61. Rész: A betörés

Sziasztok! A sok Vivis rész után most visszatérünk Cintyhez! Kérek mindenkit aki már sejti, hogy mi az üzlet, ne írja le komiba, szeretném ha másnak nem lőnénk le a poént! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Ott aludtunk, kint az utcán."

Cinthia szemszöge:

- Nézd, két csövi! - mutatott Vivire és Tomira Viktor, reggel mikor keresni kezdtünk őket.
- Ez a csövi fizeti a villanyszámlát! - vágta rá kapásból Tomi.
- Na, viccet félretéve! Mi van veled tesó? Jól helyben hagytak, meg kell mondjam! - nézte a srác sebeit.
- Geri! - tárta szét a karját, még mindig csukott szemmel.
- Beestek egy boltba, meg minden - ült fel Vivi.
- És... miért vagytok az utcán? - érdeklődtem.
- Mert annyira el voltam gyengülve tegnap, hogy örültem, ha a fejemet meg tudtam mozdítani - mesélte Tomi, és végre kinyitotta a szemét.
- Ezt nem értem! - ráztam a fejem. - Hisz legutóbb ő maradt alul!
- Nem tudom. Talán legutóbb sokkal idegesebb voltam - tippelt.
- Viszont most kelj fel, mennünk kell apuhoz! - utasította Viktor.
- Mi? Minek? - állt fel Tomi, majd Vivit is felsegítette.
- Beszélni akar velünk az üzletről. Tina otthon vár, őt is fel kell vennünk. Jó lenne ha te otthon át is öltöznél és lezuhanyoznál, utca szagod van - fintorgott.
- Jó, rendben - adta meg magát a rapper.
- Utána pedig elviszünk titeket valahova! - nézett ránk Viktor.
- Addig én is levakarom magamról ezt a szagot - mosolygott Vivi.
- Sziasztok! - köszöntek el a fiúk, beszálltak Viktor kocsijába és már el is hajtottak.
- Merre van a hotel? - kérdezte Vivi.
- Nem megyünk a hotelbe! - ellenkeztem.
- Miért?
- Téged nem érdekel, hogy mi az a titokzatos üzlet? Mert engem nagyon! - ugrottam be a taxiba, amit titokban hívtam.
- Na jó, engem is érdekel! - pattant be mellém az autóba. - De mi a terved? Követjük őket, aztán majd lesz valahogy?
- Pontosan! - bólintottam. - És útközben elmesélheted, hogy mi volt Gerivel.
A taxis nagyon engedelmes volt, követte Viktor fehér autóját, feltűnés nélkül. Az út nagyon hosszú volt, Vivinek volt ideje mindent elmesélni. Szegény Tomi kapott pár pofont tegnap este...
Viktorék leparkoltak egy hatalmas ház elé, és csak remélni mertem, hogy az nem az apjuké. Viszont mikor becsöngettek, elszállt a hitem. A ház eszméletlen volt, pont olyan, mint amilyen egy nagy cég tulajdonosának van. De vajon mi a cég?

A kapu kinyílt, és a két srác bement. Kiszálltunk a taxiból és a kerítéshez siettünk.
- Fantasztikus! Mi, hogy fogunk bejutni? - tette csípőre a kezét a barátnőm.
- Átmászhatunk a kerítésen... - néztem a nem túl magas biztonsági berendezés.
- Tarts bakot! - kért Vivi. - Utána majd felhúzlak!
Felsegítettem őt a kő kerítés tetejére, majd én is felkapaszkodtam.
- És ha egy képzett betörő akarna bejutni ide? Jellemző, hülye sznobok! A ház nagyságára és szépségére gondolnak, de a biztonságra nem! - forgatta a szemét Vivi.
- Gyere! - ugrottam le a kerítés belső oldalára, Vivi pedig követte a példámat.
- Mi lesz, ha elkapnak? Biztos vannak kamerák, vagy ilyesmi - nézett rám ijedten.
- Nem fogok neked hazudni, akkor nagy gázban leszünk! - nevettem.
- Nem vicces! Ez birtokháborítás! - makacskodott.
- Nyugodj már le! Kövess! - indultam el a bejárati ajtó felé.
- Túl sok kémfilmet néztél... - morogta.
Pechemre az ajtó zárva volt (nem tudom miért gondoltam, hogy nyitva lesz), ezért mást kellett kitalálnom.
- És most mi lesz, zsenikém? - kérdezte cinikusan Vivi.
- Gondolkozom! - túrtam a hajamba. - Hé! - jutott eszembe valami. - Nézzünk be az üvegen!
- Hülye, akkor észrevesznek! - pöckölt homlokon.
- Tényleg! Akkor... biztos van hátsóajtó! Menjünk be ott! - tanácsoltam.
- Ebből nagy balhé lesz - sietett utánam, mivel én már elindultam. Megkerültük a házat, és a hátsókertben megállva megpillantottam a keresett dolgot.
- Tessék, itt van! - álltam meg az ajtó előtt. - Lássuk! - nyitottam be. Nem tudom minek nevezhetném azt a helységet, ahova beléptünk. Volt egy asztal, mellette székek, mosdókagyló... minden esetre szép volt.

- Ez már betörés! - suttogta Vivi.
- Ne parázz! Gyere utánam! - indultam el. Lábujjhegyen lopakodtunk, nehogy valaki meghalljon. A folyosó végén benézhettünk a nappaliba, ami szintén eszméletlen volt.

- Hol vagyunk, az Apple tulajdonosának otthonában? - kérdezte halkan Vivi.
- Steve Jobs halott - emlékeztettem.
- Jaj, ne okoskodj! - förmedt rám. - Menjünk tovább!
Az első emeleten még egy dolog volt, egy hatalmas tér, benne medence, ülőgarnitúra, és onnan nyílt minden más szoba. Sötétítve voltak az ablakok, ezért villanyt kellett oltanunk... bár ne tettük volna!

A következő pillanatban valaki megköszörülte a torkát a hátunk mögül. Úristen! Lebuktunk! Te jó ég!
- Khm, khm...
Megfordultunk és egy hatalmas, kétajtós szekrény méretű pasival találtuk szemben magunkat.
- Az úr testőre vagyok, de titeket már láttalak valahol... Az esküvőn! Monsieur Viktor és Monsieur Tomi barátnői? - kérdezte udvariasan, franciául.
- Oui - bólintottunk szorongva. Féltem, hogy ott helyben leüt.
- Az urak az emeleten társalognak - mutatott a lépcső felé. - De legyenek óvatosak!
- Merci - mosolyogtunk rá megkönnyebbülve. Milyen kedves!
Felsiettünk a lépcsőn, ahol csak egyetlen ajtó volt. Rátapasztottuk a fülünket és hallgatóztunk.
- Az én fiam nem viselkedhet így! - csattant Vész apuka hangja. - Mindenhol ez megy, a tv-ben, az újságban! Ismeretlen fiatalok verekedtek az utcán, saját- és környezetük biztonságát veszélyeztetve! Tomi, hogy képzelted ezt?
- Mondtam már, hogy megütött egy lányt!
- Ez nem indok! Én is ütöttem már meg lányt! Igaz, hogy három éves voltam és az áldozat a húgom volt, de akkor is! Neked ilyenekbe nem szabad belekeveredned! Mi van, ha felismernek? Ha egy tapasztalt újságíró kiszúrja, hogy az én fiam vagy! El tudod képzelni, mekkora botrány lenne? - kérdezte ingerülten.
- Nyugodj le, senki nem ismert fel, az üzleted nincs veszélyben! - harcolt Tomi.
- Itt nem csak az üzlet a lényeg! Az én hírnevem! Az én hírnevemet kockáztatod! - üvöltözött.
- Elég volt! - hallottam Viktor hangját. - Nem azért hívtál ide minket, hogy Tomival veszekedj! A telefonban azt mondtad, valami nagyon fontosat kell mondanod! Hát tessék, itt vagyunk, mondjad!
- Ahhoz az irataim is kellennek! - indult meg az ajtó felé, de számunkra már túl késő volt. Kinyílt az ajtó és mi beestünk a szobába...