57. Rész: A padon

Sziasztok! Itt a következő rész, remélem tetszik! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

Vivi szemszöge:

"Ezután bedőltem az ágyba, és pár perc alatt elaludtam."

Reggel felébredtem, szomorúan. Az, hogy aludtan egyet nem igazán segített a problémámon. Nem tudtam mit tegyek, kétségek közt tengődtem. A szenvedésemet a telefonom csörgése szakította félbe, Tomi hívott. Egy ideig bámultam a képernyőt, de végül nem vettem fel. Nem volt kedvem veszekedni, féltem, hogy olyat mondok amit nem kéne.
- Cinty! - kiáltottam, miután Tomi megunta és nem hívott tovább.
- Itt vagyok! - lépett be a szobámba. - Mi történt?
- Tomi hívott.
- Mit mondott? - kérdezte izgatottan.
- Semmit. Nem vettem fel - ráztam a fejem.
- Miért? - kérdezte.
- Mert nem akarok veszekedni! Semmi értelme! - temettem a kezembe az arcom.
- Gyere, sétáljunk egyet! - állt fel.
- Inkább egyedül mennék!
- Biztos? - nézett rám.
- Igen. Ki kell szellőztetnem a fejem, ahhoz pedig magány kell - kezdtem el öltözni. Cinty megértett, úgyhogy miután felkaptam valamit, már indultam is. Lebaktattam a lépcsőn (ha nem muszáj, inkább nem liftezek), és kiléptem az utcára. Kicsit fújt a szél, júliushoz képest elég hűvös volt. Szerencsére volt nálam egy kardigán, gyorsan fel is vettem.
Elindultam a hosszú utcán, elhagytam a klubot és a Gucci-t. Mikor Viktorék utcája mellett is elhaladtam, már legalább fél órája gyalogoltam. Épp egy parkban sétáltam, mikor valaki megszólított.
- Szia! - szólt mögülem. A hangját rögtön felismertem, meg se kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam ki ő. Viszont ennek ellenére megpördültem, és Gerivel találtam szemben magam. Hatalmas monokli díszelgett a bal szeme alatt, és az egész arca tele volt karcolásokkal. Tomi...
- Szia - köszöntem én is.
- Beszélnünk kell - mondta határozottan.
- Előbb üljünk le - mutattam egy közeli padra. Letelepedtünk, és Geri más bele is kezdett.

- Mandarin, vissza akarlak kapni!
- Ez nem ilyen egyszerű... nekem barátom van, neked barátnőd - kezdtem sorolni a kifogásokat, de félbeszakított.
- Már nincs.
- Mi nincs?
- Barátnőm. Szakítottam vele, miattad - nézett mélyen a szemembe. És akkor lehullott a lepel! Nem úgy nézett a szemembe, ahogyan Tomi szokta. Az ő szemében láttam valamit... ami nem volt igaz! 14 évesen bedőltem ennek a szempárnak, de ez ma nem lesz így! Viszont nem árultam el magam, hisz az egyik legjobb fegyver a megtévesztés.
- Tényleg? Miattam? - ámultam (látszólag).
- Persze! Érted bármit - mosolygott. - És Tomi sem probléma - legyintett.
- Nekem nem úgy tűnik - céloztam a szétvert fejére.
- Hogy ez? - mutatott a lila foltjára. - Ez semmi! Simán bevállalom érted!
- De édes vagy - simítottam meg az arcát. - De mi lesz ha megint megver?
- Nem fog. Legközelebb fel leszek készülve. Arra azért nem számítottam, hogy egy őrült pszichopata csak úgy letámad, miközben én nyugodtan sétálok az utcán.
- Csak úgy neked esett? - csodálkoztam.
- Igen. Gondolom ki volt akadva, vagy mittudomén - vont vállat flegmán.
- Hát, ő ilyen. Általában marhaságokat csinál - füllentettem, persze egyáltalán nem így gondoltam.
- Akkor miről beszélünk? Hagyd ott, meg sem érdemel téged!
- De... félek tőle - hazudtam egy hatalmasat.
- Megvédelek, nem kell félned - simította meg a karom.
- Figyelj, este találkozzunk a klubban, ahol legutóbb is összefutottunk, ott mindent megbeszélünk - próbáltam lerázni, mert már nem bírtam hallgatni.
- Persze, mikor találkozzunk? - állt fel.
- Éjfél után - vágtam rá.
- Rendben. Szia - nyomott egy gyors puszit az arcomra (biztos látta rajtam, hogy most nem kérek többet). Elment, én pedig visszaültem a padra. Csak ültem, és gondolkoztam.
- Szóval félsz tőlem? - jelent meg Tomi a semmiből, és megállt a pad mögött. Mivel épp teljesen bele voltam mélyedve a gondolataimba, nagyon megijedtem.
- Halálra rémítettél! - kaptam a szívemhez. - Mit keresel itt?
- Téged. Nem vetted fel. Már látom miért... tényleg félsz tőlem? - kerülte meg a padon, és leült velem szembe, hogy a szemembe nézhessen. Na ez már egy igaz szempár volt. Várjunk csak... ezek szerint mindent hallott!? Jaj...
- Csak úgy bedőlsz neki? Nem ilyennek ismertelek... - kezdte nyugodtan, de aztán persze hangneme váltott és idegesen folytatta. - Marhaságokat csinálok? Úgy gondolod? A legnagyobb marhaság amit eddig csináltam, az az volt, hogy leültem melléd a klubban! Nem kellett volna!
- Hadd magyarázzam meg... - próbálkoztam.
- Nem! Nincs szükségem a hazugságaidra! De ha tényleg félsz tőlem, akkor azt ajánlom fuss - kelt ki magából teljesen.
- Nem félek tőled! Engem sosem tudnál bántani! - emeltem fel én is a hangom.
- Ez a szerencséd! - suttogta, aztán visszaváltott hangosra. - Hogy voltál képes ilyenek mondani? Pont neki! Viszont ne várd, hogy megvédjen mert ha egy ujjal is hozzád ér, megölöm! Most az volt a szerencséje, hogy gyorsan lelépett!
- Nyugodj már le, az isten szerelmére! Nem minden abból áll, hogy te mindenkit leütsz! - álltam fel, mert nagyon kicsinek éreztem magam mellette. Pechemre követte a példámat...
- Mert te olyan tökéletes vagy! Ha Geri szája kicsivel arrébb téved, az már megcsalás!
- Tökéletes barátnőt akarsz? Menj, vegyél egy Barbie-t, engem pedig hagyj békén! Vagy úgy is mondhatnám: most pár napig ne keress! - vágtam oda.
- Na ez nem volt szép! - bökött rám a mutatóujjával.
- Ez az egész nem szép! - mutattam magunkra.
- Ezt mégis hogy értsem? Te csalsz meg, erre én vagyok a szemét? - érdeklődött cinikusan.
- Nem csaltalak meg! Az egész csak egy látszat volt! Blöff! - próbáltam megértetni vele.
- Onnan, ahol én álltam nem tűnt annak! - rázta a fejét.
- Csak megjátszottam!
- Nem hiszek neked!
- Figyelnél rám egy kicsit? Belehalnál, ha egyszer végighallgatnál? - fogtam a fejem idegességemben.
- Direkt tetted a találkozót a klubba? Hogy láthassam, ahogy turbékoltok? A maradék eszedet is elvette ez a gyerek... - tombolt. - Tudod mit? Megspórolok neked egy kínos beszélgetést! Szakítsunk, itt és most, akkor nem kell visszafognod magad!