31. Rész: Viktor apja

Itt a 31. rész! Komizzatok!! *Bia*

"- Egy lányra pazarlod a drága idődet, fiam? - kérdezte."

Viktor e szavak hallatán elhajolt tőlem, és lesajnálóan felnevetett.
- Apa... - felállt, és szembefordult a férfival (én is felálltam, de megbújtam mögötte). Így én is jobban szemügyre tudtam venni, és azok után, amiket hallottam róla, pont így képzeltem el. Komoly testtartás, komoly arc, komoly öltözék. Semmi szakáll vagy bajusz, csak a csupasz arc, melynek vonási elárulják a kort. Arra következtettem, hogy 50 év körüli. Fekete öltönyt viselt, fehér inget, és fekete nadrágot. Igazság szerint fogalmam sincs, hogy bírja ezt a viseletet ilyen melegben. Csak állt ott, és komoran bámulta a fiát.
- Rég láttalak. - mondta úgy mellékesen.
- 6 éve, de ki számolja? - vágta rá flegmán Viktor. Mi? 13 éves kora óta nem látta az apját, amikor minden nyáron ott volt tőle egy karnyújtásnyira? Ez egy igazi mintaapa... Igaz, Viktorék mondták, hogy nem szoktak vele találkozni, de nem gondoltam, hogy komolyan mondják. - Miért jöttél? - tért rá a tárgyra.
- Hogy megnézzem, mi lehet olyan fontos, hogy a munkádat, sőt, még az imádott zenekarodat is elhanyagolod. Most már látom... - nézett rám Viktor válla fölött, nem túl kedvesen.
- Először is, őt hagyd ki ebből! - mutatott rám, de oda se nézett. Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam. - Másodszor pedig, honnan tudtad, hogy itt vagyunk?
- Az most lényegtelen. Neked kötelességeid vannak. - mondta Viktor apja nyugodt hangon.
- Apa, 8 éve, minden áldott nyáron ott voltunk. Ott voltunk Párizsban, szó nélkül tűrtük, hogy elszakítasz minket anyutól. Most az egyszer hagyd, hogy egy hétig azt csináljuk nyáron, amit szeretnénk. - mondta határozottan Viktor. Az apja erre nem válaszolt, egyszerűen csak ellépett előle, és előttem állt meg.
- Mit eszel ezen? - nézett Viktorra, majd felém fordította a fejét. Ööö... talán nem esett le neki, hogy én is magyar vagyok. - Bonjour! - köszöntött fintorogva, én pedig tanácstalanul néztem Viktorra.
- Őt hagyd! - lépett elém Viktor, így védelmezve engem.
- Jaj fiam! Őszintén, ki ez a lány? Az utcáról szedted? Minek véded? - nézett végig rajtunk. Nekem pedig kezdett elegem lenni abból, hogy én csak állok ott, mint aki néma.
- Hogy ki ez a lány? Azt kérded, ki ez? - beszélt még mindig nyugodtan Viktor. Gondolom a higgadtságát az apjától örökölte. - Megmondom neked ki ez. Ő 11 nap alatt több szeretetet adott, mint te 19 év alatt. - mutatott az apjára. - Őt 11 nap után jobban szeretem, mint téged bármikor. Tominak van igaza. Azt se értem, miért állunk szóba veled.
- Á, szóval szereted... - nézett sunyin Viktor apja. - És ő is így érez?
- Persze! - szaladt ki a számon.
- Nézzenek oda! Már magyarul is tanul? Miattad minden lány megtanul magyarul? Ott volt az a másik... hogy is hívták? Chlo... Col... Cal...
- Colette... - sziszegtem.
- Te mindenbe beavattad? Jézusom... - forgatta a szemét. - De várjunk csak... érdekel ez engem? Hát persze, hogy nem! Kissé eltértünk a tárgytól, csak azért jöttem, hogy megmondjam, ha fontos neked az... Eiffel-Pop... - mondta ki gúnyosan - akkor szépen visszatolod magad a munkahelyedre, és egy vigyorral a képeden folytatod a munkát. Meg kell tanulnod, hogy mi a fontos, és mi nem az. A munka, na az fontos. Egy lány, vagy a zene, na az nem!
- 13.-án újra munkába állok. Addig méltóztass békén hagyni. Köszönöm! - kezdte lezárni a beszélgetést Viktor.
- Te döntöttél így... Viszlát Eiffel-Pop! - intett, és elment. Néztem, ahogy eltűnik egy fa mögött, és hallottam, ahogy elhajt. Ketten maradtunk Viktorral, de ő még mindig háttal állt nekem. Nem tudtam mit csináljak, csak álltam ott, és vártam az első reakcióját. Úgy tűnt, ő meg az enyémet várja, úgyhogy csak álltunk a homokban, némán. Aztán gondoltam, inkább megszólalok.
- Sajnálom. - mondtam, de Viktor velem egy időben ejtette ki a szót. Ezen persze felnevettünk, szóval a feszültség némileg oldódott. Viktor felém fordult, és láttam rajta, hogy fájt neki az apja viselkedése.
- Sajnálom... nem tudtam, hogy idejön! Remélem nem bántott meg. - ölelt át.
- Miattam ne aggódj. Te jól vagy? Mi lesz a bandával? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Bízom a klub tulajdonosában. Nem fog minket kitenni. Jóban vagyunk. - nyugtatott. - De figyelj! Ez nem fogja elcseszni a napunkat! Most szépen megmondod, hogy mit csináljunk ma! - mosolygott, nekem pedig eszembe jutott valami.
- Tudsz szörfözni...? - próbálkoztam.
- Régen tanultam. Nagyon régen. De van a közelben szörfoktatás! Akkor oda megyünk ma! - ragadta meg a karom, felmentünk, átöltöztünk, és elsétáltunk a strand egyik lezárt részéhez, ahol az órák folytak. Éppen egy kisgyerek tanítása folyt, és az oktató... hát... khm... hogy is mondjam... nem kicsit volt jó pasi... És ahogy oktatta a gyereket...

- Na jó, gyere, menjünk innen! - próbált elhúzni Viktor.
- Mi van? - csodálkoztam.
- Kocsányon lóg a szemed, inkább menjünk. - röhögött.
- Jaj, ne légy féltékeny! Jó lesz ő! - mondtam, Viktor pedig (nagy nehezen) beleegyezett. Az oktató időközben kijött a vízből, elköszönt a kisfiútól, és odalépett hozzánk.
- Hi! My name is Jack. What language do you prefer? (Sziasztok! A nevem Jack. Milyen nyelvet szerettek?) - kérdezte.
- English is fine. Although, we are hungarian. (Az angol jó lesz. Bár magyarok vagyunk.) - válaszoltam.
- Oh! Hungary! Szi... szia! - köszönt magyarul.
- Igen! But let's stick to english. (Maradjunk az angolnál.) - egyeztem bele.
- Rendben! - folytatta angolul. - Kezdők vagytok? - kérdezte, mire bólintottunk. - Egyszerre csak egy valakivel tudok foglalkozni. De van egy társam. John! - kiáltotta, mire a kockahasú szólított megfordult, és felénk nézett. A szemem sarkából láttam, hogy Viktor óvatosan megrázza a fejét.
- John jó lesz nekem! - tette fel a kezét. Gondolom úgy ítélte, hogy Jack a kevésbé "veszélyes" ránézve.
- Rendben. Gyere! - indult el Jack, én pedig követtem.
- Amúgy a nevem Cinthia. - mondtam, miközben odanyújtott nekem egy deszkát. Bólintott, majd mosolyogva elkezdett beszélni az alapokról. Még mindig beszélt, mikor egyszer csak nem tudtam koncentrálni, mivel megpillantottam valamit (vagy inkább valakit) a vízen. Viktor szörfözött. Igen látom... tényleg nagyon rég tanulhatott, ha öt perc alatt mindent fel tudott idézni, és már élesben nyomja.

Mikor újra képes voltam koncentrálni (nehéz volt, Viktor nagyon jól mutatott a vízen), Jack-kel bementünk a vízre, és megkezdődhetett ott is az oktatás. Már képes voltam felállni a deszkára! Fejlődöm! De aztán... egy nagy hullámot éreztem csattani a testemen. Belökött a vízbe, és elkezdtem süllyedni. Le, a mélybe. Próbáltam feljutni a felszínre, de a tüdőm elkezdett megtelni vízzel. Lehunytam a szemem. Aztán valaki megfogott, felhúzott a felszínre és kivitt a partra. Kiköhögtem a tüdőmbe került folyadékot, és a megmentőmre pillantottam. Jack volt az.
- Köszönöm. - néztem rá hálásan.
- Gyere! - ragadta meg a karom, és egy kis kunyhó szerűségbe vitt, ami a part közelében volt. - Tessék egy törölköző. Jól vagy? - kérdezte, és leültetett egy székre.
- Persze, semmi bajom. - bólintottam, és visszaadtam a törölközőt. A tanár odahúzott egy másik széket, és leült velem szemben.
- Ennek igazán örülök. Akkor... - simította meg az arcom, a keze lecsúszott a vállamra, megfogta a bikini pántom, és elkezdte lefelé húzni.
- Mit csinálsz? - pattantam fel.
- Nyugi, a pasid ide nem lát be. - lépett közelebb.
- Hagyj békén! - próbáltam eltolni magamtól, de nagyon erős volt.
- Na... - simogatta a karomat, aztán a derekamat.
- Azt mondtam, hagyj békén! - léptem az ajtóhoz, megpróbáltam kinyitni, de zárva volt.
- Nem menekülsz... - jött hozzám nagyon, nagyon közel, és kezeit a combomra helyezte.
- Ne... hagyj! - próbáltam újra eltolni magamtól, de nem engedett. Megcsókolta a nyakam, és akkor nem bírtam tovább, elüvöltöttem magam: - Viktor! - pár másodperc után az ajtót betörték, Viktor totál idegesen rontott be, és szó szerint letépte rólam a srácot.
- Jól van nyugi! - nyugtatta Jack a kissé túlfűtött Viktort. - Semmi nem történt... sajnos. - tette hozzá, és Viktornak csak ennyi kellett. Akkorát behúzott neki, hogy a szörfoktató elterült a földön. Viktor rám nézett, és olyasmit láttam a szemében, amit ezidáig soha. Az idegesség keveredett a haraggal, és egy cseppnyi csalódottsággal. Kilépett a faházból, én meg utána siettem.
- Viktor! Várj! - ragadtam meg a karját, mire megfordult.
- Nem érdekel! Nem érdekel a magyarázatod! - förmedt rám. - Én megvédelek az apámmal szemben, és utána felajánlom, hogy azt csinálhatunk amit te szeretnél, csak azért, hogy ne érezd rosszul magad. Erre te mit csinálsz? Bemész egy kunyhóba, egy vadidegennel! Az én figyelmeztetésem ellenére! Mégis mit gondoltál? - nézett rám dühösen.
- Sajnálom. Én csak... - próbálkoztam, de félbe szakított.
- Mondtam, hogy nem érdekel! - mondta, és otthagyott. Én pedig nem tudtam mit csinálni, csak álltam ott, bénán.
Aztán hazamentem és beálltam a zuhany alá, hogy lemossam magamról annak a dögnek a szagát. Ezt most kétségtelenül én szúrtam el. Nincs mese, hülye voltam, és kész.
Bementem a szobámba, elővettem a gépem, és beletettem egy CD-t. Azt a lemezt, amit Viktortól kaptam, és csupán 3 szám van rajta. Azt hallgatva elterültem az ágyon, és így, délután hatkor elaludtam. Hosszú nap volt.

Viktor szemszöge:

A konditeremben sikerült valamilyen szinten lenyugodnom, és 9-kor visszamentem a szállásra. Beléptem a bejárati ajtón, és halk zene ütötte meg a fülem. Az egyik szobából jött, úgyhogy az ajtóra tapasztottam a fülem, és hallgatóztam. Az a CD ment amit még én adtam Cintynek, amin három szám van. Azt hiszi, ezzel meg tud hatni. Beléptem a szobába, és Cinthia ott feküdt az ágyon. Aludt. Odaléptem a gépéhez és leállítottam a zenét. Ekkor megcsörrent a telefonja, és gyorsan felvettem, nehogy felébredjen.
- Haló. - szóltam bele. És akkor jöttem rá, hogy azt sem tudom, kivel beszélek.
- Remélem, te nem Cinty vagy. - mondta egy női hang, én meg elemeltem a fülemtől a készüléket, és megnéztem a kijelzőt. Eszter volt az...
- Nem, Cinthia már alszik. Viktor vagyok...
- Viktor? Az a Viktor? - tapogatózott.
- Igen. - mondtam, és akaratlanul is elmosolyodtam.
- Akkor nem is zavarlak. De azért majd mondd meg Cintynek, hogy kerestem. - köszönt el, de aztán eszébe jutott valami. - Ja, és még egy dolog, ha már beszélünk. Remélem tudod, hogy Cinthiának mennyire fontos vagy. Kérlek, ne törd össze a szívét.
- Miből gondolja, hogy fontos vagyok neki? - kérdeztem.
- Jaj, kérlek. Még soha egy fiúról sem áradozott úgy mint rólad. Néhány napja sms-eztünk, és elmondta, hogy élete legjobb döntése, hogy bement abba az üzletbe. - mondta, nekem pedig elállt a szavam.
- Tényleg ezt mondta? - préseltem ki magamból a mondatot.
- Hát persze! De ne haragudj, most le kell tennem, lesz egy tárgyalásom. Szia! - köszönt el.
- Viszhall! - tettem le a telefont. Elgondolkoztam a hallottakon. Élete legjobb döntése... nem tudtam megállni, megnyitottam a telefonban az üzeneteket, és az Eszterrel való sms-ezésre mentem. Beleolvastam, de alig hittem a szememnek. Ilyenek voltak benne:
"Szeretem, de ő biztosan nem így érez..."
"Félek, hogy a végén nem lesz jó."
"Legszívesebben egész nap vele lennék."
"Egyszer biztos megun."
"Sose akarnék ártani neki."
"Ha mosolyogni látom, attól én is rögtön felvidulok."
És hasonlók. Letettem a telefont, és végiggondoltam haragom igazi okát. Rájöttem, hogy csak azért voltam mérges, mert láttam, hogy valaki bánt egy számomra fontos embert. Soha nem akarok Cinthia fájdalmának okozója lenni, és tudom, hogy ma nem viselkedtem vele túl kedvesen. Szorosan át kellett volna ölelnem, és megnyugtatni. Ehelyett kiabáltam vele. Nem ezt érdemelte. Ő nem tett semmit, akivel üvöltenem kellett volna, az a hülye oktató volt.
Befeküdtem az ágyba, és néztem, ahogy Cinthia alszik. Mélyeket lélegzett, és nem bírtam türtőztetni magam. Megcsókoltam az ajkát. Erre felébredt, és kinyitotta a szemét.
- Nem haragszol? - kérdezte félve.
- Nem, dehogy. - ráztam a fejem.
- Hogyhogy?
- Ma nem reagáltam túl jól. Sajnálom. - simítottam meg az arcát.
- Nem, igazad volt. Hülye voltam.
- De akkor sem kellett volna kiabálnom veled. Csak mérges voltam. Ennyi. - mosolyogtam rá, aztán átöleltem, és 2-ig beszélgettünk.