34. Rész: Az álom

Sziasztok, itt az új rész! Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid, a következő hosszabb lesz, ígérem! Jó olvasást! *Bia*

Cinthia szemszöge: 

"Hisz ő tudja a legjobban, mennyire fájdalmas érzés, mikor olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad. "

Ezután lustiztunk még egy kicsit, de aztán meguntuk, és lementünk a partra. Amíg én zenét hallgatva ültem a napágyon, Viktor elvolt a vízben.
- Mit hallgatsz? - ült le a mellettem lévő nyugágyra.
- Semmit. - füllentettem, mivel nem akartam, hogy tudja, mit hallgatok.
- Most komolyan... - vette el a telefonom, hogy megnézze mit titkolok előle. Mikor megpillantotta a kijelzőt, felröhögött. - Nem mondom, hogy őket hallgatod? Tina 2...
- Na! Van pár jó számuk! - védtem a One Directiont.
- Hát... ezzel tudnék vitatkozni.
- Jók, és kész! Nincs vita! - zártam le a még el sem kezdődött veszekedést.
- Oké... - mondta, és visszament a vízbe.
- Felmegyek inni! - kiáltottam be neki, remélem hallotta. Bementem a házba és a konyhában kerestem valami innivalót. Találtam Cappy-t, és kiültem vele a teraszra, hogy onnan nézhessem Viktor tevékenykedését. Épp a homokkal babrált, azt hiszem írt bele valamit... Jézusom...
- Ez komoly? - nevettem.
- Halálosan... - nevetett ő is. Ennyi volt a homokba írva: "You don't know you're beautiful!" hatalmas betűkkel.
- Édes vagy! - mosolyogtam le rá.
- Még édesebb lenne ha lejönnél! Let me kiss you! - énekelte. Lefutottam hozzá, és hosszan megcsókoltam.
- Mit csinálunk ma? - érdeklődtem.
- Fogalmam sincs. Mit csináljunk?
- Nem tudom. Esetleg... hoztam filmeket... - célozgattam.
- A Háborgó mélység nem volt elég?
- Hát... neeem... - próbáltam meggyőzni.
- Megadom magam! Mit nézzünk?
- Választhatsz! Gyere! - húztam be a lakásba. Megmutattam neki az elhozott filmeket, és ő választott. Bosszúállók! Egyik kedvencem. Lehúztuk a nappaliban a redőnyöket, és sötétben tv-ztünk. És persze nem csak azt az egyet néztük meg... kábé az összeset. Éppen a Man In Black 2-t néztük, mikor úgy éreztem nem bírom tovább, leragadt a szemem.

Vivi szemszöge:

"Hú, tényleg elég fáradt vagyok, leragad a szemem. Alszom."

Hajnali 4-kor felriadtam, egy borzalmas álomból. Újra az erdőben voltam, újra egyedül, újra kétségbeesetten. Futottam, cél nélkül. Egyedül. A sötétben...
Kimentem Tomihoz, aki a kanapén aludt. Odaültem a garnitúra szélére, és megsimítottam a karját. Rögtön kinyitotta a szemét, és rám meredt.
- Mi történt? - kérdezte.
- Álmodtam. Ismét az erdőben voltam. Rohantam... egyedül. Akárhányszor lehunyom a szemem, újra ott vagyok. Nem bírom. - magyaráztam a félelmeimet. Pedig nem vagyok egy félős típus. De mindig magam előtt látom azt a nagy sötétséget...

- Vivi, nézd. - ült fel, velem szemben. - Nem kell félned. Ez többet nem fog megtörténni. Ebből most tanultál. - nézett a szemembe. - Nem hagyom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Nem maradsz egyedül. Megígérem. - ölelt át, jó szorosan. - Viszont alvásra van szükséged, úgyhogy gyere, menjünk vissza a szobádba. - mondta, és visszakísért a szobámba, én meg leültem az ágyra. - Aludj. - kérte.
- Nem maradsz itt...? - kérdeztem.
- Vivi, most sebzett vagy, nem akarok visszaélni a helyzettel. - rázta a fejét.
- Csak aludj itt, mellettem. Kérlek...
- Rendben. - sóhajtotta. Befeküdtünk az ágyba, és én kifelé fordultam, Tomi pedig a derekamra helyezte a kezét. Nem bírtam, meg kellett csókolnom. Felé fordultam, és ajkaimat az övéire helyeztem. Tomi elhajolt, és rám nézett. Elmosolyodott (pimasz vigyor), megrázta a fejét, és megcsókolt. És ez a csók kitartott egész éjjel...