10. Rész: Cinty randija (I.)

"2 perc se telt bele, én már aludtam."

Cinthia szemszöge:

Július 3.-a volt, és én kinyitottam a szemem ezen a fantasztikus reggelen! Az örömömnek 2 oka volt: az hogy 11 órát aludtam (dél volt), és persze a tegnapi nap. Istenem! Te jó ég! Úristen! Nekem énekelt! Nekem! És táncoltunk vagy 2 órát! Úristen! Ááá! És ami még rátesz egy lapáttal, az az, hogy ma pedig megyünk randizni! Na jó, Cinty, nyugi! Belégzés, kilégzés, csak egyenletesen! Vivi már biztos felébredt. Tényleg, Vivi! Neki is biztos jó volt a tegnap estéje! Megyek megkeresem! Kimentem a szobámból, és a konyhába indultam, mivel jó illatot szűrődött ki belőle. Mikor beléptem, megláttam Vivit, aki épp palacsintát sütött. És ez csak egy dolgot jelenthet: nagyon boldog!
- Szép jó reggelt, álomszuszék! - köszöntött. Leültem az asztalhoz, elvettem egy palacsintát és megkentem nutellával. Ekkor esett le, hogy igazából az utóbbi napokban nem is ettünk normális kaját. Összedobtunk egy szendvicset ha nagyon éhesek voltunk, de kábé ennyi.
- Szia. Milyen volt a tegnap estéd? - kérdeztem, ő pedig mindent elmesélt. A Szajnát, a naplementét, a hajót, mindent. Aztán rajtam volt a sor.
- A te estéd se lehetett szörnyű, láttam ahogy a klubban táncikáltál! Mikor hazaértem nem találtalak, és jól bepánikoltam. Már azt hittem elrabolt az orosz maffia. De aztán hol találtalak meg? A diszkóban! Hogy is volt ez? - faggatott, miközben ő is leült kajálni. Én meg elhadartam a tegnap estét. - Úúúúú... Dance with me tonight? Az jó szám! - mondta.
- Aha... - mondtam, de nem néztem rá, hanem csak ettem. Ezt rögtön kiszúrta.
- Ha nem nézel a szemembe, akkor valami nyomja a lelked. Bökd már ki!
- Hát... te nem félsz? 1 hónap! Utána mi lesz? Persze, most nagyon jó meg minden, de mi lesz augusztustól? Főleg, hogy mi egyetemre megyünk! Egymásra sem lesz időnk, nemhogy fiúkra! Ez az egész olyan reménytelen!
- Hagyd már abba az állandó sopánkodást! Ha 3 hét múlva még komolyan fogjuk gondolni a kapcsolatainkat, és a fiúk se akarnak majd minket elengedni, akkor úgyse fog közénk állni az augusztus meg az egyetem!
- De... ők pasik. Menő zenészek! Mit akarnak tőlünk?
- Mi meg menő lányok vagyunk! Ki tudja, lehet, hogy majd mi dobjuk őket! Nem lehet tudni. Ami most számít, az az, hogy 6 óra múlva randizni fogsz Viktorral, aki nagyon bír téged! Kell ennél több? Nem kell a jövőn rágódnod! Semmi értelme! - ezt nem nagyon értettem, hisz a randink is a jövőben van, de mindegy.
- Jó, igazad van. - kicsit megkönnyebbültem, és betoltam 3 palacsintát, ami nagyon jól esett. Bár nem tudom, ez most reggeli volt, vagy ebéd? Mindegy, lényegtelen. Mikor befejeztük az étkezést, átmentünk a nappaliba, és elkezdtünk gondolkodni.
- Mi a fenét csináljunk? Még csak 1 óra! Csak azt ne mondd, hogy nézzünk filmet, mert attól a falra mászom. - jelentette ki Vivi.
- Jó, nem mondom. De hé! Már 3 napja itt vagyunk, és még egyszer se fürödtünk normálisan a medencében! - mondtam. Hisz fürödtünk már egyszer de azt inkább így definiálnám: két tini megörült egy medencének, ezért beleugrottak ruhástul. - Esetleg megmártózhatnánk. Utána úgyis hajat kell mosnom. Na?
- Jól hangzik! - válaszolta Vivi. Felvettük a fürdőruháinkat, és 2 perc múlva már a medence mellett álltunk. - Akkor háromra! Egy... kettő... HÁROM! - üvöltötte Vivi, mire mindketten beugrottunk!
- Brrr... de hideg! - vacogtam.
- Nem baj az! - válaszolta barátnőm, majd jól lefröcskölt vízzel. Én visszafröcsköltem, meg egymást nyomtuk a víz alá, úgyhogy elvoltunk. Érett 18 évesek... erről ennyit. 5-kor végre kimásztunk, és megtörölköztünk, én meg elmentem hajat mosni. Mire megszárítottam már fél 6 volt (közben gyorsan megnéztem egy részt a Szívek szállodájából). Aztán smink, ékszerek, meg persze a ruhám felvétele, és már kész is voltam. Még elrágtam egy mentolos rágót, hogy ne legyen büdös a szám, de aztán elköszöntem Vivitől, és lesiettem, mert negyed 7 volt. Hupssz... a pontosság és én kerüljük egymást. Mikor kiléptem a hotelből, a limuzin már ott várt. Nagyon menőn nézett ki, fehér volt, és szép hosszú.

Elindultam felé, de hirtelen kiszállt belőle egy fekete öltönyös alak (gondolom a sofőr), és oda sietett hozzám, majd megszólalt franciául:
- Hölgyem, hadd jegyezzem meg, hogy maga gyönyörű! Monsieur Victor le lesz nyűgözve! Jöjjön kérem! - Monsieur Victor? Jesszus! Odavezetett a limuzinhoz, majd kinyitotta nekem az ajtót. Beszálltam, és nagyon meglepődtem. A limó nagyon szép volt belülről is, de ugye sötétített volt az ablak, ezt már kívülről is láttam. De Viktor nagyon cseles volt, olyan volt az ablak, hogy én se láthattam ki, olyanra volt megcsinálva. Fogalmam sincs ezt hogy intézte el, de gondolom nem akarta, hogy tudjam hova megyünk. Aztán a kocsi egyszer csak elindult, és a sofőr hátraszólt, hogy kössem be magam. Engedelmeskedtem, és bekötöttem a biztonsági övet. Már mentünk legalább 20 perce, mikor az autó megállt, és vezető kiszállt, gondoltam azért, hogy engem is kiengedjen. De mikor már egy perce ültem egyedül a kocsiban, rájöttem, hogy arra várhatok. Már épp nyúltam a kilincsért az ajtón, de az hirtelen kinyílt, és valaki a kezét nyújtotta, hogy segítsen kiszállni. Kimásztam, és megpillantottam a kéz tulajdonosát, Viktort. Becsukta a limuzin ajtaját, az meg elhajtott. Viktor mosolygott. Egy szürke ing volt rajta, meg fekete nadrág.
- Szia. Hú, de szép a ruhád! Mekkora meglepetés! Várj csak... mintha már láttam volna valahol... - "gondolkozott", mire felnevettem.
- Hol vagyunk? - kérdeztem.
- Hát itt! - mutatott oldalra, én pedig odafordítottam a fejem, és leesett az állam. De komolyan! Ezt nem hiszem el! Idehozott! Ez kezd olyan lenni mint egy film, csak nincs egy unalmas rendező, aki mindig beordítja, hogy "Ennyi". Elhozott ide, az első randinkra. Ide! Az Eiffel-toronyhoz!

Körbenéztem, de nem láttam senkit. Ez kicsit olyan, mint amit Vivi mesélt. Senki nem volt a Szajna partjánál... senki nincs az Eiffel-toronynál... mit tudnak ezek a fiúk? Á, nem mindegy? Itt vagyok Viktorral, az első randinkon! Te jó ég! De várjunk csak...
- Nem úgy volt, hogy vacsi lesz? - kérdeztem, mivel ezt mondta. Viktor nem válaszolt, csak megfogta a kezem, és elindult az Eiffel-torony felé. Mikor odaértünk hozzá, beszálltunk a liftbe, és meg sem álltunk a legtetejéig. Kiszálltunk, és ott, akkor, abban a pillanatban, dobtam egy hátast. Na nem szó szerint, az elég fura lett volna. De már majdnem ott tartottam. Hisz ott fenn, a torony legtetején (ahol szintén nem volt senki), ott állt egy asztal, meg volt terítve, és mellett két szék csak arra várt, hogy ráüljenek. Szóval mégiscsak vacsora lesz. Ezt nem tudom felfogni!
- Túlzás? - kérdezte kissé félve.
- Tökéletes! - válaszoltam, és láttam az arcán, hogy megkönnyebbült. Közelebb léptünk az asztalhoz, majd kihúzta nekem a széket, én pedig leültem. Ő is helyet foglalt, velem szemben, aztán hirtelen megjelent egy pincér, tálcákkal a kezében és letett elénk valami kaját. Azt hiszem, hogy valami tészta féleség lehetett, nem annyira lehetett kivenni hogy mi az. A lényeg az, hogy finom volt. Evés közben beszélgettünk.
- Szüleid? - kérdeztem.
- Az én családi hátterem nem az első randi témája. Egyszer majd megtudod. Nem akarok előtted titkolózni, de nem hiszem, hogy ezt most meg tudnád emészteni. - válaszolta.
- Jó. Hát az én családomat elég könnyen el lehet mesélni. Van egy nagynéném, és itt vége is a körnek. - Viktor érdeklődve nézett rám, így hát folytattam. - Hát jó. Erről én sem szeretek beszélni, de azt akarom, hogy ismerj. Ehhez ismerned kell a történetem. Szóval. Apukámat fél évesen elvesztettem, autóbalesetben. Egy haverja vezetett,  ittas volt, behajtott az árokba, de ő pár öltéssel megúszta. Apukám a helyszínen meghalt. Ő józan volt, de az sose derült ki, hogy miért ült be a piás barátja mellé. A lényeg, hogy nem ő volt a hibás, mégis neki kellett mennie. Anyukám alkoholista, az volt mielőtt megszülettem, és még most is az, hacsak nem halt meg. A bíróság apa halála után a nagynénémnek adott, mivel úgy vélték, anyukámnál nem lennék jó helyen. És ez a legjobb dolog ami életemben történt, az, hogy Eszterhez kerültem. Ő apukám testvére, ott volt a születésemnél, és már a kezdetektől fogva segített a nevelésemben. Én őt tekintem anyukámnak, és mindennél jobban szeretem. Az igazi anyukámmal azóta nem beszéltem, de nem is vágyom rá. - fejeztem be.
- Sajnálom. Őszintén. - mondta Viktor, és láttam rajta, hogy tényleg így gondolja.
- Nem kell. Mindenkinek megvan a maga múltja. Biztos a tied is durva, és megértem, ha erről nem szeretsz beszélni.
- Köszönöm. Na de beszéljünk boldogabb témákról. Például, hogy hol tanultál meg ilyen szépen angolul és franciául.
- 6 évesen kezdtem az angolt, 12 éve. A franciát pedig akkor, mikor felső tagozatos lettem általánosban. Egy fizetős magánsuliban volt erre lehetőségem.
- Az jó. Én 10 voltam mikor elkezdtem angolul tanulni. A franciát meg muszáj volt, apám francia.
- Aha. Szóóóval... Magyarországon élsz. Budapesten? - kérdeztem.
- Igen, a második kerületben.
- Én a harmadikban. Akkor nem vagyunk túl messze.
- Hát nem. És... mész egyetemre?
- Igen. Újságírónak készülök. Te menő zenész vagy. Jársz egyáltalán egyetemre?
- Nem. Minek? Semmi kedvem nincs beülni egy íróasztalhoz, és egész nap fölé görnyedni.
- Akkor mit csinálsz? Dolgozol?
- Aha. - válaszolta.
- Hol?
- Jó elmondom, de ne röhögj ki. A mekiben...
- Ne már!! Ezt nem néztem volna ki belőled. Melyikben dolgozol?
- A Bécsi útiban. Tudod, abban a két emeletesben!
- Persze tudom. De nem járok túl sokat a mekibe mostanában, talán ezért nem láttalak ott. Amúgy biztos emlékeznék. - mosolyodtam el. Még beszéltünk a mekiről egy kicsit, de aztán áttértünk a zenére.
- Milyen zenét szeretsz? Mármint, arra már rájöttem, hogy a popot. De milyen előadókat bírsz? - kérdezte.
- Hát... Olly Murst - itt rákacsintottam -, Taylor Swiftet, meg Bruno Marsot. Meg persze Ushert!
- Hát ha szereted Ushert, akkor fogadjunk. Mondhatsz bármelyik számából egy sort, fogadok, mindet ki fogom találni! De kezd könnyűvel, hogy egy kicsit belejöjjek. - mondta. Tetszett az ötlet. Úgyse fogja tudni mindent eltalálni! - A tét: a desszert! - mondta, mivel épp akkor fejeztük be az evést, és a pincér elvitte a kaját.
- Benne vagyok. Akkor valami könnyűt... Cuz I create the feeling that keep 'em coming back... - mondtam egy sort Usher egyik számából.
- Azért lehet ennél egy picit nehezebb is. More! - mondta a szám címét, én meg bólintottam.
- Te kértél könnyűt! Na jó... nehezebb... Conversation got heavy! - mondtam, és összefontam a karom magam előtt, afféle "ezt úgysem tudod" stílusban.
- Még ne örülj! Ez a Yeah! - találta ki. A franc. Na jó. Kell valami kevésbé ismert szám. - Figyelj, mondjuk, hogy ez volt a próba. Látod, hogy mennyire tudom, most próbálhatsz valami igazán nehezet. Öt lehetőséged van, ha mindent eltalálom, enyém a desszert. - Ez így tök jó, de azt se tudom, mi a kaja. Na mindegy. Én akkor is jobban ismerem Ushert!
- Jó. Akkor... You're electric! - próbálkoztam de ezt is kitalálta...
- Scream! - válaszolta.
- Na jó. Gonna set the roof on fire! - mondtam, láttam rajta, hogy egy fél pillanatig elgondolkozik, és aztán válaszol.
- Dj got us falling in love again! - ezt is kitalálta. - Még jöhet 3.
- Today we're going shopping!
- Trading Places!
- I wanna be your giant... - mondtam. Ezt úgyse találja ki...
- Nem ér! Ez Pitbull! A Dj got us falling in love-ból! Ez nem Usher része! - ezt nem hiszem el! Ezt is kitalálta! Wáá!
- Hát... azt mondtad Usher számaiból... - védtem magam. - De még van egy utolsó! Ezt nem találod ki! This may take a while... - na erre nem fog tudni mit mondani. Viktor közel emelte az arcát az enyémhez, mélyen a szemembe nézett, és ezt válaszolta.
- You remind me! - súgta és elmosolyodott, majd elhúzódott tőlem. - Na erre varrjál gombot! Amúgy ez ügyes próbálkozás volt, ez nem túl ismert szám.
- Ezt nem hiszem el! Ez durva! És még csak nem is gondolkoztál! - ámuldoztam.
- Köszönöm. Hát... a fogadás az fogadás... de ha akarod tied lehet a desszert. - ajánlotta fel. Micsoda úriember.
- Nem, nem. Te nyertél! Ez így tisztességes! - feleltem. De már kicsit másként gondoltam mikor letették elé a nagyon guszta epres, piskótás sütit.

- Nézd! - mutatott Viktor a hátam mögé, odafordultam, de nem láttam semmit. Mire visszafordultam a süti már ott hevert a tányéromon, Viktor arcán pedig egy széles mosoly virított.
- Köszönöm. - mondtam, és pár perc alatt elpusztítottam az édességet (azért meghagytam Viktornak a végét).
- Indulhatunk? - kérdezte, mikor látta, hogy kész vagyok.
- Igen. - mondtam. Felálltunk, és bementünk a liftbe, én meg azon gondolkoztam, hogy fizetni nem kellett volna e. Hát mindegy. Leértünk, és elkezdtünk sétálni csak úgy valamerre az utcán. 8 óra lehetett, és épp ment le a nap. Fogtuk egymás kezét, és beszélgettünk. Beszéltünk a suliról, filmekről, kajáról, meg a bandájáról. Valahogy hiányzott még valami ebből a napból. Nagyon élveztem az Eiffel-tornyos vacsit, a dumálást, meg a játékot is de még éreztem, hogy nincs vége. Ahogy ezen gondolkoztam, hirtelen egy kövér esőcsepp esett az orromra...