55. Rész: Gyors hangulatváltás

Sziasztok! Elérkeztünk az 55. részhez! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Volna, ha nem vettem volna észre, hogy Tina, Viktor és Cinty otthagytak..."

- De rendesek... - néztem körbe, hátha még a közelben vannak.
- Leléptek. És én is! - indult el Tomi.
- Hé, nehogy itt hagyj! Fogalmam sincs hol vagyunk, sose találok vissza a szállásra - siettem utána.
- Képzeld, egyszer régen, a távoli múltban egy csodás fizikus, Alexander Graham Bell feltalálta a telefont! - poénkodott. Majdnem röhögtem. Majdnem! - De ezt te nem tudhatod, hisz ezt töri órán tanítják! Minden esetre vedd elő és hívd fel Cintyt, vagy akit akarsz, én mentem!
- Tomi! - ragadtam meg a karját és mélyen a szemébe néztem. - Nem hagyhatsz itt, egyedül! Még egyszer nem élem át! - emlékeztettem az erdős félelmemre.
- Nyugi! - folytatta barátságosabban. - Nem vagy egyedül! Gyere, visszakísérlek a szállásodra!
Tomi gyors hangulatváltozásán nem tudok kiigazodni! Az egyik pillanatban még meg tudna fojtani egy kanál vízben, a következőben meg már hazakísér. Mi van?
Minden esetre elindultunk, bár egyikőnk sem szólt egy szót se. Némán sétáltunk a számomra ismeretlen utcákon, de szerencsére Tomi elég otthonosan mozgott.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem, de ő válasz helyett csak balra mutatott. Mikor odafordultam, megpillantottam az Eiffel-tornyot... olyan gyönyörű!
- Íme, Gustave Eiffel... - kezdte, de aztán eszébe jutott, hogy nekem nem eshet túl jól ez a név. - A francba!
- Direkt hoztál ide? - néztem rá dühösen.
- Igen, de...
- Istenem! Miért vagy ilyen? Egyik pillanatban még utálsz, aztán elhiteted velem, hogy minden rendben, mivel kedvesen hazakísérsz, erre most tessék, megint eszembe juttatod! Talán nem vagyok olyan jó töriből, de ez semmit nem jelent! - fakadtam ki. - Inkább egyedül megyek tovább!
- Hogy fogod megtalálni a szállást? - kiabált utánam, mert akkor már elindultam.
- Majd Bell fantasztikus találmánya segít! - emeltem ki a telefonomat a zsebemből, és felmutattam.
- Vivi, ne csináld ezt! - kért.
- Hasta la vista, amigo! - intettem neki, és eltűntem az egyik mellékutcában. És akkor, ott, kész voltam. Nekidőltem az egyik ház falának, lecsúsztam a földre és sírtam. Keservesen, hangosan. Nem bírom a veszekedést, teljesen kikészít!
- Vivi! - jött utánam Tomi, és mikor megpillantott leguggolt velem szembe.
- Én ezt nem bírom - tártam szét a karom. - Ez túl sok!
- Ne aggódj - simított ki egy hajtincset az arcomból. - Megoldjuk!
- Nem, nem oldjuk meg! Nem tudjuk megoldani!
- Csak figyelj! - hajolt közel, azzal a szándékkal, hogy megcsókol. De mivel én elhajoltam beleütközött a falba. - Aú! - szisszent fel, és a fejéhez kapott. - Ezt miért csináltad?
- Attól, hogy megcsókolsz, semmi nem fog megoldódni! Te ugyanolyan erőszakos maradsz, én ugyanolyan buta, Geri pedig még mindig létezni fog! - töröltem le a könnyeimet. Tomi egy ideig megpróbált szavakat formálni az érzéseiből, de mivel nem sikerült, inkább megfordult és elment. Tényleg szükségem lesz arra a Bell-féle találmányra...
- Cinty! - szóltam bele a telefonomba.
- Sírsz? Hol vagy? - kérdezte nyugtalanul. - Istenem, én mondtam, hogy ne hagyjuk ott őket egyedül! - ezt már nem nekem mondta, hanem valaki másnak. - Bántott? - faggatott.
- Jól vagy? Tomi sose tudná bántani! - hallottam Viktor hangját.
- Nem, tényleg nem bántott... fizikailag - tettem hozzá.
- Hol vagy? - kérdezte Cinty.
- Az Eiffel-toronynál! Itt vagyok, pont mellette - adtam meg a helyzetem.
- Ne mozdulj onnan, már megyünk is! - tette le a telefont, és nekem sikerült nagy nehezen abbahagynom a bőgést.
Pár perc múlva megállt mellettem Viktor fehér kocsija, és Cinty rögtön ki is pattant belőle.
- Jól vagy? - ült le mellém.
- Nem, nem vagyok jól! - sírtam ismét.
- Mi történt? - jött oda Viktor is.
- Az attól függ... mikor léptetek le? - kérdeztem mérgesen.
- Ne haragudj! Tina már nem bírt hallgatni titeket, Viktor meg biztos beleszólt volna, ha ott maradunk - magyarázta.
- Gondoltuk, csak megoldjátok ketten - vont vállat Viktor. - Ezek szerint mégsem. Mit mondott?
- Sok mindent, de nem számít - próbáltam lezárni a témát, csakhogy két kíváncsi arc bámult rám, ezért inkább elmondtam mindent, amire emlékeztem.
- Figyelj, Tomi ilyen. Egyik pillanatban utál, a másikban meg nem. Azért van mert szeret, csak mérges rád. Nem akart egyedül hagyni, hisz félt téged. De közben csalódott is - próbálta megértetni velem a dolgokat Viktor.
- De miért kell így viselkednie? Döntse el, hogy mérges vagy nem! Velem ne játsszon! - erősködtem.
- Gondold végig az utolsó mondatodat! - kért Viktor.
- Jó, lehet, hogy én játszom vele... de nem szándékosan! - fűztem hozzá.
- Figyelj! Le kell ülnöd, és végig kell gondolnod a dolgokat. Ki a fontosabb? Tomi vagy Geri? Mit szeretnél? Újrakezdeni Gerivel, vagy folytatni Tomival? Melyik? Az aki átvert, vagy aki melletted áll? Akit 4 éve ismersz, vagy akit 4 hete? Döntened kell! - szögezte le Viktor.
- Mi van, ha rosszul választok? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem fogsz - rázta a fejét. - Hallgass a szívedre!
- Te melyik bolygóról jöttél? A "lelkizős-jó-pasik-mert-miért-ne?" nevűről? - nézett rá furán Cinty.
- Meg kellett tanulnom, van egy húgom! - tárta szét a karját.
- Imádlak - csókolta meg a barátját.
- Na jó, hányok tőletek! Megyek, átgondolom a dolgokat! A szálláson leszek! - álltam fel, és már ott is hagytam őket.
Viszont csak akkor jöttem rá, hogy nem kellett volna otthagynom őket, mikor már messze voltam tőlük. Most akkor hogyan jutok a szállásra? Nagy mázlim volt, mivel találkoztam Tinával.
- Szia Vivi! Mi volt Tomival? - érdeklődött.
- Az hosszú mese! De szívesen elmondom, csak előbb meg kéne találni a hotelt. Majd ott elmesélem.
- Erre van, gyere! - indult el. Negyed óra alatt odaértünk, és fel is mentünk. - Mindent mesélj el! - huppant le a kanapéra, én pedig mellé. Mindent elmondtam, ma már másodjára. Viszont most a Viktorral való beszélgetésemet is ismertetnem kellett.
- Geri nem érdemli meg, hogy egyáltalán számításba vedd! - ez volt a lány első reakciója.
- Annyira szerettem - temettem az arcom a kezembe.
- Pontosan! Szeretted! Múlt idő! Most érzel iránta valamit?
- Igen! - vágtam rá.
- Szerelmet? - nézett a szemembe.
- Nem biztos... - ráztam a fejem.
- Akkor mit? Ha valaki azt mondja: Geri! Mi jut eszedbe először?
- Szomorúság, csalódottság, fájdalom... ilyenek - gondolkoztam.
- Na látod! Figyelj, aludj rá egyet! Feküdj le és aludd ki magad! A tegnapi napod is nehéz volt, a mai is... pihenned kell! Én itt is hagylak, úgyse tudok segíteni! Ezt most neked, magadban kell lerendezned! - nyomott egy puszit a homlokomra, aztán elment.
Az alvás jó ötletnek tűnt, de előtte még befejeztem az egyik rajzom, ami egy lányt ábrázol. Eredetileg Cintyt, de a végkifejlet nem igazán hasonlít rá.

Ezután bedőltem az ágyba, és pár perc alatt elaludtam.