50. Rész: A liftben

Sziasztok! Most egy rövid résszel jövök, az ötvenedikkel... El sem hiszem, hogy már itt tartok, mintha tegnap lett volna, hogy megírtam az első részt! Nagyon gyorsan megy az idő... Minden esetre itt az új rész, jó olvasását, és komizzatok! *Bia*

"Cinthia nem tudom mikor feküdt le, de szerintem nem sokkal utánam."

Reggel 9 körül ébredtem (kialudtam magam), és rögtön átmentem Cinthiához. Ő még aludt, úgyhogy kiültem a teraszra a gépemmel. Eléggé unatkoztam, ezért fogtam magam és átnéztem a lementett képeimet. Nagyjából az összes vagy Cintyvel készült, vagy ő fotózta, esetleg én készítettem a képet róla. Nyaralások, bulik, iskolai rendezvények, random délutánok... és hirtelen A kép. Ami hónapokig volt a hátterem a telómon, a gépemen, a profilképem facebookon, skypeon, viberen... mindenhol! A fotón két ember látható, egy srác és egy lány. A lánynak rövid, hullámos szőke haja van, amibe beletett egy masnit. A fiú fekete haja tökéletesen fazonra van vágva, és trendi pulcsit visel. A lányon hosszú ujjú, csíkos felső van, amit már rég kinőtt. A kép 4 éve készült, a rakparton. Istenem... A lány én vagyok, a fiú pedig Geri.

Ne már! Én nem akarok erre emlékezni! Nem! 4 éve azon vagyok, hogy azt a pár hónapot kitöröljem az emlékezetemből! Jó volt, minden percét élveztem, kivéve mikor a szüleimmel veszekedtem, de a vége... ahogy elbánt velem... nem is akarok visszagondolni. Tudom, hogy az a múlt, és nem kell azon rágódnom, de akkor is! A szavát adta, hogy ott lesz! Megígérte! Helyette leköltözött a Balatonra, vagy franc tudja hova. Se egy sms, vagy egy telefon, fogta magát és otthagyott.
Lecsuktam a gépem tetejét, mivel nem bírtam tovább nézni a képet. Közben Cinty is megérkezett a teraszra, és letelepedett mellém. Persze rögtön észrevette, hogy valami bajom van, azonnal rá is kérdezett.
- Mi történt? - nézett rám rémülten.
- Találtam egy képet... - sóhajtottam.
- Hol? A gépeden? - faggatott.
- Igen. Ha annyit mondok, hogy rakpart... - kezdtem, de persze ő már ennyiből kitalálta.
- A Geris?
- Igen. Annyira fáj - vallottam be.
- Tudom. De már nem számít. Hány éve volt? - gondolkozott. - Négy! Nagyon rég volt, az az állat nem érdemli meg, hogy rágondolj. Felejtsd el, túl rég óta rágódsz ezen!
- Tudom! Csak szeretném tudni, hogy mi történt. Mert ha tudnám, akkor tovább tudnék lépni! Így, hogy azt se tudom, én csesztem-e el, vagy esetleg valami más történt... így nem tudok mit kezdeni magammal - tártam szét a karom.
- Te már rég továbbléptél, csak nem akarod elfogadni - rázta a fejét.
- Lehet. Már semmiben nem vagyok biztos - vontam meg a vállam.
- Vivi! - nézett a szemembe. - Ez a beszélgetés már milliószor lezajlott köztünk!
- Jó, tudom! De nem tudom mit tegyek! Szopjam ki a kisujjamból, hogy mi történt?
- Te is tudod, hogy már sosem fog kiderülni - emlékeztetett a keserű tényre.
- Igazad van - sóhajtottam. - De engem... - kezdtem, de a hangos dörömbölés félbe szakított. A mi ajtónkon "kopogott" valaki, nem túl kulturált módon. Visszamentünk a lakásba, és kinyitottuk az ajtót. A Vész fiúk érkeztek meg hozzánk, és elég dühösnek tűntek.
- Már vagy fél órája itt állunk! Miért nem engedtetek be? - háborgott Tomi.
- Kinn voltunk a teraszon - szálltam szembe vele.
- És? Attól még ki lehetne... - tombolt, bár a mondatot nem tudta befejezni, mivel a nyugodtabb Viktor közbevágott.
- Tomi, nyugodj le! Ők nem csináltak semmit! - mutatott ránk.
- Jó, igazad van - kerekedett felül a stresszen a rapper.
- Mi történt? - kérdezte rögtön Cinty.
- Ezt úton Krisztián felé beszéljük meg! - ragadta meg Viktor a barátnője karját, Tomi az enyémet, úgyhogy konkrétan elvonszoltak a liftig. Mikor beszálltunk, már tényleg kíváncsiak voltunk a történtekre, és szerencsére Viktor el is mesélte.
- Elmentünk apuhoz, hogy elmondjuk neki mi történt anyuval. Hogy hogyan reagált? Pont nem érdekelte. Épp az augusztusi nászutat tervezte, nem nagyon foglalkozott a volt feleségével.
- És mivel mi elvártunk volna valami együttérzést, ez kissé rosszul esett. De most komolyan, ő az apánk! Mi az, hogy nem érdekli? Amikor az egész az ő hibája! Arggh! - őrjöngött Tomi.
A következő pillanatban a lift megállt, de nem nyílt ki...
- Ne már! Beragadtunk? - rágta a szája szélét Cinthia.
- Ez nem igaz! - túrtam a hajamba.
- Nyílj ki! - ütött egy nagyot az ajtóba Tomi, ami azonban ettől nem nyílt ki.
- Hol lehetünk? - néztem fölfelé. Bár a választ ott nem találtam meg.
- Valahol a 2. és a 3. szint között, ha jól emlékszem... - felelte Cinty.
- Igen, beragadtunk! - beszélt a kis mikrofonba franciául Viktor. Neki volt a legtöbb esze, megnyomta az "alarm" gombot. - Itt vagyunk, a 2. és a 3. emelet között, négyen. - vázolta fel a helyzetet. A hang a túlsó végen azt mondta, hogy ne aggódjunk, mindjárt kint leszünk. - A mindjárt náluk általában a fél órát jelenti, szóval itt leszünk még egy darabig. - ült le a földre.
- Te honnan vagy ilyen tájékozott? - érdeklődött a barátnője.
- Régen, mikor kisebbek voltunk, és még nem volt pénzünk normális lakásra, társasházban laktunk, ahol lift is volt. Az eléggé rozoga volt, hetente megállt, és így sikerült megszoknunk - mesélte.
- Akkor Tomi miért van ennyire kibukva? - mutattam a morgó srácra.
- Ő már alapból ideges, és ez csak felerősíti - legyintett a tesója.
- De akkor most itt fogunk ülni, amíg ki nem juttatnak? - telepedett le a padlóra Cinty is.
- Nagyjából - vont vállat Viktor.
A következő pillanatban hatalmas nyikorgást hallottunk, aztán minden elsötétült...