54. Rész: Az óvadék

Sziasztok! Itt a következő rész, remélem tetszeni fog! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Egy ideig még bámultam az ajtót, aztán hatalmas kínok közt (annyira fájt a szívem...) elterültem a kanapén, és aludtam."

Reggel (július 25-én) arra ébredtem, hogy valaki simogatja a hajam. Először azt hittem, hogy Cinty az, de aztán feltűnt, hogy a kéz meglepően nagy és férfias. Hirtelen nagyon megörültem, felpattantam a kanapéról, és szemügyre vettem az illetőt. Nem... nem Tomi volt az.
- Jó reggelt! - köszöntött Viktor.
- Mit keresel itt? - kérdeztem fáradtan.
- Jöttem megnézni, hogy vagy.
- Cinty alszik? - néztem a szobája felé.
- Igen... a tegnap este számunkra tovább tartott, mint neked.
- Mi történt? - érdeklődtem.
- Miután nagy nehezen kijutottunk a tömegből, feljöttünk hozzád. Akkor már aludtál, és Cinty fel is akart kelteni, hogy jól lecsesszen, amiért nem mondtad neki, hogy ilyen gyönyörű hangod van. Erről lebeszéltem, hisz tudom milyen Tomi, biztos voltam benne, hogy a lecseszős részt ő már elvégezte. Persze ő teljesen más miatt - mesélte.
- Annyira dühös volt - emlékeztem vissza.
- Van pár dolog, amit még nem tudsz róla. Ő nagyon... hogy is mondjam? Igazságos. Ő úgy van vele, hogy ha ő tesz valamit, akkor elvárja, hogy azt vissza is kapja. Tehát ha ő bűntudatot érez Kata sztorijának az elmondása miatt, akkor neked sem kéne énekelned Gerinek.
- Én tudom, hogy nem szép amit vele tettem. De nem tudok mit tenni, ha valamit még mindig érzek Geri iránt - tártam szét a karom.
- Én teljesen megértelek. Ezek kemény dolgok, én is nehezen jutottam túl Colette-en, Cintynek sem volt könnyű Danival. Mindenkinek van múltja, mindenkinek együtt kell élnie valamivel. De 4 év hosszú idő... el kell engedned - nézett rám kedvesen.
- Tudom! Én megpróbáltam! De tényleg! Egyszerűen nem megy... - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Elhiszem. Na gyere ide! - ölelt át.
- Ugyanolyan illatod van, mint Tominak - állapítottam meg.
- Elfogyott a dezodorom, ezért kölcsönkértem az övét - magyarázta meg.
- Értem, és köszönöm - hálálkodtam. Ekkor megcsörrent a telefonja, ezért felvette.
- Haló! - szólt bele. A vonal másik végén lévő Tomit is tisztán hallottam.
- Figyi, van egy kis gáz...
- Mi történt? Hol vagy? - kérdezte rögtön Viktor.
- Jó, de ne akadj ki. A rendőrségen vagyok...
- Mi? Miért vagy a rendőrségen? Mit csináltál? - kezdett ideges lenni a nyugodt srác.
- Nem tehetek róla, hogy Gerit egy nyilvános helyen értem utol. Ott értem utol, ott vertem meg! A hülye zsaruk meg elkaptak! - mesélte. Jézusom... megverte Gerit? Miattam?
- És börtönben vagy? Bezártak? - faggatta tovább Viktor.
- Ja, de óvadékkal kiengednek. Jó lenne ha idehoznád a felső fiókomban tartott pénzt - kérte.
- Ne már! Azt a pénzt a kocsidra gyűjtöd! Majd én kifizetem! - ajánlotta fel.
- Nem, azt nem hagyom! Én csináltam a bajt, én fizetek! De siess, mert már nem bírom sokáig! Ha a cellatársam még egy szót szól, esküszöm, hogy leütöm! - fenyegetőzött, aztán letette.
- Mondtam neki, hogy egy nap elkapják! De ő csak mondta, csak mondta... "engem nem érdekel", "és akkor mi van?", "á, úgyse fognak"! Erre tessék, csak elkapták! De hiába erősködik, akkor is kifizetem! - indult el Viktor.
- Várj! - állítottam meg. - Veled megyek! - pattantam föl.
- Annak nem fog örülni - rázta a fejét.
- Nem érdekel! Csak adj tíz percet, addig elkészülök! És én fogok fizetni! - közöltem, aztán a szobámba indultam.
- Miért is? - jött utánam.
- Mert az én hibám. Ki akarom fizetni! - erősködtem.
- Nem hagyom, hogy kifizesd, és Tomi se fogja engedni!
- Nem kell tudnia róla! Kérlek, szeretném ha tehetnék valamit! Tudom, hogy nagyon megbántottam, ennyivel tartozom! - győzködtem tovább.
- Mit csináltok? - jött be a szobámba Cinthia.
- Tomi megverte Gerit, lecsukták, és Vivi ki akarja fizetni az óvadékot! - mondta el címszavakban a történetet Viktor.
- Ha Vivi valamit akar, akkor az úgy is lesz! Megpróbálhatsz ellenkezni, de nem fog sikerülni! - csókolta meg a barátját köszönésképp Cinty.
- Jó! De ha Tomi megtudja, hogy hagytam, megöl! - túrt a hajába Viktor.
- Nem fogja megtudni! Nem kell megtudnia! Elég ha mi hárman tudjuk! - néztem végig rajtuk.
- De azt se tudjuk mennyi pénz kell! - tárta szét a karját a srác.
- Tessék, ennyit tudok adni! - nyújtottam át neki az összes megmaradt pénzem.
- Hülye vagy? - nézte a nagy összeget.
- Ha sok, akkor majd visszaadod a maradékot. Minden esetre ezt tedd el, ha Tomi kérdezi, akkor ez a te pénzed! - kacsintottam. - És ha végre kimennél, át is tudnék öltözni!
- Én is veletek megyek! - szólalt meg hirtelen Cinty.
- Jézusom... Tomi ki fog borulni! - fogta a fejét Viktor. A telefonja újra megcsörrent, kénytelen volt felvenni.
- Hol van Tomi? Egész éjjel nem jött haza! Ugye nem csinált hülyeséget? - kezdte a telefonos beszélgetsz köszönés nélkül Tina.
- Összeverte Gerit, ezért lecsukták. Gyere el rendőrségre! - tette le a telefont Viktor, mivel már indulni akart. - Jól kezdődik a mai nap... - nézett ránk.
- Én csak azért akarok menni, hogy út közben megmondjam a magamét valakinek! - hangsúlyozta azt utolsó szót Cinty, egyértelműen nekem címezve a mondatot.
- Mindent elmondok útközben! De most már hadd készüljek el! Kifelé! - löktem ki Viktorékat az ajtón. Gyorsan összekaptam magam (Cinty is), és már mehettünk is. Mindketten egy lenge nyári ruhát választottunk, barátnőm egy fehér-sárgát, én pedig egy fekete-zöldet.

Ma már sokkal jobban érzem magam, valahogy most, hogy kiadtam magamból ezt az egész Geri dolgot, kicsit megkönnyebbültem. Szerettem volna ha tudja, milyen rossz volt nekem. Lehet, hogy nem érdekli, de legalább tudja!
Kocsival mentünk ezért mi, a barátnőmmel hátra ültünk, mivel tudtam, hogy most jól letámad.
- Miért nem mondtad el? Nem vagyok képes felfogni! Hogy tudtad eltitkolni? - faggatott.
- Figyelj - kezdtem. - Először akkor hallottam a szép hangodat, mikor már elég jóban voltunk. Féltem, hogy ez rivalizálást okozott volna köztünk, ezért inkább eltitkoltam - vontam meg a vállam.
- De hallottalak már énekelni! Az nem volt túl jó - rázta a fejét.
- Nem olyan nehéz hamisan énekelni - szólt bele Viktor. - Egy ideig én is titkoltam.
- Te kinek az oldalán állsz? - förmedt rá Cinty.
- Csak mondtam - fordult vissza a kormányhoz a fiú.
- Ki tudott róla? - kérdezte tőlem.
- Csak a családom, senki más. De megértették, hogy miért nem akarom világgá kürtölni. Várj! Az énektanár is tudta! - jutott eszembe. - Felsőben.
- Balla? - döbbent le teljesen. Balla Éva volt az énektanárunk általánosban (felső tagozaton), de mivel volt még egy Éva nevezetű tanárunk, őt Ballának hívtuk.
- Igen.
- Akkor azért kaptál mindig ötös alát! Alsóban meg gimiben meg csak kettest! - esett le neki.
- Ötödikben egyik óra után megkért, hogy maradjak. Azt mondta tudja, hogy bennem több lakozik, mint amennyit órán megmutatok. Megkért, hogy énekeljek legjobb tudásom szerint. Pár percnyi unszolás után végre engedelmeskedtem. Nagyon megdicsért, de megkértem, hogy inkább ritkábban feleltessen és hagyja, hogy hamis legyek. Megértette az indokomat, és beleegyezett - fejeztem be.
- Most komolyan csak miattam? - ámult.
- Persze! Én elvoltam hamisan, otthon a zuhany alatt elhallgattam magam, nekem az elég volt. Meghagytam a dicsőséget neked, tudtam mennyire fontos számodra az éneklés - magyaráztam.
- Annyira rendes vagy! - ölelt át jó szorosan. - Akkor sem értem! - nézett rám, miután elengedett. - Hogy tudtad titokban tartani?
- Nem volt könnyű. Például emlékszel, mikor egyszer nálad aludtam és Eszter reggel mondta, hogy hallotta, ahogyan Loreen-től énekled a Euphoria refrénjét? Na, az nem te voltál! - világosítottam fel.
- Te voltál? Az egy nagyon nehéz dal - bólintott elismerően. - De várj... akkor szereted a popot?
- Inkább úgy mondanám, hogy nem utálom. Hisz Skrillex-et nem lehet énekelni.
- Ezt el se hiszem... Ez olyan durva - próbálta felfogni a hallottakat. Mielőtt reagálhattam volt, megálltunk.
- Megjöttünk! - parkolt le Viktor. Kiszálltunk, és odasiettünk Tinához, aki a rendőrség előtt állt.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem tőle.
- Nem rég óta - legyintett.
- Ti maradjatok kint, majd én elintézem - indult be. Szót fogadtunk, egyikünk sem akart a bűnözők között lézengeni. 10 perc múlva már meg is voltak, viszont Tomi nem annyira örült nekünk.
- Őket minek hoztad? - bökött ránk.
- Így alakult - vont vállat Viktor.
- Fantasztikus - mondta cinikusan. Nem volt túl feldobott.
- Gerit is bevitték? - kérdezte Tina.
- Igen, de őt már kora reggel kiváltották. Széles mosollyal a képén távozott - válaszolta Tomi.
- Legalább jól elláttad a baját? - érdeklődött Viktor.
- Hú, látnod kéne... Elég rosszul néz ki - nevetett a rapper.
- Miért vagy ilyen erőszakos? - csúszott ki a számon. Tomi rám nézett, de nem mondott semmit. Folytattam. - Tudom, hogy miattam tetted, de akkor is...
- Miattad? - kérdezte lesajnálóan. - Ne álmodozz, Tina miatt csináltam az egészet - karolta át a tesója vállát.
- Figyelj, nem kell így viselkedned. Tudom, hogy fáj, nekem sem könnyű... - próbálkoztam.
- Fáj? Igen, a bal vállam tényleg fáj! Eltört rajta egy piás üveget az a barom! De nyugi, nem margarita volt benne! - rázta a fejét. Na ez már tényleg rosszul esett! De aki a 23 éves nővérétől, Nikitől tanul, annak erre is van válasza. Abbahagytam a kedvességet, én is átváltottam undok-üzemmódba.
- Kár, pedig csak 13 után állítottad volna le! Addig hagytad volna, hadd igyon!
- Na, hagyjátok abba! - szólt közbe Tina, de mi meg se hallottuk.
- Ha valakinél az egy üveg 13-at jelent arról én nem tehetek! Az megérdemli a matek kettest! - vágott vissza Tomi.
- Ez még mindig jobb annál, mint mikor valaki nem tud kitalálni magának egy normális művésznevet! - léptem közelebb. Tomi elengedte Tina vállát, és ő is közelebb jött, így erőteljesebb volt a párbaj. Viszont a két lépés távolságot mindenképp tartottuk.
- Mondja ezt az, aki nem tudja mi köze Gustave Eiffel-nek a Nyugati pályaudvarhoz!
- Én legalább nem dőlök be egy internetről rendelt aláírásnak! - védtem magam.
- Nem, igazad van, te csak klubokból meg erdőkből nem tudsz kijutni egyedül! Ja, és kádakból sem vagy képes kimászni! - emlékeztetett.
- Elég! - állítottam le. - Ennek így semmi értelme!
- Na nem mondod! Ami veled kapcsolatos, annak általában nincs túl sok értelme!
- Elég volt! - próbálkoztam ismét.
- Elég volt? Úgy érzed? Eléggé fáj már? - kérdezte gonoszan.
- Hagyd abba! Azt akarod, hogy kimondjam? Azt akarod? Igen, még mindig érzek valamit Geri iránt! - töröltem le az arcomról a könnyeket. - Szerinted nekem könnyű? Ne merd azt mondani, hogy én nem tudom mi az a szerelem! Milyen jogon állítasz ilyeneket? Van képed belém rúgni, mikor már a földön vagyok! Milyen ember vagy? - néztem a szemébe. - Kicsi korom óta érzem, hogy nem vagyok egész ember! Az a fajta lány vagyok, aki bár sose mondaná, de szüksége van egy srácra! Keresem azt, aki mellett végre egész lehetek! Aki egy nap az oltárhoz kísér, és akivel együtt öregedhetek meg! 14 évesen, naival azt hittem, ez az ember Geri lesz. Mára tudom, hogy korántsem. De biztos vagyok benne, hogy a hercegem még vár rám! Nyálas duma, én is tudom, de így van! Egyszer csak szembe fog velem jönni, ez biztos! - szögeztem le, még mindig sírva, majd témát váltottam. - Te csak egy erőszakos állat vagy, mással nem is tudsz problémát megoldani, mint az ökleiddel! Persze, kigyűrt felsőtesttel, és erős bicepszekkel könnyű! De egyszer, mikor te leszel az áldozat, majd kétszer is meggondolod, hogy legközelebb kit ütsz agyon! - kevertem le neki egy pofont. - Tanuld meg becsülni az embereket! - sarkon fordultam, és otthagytam. Volna, ha nem vettem volna észre, hogy Tina, Viktor és Cinty otthagytak...