint Tomi meg Viktor, és mikor Tomi csak úgy eltűnt, gondolta ő meg átjön hozzám. Átjött és dumáltunk. Ennyi. - mesélte. - Hé! Nem akarunk sétálni? Már nem tom mióta csak egy helyben ülök! Sétáljunk, meg üljünk be valami étterembe, korog a gyomrom! Már 1 óra. - mondta, én meg egyet értettem, szóval átöltöztünk és lezuhanyoztunk (nekem elég folyó szagom volt). Fél 2-kor kiléptünk a hotelből, és egy közeli étterembe mentünk. Ettünk valami fura kaját (nem tudom mi lehetett), aztán sétálgattunk. Csak mentünk cél nélkül, és olyan 3 felé egy tisztáson találtuk magunkat. Fogalmam sincs, hogy hogy találtunk tisztást Párizsban, de hát oké. Volt mellette egy erdő szerűség, és oda bementünk. Elég messze álltak egymástól a fák, és ezért nagyon világos volt. Éppen Rihannáról beszélgettünk, mikor egy hatalmas színes valami csattant előttem a földön, vizet spriccelve mindkettőnkre. Egy vízi lufi volt, ami föntről érkezett.
- Mi a...? - kérdeztem, és felnéztem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése