45. Rész: Francia rajzszett

Sziasztok! Itt a következő rész, remélem tetszeni fog! Komizzatok! ;) *Bia*

"Utána viszont hazamentünk, és aludtunk egy jó kiadósat."

Július 21-én 10-kor ébredtem. Kimentem a nappaliba, ahol Vivi nézett filmet. Várjunk csak... mi van?
- Te mit csinálsz? - néztem rá teljesen ledöbbenve. Ott ült a kanapén, és feszülten figyelte az Armageddont. Mi történik itt? Eljött a világvége? Mármint nem a filmben, mert ott valóban eljött... na mindegy.
- Filmet néz! - jött elő a konyhából Tina. Várjunk csak, mi ez? Valami párhuzamos univerzum? Mit csinál itt Tina?
- Szia, te nem itt lakó! - köszöntöttem. - Elmagyarázná végre valaki, hogy mi folyik itt?
- Ne haragudj, zavarok? Csak gondoltam készítek reggelit - magyarázkodott.
- Nem, nem azzal van a baj. Mi történt Vivivel? - mutattam a lányra, aki szerintem lázas lehetett, ha filmnézésre szánta el magát.
- Ja, hogy ő! Nem volt nehéz rávenni! - legyintett, én pedig meg sem tudtam szólalni. Nekem 12 év alatt nem sikerült, Tinának hogy sikerülhetett?
- Mégis... mégis hogy? - préseltem ki magamból a szavakat.
- Tegnap a közelben sétálgattam, és láttam egy kreatív boltot. Tudod, mindenféle vásznakkal meg ilyesmikkel - kezdte Tina. - Volt ott egy irtó király rajzszett, mindenféle spéci cuccokkal. Reggel átjöttem, hogy elmondjam Vivinek, de ő azt mondta, hogy ő is látta és tetszik neki, viszont nagyon drága. Ekkor támadt egy ötletem, hisz megbeszéltük, hogy a filmnézést még bepótoljuk! Alkut kötöttem Vivivel, hogy ha végignézi az Armageddont, akkor megveszem neki a szettet. Gondolkodás nélkül belement - kacsintott Tina. Ez valami családi vonás...
- Bezzeg mikor én évekig nyaggattalak mindenféle ajánlatokkal, azok nem kellettek! - néztem Vivire, aki úgy válaszolt, hogy le sem vette a tekintetét a tv-ről.
- De az egy francia rajzszett! Űberzsír!
- Én ezt akkor sem értem... mindegy. Tina - indultam meg a konyhába -, mi lesz a kaja?
- Nem vagyok valami szakácsmester... Müzli? - mutatta fel a Corn Flakes-es dobozt. És éppen ő az, aki a cukrászművész Krisztiánnal jár. Érdekes...
- Jó lesz, köszönöm. Van tej? - nyitottam ki a hűtőt.
- Ööö... tényleg, tejet is kellett volna vennem! A franc... - nevetett magán.
- Nem mondod komolyan, hogy vettél müzlit, de tejet nem? - röhögtem ki.
- Jól van na! Azt hittem van nektek! - védte magát.
- Honnan lenne? - tártam szét a karom.
- Mit tudom én... minden háztartásban van tej!
- Hát itt nincs. De mindegy, leugrom a boltba, te addig vigyázz Vivire! Még a végén megnéz még egy filmet! - indultam ki a lakásból, és meg sem álltam a sarki boltig.
Ott összekapkodtam pár dolgot (azért tejen kívül más is hiányzott a háztartásunkból) és beálltam a pénztárhoz, ahol elég nagy sor állt.
Már csak egy ember állt előttem, mikor megütötte a fülemet az eladó hangja... ez nem lehet igaz! Ekkora pechem nem lehet! Az előttem álló nő távozott a kasszától, és rajtam volt a sor. Gondoltam erőt veszek magamon, és a szemébe nézek. Feltettem a kosaramat a pultra, és ránéztem. Az eladó felemelte a fejét és mikor megpillantotta az arcom, majdnem kapott egy infarktust.
- Bonjour! - köszöntem, remélve, hogy nem rendez jelenetet.
- Cinthia! Mit csinálsz itt? - kérdezte. Franciául. Ő. Jean.
- Párizs kicsi! Ide jöttem tejet venni. Essünk túl rajta, gyorsan! - sürgettem a fizetést.
- Örülök, hogy látlak! - mosolygott rám, miután felébredt a kezdeti sokkból, és kivette az első terméket a kosaramból.
- Én viszont nem - néztem rá lesajnálóan.
- Most miért vagy ilyen? Hiszen kedveltél...
- Álmaidban talán. A fal színét jobban kedvelem mint téged!
- Na, na! Most miért vagy ilyen? - kérdezte.
- Szerintem ezt magadtól is tudod - nyújtottam át az időközben kiszabott fizetendő összeget. Jean elvette, és miután távozni készültem, előhívta hátulról az egyik kollégáját, és utánam sietett. Kilépett a boltból, és igyekezett lépést tartani velem, miközben folyamatosan magyarázott. Éreztem, hogy balhé lesz, ezért inkább nem a szállásom felé mentem, hanem másfelé. Főleg mivel nem akartam, hogy tudja hol szálltam meg.
- Be kell vallanod, hogy jók voltunk együtt! Be kell vallanod, hogy megkedveltél! - sietett a nyomomban.
- Jók lettünk volna, ha nem lett volna barátnőd, és megkedveltelek volna, ha nem szerettem volna Viktor - válaszoltam neki, anélkül, hogy ránéztem volna.
- Nem véletlenül találkoztunk ma! Ezt te is tudod! Együtt kell lennünk, ez nem kétséges! - győzködött.
- Minek kapálózol? Ott van neked Colette, aki pont hozzád illik, gondolom kedvetekre csaljátok egymást! - fordultam be egy számomra fontos utcába. Persze Jean azt se tudta hol vagyunk, vakon követett.
- Csak szeretném, ha beismernéd, hogy bejöttem neked!
- Arra várhatsz! - álltam meg és fordultam felé, mivel megérkeztünk a 22-es ajtóhoz. - Nem is jelentettem számodra semmit, akkor most mit akarsz tőlem?
- Tudod te azt jól... téged akarlak... - suttogta.
- Tudod ki akar engem, de igazán, szerelemből? Például Ő! - mutattam az ajtón éppen kilépő Viktorra. Időközben írtam neki a zsebemben egy sms-t (az évek során kifejlesztettem a képességet, hogy bármilyen üzenetet be tudok írni a telefonomba, miközben az a zsebemben van), hogy jöjjön ki.
- Mit mutogatsz? - mosolygott rám, de mikor megpillantotta a velem szemben álló, kiéhezett Jean-t, rögtön lefagyott az arcáról a mosoly. Gyorsan nyelvet váltott, és úgy folytatta. - Te mit akarsz itt? - nézett rá.
- Összefutottunk a sarki boltban, aztán idáig követett - ismertettem a felállást Jean helyett.
- Bántott? - kérdezte tőlem.
- Csak a jelenlétével meg a szavaival, semmi extra - legyintettem.
- Persze más is történt volna, ha te nem jelensz meg... - motyogta magának Jean, de pechére mindenki hallotta.
- Istenem... - sóhajtott Viktor. - Úgy terveztem, hogy téged nem ütlek ki, de nem marad más választásom - rázta a fejét.
- Mi? - kérdezte Jean, és válaszképp kapott egy jobb horgot. Ez így rendben is lenne, hiszen Viktor ütött már le miattam srácot, csakhogy a tasli tőlem származott.
- *******, az orrom! - dülöngélt az ütéstől Jean, miközben az orrából ömlő vért próbálta felfogni.
- Te ilyet is tudsz? - döbbent le Viktor.
- Hát, ezek szerint... - vontam meg a vállam.
- Na tűnj innen, különben kapsz még egyet! - morgott rá a még mindig szédült fiúra Viktor. Jean nagy nehezen megtalálta, hogy merre van az előre, és sietősen elhagyta az utcát.
- Biztos jól vagy? - kérdezte Viktor mikor leültünk a kanapéra.
- Persze.
- Hogy futhattatok össze a sarki boltban?
- Ő volt az eladó. Gondolom csak ott talált munkát - tippeltem. Mielőtt Viktor reagálhatott volna, megcsörrent a telefonom, úgyhogy felvettem.
- Hol vagy? - szegezte nekem a kérdést Vivi.
- Viktornál... - válaszoltam. Tényleg, a nagy Jean-őrületben el is felejtettem, hogy azzal mentem el a lányoktól, hogy csak leugrom a boltba!
- Ja, kösz! Jó, hogy szólsz, én meg itt szétidegeskedem magam! - szidott.
- Ne haragudj, de összefutottam Jean-al... - kezdtem a magyarázatot, de a név hallatán Vivi rögtön félbeszakított.
- Ha egy ujjal is hozzád ért, leütöm! - mondta harciasan.
- Figyelj, pár perc és ott vagyok, majd akkor megbeszéljük! Szia! - tettem le.
- Elmész? - nézett rám szomorúan Viktor.
- Ne haragudj... de holnap csinálhatunk valamit! Illetve... Jézusom, holnap van az esküvő!
- Mi ezzel a baj? - kérdezte.
- Semmi, szeretem az esküvőket. De apukád nem igazán kedvel...
- Ő a menyasszonnyal lesz elfoglalva - legyintett.
- Te láttad már?
- Nem, de biztosan szép. A jó ízlésemet apukámtól örököltem - kacsintott. Milyen jól hangzana... Vész Kacsingatós Viktor... találó lenne.
- És tényleg csak 20 éves?
- Nem, azt hiszem 22 - gondolkozott.
- Úristen... na de most már tényleg mennem kell, Vivi kiizgulja a szívét a helyéről - pattantam fel, és egy gyors csók után már indultam is.
Pár perc alatt visszaértem a szállásra, ahol Vivit egyedül találtam. Ahogy beléptem az ajtón, rögtön letámadott.
- Mi történt? Hol találkoztatok? Bántott? Miért voltál Viktornál? Mi történt? - faggatott.
- Vivi nyugodj meg! Ő volt az eladó a boltban, aztán követett, de én Viktorhoz mentem, gondolván, hogy balhé lesz. Viktor le akarta ütni, de helyette én tettem meg. Aztán elment. Ennyi - meséltem tömören.
- Huh, akkor jó! - könnyebbült meg.
- De hol van Tina? - érdeklődtem.
- Lement megvenni a szettet - mosolygott.
- Végignézted? Tetszett?
- Nem volt rossz, meglehet nézni.
- Jaj de jó! - vigyorogtam.
- De ez nem azt jelenti, hogy mostantól bármilyen filmet megnézek veled! - figyelmeztetett, mielőtt nagyon megörülnék.
- Jó, jó. Vágom - bólintottam. Tina lépett be a szobába, Vivi ajándékával. Egy nagy lapos doboz volt, benne sok kicsivel, amikben mindenféle rajzeszközök voltak. Vivi rögtön elvette tőle és bevitte a szobájába, de azért a zsírkrétákat még megmutatta. Olyanja eddig nem volt.

Közben Tinának is elregéltem a Jean-ügyet, aki eléggé kiakadt a dolgon, és megígértette velem, hogy soha többé nem megyek abba az üzletbe.
- Lányok - kezdte Vivi mikor leültünk a kanapéra -, hogy lesz a holnap? A készülődés, meg ilyenek.
- Én azt beszéltem a fiúkkal, hogy mi külön készülődünk, és majd ott találkozunk velük. Az megfelel? - kérdezte Tina.
- Persze, az jó. De akkor is... hogy fogunk elkészülni? Haj, meg ilyesmi? - kapcsolódtam be.
- Na jó, figyeljetek. Délben kezdődik, úgyhogy 11-re jó odaérni. Akkor mondjuk elmehetnénk a fodrászhoz, ahol legutóbb is voltunk, 9-re. Utána még lenne időnk sminkelni, meg belebújni a ruhánkba. Ha nem gond, akkor azokat megcsinálhatnánk itt, mert gondolom, hogy a fiúk nálunk lesznek - ismertette a tervét Tina. - Ez így jó?
- Tökéletes! - helyeseltem, és Vivi is bólogatott. Mondjuk azt nem tudom, hogy az ő hajával mi lesz, de oké.
A nap további részét mindhárman máshogy töltöttük, de egy lakásban. Én tv-ztem, meg zenét hallgattam, Vivi gépezett és felavatta az új szettét (rajzolt), Tina pedig hol velem filmezett, hol Vivi éppen készülő rajzát figyelte. Elvoltunk.