32. Rész: Egy jó nap... vagy mégsem?

A rövid részek után, most itt egy viszonylag hosszú! Jó olvasást! *Bia*

Vivi szemszöge: 

"- Hát igen. Megkaptam a képet. Ezért jöttem. - fogtam meg a kezét, ő meg felkapta a bőröndjeimet (mindet... jó erős!) és együtt indultunk a szállásomra."

Ma van a 11. nap, és úgy néz ki, hogy ez az eddigi legjobb napomnak ígérkezik. Feljöttem Tomihoz, Párizsba, és amíg kipakoltam a szálláson, azt mondta hoz nekem valami. Az ágyamon ülve válogattam a ruháim között, mikor kopogtak. Kimentem a nappaliba és kinyitottam az ajtót. Tomival találtam szemben magam (mekkora meglepetés), beinvitáltam és leültünk a kanapéra.
- Ezt még a randinkra vettem, de elkeveredett és nem tudtam odaadni. - vett ki egy kis dobozt a zsebéből. - De most megtaláltam. Tessék. - nyújtotta át. Egy kék doboz volt, átkötve masnival. Levettem a tetejét, és kiemeltem belőle a nyakláncot. Egy apró Eiffel-torony függött rajta, kis gyöngyökkel meg egy masnival.

- Nagyon szép. Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Felteszed nekem? - odaadtam neki és megfordultam, hogy fel tudja tenni a nyakamba. Kisöpörte a hajamat a nyakamból és felcsatolta. Újra felé fordultam és köszönésképpen megcsókoltam.
- Sokat gondolkodtam azon, hogy mit csináljunk ma. Gondolkodtam, hogy minek örülnél a legjobban. Két dolog jutott eszembe. A rajz és a vásárlás. Mivel nem konyítok a művészethez, arra jutottam, hogy elmegyek veled vásárolni. Persze csak ha van kedved. - ajánlotta fel. Ezt most komolyan gondolja?
- Te tényleg eljönnél veled vásárolni? - döbbentem le.
- Persze. - mondta ezt úgy, mintha tök természetes lenne.
- Nekem volt már pár pasim... mindegyiket unszoltam, hogy jöjjön el velem shoppingolni... egyiket se sikerült meggyőznöm... te meg önként felajánlod?
- Miért ne? Egy lánytól sok mindent lehet tanulni vásárlás közben. - bólogatott. Most komolyan annyira édes, hogy vásárolni is eljön velem? Te jó ég! - Benne vagy?
- Persze! De még befejezem a kipakolást. 5 perc! - rohantam be a szobámba, és gyorsan kirámoltam a bőröndökből. Átöltöztem és előkerestem a pénztárcámat, hogy kivegyek belőle egy kis pénzt. Viszont nem tudtam mennyit, úgyhogy kikiabáltam Tominak.
- Mennyi pénzt hozzak?
- Csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy fizess? - kérdezte, nekem pedig leesett az állam.
- Azt nem engedhetem, hogy mindent te fizess! - ellenkeztem, és bementem a nappaliba, hogy ne kelljen kiabálni.
- Pedig muszáj lesz. - vigyorgott.
- De hoztam egy csomó pénz, és nem tudhatod, mennyi mindent fogok venni, és nem akarom elkölteni minden pénzed. - próbálkoztam.
- Akkor is én vagyok a fiú, illik nekem fizetni. - húzta elő az adu-ászt.
- Hát... jó... - egyeztem bele, és visszatettem a pénztárcát a fiókba. - Akkor mehetünk! - nyitottam ki az ajtót, és lementünk a lifttel. Kiléptünk a hotelből és kézen fogva indultunk el a hosszú utcán. Bementünk az első boltba, és én máris letámadtam a próbafülkét. Tomi a közelben ült, és mindig megmutattam neki, hogy éppen mit próbálok. Ő mindig vagy megrázta a fejét, vagy elismerően bólintott. Volt egy póló ami nekem nagyon tetszett de mikor elhúztam a függönyt, hogy megmutassam Tominak, rájöttem, hogy ezt nem neki kéne mutogatnom.

- Hé! - hőbörgött (persze csak poénból). - Probléma vagyok? - kérdezte, én pedig válaszképp inkább elhúztam a függönyt, és levettem a pólót. Még ki kell találnom, hogy hogyan csempésszem úgy a pénztárhoz, és vetessem meg úgy Tomival, hogy ő ne tudjon róla. Kimentem a próbafülkéből, és két ruhadarab volt nálam. Az imént próbált póló, és egy short. Próbáltam úgy összefogni őket, hogy csak a short látszódjon. Odamentünk a pénztárhoz, és a pultra fektettem a kiválasztott két darabot. Az eladó hölgy felemelte a shortot... és a póló láthatóvá vált. Tomi elröhögte magát, és nyomott a puszit a homlokomra. Ezek szerint nem bánja. Elővette a hitelkártyáját és átnyújtotta a lánynak, aki behelyezte az annak kijelölt helyre, Tomi pedig beütötte a PIN-kódot. A hölgy odaadta a számlát, és visszaadta a hitelkártyát, aztán távoztunk. A szatyrot lóbálva a sétáltam, mikor Tomi telefonja megcsörrent. Elővette, ránézett a kijelzőre, és eltette. Furán néztem rá, de aztán felmutatta nekem is a képernyőt. Az apja hívta.
- Figyelj... vedd fel. - simítottam meg a karját, mire felsóhajtott és egy amolyan "csak miattad" pillantás kíséretében felvette.
- Mit akarsz? - kezdte köszönés nélkül. - Nem vagyok otthon... Nem, próbán sem vagyok... Viktor nincs velem... - beszélt, kisebb szüneteket hagyva a mondatai között, amikor az apja beszélt. Őt nem hallottam. - Nem tudom hol van... Mit érdekel téged, hogy hol van?... Én a barátnőmmel vagyok... - mondta, miközben megszorította a kezem és rám mosolygott. - Igen, képzeld, nekem olyanom is van... Igen, van olyan lány, aki képes elviselni engem... Tina otthon van, de ha jót akarsz, nem keresed meg... Nem érdekel, hogy te vagy az apja... Én gyerek nélkül is jobb apa vagyok mint te... Nem nyitok vitát... Nem vagyok a fiad... Nem emlékszem, hogy a te méhedben fejlődtem volna... Nem érdekel... Jó... - tette le. - Ne haragudj. - fordult felém.
- Semmi gond. - mosolyogtam. - Megértem.
- Á, mindegy, gyere, menjünk tovább. - fogta meg a karom, és tovább mentünk. Benéztünk még pár boltba, de aztán (mivel láttam Tomin, hogy elég ideges) inkább átmentünk hozzá, hogy megnézzük mi van Tinával. Tina nem volt náluk, ezért felhívtuk, de azt mondta, hogy az üzletbe van, és megnyugtatta Tomit, hogy ne aggódjon. Ezután a srác némileg megnyugodott.
- Még mindig megvan az a kép, amit a hajón készítették rólam? - kérdeztem.
- Persze. Itt a telefonom, nézd meg. Mindjárt jövök, csak hozok valamit inni. - mondta, és bement a konyhába én meg felvettem az asztalról a mobilját, és belementem a képekbe. Megtaláltam a rólam készült fotót, és miután szemügyre vettem, ki akartam lépni, de volt egy album, aminek ez volt a címe: <3. Tomi még a konyhában babrált, ezért gondoltam belenézek. Eleinte semmi érdekes nem volt benne, csak képek téli, havas tájakról. Aztán az egyik havas tájképen volt egy lány. Egy gyönyörű lány. A kamerába nézett, pulóver volt rajta, és kesztyű. Tökéletes smink, tökéletes haj, tökéletes kék szemek.

A hibátlanságát látva rögtön elment az önbizalmam, ezért mikor Tomi leült mellém a kanapéra és letette az italainkat az asztalra, felé fordítottam a kijelzőt.
- Ki ez a lány? - kérdeztem kétségbeesetten. Tomi arca hirtelen váltott át boldogból idegesre és szomorúra.
- Ezt nem lett volna szabad látnod... - sóhajtotta. - Ő Kata.
- Ki ő? - szegeztem neki a kérdést.
- A volt barátnőm.
- Csak volt? - kérdeztem gyanakvóan.
- Persze, hogy csak volt, minek nézel engem? - tárta szét a karját.
- És mi történt?
- Na jó elmondom. - vett egy mély levegőt. - Egy gimibe jártunk, sőt, egy osztályba, nekem már tizedik óta nagyon tetszett, és végül 11.-ben elkezdtünk járni. Minden nagyon jól ment. Kata az a fajta lány volt akit mindenki szeret. Segítőkész volt, vicces, és tisztalelkű. Egyszóval fantasztikus. - mesélt, nekem pedig kezdett elszorulni a torkom. - Állandóan együtt voltunk, nem tudtam betelni a varázsával. Aztán volt egy házibuli... 12.-ben, ahova együtt mentünk. Jó volt a buli, élveztük. Aztán éjfél felé haza akart menni, én viszont maradtam. Fel se ajánlottam, hogy hazakísérem. Ő hazament, én pedig csak jóval később. Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Kata szülei voltak, azt mondták rossz hírt kell közölniük. Katát azon az éjszakán elütötte egy autó. - csuklott el a hangja, és egy apró könnycsepp jelent meg a szemében. - Beverte a fejét a betonba, és meghalt. Ha vele megyek, ez talán soha nem történik meg. - szorította ökölbe a tenyerét, és az iménti könnycsepp végiggördült az arcán. Úgy tűnt befejezte a történetet, de én nem tudtam megszólalni. És nem csak a sztori sokkoló hatása miatt. Nagyon szerette azt a lányt, azt észrevettem. Én nem vagyok gyönyörű, makulátlan szépség. Rólam sose mondta, hogy fantasztikus vagyok. Ezt a lányt még mindig nem sikerült elengednie... De most nem akartam ezekkel a gondolataimmal terhelni Tomit, ezért inkább nem mondtam ki őket.
- Sajnálom. - mondtam őszintén.
- Ez van. - vonta meg a vállát, és újra az a Tomi ült előttem, akit ismerek. A kemény.
- Mi ez? - emeltem fel az asztalról a poharat, hogy eltereljem a témát.
- Narancslé. Bocs, de nem találtam margaritát. - röhögött (gyorsan tud váltani az érzései között), én meg belebokszoltam a vállába.
- Ez nem volt szép... - ráztam a fejem.
- Ha rosszul érzem magam - folytatta -, csak elképzelem a bepiált fejed. Attól rögtön jobb kedvre derülök! - röhögött tovább.
- Hé! Hagyd már abba! - ráztam a karját, mert már sírt a nevetéstől.
- Ne haragudj... de... áá...! - röhögött tovább, de aztán pár perc után abbahagyta. - Bocs. - nézett rám (most már) nyugodtan.
- Semmi baj. De figyelj, már 3 óra. Én...
- 3 óra? - szakított félbe. Bólintottam. - Úristen! Elkéstem! Elkéstem a próbáról! Te jó ég! Gyere! - ragadta meg a karom, és kihúzott a lakásból. A klub felé vettük az irányt, és mikor beléptünk a próbaterembe, goromba arcok fogadtak.
- Bocs srácok! - kezdett magyarázkodni Tomi franciául. - Elszaladt az idő! Ő itt a barátnőm Vivi. Megnézi a próbát, ha nem bánjátok. - mondta, én meg kicsit meglepődtem, mivel erről nem volt szó. Minden esetre leültem egy székre és izgatottam vártam, hogy elkezdjék. - Sajnálom, hogy két napig nem voltunk, de én most itt vagyok. Viszont Viktor nincs, és nem tudom, hogy nélküle össze tudjuk-e rakni.
- Tomi... ha nem bánod... - szólt egy srác - én beállnék énekelni.
- Végül is... jó, akkor te leszel a vokál. De gitárosunk még mindig nincs. - nézett végig a társaságon.
- Khm, khm... - köhintettem, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Tomi felém fordult és kérdőn nézett. - Én tudok gitározni... - vallottam be. Mert elég sokáig tanultam, de nem szerettem, ezért abbahagytam. De attól még tudok.
- Tényleg? És miket tudsz lejátszani? - érdeklődött Tomi.
- Hát... elég sok mindent. - vallottam be. Én nem szeretem a popot, de mivel Cinthia nagyon, ezért miatta egy csomó pop számot megtanultam lejátszani.
- De Tomi... ez egy pasi banda. - szólt közbe az egyik fiú.
- Tudsz gitározni? - kérdezte tőle Tomi.
- Hát... nem... de... - dadogta.
- Akkor miről beszélünk? Vivi, gyere állj be! - invitált Tomi. A társaság pedig nem bánta, hisz tényleg szükségük volt egy gitárosra.
- Akkor. Flo Rida - Club can't handle me, Mike Posner - Cooler than me, Maroon 5 - One more night, Jason Derulo - Don't wanna go home, Olly Murs - Troublemaker, Pitbull - Rain over me, Mohombi - Bumpy ride, Bruno Mars - Locked out of heaven, Ne-Yo - Let me love you, Gym Class Heroes - Stereo hearts, The Script - Hall of fame, és David Guetta - Where them girls at. - olvasott fel egy listát, amit a zsebéből vett ki. - Ezeket írtam össze. Menni fog? - nézett az új vokálos srácra, aki bólintott. - Vivi? - nézett most meg rám, és én is bólintottam. - Akkor csapjunk oda! - ült le a dobok mögé. Mindenki elhelyezkedett, és kezdődhetett a gyakorlás. Sorrendben mentünk, a lista szerint, és minden számot sikerült jól elpróbálnunk. Tomi rappelt és dobolt, én gitároztam, az új vokálos énekelt, és a többiek meg csak tették a dolgukat. Mindent úgy csináltunk, ahogy az adott volt, mindenki ismerte a számokat, tudta mikor kell belépni, meg ilyenek. Egy dolog volt ami kimaradt, Nicki Minaj rapje a Where them girls at-ben (egyszer ő énekli a refrént is, de megegyeztünk, hogy az mehet normálisan). Annál a résznél úgy döntöttünk, hogy csak a zene szóljon, mert senki nem vállalta a csajszi részét. Úgyhogy ott csak megy a zene. 6-kor végeztünk, a csapat szétszéledt, de mi Tomival maradtunk. Úgyhogy amikor mindenki elment leültünk egy-egy székre.
- Köszönöm, hogy beálltál. - simította meg a karom.
- Semmiség! - legyintettem.
- Nem az! Ne is tagadd, tudom, hogy utálod a popot.
- Nem utálom... csak nem az én világom. - vontam meg a vállam.
- A popnak mondanivalója van. Figyelj... Bruno Mars - Talking to the moon. Khm... - köszörülte meg a torkát. - I know you're somewhere out there, somewhere far away, I want you back, I want you back. - énekelte. Egész szép hangja van. - Ez gyönyörű. Ebben minden benne van. - magyarázta.
- A dupstep-nek, meg az electro-nak is van mondanivalója. - ellenkeztem.
- Egy számot mondj, aminek mondanivalója van. - mutatta fel a mutatóujját. Én pedig rögtön elkezdtem énekelni.
- Even though the king is gone, the beat goes on and on! - daloltam, bár semmi hangom nincs.
- Cash Cash - Michael Jackson... - ismerte fel a számot. - Jó, ennek tényleg van, de annak, hogy khm... My name is Skrillex! My name is Skrillex! My name is Skrillex! - nyávogta a Skrillex számot. - Ne mondd, hogy ennek van valami mondanivalója.
- Igenis van! Skrillex akkor lett Skrillex, és ezt a döntését szimbolizálja a dal! - hadakoztam.
- Ha te mondod... - forgatta a szemét.
- Mert a rapnek olyan sok mondanivalója van... - mondtam cinikusan.
- Ezt most személyes sértésnek vettem! Bruno Mars - Lighters! Abban Eminem bármelyik sora! Rengeteg mondanivalója van!
- Nem ismerem azt a számot. - füllentettem, csak hogy láthassam az arcát.
- Nem ismered? - nézett rám úgy, mint egy űrlényre. Pedig nem olyan nagy szám, ha azt valaki nem ismeri.
- De, csak látni akartam a fejed! - vigyorogtam, és Tomi megrázta a fejét.
- Na jó, azt hiszem nem fogunk megegyezni. - sóhajtott.
- Nem baj. - legyintettem. - 10-kor jövünk mi? - váltottam témát.
- Igen. Addig bekaphatnánk valamit. Éhen halok! - fogta a hasát.
Elmentünk egy közeli étterembe, és ettünk vacsit. Közben dumáltunk is, szóval mire végeztünk, már fél 10 volt. Visszamentünk a klubba, és a banda már ott volt.
- Na gyerekek! - nézett körbe rajtunk Tomi. - Ma bebizonyítjuk, hogy Viktor nélkül is boldogulunk! - mondta lelkesítésképp. - Mindenki tudja a dolgát, gyertek, cuccoljunk fel a színpadra. - kapta fel a dobfelszerelését egy másik srác segítségével, és szép lassan minden felkerült a színpadra. 10 után pár perccel Tomi lépett a mikrofonhoz, és beleszólt (franciául).
- Jó estét Párizs! Sajnálom, hogy két napig nem voltunk, de néha pihenni is kell. Viktor barátunk még ma sincs, de nem baj, megoldottuk! Amint látjátok, ma este egy lány is beállt közénk! Köszöntsétek nagy tapssal Vivit! - mutatott rám, és a közönség tapsviharban tört ki. Hát oké... - Érezzétek jól magatokat! - lépett el a mikrofontól és beült a dobok mögé. Mindenki elhelyezte magát, és jöhetett az első szám, Flo Rida - Club can't handle me, ami beindította a bulit (Tomi isteni rapjének köszönhetően). Aztán szépen sorban jött a többi, Olly Murs, Maroon 5, Pitbull és minden, ami a listán volt. Jött az utolsó szám, David Guetta - Where them girls at. Éppen Nicki Minaj rapje előtt voltunk, mikor beugrott, hogy én azt tudom. Egyszer nagyon unatkoztam, és megtanultam. Akkor most itt az ideje, hogy megmutassam mit tudok. Vége lett a refrénnek, és belekezdtem...
- Peebe, peebe, who's Peabo Bryson? - és így tovább. A banda csodálkozva nézett rám, de egyben elismerően is. Tomira pillantottam, aki csak mosolygott. (Szerintem) jól nyomtam. Vége lett a rapnek, aztán meg a számnak, és elköszöntünk a közönségtől. Mindenki fogta a hangszerét, és levitte a színpadról. Aztán elköszöntünk egymástól, a banda ismét szétszéledt, és mi ismét ottmaradtunk Tomival.
- Na gyere ide, te kis Peebe! - húzott magához, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolt. - Jó voltál! - bólintott elismerően, miközben a szállásomra indultunk. - A meglepetés ereje... - mosolygott.
- Az mindig is erős volt. - bólintottam. A hotel keskeny ajtajában elköszöntünk, és felmentem a lifttel. Már messziről láttam, hogy van az ajtóm előtt valami, de mikor odaértem, csak akkor láttam, hogy mi is az. Egy csokor vörös rózsa volt, gyönyörű papírban, fekete szalaggal átkötve.

Felvettem és az orromhoz emeltem a csokrot, hogy beszippanthassam a virág édes illatát. A szálak között volt egy kártya. Ennyi állt rajta: "Máris hiányzol!"
Gyorsan kinyitottam az ajtót, betettem a virágot, visszazártam az ajtót, és a lift felé siettem. Beszálltam, és türelmetlenül vártam, hogy leérjen. Mikor végre kinyílt, kiléptem belőle, és kirontottam a bejárati ajtón. Jobbra fordítottam a fejem, de nem láttam Tomit, aztán balra. Ott állt, a falnak dőlve várt.
- Tudtam, hogy lejössz. - mosolygott.
- Gyere fel. - ragadtam meg a karját, és fölvonszoltam a hotelszobámba, ahol leültünk a kanapéra.
- Vivi! - szólt némi hallgatás után. - Szeretnék tisztázni valamit. Kata már nem jelent számomra semmit.
- Persze, ezért mondtad, hogy olyan fantasztikus. - néztem rá szomorúan. - Rám sose mondtál hasonlót.
- Mert te nem vagy fantasztikus. Te jobb vagy! Különleges. Vivi... azt hiszem szeretlek. - és itt kész. Vége. K. O. Most én erre mit mondjak? Én még nem érzem ezt... nem érzem! Nem akarok hazudni neki, de megbántani se akarom. Jézusom... valaki segítsen! Mit csináljak? Te jó ég! Na jó, nyugi, nem lesz semmi baj. Megmondom kulturáltan, hogy én nem így érzek. Menni fog ez.
- Nézd... Tomi. - vettem egy mély levegőt.
- Ne folytasd! - tette fel a kezét, csalódottsággal a szemében. - Te nem így érzel. Jó. Oké. Túlélem. Akkor szia. - állt fel, kisétált az ajtón, és elment. Otthagyott. Egyedül. Tudtam. Tudtam, hogy fájni fog neki. Éreztem! De hát miért ne fájna? Az egyik legrosszabb dolog az életben az, mikor azt mondod valakinek, hogy szereted, és az nem mondja vissza. Ilyen, és hasonló csodás gondolatokkal bújtam ágyba, de mivel nem tudtam elaludni, gondoltam felhívok valakit. Cinthiát. Hajnali 2 múlt pár perccel, remélem azért felveszi.
- Szia Vivi! - szólt bele, és nem olyan volt a hangja, mint aki most kelt.
- Még fenn vagy? - kérdeztem.
- Igen, pár perce feküdtem le, és még nem aludtam. Mi az? - tért a tárgyra, mivel tudta, hogy ilyen későn csak azért hívhatom, mert baj van.
- Milyen volt a napod? - érdeklődtem, hátha az övé jobb volt.
- Hát... miután elmentél sétáltunk, kajáltunk, beállított Vész papa... - mesélte.
- Nee! - döbbentem le.
- De! Kellemes ember. Konkrétan leutcalányozott.
- Úúú. Az kemény. - fintorogtam.
- Igen, de Viktor megvédett. Aztán végül elhúzott.
- Akkor jó.
- De akkor még nem volt vége a napnak... - folytatta. - Elmentünk sörfoktatásra. És a tanár... khm... hogy is mondjam... eléggé... khm... bejöttem neki. - próbálta elmagyarázni.
- Csak nem...? - kerekedett el a szemem.
- De... - suttogta.
- És mi történt? - kérdeztem félve.
- Viktor kiütötte. - mondta boldogan. - De eléggé mérges volt rám. Aztán végül megbékélt. Nem rég fejeztük be a dumálást.
- Az jó.
- Milyen volt a te napod? - kérdezte.
- Hát... ideértem, kipakoltam, kaptam Tomitól egy nyakláncot, elmentünk vásárolni, felhívta az apja Viktort keresve, mesélt a volt barátnőjéről, aki nem mellesleg meghalt, elkísértem egy próbára, beálltam Viktor helyett gitározni, elrappeltem Nicki Minaj Where them girls at-es részét, aztán kaptam tőle egy csokor rózsát, ami az ajtóm előtt várt. - hadartam.
- Várj, várj, nem tudlak követni. Elment veled vásárolni? - csodálkozott.
- Igen. - vigyorogtam.
- Igazi mintapasi. De mi volt a volt barátnőjével?
- Meghalt. Tomi nagyon szerette. És gyönyörű... volt egy kép róla a telefonjában. - meséltem szomorúan.
- Ijj... sajnálom.
- Ez van. - vontam meg a vállam. Mintha Tomi is ezt mondta volna...
- És tetszett neki a raped?
- Azt mondta jó volt.
- De ha az egész napotok ilyen jó volt... miért hívtál? - kérdezte.
- Azt mondta szeret... - sóhajtottam. És Cinthia nem kezdett el lányosan sikítozni, vagy örülni nekem. Hisz tudta, hogy én az ilyenekre Geri óta hogyan reagálok.
- Mit mondtál? - kérdezte félve.
- Meg akartam neki normálisan mondani, hogy én nem így érzek. De félbeszakított. Aztán elment. - mondtam halkan. Igen. Próbáltam elnyomni azt a belső hangot, ami mindig is azt mondta, hogy Geri óta nem érzek semmit. Nagyon jól kijövök a fiúkkal, szívesen vagyok velük, megbízom bennük, némelyiket nagyon megkedvelem... de szeretni nem vagyok képes. Azóta nem. A szeretetet kiölte belőlem.
- Akkor most melyik a jobb? Az én napom, ami rossz volt, de jól végződött, vagy a tied, ami jó volt, de rosszul végződött. - gondolkodott Cinty.
- Minden jó, ha a vége jó. - húztam el a számat.
- Nem, csak Vivi az... - hallottam Cinty hangját. Gondolom Viktorhoz beszélt. - Tomi azt mondta szereti. De Vivi nem mondta vissza...
- Mi? Ne, ne! Csak azt ne! - hallottam a srácot. - Tomi két dolgot nem visel el. Ha a rapjét kritizálják, és ha ő kiadja magát, de a másik tartózkodik. Jaj ne... - mondta, de megcsörrent a mobilja. Felvette és beleszólt. Nagyon kellett fülelnem, hogy halljam mit mond. A másik felet nem hallottam. - Hali tesó!... Hallom mi történt... Vivitől... Nem, nincs itt... Telefonon beszélt Cintyvel... Illetve... még mindig a vonalban van? - kérdezte (gondolom Cintytől).
- Igen. - suttogta a lány.
- Ööö... nem, már letették. - füllentette Viktor. - Hogy mit mondott? Csak a tényeket... - itt egy kis szünet következett, aztán téma váltás. - Hogy beszéltem-e apuval? Igen, összefutottunk... Ja, idejött... Hát... érdekes volt... Szerintem Tinából szedte ki... De nem haragszom rá... Mit tehetett volna?... Jó, akkor majd beszélünk... Szia... - letette. - Én alszom! - mondta, és hallottam, ahogy megfordul. Gondolom az ágyban.
- Még itt vagyok! - szóltam Cintynek.
- Tudom, bocsi. Figyelj, szerintem holnap beszélj vele. Kicsit lenyugszik, és akkor nem lesz túlfűtött. - tanácsolta a barátnőm.
- Talán igazad van... Na, akkor jó éjt. Szia! - tettem le. Aztán megpróbáltam aludni. Nem állítom, hogy sikerült.