46. Rész: Készülődés

Sziasztok! Ez még nem az esküvő, ebben a részben a lányok még csak készülődnek a nagy eseményre! De a következő már a ceremóniáról szól! Jó olvasást! *Bia*

"Elvoltunk."

Reggel korán kellett kelni, hiszen azt beszéltük meg a lányokkal, hogy 9-kor találkozunk a fodrásznál.
Vivivel késtünk 5 percet (persze miattam), de Tina is velünk egy időben érkezett meg a szalon elé. Beléptünk, és kicsit meg is hátráltunk, mert a tömeg baromi nagy volt. De mivel Tina protekciós, gyorsan sorra kerültünk. Viszont mikor Vivi is helyet foglalt az egyik hajmosó előtti széken, kissé meglepődtem.
- Te mit csinálsz? - néztem rá.
- Így döntöttem - vonta meg a vállát. - Szép akarok lenni.
- És milyen lesz a hajad?
- Meglátod... - mosolygott sejtelmesen.
Miután mindhárman helyet foglaltunk, kezdődhetett a mosás, aztán pedig a formázás és a szárítás.
El voltam foglalva azzal, hogy megértessem a fodrásszal, mit akarok, ezért nem is tudtam a lányokra figyelni. Talán jobb is volt, hiszen így csak a végeredményt láttam. Ami eszméletlen lett, szóval minden tiszteletem a fodrászoké. Igaz, hogy nagyjából egy órán keresztül szenvedtek velünk, de tényleg gyönyörű dolgokat alkottak, úgyhogy nincs okunk panaszra.
Az én hajamban az extra a sok csillogó csatt volt, ami igazából tartás céljából volt odabiggyesztve.

Tina haja észbontóan sikerült, kapott valami fényesítőt is, meg az a masni, és a fonatok... hű!

A másik oldalamra pillantottam, hogy szemügyre vegyem Vivi haját. Mikor megpillantottam a göndör fürtjeit, majdnem dobtam egy hátast... de komolyan! Irtó jól állt neki, a fodrász nagyon jól megcsinálta.

- Lányok, nagyon jól nézünk ki! - nézett végig rajtunk Tina, mikor felkeltünk a székekből.
- Mennyibe fog ez kerülni? - kérdeztem riadtan, mivel az árakat nem is vettem figyelembe.
- Mondjuk azt, hogy ez az én ajándékom - legyintett Tina.
- Komolyan? - kérdeztük egyszerre Vivivel.
- Persze - mosolygott a lány.
- Nagyon köszönjük! - néztünk rá hálásan.
- Nincs mit. De most már induljunk, mert sosem érünk oda az esküvőre. Nekem pedig még haza kell ugranom a ruhámért. Gyertek! - indult ki, mi pedig követtük.
Gyorsan lépkedtük a zsúfolt utcán, egészen a Vész-Kacsingatós testvérek lakásásig. Tina megkért, hogy kint várjuk meg, fél perc alatt megvan. Mikor már tíz perce vártunk, rátapasztottuk a a fülünket a bejárati ajtóra, hátha hallunk valamit. Szerencsénkre az ajtó nem volt túl hangszigetelt, mindent tisztán lehetett érteni.
- Lehet, hogy nem tudom végigcsinálni. Ezzel mégiscsak megcsaljuk anyut... - csuklott el Tina hangja, mire Vivivel rémülten néztünk össze.
- Én jobban aggódom, hogy mi lesz ha anyu erről tudomást szerez - hallatszott Tomi hangja.
- Nekem a menyasszonnyal kapcsolatban vannak kételyeim! - bökte ki a saját problémáját Viktor.
Mi, Vivivel bele se gondoltunk, hogy számukra ez milyen nehéz. Hiszen az apjuk újranősül, ők pedig gyönyörűen kiöltözve várják az eseményt, miközben az anyjuk nem tud az egészről semmit. És ha ez még nem lenne elég, az ara egy 22 éves lány, nagyjából velünk egyidős, ami elég betegen hangzik...
- Rendben. Mehet a Vész-féle problémamegoldás? Én Viktorét, Viktor Tináét, Tina az enyémet - mondta Tomi, mi pedig érdeklődve figyeltünk. - Kezdem. Viktor, nem kell a menyasszony miatt aggódnod, biztosan normális, ha apu őt választotta. Igen, kissé érdekes, hogy nálam csak 2 évvel idősebb, de ez van. Apa döntése - győzködte Viktort. Furcsa volt hallgatni, hogy Tomi így vélekedik az apjáról, mikor nem is kedveli.
- Talán igazad van - adta meg magát Viktor. - Tina. Anyut ezzel nem csaljuk meg, hiszen ő mindig is az édesanyánk marad, azzal, hogy elmegyünk az esküvőre, még nem szeretjük őt kevésbé.
- Ez igaz... - könnyebbült meg a lány is. - Figyelj, Tomi. Anyu biztosan nem fogja megtudni, hiszen csak mi adhatnánk át neki az információt, de mi nem fogjuk. Apuval nem beszélnek, szóval ő nem gond.
- Ez így van! - helyeselt végül Tomi is. Úgy tűnik, hogy ők hárman kifejlesztettek egy sajátos problémamegoldó rendszert, amiben egymás bajait orvosolják. Ügyesek.
- Na jó, a lányok már régóta várnak rám, sietek! - indult ki Tina, és szerencsére nekünk még volt időnk arrébb állni az ajtótól, hogy ne derüljön ki, hogy hallgatóztunk. Főleg, mivel a lány még megállt az ajtóban, és visszafordult. - Jó lesz ez, srácok! - biztatta utoljára a fiúkat, aztán már kinn is volt, a ruhájával a kezében (egy zsacskóban volt, nem láttuk) - Ne haragudjatok, itt vagyok! - kért tőlünk bocsánatot.
- Semmi gond. De most már induljunk, mert tényleg nem fogunk odaérni! - sürgettem a lányokat.
Pár perc alatt odaértünk a mi szállásunkra, és akkor következett a ruhafelvétel. Nagyon óvatosan kellett csinálnunk, mivel vigyáznunk kellett a frissen hajlakkozott hajunkra. Vivi a szobájában, Tina a nappaliban, és én is a szobámban rángattam fel magamra a ruhát. Miközben megnéztem magam a tükörben, előtörtek a nagyon messzinek tűnő emlékek... mikor először belenéztem azokba a barna szemekbe... Lazy song... Je peux vous aider?... mintha ezer éve lett volna, pedig csak 3 hete volt...
- Én megvagyok! Ti? - kiáltotta Tina, ezzel félbeszakítva a nosztalgiámat.
- Én is! - kiabáltam.
- Mehet! - üvöltötte Vivi. Azt beszéltük meg, hogy ha mindenkin rajta van a ruha, akkor egyszerre mutatjuk meg egymásnak (lányos dolog), ezért Vivi és én kiléptünk a nappaliba.
- Azta! Vivi! Ez a ruha szédületes! - dicsérte Tina Vivit. Utána felém fordult, és folytatta. - Cinty! Ismerős ez a ruha... mintha láttam volna már valahol... csak nem egy dobozban, egy szülinapon...? - poénkodott. - Viszont így rajtad még nem láttam, de meg kell mondjam, hogy lenyűgöző!
- Hát te sem panaszkodhatsz! - néztem döbbenten a ruháját. - Début?
- Igen - vigyorgott.
- Bezzeg mikor mi jártunk ott, akkor ez nem volt kitéve! - háborodott fel Vivi.
- Ezt eltettem magamnak...

- Jól tetted, nagyon jól áll! - dicsértem a káprázatos ruhát Tinán. - Krisztiánnak nagyon fog tetszeni - kacsintottam. Nem csak ők tudnak!
- Krisz nem jön el... - sóhajtotta.
- Miért? - kérdezte Vivi.
- Nem ér rá... valami sürgős rendelés, valami nagy cégtől - vonta meg a vállát csalódottan.
- Sajnálom! - simítottam meg a karját.
- Á, nem érdekes! Én is folyton el vagyok foglalva, a minimum, hogy ezt elnézem neki! - legyintett kissé vidámabban. Most már két családi vonást is fel véltem fedezni a tesóknál. A kacsintgatás, meg a gyors hangulat változás. Egyik percben még rosszul vannak, aztán a következőben már felhőtlenül boldogok. Mint mikor eloszlatták egymás kétségeit. Teljesen el voltak keseredve, és csak pár mondat kellett, hogy újra visszanyerjék az életkedvüket... érdekes.
- Jöhet a smink? - váltott témát (ügyesen) Vivi.
- Aha! Mindenki magának, vagy mindenki másnak? Ki hogy szeretné? - néztem a lányokra.
- Én bevallom katonásan, nem tudok sminkelni - rázta a fejét Tina. - Nagyon béna vagyok!
- Kettőnk közül Vivi a jobb, szerintem - gondolkoztam.
- Akkor mi lenne, ha én megcsinálnám a tiétekét, Cinty, te meg az enyémet? - ajánlotta fel Vivi.
- Az úgy pont jó! - értett egyet Tina, és én is rábólintottam.
Megkezdődött a sminkelés, abban mindhárman egyetértettünk, hogy nem kell valami nagyon erős, két kilónyi mázat felkenni magunkra, elég csak valami szolid. Ezzel egész gyorsan megvoltunk, mivel Vivi nagyon ügyes. Én egy kicsit elidőztem a barátnőm sminkével, de valahogy csak sikerült.
- Jézusom, már 11 óra! Lányok, gyertek! - kiáltotta Vivi a nappaliból, mert én még a cipőmet kerestem, Tina pedig a sminkét tanulmányozta a fürdőszoba tükörben (nagyon tetszett neki Vivi alkotása).
- Éljen! Megtaláltam! Jövök már! - siettem ki a szobámból, a topánkával a kezemben.
- Ne menjetek el nélkülem! Várjatok! Jövök! - sipította Tina, gyorsan kijött a fürdőből, felkapta a cipőjét... azta, de gyönyörű színe van!
- Ú, de jól néz ki ez a cipő! Nagyon szép színe van! - dicsértem a lábbelit, a sietség ellenére.

- Köszönöm! De menjünk, mert nem érünk oda! - indult ki Tina, miközben felkapta a cipőjét. Ezt én is megtettem, úgyhogy már csak a kis táskákat kellett felkapni (valahova tenni kell telefont és pénzt!). Mikor ez is megvolt, végre indulhattunk!