63. Rész: Mindenre fény derül

Sziasztok! Az a helyzet, hogy csütörtökön suli után táborba megyek és csak vasárnap jövök vissza. Internet hiányában pedig nem fogok tudni feltenni részt, csak csütörtökön reggel (mivel tanítás után rögtön indulunk), viszont utána legkorábban vasárnap délután, de az is előfordulhat, hogy csak hétfőn. Ne haragudjatok, ez most így alakult, előre is köszönöm a türelmeteket! Viszont itt a következő rész, amiben sok minden kiderül! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"- Apué a Gucci..."

- Micsoda!? - pattantam fel.
- Cinthia....
- Hogy voltál képes ezt eltitkolni? Hogy nem sül le a bőr a képedről? Milyen ember vagy te? Egy hónapon át hazudtál nekem! Mit képzelsz, ki vagy te? - üvöltöttem vele.
- Én el akartam mondani... - próbálkozott, de nem hatott meg vele. Fel tudtam volna robbanni! Annyira ideges lettem a mondat hallatán, hogy legszívesebben megfojtottam volna valakit.
- Mégsem tetted! Annyi lehetőséged volt rá! Mégis mi tartott vissza? - szegeztem neki a kérdést.
- Te voltál az első olyan barátnőm, aki nem tudta mennyire gazdag apám van! - állt fel ő is. - Féltem, hogy ha megtudod, te is úgy fogsz viselkedni, mint a többiek!
- Colette is tud róla? Geri is? Krisz is? - soroltam a neveket.
- Igen, ők mind. De ne legyél mérges... - kérte a lehetetlent.
- Ne legyek mérges? Tudod mit? Nem vagyok! Inkább iszonyat dühös vagyok! - tomboltam.
- Az a baj, hogy eltitkoltam?
- Részben! De emellett hazudtál is, és már úgy érzem nem ismerlek! Ha egy ekkora dolgot ennyire könnyedén elrejtettél előlem, hogy bízzak meg benned? - vágtam hozzá.
- Tudod, hogy bízhatsz bennem! Nagyon jól tudod! Még mindig én vagyok az, Viktor! - fogta meg a két kezem.
- Hagyj! - húztam vissza a karom. - Számomra már csak egy idegen vagy, aki a Gucci-ban dolgozik! Várjunk csak... ezért dolgozol ott!? - esett le.
- Igen. Ezért dolgozom ott, apu ezért nem enged el soha, ezért töltjük itt a nyarakat - magyarázta.
- Ez annyi mindent megmagyaráz! - ámultam. - Mikor azt mondtad, hogy apukád lecsesz, mert már tíz perce a boltban kéne lenned... miután kiderült, hogy Tina a testvéred. És ezért fintorogtál a kék estélyi ára miatt! Azt mondtad: ez Gucci! Ezért hagyott ott titeket apukátok gyerekkorotokban, mert egy ilyen üzletet nem lehet másik országból irányítani! Te jó atya úristen! Ezért volt lezárva a torony a randinkon? - mutattam a híres építményre.
- Igen... rávettem aput. Ahogy Tomi is - sóhajtozott.
- Ezért mondta Colette, hogy ne bízzak benned! Ezért mondta Tina Gerinek, mikor megjelent nála a hónap elején, hogy jól tudja, miért kell itt lennie! Ezért van olyan gyönyörű lakásotok! - törtek rám a felismerések.
- Igen, apu vette nekünk.
- És a kocsid? - kérdeztem.
- Azt én vettem. Neki van elég! - legyintett.
- Mégis hány?
- Ha jól emlékszem, akkor 11... de nem biztos - számolgatott.
- Jézusom... Tehát ezért tudtad olyan könnyen elintézni Jean kirúgatását! - folytattam. - Egyszerűen csak meg kellett beszélned apukáddal! És ezért volt a hatalmas felhajtás, mikor eljöttetek velünk a tengerpartra! Ezért tudtad félretenni nekem a ruhát! Ezért ment hozzá Justine apukádhoz! Mert gazdag! Ezért volt annyi ember az esküvőn, és ezért volt olyan szép!
- Csak, hogy tudd! Az esküvő számunka nagyon rizikós volt! Az állandó lebukásveszély ott lógott a levegőben, ezért is volt egy harmadik feltétel - magyarázta.
- Mi volt az? - kíváncsiskodtam.
- Hogy apu semmi jelét nem adja annak, hogy ő a Gucci tulajdonosa! Nem vettétek észre, de Tina direkt késleltetett titeket, azért, hogy apu el tudja mondani még a kezdés előtt a násznépnek, hogy ki se ejtsék a szájukon a Gucci-t - mesélte.
- Miért tett volna ilyet? - kérdeztem. - Neki nem mindegy?
- Kicsit sem - rázta a fejét. - Ő örül, ha a barátnőink nem tudják, hisz akkor nem azon megy a vita, hogy ők miért nem kapnak ruhát!
- Van még valami, amiről tudnom kéne, és még nem hangzott el? - faggattam.
- Emlékszel arra a kocsira, amit a szülinapodon láttunk a Chanel előtt?
- Persze - válaszoltam.
- Az apué volt... - tudatta velem.
- Mit keresett a Chanel-ben? - néztem rá furán.
- Tárgyalt - mondta. - A Chanel a nagy konkurencia. Meg a Dior, a Louis Vuitton, a Dolce&Gabbana... és még sorolhatnám. A parfümöd is onnan van, apu kapta, hogy ezzel is reklámozzák magukat.
- Ezt nem hiszem el! De legalább már értem, Matthieu miért volt olyan mérges Tomira a bunyó miatt! Viszont egy Gucci tulajdonostól azért nagyobb házat vártam volna - gondolkoztam.
- Az nem az egyetlen háza... - suttogta Viktor.
- Úristen! Na jó, én leléptem! - indultam el, de Viktor elkapta a karom.
- Ne haragudj rám - nézett a szemembe.
- Képtelenség - ráztam a fejem.
- Szeretsz még?
- Hülyeségeket kérdezel! Persze, hogy szeretlek! De rosszul esik, hogy nem mondtad el! Nem tudok újra bízni benned! Túl nehéz - sóhajtottam.
- Este gyertek el a klubba - kért.
- Nem! Ezt most nem tudod megoldani egy dallal! - kiabáltam rá, az érzelmek újra feltörtek, ismét kezdtem felhúzni magam.
- Tudom. De valamit még meg kell beszélnünk - mondta komolyan.
- Én veled már nem beszélek semmit! - sarkon fordultam és otthagytam. Idegesen lépkedtem az utcán, erősen koncentrálva, nehogy leüssem a mellettem elhaladókat. Soha életemben nem voltam olyan dühös, mint akkor! Viszont a csalódottság is kezdett eluralkodni rajtam, ezért vegyes érzelmekkel téptem fel a hotelszobánk ajtaját.
- Arghh - csaptam be magam mögött.
- Szemetek - mormogta Vivi.
- Hogy képzelik, hogy nem mondják el? Milyen viselkedés ez? - ültem le mellé a kanapéra.
- Megbíztunk bennük, és mi a hála? Ezt eltitkolják! Na kösz szépen! - mérgelődött a barátnőm.
- Mikor ment el? - kérdeztem.
- Nem rég... Ezt rajzoltam - mutatott az asztalon heverő lapra. - Vagy inkább csak firkáltam. Ideges vagyok!

- Nem lett valami jó - néztem furán a művet.
- Tudom, de csak ennyi tellett tőlem - tárta szét a karját.

Viktor szemszöge:

- Neked hogy ment? - léptem be Tomi szobájába.
- Nem valami fényesen - sóhajtotta.
- Nekem se - ültem le mellé az ágyára.
- Hozzám akart vágni egy vásznat! - panaszolta. - Aztán rájött, hogy az túl drága.
- Ha az Eiffel-torony mozdítható lenne, Cinty tuti széttörte volna a fejemen! Látnod kellett volna az arcát. A szemével ölni képes... majdnem megfojtott egy kanál vízben! Olyanokat mondott... megsebeztek a szavai! És nem is tudtam mindent elmondani!
- Nem mondtad el neki, amit apu mondott? Viktor! - szúrt le.
- Nem voltam képes rá! Az túl sok lett volna egyszerre! Gondold el mit tett volna, ha kiderül: talán itt kell maradnom örökre! Annak ellenére, hogy megígértem neki, hogy hazamegyek vele augusztusban! - idéztem fel a fogadalmamat.
- Akkor is el kell mondanod neki! Amúgy sem kell itt maradnod, apu felajánlotta neked a választás lehetőségét! - emlékeztetett a bátyám.
- De én nem vagyok képes választani! Párizs vagy Budapest? A család vagy Cinty? A Gucci vagy a meki? Franciaország vagy Magyarország? Ez... ez túl nehéz!
- Apu nagyon jól időzített... mármint számára nagyon kedvező az idő. Már semmi nem köt minket Budapestre, most, hogy anyu meghalt. Viszont annál több dolog húz ide... Minden ismerősünk, Tina, a banda... Miért pont most kellett megnősülnie? Az a csitri az oka mindennek! Ha ő nincs, apa nem találja ki, hogy a nászút után már nem is akar újra munkába állni! Tehát augusztus harmadikától hivatalosan is tied a Gucci, akkor indulnak a tetves nászútjukra! - sóhajtott.
- Várj, várj, stop! Mi az, hogy minket? Már semmi nem köt minket - hangsúlyoztam a szót - Budapestre?
- Viktor, ismersz! Ahova mész te, oda én is! Ha te úgy döntesz, maradsz, akkor én is! Ha mész, megyek veled! - ütött a vállamba.
- Komolyan? Mi lesz Vivivel? - néztem rá.
- Ő más, mint Cinty. Ti talán bíztatok a folytatásban, de mi Vivivel, bár soha nem mondtuk ki, végig tudtuk: ez csak egy hónapig tart! Ő meg fogja érteni, annak ellenére, hogy per pillanat nagyon mérges rám. Természetesen ki fogom engesztelni valahogyan, de utána szépen elköszönünk... ha te - mutatott rám - úgy döntesz.
- Lássuk, jól értem-e. Rajtam múlik négy ember további élete? Az én döntésem szabja meg az út további részét? Nem gondolod, hogy ez kissé megnehezíti a dolgom? - fogtam a fejem.
- Tudom, hogy nem könnyű. De ha rám hallgatsz, akkor maradsz - adott tanácsot.
- Mi van veled? Az apa cége! Te mindig utáltál mindent, ami ezzel kapcsolatos volt, erre most azt tanácsolod, én vezessem tovább? - csodálkoztam. - Miért?
- Egyszerű. Anyu levele ráébresztett, hogy nem lehetek dühös örökké. Ha apu helyébe képzelem magam, elismerem, talán én is úgy tettem volna, ahogy ő. Talán csak nekünk akart jót azzal, hogy elment. Ha maradt volna, most nem lenne üzlet amit átvehetnél. Talán csak a mi jövőnket akarta megalapozni! Hogy miért jött vissza? Talán hiányoztunk neki. Miért nem találkozott velünk soha? Talán nem bírt a szemünkbe nézni. Elismerem, sok a "talán", de hinnem kell, hogy jó volt a szándéka. Ezt mind anyu értette meg velem, és jól tette. Úgyhogy ne dobd el magadtól azt, amit apukád épített fel, csak neked - mosolygott.
- Örülök, hogy megbékéltél. Akkor miért nem te veszed át a boltot? Te vagy az idősebb!
- De én nem tudom mi a különbség a tűsarkú és a sima magassarkú között! Te évek óta a Gucci-ban dolgozol, megérdemled, hogy átvedd! És szerintem ezt Cinthia is így gondolja - biztatott.
- Gondold? Á, majd kitalálom, gyere, menjünk próbára! - indultam ki a szobájából.
- Már beszéltem a bandával, ma nem kell mennünk! - szólt utánam.
- Miért?
- Ilyen állapotban nem tudsz énekelni, én meg biztos összekeverném Flo Rida sorait. Ma itthon maradunk, majd maximum lemegyünk egy kicsit, hogy megnézzük Tinát - ajánlotta fel.
- Igazad van - dőltem le az ágyára.
- Ne nálam sziesztázz, van neked is szobád! Én is pihenni akarok! - lökdösött ki a fekvőhelyéről.
- Jól van na, nem kell taszigálni! - álltam fel, majd átmentem a saját szobámba, és ott feküdtem le pihenni.