38. Rész: Szakítás

Sziasztok! Itt az új rész, remélem tetszik! Jó olvasást! Komizzatok! *Bia*

Vivi szemszöge: 

Miután letettem a telefont, gyorsan a hotelhez siettem. Odafelé nem tudtam kiverni a fejemből ezt a mondatot: "Na, azért ott még nem tartunk!". Miért, egyszer fogunk ott is tartani? Szerinte ez már komoly kapcsolat? Mi lesz július után? Jézusom, kezdek olyan lenni mint Cinty... Le kellett nyugodnom, annál is inkább, mivel odaértem a szálláshoz, ahol Tomi már várt rám, és normálisan kellett viselkednem.
- Szia! - köszöntött. - Láttál valami érdekeset? - kérdezte.
- Mire gondolsz? - nem értettem.
- Esküvő ruhákra. Láttál szépet? - kérdezte újra.
- Annyira nem néztem meg... - legyintettem, miközben próbáltam nem kétségbeesett képet vágni.
- Jó, nem baj. Na, mit csináljunk?
- Mondjuk felmehetnénk. - utaltam a szállásomra.
- Rendben. - bólintott, és felmentünk. Kimentünk a teraszra és ott foglaltunk helyet. - Mit csináltatok a lányokkal? - érdeklődött.
- Voltunk körmösnél, manikűr-pedikűr! - nyújtottam felé a kezem, és megmutattam a körmöm.
- Szép lett. - dicsérte meg.
- Aztán voltunk fodrásznál, de én nem engedem senkinek, hogy hozzáérjen a hajamhoz, ezért én csak ültem. Tina kontyba fogatta a haját, elég különlegesen, Cinty pedig kiegyenesítette. Ami nagyon jól áll neki. - meséltem a fodrászos élményeinket.
- Miért nem engeded, hogy a hajadhoz nyúljanak?
- Mert csak elrontják. A hajamat csak én csinálhatom meg! Senki más. - ráztam a fejem.
- Értem. És mit csináltatok még?
- Beültünk egy kávézóba, dumáltunk, aztán vásároltunk. Illetve én idejöttem, mielőtt azt elkezdhettük volna.
- Sajnálom, ha elrángattalak a lányoktól. - mondta őszintén.
- Nem rángattál el, önként jöttem. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó. Kedvelitek Tinát?
- Persze, nagyon jó fej! Tök olyan, mint mi.
- Ennek örülök. De nem megyünk inkább be? - kérdezte.
- De, persze. - válaszoltam, bementünk és a kanapéra telepedtünk. - Elég éhes vagyok, eszem egy almát. Kérsz? - indultam a konyhába.
- Nem, kösz. - mosolygott. Mire visszaértem, már nem volt ott.
- Remélem nem megint a medencében vagy! - kiáltottam, hátha meghallja.
- Szobádban! - adta meg a helyzetét. Mit keres a szobámban... a francba! Az összes rajzom az asztalon van! Beléptem, és Tomi hol állt? A rajzaim fölött... - Ezek gyönyörűek! - ámult.
- Köszönöm. De nem annyira szeretem mutogatni őket akárkinek. - utaltam arra, hogy inkább ne nézegesse. De persze neki erre is volt egy válasza.
- Remélem én nem vagyok akárki... - nézett mélyen a szemembe.
- Azóta, hogy meghívtál egy margaritára, nem vagy akárki! - bújtam oda hozzá.
- De ezek tényleg eszméletlenek! Főleg ez a legfelső! - mutatott a rajzaimra.

- Köszönöm... de szerintem kicsit aránytalan. - húztam a szám.
- És? Gustave Eiffel úgyis olyan hülyén oldotta meg az egész szerkezetét, így még jobban is nézne ki. - legyintett.
- Hé! Ne becsüld őt alá! Igaz, nem vagyok jó töriből, de annyi azért megragadt, hogy volt valami köze a Nyugati pályaudvarhoz.
- Ő tervezte a fémvázát... - röhögött ki Tomi.
- Jól van na! De legalább tudtam, hogy volt valami közük! Nálam ez már haladás, hidd el. - bólogattam.
- Ha te mondod... - hagyta rám. Én pedig hirtelen felindulásból ezt kérdeztem:
- Ez egy komoly kapcsolat? - néztem rá, de kissé megleptem.
- Ez most a Nyugatiról jutott eszedbe? - mosolygott.
- Nem, csak... hah... Az a mondatod... hogy ott még nem tartunk. - magyaráztam, és Tomi ezt már rögtön megértette.
- Gyere, üljünk le! - húzott le az ágyamra. - Nem vagyok valami hülye, aki előre tervez egy olyan lánnyal akit két hete ismer. Azt csak poénból mondtam, nem gondoltam, hogy komolyan veszed. Bár az is igaz, hogy 20 évesen, én, akinek kimaradt a gyerekkor, nem vágyom futókalandokra. Úgy vagyok vele, hogy ha ez a hónap lemegy, majd úgyis tudni fogjuk, mit tegyünk. Majd akkor elválik, mennyire is komoly ez a kapcsolat. Megmarad-e nyári románcnak, vagy kialakul valami sokkal, de sokkal több? Nem tudom. Hidd el, ha ott leszünk, tudni fogjuk. Ebben az egyben biztos vagyok. - fejezte be.
- Rendben. Én is így gondolom. Köszönöm. - csókoltam meg.

Cinthia szemszöge: 

"- Te ezt akarod? - kérdezett vissza.
- Én..."

- Én igen. Ezt szeretném. - mondtam ki. Viktor nagyon ügyelt, hogy ezúttal semmit ne tudjak leolvasni arcáról. Egy vonása sem mozdult, szemei kifejezéstelenek maradtak.
- Rendben. Akkor... szia - intett egyet, megfordult és otthagyott. Egyedül. Egyeeeedül! Istenem... miért is kellett úgy megbántania? Ha nem tette volna, most minden jó lenne! És akkor... ott... elbőgtem magam. Álltam Párizs kihalt utcáján, szatyrok hadát tartva a kezemben, egyedül, sírva.
Jean lépett ki az üzletből, szótlanul odajött hozzám, és szorosan átölelt.
- Jól vagy? - hajolt el, és rám nézett.
- Persze. Illetve jól leszek. De most már tényleg visszamegyek a szállásomra. Egyedül! - állítottam le, mielőtt még velem akarna jönni. Most nincs kedvem senkihez.
- Oké, vágom. Akkor szia! - köszönt, és ő ma már a sokadik, aki egyedül hagy. Mindegy. Felsiettem a hotelszobámba és benyitottam. 8 óra volt, Vivi és Tomi pedig a kanapén ültek, és dumáltak.
- Sziasztok! - köszöntem erőtlenül, levágtam a szatyraimat, és letöröltem a könnyeimet.
- Cinty! Jézusom, mi van veled? Mi történt? - kérdezte ijedten barátnőm.
- Elég sok minden. - kezdtem a hosszú mesébe. Letelepedtem a kanapéra és ott ismertettem a történteket a két izgatott hallgatóval. Vivi egyszerűen csak tudni akarta, mi történt, azért figyelt feszülten, Tomi pedig igyekezett minden elejtett szavamat elraktározni, hogy szállíthassa az infókat Viktornak. De most ez érdekelt a legkevésbé. Mindent úgy mondtam, mintha csak Vivivel beszélgetnék. Lányos szokás, időnként egyes dolgokat egy hangyányit túldramatizáltam, amire Tomi csak gyenge fejrázásokkal reagált. Ez van, csaj vagyok, nincs mit tenni.
- Cinty, úgy sajnálom! - reagált Vivi elsőként mikor befejeztem.
- Én is, de ő volt bunkó. Az ő hibája. - mondtam határozottan.
- Inkább elmegyek, mielőtt olyat mondok, amit nem kéne - állt fel Tomi. - Na sziasztok! - nyomott egy puszit Vivi homlokára, és már el is tűnt.
- Ez nem pont úgy alakult, ahogy elterveztem. És ráadásul most jön a szülinapom... á, mindegy. Majd csak túlélem valahogy - legyintettem.
- Figyelj, aludj rá egyet. Most ne ezen agyalj, hanem feküdj le, és pihend ki magad. Ennyire van most szükséged. - nyugtatott meg. Mivel tényleg egy elég hosszú napot tudtam magam mögött, nagyjából fél perc alatt bealudtam.