19 Rész: Sütizés

"Az ágyban fekve újra magam elé képzeltem Viktorék eszméletlen lakását."

Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, reggel volt. Július 5. Ránéztem az órára, és kaptam egy apróbb sokkot. 9 óra volt. Ami annyit jelent, hogy nagyjából 14 órát aludtam, merthogy 7-kor feküdtünk (ami új rekordnak számít). Jézusom... Vivi miért nem keltett fel? Talán még ő is alszik? Kikászálódtam az ágyamból, és átmentem barátnőm szobájába. Aludt.
- Vivi, ébredj! - ráztam a vállánál fogva. - 9 óra!
- És? - fordult a másik oldalára, majd a fejére húzta a takarót.
- 14 órát aludtunk!
- És? - hallottam a hangját a takaró alól. Őt ez kevésbé hatja meg. Úgy hogy jött az, amitől tuti megjön az életkedve.
- Délben programunk van.
- És? - kérdezte, és hallottam a hangján, hogy unja a kérdez-feleleket.
- Tomiékkal! - jelentettem ki. Erre aztán úgy kipattant az ágyból, mintha lökték volna. A takaró pedig halk puffanással érte a földet, mivel azt is magával rántotta.
- Miért? Hol? Mikor? Kivel? - tette fel a kérdéseket, aminek felére már tudta a választ, szóval nem nagyon értettem mi értelme.
- Miért? Mert Viktor engem tegnap elhívott. Fogalmam sincs, hogy hol, ez náluk valami szokás, sose mondják meg hova megyünk. 12-re jönnek értünk; te, Tomi, Viktor, meg én. - válaszoltam.
- Jól hangzik. Akkor... készülődjünk. - dörzsölte meg a szemét, majd a fürdőbe indult. Hallottam, ahogy vizet enged a kádba, utána meg belecsobban. Úgy döntöttem, hogy akkor én meg kitalálom mit veszek fel, hisz az nálam egy hosszú folyamat. A szekrényemben kutatva megakadt a szemem a kedvenc shortomon. A gombjába beleakadt egy ujjatlan póló. Ez egy jel. Felvettem a két ruhadarabot, és meg voltam elégedve a tükörképemmel.

És én ezzel meg is voltam, mivel én már tegnap lezuhanyoztam, este, ezért most már nem volt kedvem. Ennek ellenére bementem a fürdőbe, hogy levakarjam a lerepedezett körömlakkot a körmömről. Vivi nem zavartatta magát, csak áztatta testét a forró vízben. Előszedtem a körömlakk lemosót, és viszonylag gyorsan meg is voltam vele. Felkentem valami matt színűt, és kimentem a fürdőszobából. Nem sokkal később Vivi is kibotorkált. Ő is keresett magának egy összeállítást, majd kikérte a véleményem róla.
- Ez így jó? - kérdezte. Egy sötét farmer shortot választott, meg egy kék felsőt hozzá. Kiegészítőnek egy hosszú nyakláncot vett elő, és egy napszemcsit.
- Jól néz ki! - feleltem. - De tudod, hogy én ezt a pólódat sose díjaztam. És ehhez a shorthoz nem nagyon megy...
- Hát... jó. Kicserélem. - eltette a felsőt, és kivett helyette egy fehéret. - Most jobb?

- Sokkal! - ez így már jobban tetszett. Felöltözött, de csak azután döbbentünk rá, hogy fél 10 van. Hogy miért siettünk ennyire, azt nem tudom. Mit csináljunk másfél óráig? Nekem persze rögtön a filmnézés jutott eszembe.
- Filmet! Lécci! Nézhetjük a kedvencedet! Kérlek! - könyörögtem Vivinek. 2 filmsorozat van amit hajlandó megnézni. A James Bond filmek, és A Gyűrűk Ura-sorozat. Mivel Frodoékat most nem hoztam el, maradt Daniel Craig és a Casino Royale. Az egyik kedvenc 007-es filmem. Leültünk a kanapéra és elkezdtük nézni, ahogyan James Bond keveri a lapjait. Szó szerint. A film elég hosszú volt, több mint két óráig csak bámultuk a képernyőt, de végül meghalt akinek meg kellett, és életben maradt akinek ez volt a sorsa (vagy inkább csak a szerepe). Persze ez utóbbi között volt a mi csodálatos Daniel Craigünk is. Film után feltettünk egy gyors sminket, majd lementünk a hotel elé, hogy ott várjuk a fiúkat. 12 előtt pár perccel érkeztek, úgy hogy mehettünk is... hova?
- Akkor hova is megyünk? - fogtam meg Viktor kezét, és elindultunk az utcán. Viviék követték a példánkat.
- Mondanám, hogy titok, de pár perc múlva úgyis el kell mondanunk. - válaszolt Tomi. - Van egy cukrász ismerősünk. Ő is magyar, a családunk régi barátja. Itt nyitott cukrász üzletet, és néhány napja volt egy nagy partija, ahova egy csomó sütit készített. A vendégek pedig, számomra érthetetlen módon, nem falták fel az egészet. Krisztián pedig felajánlotta, hogy a maradék a mienk lehet. Szóval... sütizünk. - magyarázta. Ezt annyira nem értettem. Kapunk félig megrágott muffinokat? Mi az, hogy maradék? Aztán pár perc múlva megértettem. Beléptünk egy kívülről átlagosnak tűnő cukrászdába. Sőt. Belülről is átlagos volt, sütik voltak a pult mögött, meg egy csinos eladó hölgy. Viszont mi egy külön helyiségbe lettünk terelve a fiúk által. Beléptünk, és akkor minden világossá vált. Nem félig megevett sütik vártak, hanem muffinnal teletömött asztalok. Aztán megpillantottam az édességek között egy férfit. Előlépett egy asztal mögül, és közben végig mosolygott. Utcai ruha volt rajta, mivel most épp nem dolgozott. De ő nem olyan volt mint az szokásos cukrászok. Nem volt kövér, sem alacsony, hanem helyes, és magas.
- Sziasztok! - köszöntött minket mély hangján. - Krisztián vagyok, a cukrász! - mutatkozott be. - Biztos ti vagytok Cinthia és Vivi. Te, ott Viktor mellett - mutatott rám - biztos Cinty vagy! - következtetett. - És te, Tomi mellett pedig Vivi vagy. Köszöntelek titeket! Tegnap volt itt egy nagy sütis buli, de elég sok minden megmaradt. Főleg muffinok. Ez most már mind a tiétek! Nekem el kell mennem valahova, de majd még visszajövök! Sziasztok! - búcsúzott, és kiment.
- Na lányok! Válogassatok! - ajánlotta fel Viktor. Az oké, de nem úgy volt, hogy én egészségesen étkezem? Egy-két sütitől nem lesz bajom, na de ennyitől! Úgy 50 muffin csücsült az egyik asztalon, és akkor még csak a muffint mondtam. De... én most épp nyaralok! És különben is... már zabáltam chipset, ittam Ice Tea-t... ezen már nem fog múlni. Amiről Eszter nem tud, az nem fáj neki. Felemeltem egy sütit azt asztalról, hogy jobban szemügyre vegyem. De aztán észrevettem egy másikat, ami a párja lehetett. Mindkettőt a kezemben tartva kémleltem hol az egyiket, hol a másikat.

A Diadalíveset odanyújtottam Vivinek, én pedig leharaptam az Eiffel-torony tetejét (aztán befaltam az egészet). Nekem nagyon ízlett, és Vivi arckifejezéséből ítélve neki is. Olyan isteni volt, hogy arra nincsenek szavak. A sütemény maga csokis volt, belül pedig valami folyós csoki massza tette még édesebbé az egészet. A tetején lévő krém valami cukros narancsos dolog volt, szintén baromi édes. Az Eiffel-torony pedig kemény cukor. Összefoglalva: cukor, cukor, cukor. És innen már nem volt megállás. Mindet meg kellett kóstolnunk. Elindultunk a lejtőn, és nem tudtunk visszafordulni. Mindenféle süti volt, és nem csak muffinok. De a legtöbb azokból volt. Volt csokis, vaníliás, gyümölcsös, és sima. Voltak különlegesek, és kevésbé érdekesek is. Ha ki kéne emelnem egyet, ami a legjobban ízlett, hát... nem tudnék. Viszont sok kedvencemet fel tudom sorolni. Az egyiken cseresznyék voltak, aztán mikor jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy az is cukor.

Megkóstoltam az egyik rózsaszínt, és tényleg. A cseresznye tömény cukor volt. De még a tallér is. Rohadt finom volt. Ami Vivinek nagyon ízlett, az a csokis kekszes volt. Nagyon ínycsiklandozó volt, és láttam, hogy vagy négyet felfalt belőle.

Mivel én azért mégis csak próbáltam az egészségességre törekedni, megkóstoltam egy olyat, aminek a tetején lévő krémbe bele volt szúrva egy lime. Így az édes íz keveredett a keserűvel. Talán ez volt az egyetlen, ami nem ízlett... De legalább volt benne gyümölcs! Eszter büszke lenne rám!

Volt egy másik gyümölcsös, ami viszont finom volt. Mivel ebbe málna volt téve.

Ezt Vivi is megkóstolta, de szerintem nem ízlett neki. A málnát annyira nem szereti. A fiúk is azért eszegettek, ők kevésbé rózsaszínűeket választottak. Tomi például megevett hármat a bajszosból.

Adott egyet Vivinek is, aki beleharapott egyet, és a következő harapással már az egész a szájában volt. Ízlett neki. Nem is kicsit. Utána ő is evett belőle jó párat. Ami Viktornak nagyon ízlett, azt "csupacsoki"-nak nevezném, csokis piskóta, belül csoki, a tetején csoki darabos krém, benne apró csokis kekszekkel. Jól nézett ki.

Ez a Krisztián tényleg tud valamit. Mikor a muffinokat kivégeztük, még nem voltunk tele. Átmentünk ahhoz az asztalhoz, ahol másmilyen sütik voltak. Volt egy kis doboz, ami nagyon megmozgatta a fantáziámat, kénytelen voltam kinyitni. És jól tettem. Csoki keksz!!

Aztán megpillantottam a "csoki falatokat". Kis kekszek, rajta csoki. De nem akármilyen. Paris!

Nagyon finom volt. Aztán megjött Krisztián. Elnézést kért, amiért csak most ért vissza, de halaszthatatlan cukrászi feladatait kellett teljesítenie. Engesztelésül, hozott nekünk valami turmix szerűséget. Rózsaszín volt, tetején tejszínhab, amin színes cukor darabok voltak. Ötöt hozott, így jutott mindenkinek.

De nem ez volt az utolsó meglepetés. Egy másik szobából hozott nekünk még sütit. Hirtelen azt hittem, pizzát hoz, de csak félig volt igazam. Pizzának pizza volt, de nem a szokásos fajta. Se sima tészta alap, de paradicsom, se sajt. Helyette csokis piskóta, fehér cukros krém, és gyümölcsök.

Mikor ezt is elpusztítottuk (az ízére nincsenek szavak), jöhetett az utolsó meglepetés. Féltünk, hogy mi lesz az, mivel már eléggé tele voltunk. De ez volt a hab a tortán. Kis nyalókákat kaptunk, amiken cukor darabok voltak. Mindegyiken más.

Ebből is öt volt, ebből is mind kaptunk. Miközben ezt ettük (vagy inkább nyaltuk), leültünk, és elkezdtünk beszélgetni.
- És Krisztián. Mióta vezeted ezt az üzletet? - kérdeztem kíváncsian.
- Már lassan 5 fantasztikus éve. 18 évesen költöztem ki ide, 7 éve, és rögtön beleszerettem az édességek világába. Egy híres cukrász művész mellett dolgoztam 20 éves koromig, de utána úgy ítéltem meg, hogy készen állok saját üzletet nyitni. Szereztem befektetőket, és pár hónapra rá megnyitottam ezt, az akkor még apró, útszéli cukrászatot. 2 év alatt óriásivá növeltem, és azóta is csak jönnek a megrendelések. - felelte.
- Egy dolgot nem értek. - szólalt meg Vivi. - Hogy lehettek olyan barmok a partidon, hogy ennyi isteni cuccot meghagytak? - kérdezte, mire felnevettünk.
- Hát... ha most elétek tolnék két tálca muffint, lehet, hogy ti se tudnátok már megenni. Így is elég szép mennyiséget betoltatok. Az volt a baj, hogy nagyon sokan nem jöttek el, én pedig elszámoltam magam, és nagyon sokat csináltam. És már mindenki annyira tele volt, hogy alig álltak a lábukon. - magyarázta. Krisztián nagyon kedves volt.
- Értem. És... hogy hogy mi kaptuk a maradékot? - érdeklődtem tovább.
- Tomiékat nagyon bírom. Régi jó barátaim, a szüleink is jóban vannak... - felelte, de nem tűnt őszintének.
- Krisztián azt akarja mondani, hogy a kedvességével és jófejségével imponálni akar Tinának. - vágott közbe Tomi.
- Ez nem igaz! - háborodott fel a cukrász, de aztán belátta, nincs értelme füllenteni. - Jó, feladom. Igaz. De... ő miért nem jött el?
- Eléggé maga alatt van. Geri megcsalta. - válaszolta halkan Viktor.
- Mi? Szemét állat... Tina jobbat érdemel! - döbbent le Krisztián.
- Ezt miért nekünk mondod? Miért nem neki? - értetlenkedett Vivi.
- Ez nem olyan egyszerű. Tina sose kedvelt. Az ő szemében én csak egy ágról szakadt vagyok, aki vezet valami üzletet, aminek még a nevét se tudja megjegyezni. Reménytelen. - szomorkodott Krisztián.
- Nincs olyan, hogy reménytelen. Remény mindig van! Légy férfi! - biztatta Vivi, sajátos stílusában.
- De mégis mit csináljak? - szenvedett tovább.
- Egyszerű! - szálltam be én is. - Keresd meg, és kezd el vele dumálni. Mondd, hogy hallottad mi történt. Légy együttérző! Ez a legjobb alkalom! - adtam ötleteket.
- De ez olyan mintha visszaélnék a helyzetével.
- Egy frászt olyan! - ellenkezett Vivi. - Cintynek igaza van! Ez a tökéletes alkalom!
- Hát... ti mit gondoltok? - nézett a fiúkra.
- Az nem mindegy? Indulj! - mutatott az ajtó felé Tomi, Viktor pedig bólogatott.
- Hát, akkor köszönöm. - hálálkodott Krisztián, és már el is tűnt.
- Mi is indulhatnánk. Este fellépés, előtte próba... - indult el Tomi, mi meg követtük. Visszakísértek a hotelhez, és elköszöntünk tőlük.
- Este nem jöttök el? - kérdezte Viktor.
- Hát... Colette ott lesz? - kérdeztem félve. Nem nagyon akartam vele találkozni.
- Nem. - jelentette ki Viktor.
- Hogy hogy? - lepődtem meg.
- Tina kitette a bandából.
- Tényleg? - könnyebbültem meg.
- Igen. Tegnap miután elmentél elmeséltem Tinának, hogy mi történt. Azt mondta, hogy ha már az ő szerelmi élete romokban, legalább a miénkbe ne zavarjon bele semmi. Így hát kirúgta. - vigyorgott.
- Mondd meg neki, hogy köszönöm.
- Megmondom. - mondta Viktor, majd megcsókolt. Viviék is elköszöntek.
- Akkor este! - néztünk vissza a hotel ajtajából.