49. Rész: A levelek

Sziasztok! Itt a 49. rész, amiben sok minden kiderül Viktorról és Tomiról! Jó olvasást, és komizzatok! *Bia*

"Szerintem Vivi még órákig rajzolgatott."

Vivi szemszöge:

Ránéztem az órára.
- 9 óra? Mi? Egész éjjel fenn voltam? - tettem le a rajzom. - Te jó ég!
Igen, néha előfordul, hogy annyira belefeledkezem a kedvenc elfoglaltságomba, hogy észre se veszem az idő múlását. A következő pillanatban Cinthia jött ki a szobájából, és csodálkozva nézett rám.
- Nehogy azt mondd, hogy semmit nem aludtál! - ült le mellém.
- De... - rágtam a szám szélét.
- Te nem vagy jól... Az esküvő után még te is fáradt voltál! Mi történt? - érdeklődött.
- Kiment az álom a szememből - vontam meg a vállam.
- Inkább nem mondok semmit. Viszont most tedd el a cuccod, mennünk kell Tomiékhoz! - sürgetett.
- Beszéltél velük?
- Igen, Viktorral pár perce. Azt mondta, hogy megjöttek a levelek, és hogy szeretnék ha látnánk - indult vissza a szobájába, hogy felöltözzön. Én is hasonlóképp tettem, így hát 10 perc múlva már útra készek voltunk. Lementünk az utcára, és szépen lassan sétálgattunk egészen Viktorék lakásáig. Bekopogtunk, Tina beengedett minket, és 5-en foglaltunk helyet a kanapén.
- Az ok amiért idehívtunk titeket... - kezdte Tomi miután csókkal köszöntött.
- A leveleknek volt egy második fele is. Az enyémen Cintynek... - folytatta Viktor.
- Ezen Krisztiánnak - mutatta fel a sajátját Tina.
- Itt pedig Vivinek - nézett rám Tomi.
- Most ezt nem értem. Anyukátok tudott rólunk? - értetlenkedett Cinthia.
- Majdnem minden nap beszéltünk vele - adott magyarázatot Viktor.
- De akkor is... miért írt nekünk? - kérdeztem. A két srác sokat sejtően összenézett, és végül Tomi válaszolt.
- Gondolom úgy vette ki a szavainkból, hogy ezek komoly kapcsolatok. És... hát... nem tévedett - vigyorgott. Jaj, de édes, megeszem (persze csak képletesen értem...)!
- Add ide! - csapott le a levélre Cinthia. Viktor odaadta neki, és ő elkezdte olvasni.

Cinthia szemszöge:

Kedves Cinthia!
Már rengeteget hallottam rólad a fiamtól, és szerettem volna találkozni is veled egy napon. Sajnos erre most már nem lesz lehetőségünk, éppen ezért szeretnék írni neked pár sort. Először is köszönöm, hogy ott vagy a fiamnak, remélem tudod, hogy nagyon szeret, hallanod kéne, ahogy áradozik rólad!
Van pár dolog, amit szerintem nem tudsz róla. Például, hogy miért csináltatta a tetoválását. 16 éves korában apukája majdnem elintézte, hogy ne játszhassanak a klubban, ahol szoktak. Ez ellen tiltakozott a hangjeggyel. Az a tetkó nagyon sokat jelent neki, bármilyen egyszerűnek és jelentéktelennek tűnik.
Usher iránti szenvedélyének okát sem hiszem, hogy megosztotta veled. Azt hiszem 11 éves volt, mikor megnézte a Randiguru-t. A filmben megtalálható Usher száma, a Yeah (bár gondolom ezt nem kell neked magyaráznom), amit utána rögtön meg is hallgatott a neten. Éppen hallgatta a számot, mikor apukája újra betoppant (erről feltételezem, hogy tudsz), és követelte a fiait. Miután nagy nehezen rávettem, hogy menjen el, Viktor azután is azt a dalt hallgatta. Nagyon megrázta őket, hogy az apjuk elment, és mikor visszatért, na az még jobban. Azt hiszem, hogy Usher az, aki őt ezen átlendítette. Én nem tudtam segíteni aznap nekik, túlságosan fájtak a volt férjemtől kapott szavak. Rajta azon az estén a zene segített.
És még egy dolog a sírásról. Biztosan mondta neked, hogy szerinte az a gyengeség jele, és ő ezért nem sír. Ez részben igaz, viszont ehhez még hozzá kell tenni, hogy ő csak akkor sírna, ha valami olyasmi történne vele, ami belülről felemészti, amivel nem tud mit kezdeni. Kétszer láttam őt sírni, mikor megszületett, és mikor Matthieu elment.
Colette-ről csak annyit, hogy miatta ne aggódj. De komolyan, semmi okod nincs rá! Viktor rég lezárta azt a fejezetet, a lány nem jelent számára semmit.
Szerettem volna ezeket elmondani, és örülök, hogy ezeket tőlem tudod. Viktor ezeket azért nem osztotta meg veled, mert ezek fájó emlékek számára, és tudod, hogy azokról nem szeret beszélni! Egy nap biztos, hogy mindet elmondta volna, viszont én akkor most megelőztem.
Minden jót kívánok neked, kérlek vigyázz a fiamra!
Szeretettel,
Michelle
Ui.: Viktor még egy lány miatta se ütött le senkit...

- Jézusom... - ámultam a levélen, aztán Vivire pillantottam, de úgy láttam, hogy ő még olvas.

Vivi szemszöge:

Kedves Vivi!
Tomi sokat mesélt rólad, és nagyon szívesen megismertelek volna. Ez már nem fog összejönni, éppen ezért szerettem volna írni neked. Azok alapján, amiket hallottam rólad, nagyon szeretheted Tomit, és ennek nagyon örülök. Ő is hasonlóan érez!
Arra következtetek, hogy te nem szeretnél tőlem egy hosszú, nyálas irományt kapni, azt majd kap a barátnőd. Neked csak pár sort szántam, nem szeretnélek untatni.
Tomi nagyon felnőttes, ő is biztosan mondta már, hogy neki kimaradt a gyerekkor. Azt hiszi hülye vagyok és nem tudom, hogy ő minden éjjel hallotta, ahogyan sírtam. Persze, hogy tudtam, azért vagyok az, aki vagyok, hogy tudjam. Viszont abban is biztos voltam, hogy bármit teszek, nem tudom megállítani. Talán a sors döntött így, neki ilyennek kell lennie, így kell boldogulnia. Ő éppen ettől lett olyan, amilyen.
Katáról is szeretnék veled beszélni, tudom, hogy tudsz róla. Ő sokat jelentett Tominak, nagyon szerette. De náluk "az élet megy tovább" stratégia lép életbe ilyen eseteknél. Igaz, szerette Katát, de el is engedte. Már téged szeret, és ezzel remélem tisztában vagy!
Minden jót, és mindent köszönök, amit eddig tettél és amit ezután fogsz!
Szeretettel,
Michelle

Elmosolyodtam, és újra átolvastam a levelet. Ezután visszaadtam Tominak, és mivel már Cinthia is végzett, volt pár kérdésünk.
- Nektek mit írt? - néztem a tesókra.
- Sok mindent. A cigizésről, apuról, a zenéról, rólatok, a tesóinkról... ilyesmikről - sorolta Tina.
- Érdekes, hogy anyukátok anélkül, hogy találkozott volna velünk, pontosan tudta, hogy mit írjon, mit akarunk olvasni - gondolkozott a barátnőm.
- Jó emberismerő - bólogatott Viktor.
- És pszichológiát tanult - tette hozzá Tomi.
Még jó ideig erről beszéltünk, de aztán elköszöntünk tőlük, és vásárolni indultunk. Előtte persze hazaugrottunk egy kis pénzért, de utána már mentünk is.
- Ide menjünk be! - mutattam egy üzletre. Hatalmas Chanel felirat lógott felette, de Cinty húzta a száját.

- Ezzel megcsaljuk a Gucci-t! - ellenkezett.
- Hagyjál már! Ez Chanel! Ha jössz, veled, ha nem jössz, nélküled! - fenyegettem, így hát kénytelen volt bejönni.
Az üzlet fantasztikus volt, több emeletes, teletömve mindenféle termékkel. Volt ruha, cipő, kozmetikum, ékszerek... minden ami kell! Gyorsan összekapkodtam pár (10) ruhát, és megcéloztam a próbafülkét, miközben Cinty a cipőknél bogarászott.
- Ez kell! - néztem magam a tükörben. - Cinthia! - kiáltottam neki. A lány odajött, és elámult a rajtam lévő selyem szoknyán.
- Hű! Nagyon Vivis!

- Gondolod? Akkor megvegyem? - érdeklődtem.
- Szerintem mindenképp. És milyen ez a cipő? - mutatott a lábára.

- Nagyon szép! Csak nem ezzel a farmerrel... - néztem a nadrágját.
- Jó, tudom. Nem tehetek róla, hogy most éppen ez van rajtam - mutattam a szerelésemre.
- Nem gond, csak mondtam - legyintettem.
- De akkor megvegyem? - kérdezte.
- Persze! És én ezt? - fordultam körbe a szoknyában.
- Mindenképp! Akkor irány a pénztár! - indult el, de utána kiáltottam.
- Azért talán ezt leveszem! - ragadtam meg a szoknyát, ami (még) az áruházé volt.
- Igen, az nem ártana... - jött vissza, miközben óvatosan fejbe kólintotta önmagát, amiért neki ez elkerülte a figyelmét.
A többi ruhadarab sajnos nem lett jó (bár ha az árakat nézzük, akkor inkább nem sajnos), és Cinty is csak egy cipőt választott. Így csak egy kisebb vagyont hagytunk ott... nem baj, megérte.
- Csak, hogy tudd! Ezt a szoknyát majd időnként elcsórom! - figyelmeztetett a barátnőm, mikor kiléptünk az üzletből.
- Már megszoktam... Nézd! - mutattam hirtelen jobbra. - Itt van mellette a Dior! Muszáj bemennünk! - ragadtam meg a karját, és bevonszoltam az üzletbe.
Úgy tűnt, hogy az a nap Cintynek cipős volt, nekem pedig szoknyás. Ugyanis ő egy pöttyös cipőt, és pedig egy fodros szoknyát választottam.

Természetesen ezeket is megvettük, de aztán visszaindultunk a hotelba. Odafelé útba ejtettük az Eiffel-tornyot, mert szerettem volna még egyszer megcsodálni Párizs szimbólumát. Cinty pedig nem ellenkezett, hisz miért tette volna?
Éppen elmentünk mellette, mikor rám jött Tomi mániája, a fotózás. Megkértem Cintyt, hogy mutassa fel a két zacskóját (a Chanelt és a Diort), miközben a háttér a torony. Mivel a lány nem szeretett volna rajta lenni a képen (csajos probléma), csak a szatyrokat kaptam le.

- Szerintem jó! - néztem a fotót. - Szerinted? - toltam Cinthia orra alá.
- Jól néz ki! - dicsérte meg.
- Olyan idilli. Az Eiffel-torony, a vásárlás... ez volt a tervünk! - gondolkoztam.
- Ami csak részben valósult meg! - tette hozzá.
- Unatkoznánk Vészék nélkül.
- Vész-Kacsintgatósék nélkül! - javított ki.
- Na az nagyon rájuk illik! - értettem egyet.
Felmentünk a szállásra, és a szokásos elfoglaltságainkkal foglalatoskodtunk (tv, gép, rajz...). Nekem 9-kor leragadt a szemem, mivel előző éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Cinthia nem tudom mikor feküdt le, de szerintem nem sokkal utánam.