Befejezés

Sziasztok! Utoljára írok a The Eiffel Romance-be, ez szomorúsággal tölt el, de ugyanakkor örülök, hogy ilyen jól sikerült a vége! Utoljára írom le: Jó olvasást, komizzatok... *Bia*

Köszönöm
Köszönöm mindenkinek, aki kitartott a történetem mellett, aki buzgón olvasta az egymást követő részeket, azért, mert őszintén érdekelte. Az a boldogság amit nekem szereztetek ezzel, leírhatatlan és felbecsülhetetlen. Minden nap úgy értem haza, úgy tanultam, hogy csak egy dolgot vártam: leülhessek a gépem elé és írhassak. Írhassam a történetet az olvasóimnak, a barátnőimnek és magamnak. Öröm volt nektek írni, emiatt is köszönettel tartozom.
Kommentelők
Ha összeszámoljuk a komizókat, hét embert különböztetünk meg. Ebből ötöt személyesen is ismerek, egy osztályba járunk. Először kettőt emelnék ki: Lillát (Barta Lilla, LolaTheUnicorn) és Esztit (Eszty Besty, ST). Ők a legeslegjobb barátnőim, mindenkinek ilyen szeretetteljes barátokat kívánok! Végigolvasták a blogot, komiztak, ötleteket adtak, képeket kerestek, tartották bennem a lelket! A közhely pedig teljesen igaz: nélkülük nem sikerült volna! Már az elején voltak megpróbáltatások, ezeket nekik köszönhetően átvészeltem. Nem mondtam elégszer, és nem is tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire köszönöm nekik! Soha nem fogom tudni meghálálni azt a sok beszélgetést, kommentet, tanácsot és lelkesítő szöveget amikről még talán ők maguk sem tudták mennyire sokat segítenek nekem. Nem győzöm újra meg újra hangsúlyozni mennyit jelent nekem, hogy a sztori közepén nem hagytak ott, egyedül egy félkész történettel! Lányok, köszönöm nektek, végtelenül hálás vagyok!
Linda (NÁMBŐRVÁN) is hasonló, kulcsfontosságú szerepet játszott a történet megírásában. Ő (velem ellentétben) milliószor járt már Párizsban és tökéletesen beszélni a nyelvet is. Neki biztos nehéz lehetett az olvasás, hiszen a sztori olyan helyen játszódik ahol ő már nagyon sokszor járt, és szerintem a blog nem mindig tükrözte a valóságot. Ezért nagyon hálás vagyok, ahogy azért a sok segítségért is amit a nyelvvel kapcsolatban kaptam. Linda, köszönöm neked! És most az álnevének a jelentését is szeretném feltárni (bár már biztos mindenki megfejtette). Námbőrván, azaz number one, ami annyit jelent, hogy első számú, ebben az esetben pedig első számú olvasót takar. Linda ezzel a névvel illette magát már akkor, mikor az olvasást elkezdte, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora örömet szerez nekem. Köszönöm!
Sziszi (Sziszi xu, CHU-CHUNG) is az olvasóim közé tartozik, bár a blogot soha nem fejezte be és szerintem soha nem is fogja. De nem lehetek telhetetlen, be kell érnem azzal a húsz résszel amit elolvasott infóórán. Folyton az okos telefonján lóg de a blogomat nem sikerült befejeznie, annak ellenére, hogy állandóan azt hangoztatja mennyire szereti. Nem baj, igazán örülök, hogy legalább azt a keveset elolvasta. Köszönöm.
Van még egy lány, akit ismerek és meg kell említenem mint kommentelő. Bogi (Barbie), akit őszinte utálatban részesítek. Aki ismer, az tudja, hogy ez a gyűlölet jogos, és rengetegen osztják is a véleményem. A kommentjei eltűntek a harmadik rész után, ennek pedig egyszerű oka van: nem olvasta. Pontosan tudom, hogy csak az első hat részt olvasta el. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen több milliárdan nem olvasták a blogomat, de ő a legjobb barátnőmnek titulálta magát, és mint később kiderült korántsem volt az. De még ha nem is érdekelték volna az írásaim, én még azt is megértettem volna. Viszont ő teljesen hülyének nézett, azt hitte nem tudok semmiről, egy barátnőmnek könyörgött, hogy ne mondja el nekem az igazságot. Neki nem tudok mit megköszönni, talán csak azt, hogy felnyitotta a szemem arról, mennyire nem jó barát. Amúgy az utálatomnak ezen kívül még ezer és egy oka van, többek között az is, hogy Blogger mániásnak nevezett. De most már ideje túljutnom ezen.
Kata is a lelkes komizók közé tartozik, akit egyébként személyesen nem ismerek, mégis nagyon megkedveltem. Az a sok támogatás amit tőle kaptam, ösztönzőleg hatott rám. Emlékszem, mikor három hónapja megkaptam tőle az első kommentet. Az volt az első megjegyzés, ami idegen embertől érkezett, tehát kiderült: végre valaki (akit nem ismerek) olvassa a blogom! Majdnem kiugrottam az ablakon (pedig a negyedik emeleten lakom) mikor megláttam, hogy érkezett egy komment, névtelenül. Ez este felé volt, tehát utána egészen lefekvésig nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt, ami ottragadt, mikor a megjegyzést megláttam: "Most kezdtem el olvasni, és nagyon tetszik! Hadd kérdezzem meg, hány éves vagy?" A boldogságom mérhetetlen volt, ezt pedig nagyon köszönöm neked, Kata! Te talán nem is tudtad, milyen hatással voltak rám azok a komik! Feltöltöttek, reményt adtak, hogy valakinek tényleg tetszik a blog! De nem akarom túldramatizálni vagy elnyáladzani ezt az utolsó részt, tehát csak annyit mondok: köszönöm! És szeretnék bocsánatot kérni, amiért a blogomban elütött téged egy autó, akkor még nem tudtam a nevedet, mikor azt a részt megírtam!
Mely pedig az utolsó ember akit kommentelőként említek, bár tőle csak egy származik. Neki is köszönöm, hogy olvasta a blogom, sőt, még a saját blogjára is kitette! Ez nagyon jól esett, hálás vagyok érte!
A névtelen komikról pedig majdnem mindig tudtam, hogy kitől származik!
Szereplők
Gondoltam érdekes lenne, ha leírnám, honnan kapartam össze a szereplőket. Mármint a jellemükre gondolok.
Cinthiát magammal tudnám azonosítani, a saját képemre formáltam a szereplőt. Ugyanazok a tulajdonságok, amiket az első részben leírtam róla, majdnem mind rám is igazak. Bár zene terén van egy kis eltérés, mivel én az electro-t is nagyon szeretem! De ahogy így újraolvasom a leírást róla, azért van pár dolog, amit csak úgy hozzáadtam.
Vivi igazából "senki", őt Cinty ellentéteként próbáltam ábrázolni, remélem sikerült. Persze a vásárlási-mánia mindkettőben megvan, és a fiúkkal szembeni viselkedésük is hasonló.
Viktor és Tomi igazából csak kedves srácok, akiket filmekben láthattam. Tulajdonképpen két zene őrült, gondoskodó, szeretetteljes fiút akartam megformálni, akik nem hasonlítanak egymásra.
Maradjunk annyiban, hogy Tinát mintáztam valakiről, aki ezt nagyon nem érdemelte meg.
Colette egy igazi keverék, minden csitrit próbáltam belesűríteni, akivel valaha dolgom volt.
Jean egyszerűen csak egy barom, nem volt nehéz megformálni!
A történetről
A történet tavaly nyáron pattant ki a fejemből, bár arra már nem emlékszem, hogy hogy jött nekem ez a sztori. Egy biztos: nyár eleje volt. Elkezdtem leírni egy füzetbe a gondolataimat (ugye milyen maradi vagyok?), akkor még teljesen máshogy. Az alapötlet ugyanaz volt, de rengeteg dolog máshogy történt. Csak a második nap végéig írtam le, aztán pedig valamiért ráuntam és abbahagytam. Januárban olvastam két blogot, és kedvem támadt újra elővenni Cinthia történetét, gondoltam leírom blogba. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hatással lesz rám ez a blog. Írni mindig szerettem, a fogalmazásaim jól sikerültek, de nem gondoltam volna, hogy képes leszek végigírni egy 75 részes történetet. Szerencsére tartották bennem a lelket az olvasók, ezért nem hagytam abba. Jó érzés volt úgy hazamenni, hogy várják a részt, bár nem mindig volt időm írni. Viszont büszke vagyok magamra, hogy a témazárók kereszttüzében össze tudtam hozni négy hónap alatt ezt a blogot! Talán nem volt 43 olvasóm, 13875 oldalmegjelenítésem, de én élveztem, remélem ti is!
Elnézést
Elnézést szeretnék kérni az esetleges pontatlanságokért a blogban. Elsősorban Párizzsal kapcsolatban, ahol én eddig egyszer jártam, két évesen, tehát semmire nem emlékszem. A francia beszédek leírásában (ami inkább csak az elején volt) is segítségül kellett hívnom a Google fordítót, meg az egyik barátnőmet.
Kinézet
A kinézetre elég sok kritikát kaptam, főleg a modulokat illetően, de az egyszerűséget sem tartották jónak páran. Nem tudom, ezt a kinézetet még az elején választottam, egyszer sem változtattam meg (csak néha hozzáadtam egy-egy modult), nekem tetszett. Igazság szerint amikor ezt beállítottam, semmit nem tudtam a Blogger-ről, kattintgattam, aztán ez lett belőle. Szerintem szép, elég The Eiffel Romance-es.
Következő blog
És akkor a következő blogom! Már pár hónapja megfogalmazódott bennem a következő történetem, ami szintén egy hónapot fog felölelni. Belecsapok a gimis életbe, Alex és Emma lesz a főszereplő, annyit megígérhetek, hogy több lesz a bonyodalom, mint ebben a blogban. Alex a nyomik táborát erősíti, Emma menő. Mindketten a budapesti magánsuliba járnak, ezen kívül szomszédok. Emma erről mintha nem is tudna, tudomást sem vesz Alexről, aki viszont nagyon erős és gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt. Ezt az iskolai hierarchia és Emma pasija, Márk nehezíti... mi lesz ebből? Csalódások, ki nem mondott érzések és meg nem tartott fogadalmak szegélyezik az utat, amin Alex indult el, egyedül, hogy Emmát megszerezze!
Úgy tervezem, hogy nyáron megírom és szeptemberben felteszem. Ezt kicsit nehezíti, hogy már csak két hónapom van megírni, de bízom magamban, remélem sikerülni fog. Ez azért is fontos, mert jövőre felvételizek, tehát konkrétan semmi időm nem lesz írni, ezért szeretném nyáron. Nagyon számítok az olvasóimra, remélem arra a blogra is rákaptok majd!
Amint feltettem az első részt, kiteszem erre a blogra, tehát itt megtaláljátok. Facebook-on is bejelölhettek ( https://www.facebook.com/bianka.demeter.14 ), de írjátok meg, hogy az olvasóim vagytok, mert nem szokásom idegeneket visszajelölni. Ha ezt teszitek, akkor én szívesen elküldöm neketek szeptemberben a blog címét, de majdnem biztos, hogy a falamon is megtaláljátok majd. E-mailt is írhattok, akkor majd én is írok ha megvan a blog. Örülnék neki, ha írnátok ötleteket is, zenéket amiket szerettek, vagy bármit, amit szeretnétek ha bekerülne a blogba. Nem garantálom, hogy mindent be fogok tenni, de igazán örülnék pár jó ötletnek! E-mail címem: demeter.bianka.vivien@gmail.com Vicces szituációkat, iskolai programokat, bármi ami eszetekbe jut, nyugodtan írjátok meg!
(Zárójelben megjegyezném, hogy már a harmadik blogom témája is megfogalmazódott bennem!)
Magamról
Nem igazán szeretnék magamról beszélni, inkább csak azt akarom elmondni, mennyit fejlődtem. Szerintem ez a négy hónap, amit írással töltöttem, meghozta a gyümölcsét! Az első és az utolsó rész összehasonlíthatatlan, ez magáért beszél!
Arról is szeretnék említést tenni, milyen hatással volt rám a blogírás. Bevallom, voltak negatív hátulütői is a dolognak, mikor éjfélig forgolódtam, mert azon agyaltam, hogy éppen Tomi mit mondjon a következő részben. Azonban ez eltörpül amellett a sok fantasztikus dolog mellett, amit kaptam az olvasóimtól és ettől a történettől! Minden komment egy-egy mosoly volt, minden oldalmegjelenítés egy-egy napsugár a viharos hetedik osztályban! Köszönöm!
Számok
Még az írás kezdetekor szerettem volna elérni a száz részt. Ez persze nem sikerült, ahogy gyűltek a részek, annál jobban afelé hajlottam, hogy csak hatvan lesz. Meglepetésként ért, mikor a hatvanadik résznél még csak a Geris dolog végénél tartottam, még az üzlet rejtélye sem derült ki. Aztán a hetvenötöt szerettem volna megvalósítani, ez pedig sikerült (az első rész nincs megszámozva). A vége felé a 3000 oldalmegjelenítés volt a célom, ez pár napja sikerült is, most éppen 3272-n állok. Ezt azért nem tettem ki a blogra, mert kicsit rossz volt nézni, hogy más blog csak úgy szárnyal, olyat is láttam, ahol 130000 körül állt a mutató. De nektek most elárulom, hogy ennyi volt, és én ennek is igazán örülök, hiszen ez volt a célom! Kommentekből a 200-at akartam elérni, ez ma sikerült, éppen 201 van! Én minden megjegyzésre válaszoltam, kivéve talán egyre, amire nem igazán tudtam mit! De tényleg mindig arra törekedtem, hogy reagáljak! A napi oldalmegjelenítésekkel most nem untatnék senkit, csak annyit jegyeznék meg, hogy volt eddig egy napi rekordom, ami tegnap majdnem a duplájára ugrott, ezért is köszönettel tartozom!

Szerettem volna betenni egy képet magamról, de mivel nem találtam olyat, ami igazán jól mutatott volna (vagy nem látszik teljesen az arcom, vagy béna a mosolyom, vagy egyszerűen csak kicsi a kép) ezért készítettem egy montázst, kivágtam magam pár csoportképről meg ilyenek, így született meg ez:

Most utoljára szeretnék mindent megköszönni az olvasóimnak, azt, hogy szakítottak rám időt, hogy olvasták a blogot, hogy kommenteltek és, hogy szerették! Sokat jelentett nekem az a sok támogatás amit kaptam, és bízom abban, hogy ennek itt nincs vége! A következő blogomat sokkal jobbra fogom írni, szebb kinézettel, (talán) több résszel! Köszönöm még egyszer, utoljára! *Bia*