68. Rész: Vész apukánál

Sziasztok! Úgy tervezem, hogy jövő héten minden nap felteszek egy részt! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Tehát vége..."

Reggel izgatottan ébredtem, kíváncsi voltam Matthieu mondandójára. Sokáig gondolkodtam, hogy mit vegyek fel, de végül a tegnap vásárolt kék felsőm, meg egy farmer short mellett döntöttem.
- Mentem Vész papához! - kiáltottam Vivinek, miközben belebújtam a cipőmbe.
- Vigyázz magadra! - jött ki a szobájából.
- Miért mondja ezt mindenki? Nem egy sárkány barlangjába megyek, csak a barátom... volt barátom - helyesbítettem - apjához!
- De akkor is! Nem emlékszel az első találkozásotokra? Milyen kegyetlen volt! - emlékeztetett.
- Az esküvőn elnézést kért, és amúgy is! Csak a fia érdekeit nézte! - védtem.
- Ez ma sem lesz másképp!
- Majd vigyázok! De már biztos itt van értem a limó, mennem kell, szia! - siettem ki az ajtón, le a lifttel, ki a hotelből.
A limó ugyanott állt, mint huszonhét nappal ezelőtt, mikor Viktorral randin voltam... várjunk csak... ez ugyanaz az autó! Persze, valami jó indokkal elcsente az apjától.
- Bonjour! - köszönt ugyanaz a sofőr, aki legutóbb is.
- Rég találkoztunk! - mosolyogtam rá.
- Valóban! Most viszont hosszabb útra megyünk, készüljön fel! - nyitotta ki nekem az ajtót.
Kissé furcsálltam az utolsó mondatát, mivel az Eiffel-torony nincs sokkal közelebb, mint Matthieu lakása.
Viszont mikor teljesen más felé indultunk, mint amerre Vész apuka lakása van, a dolog tényleg kezdte bökni a csőrömet.
- Ne haragudjon, de ha jól tudom, az úr nem erre lakik! - szóltam a sofőrnek.
- Ugyan kérem, az uraság villái behálózzák Párizst! - válaszolta lesajnálóan, arra utalva, hogy még ezt sem tudom... Igaza van, ebbe tényleg nem gondoltam bele.
Az út valóban hosszú volt, mikor már épp kezdtem nagyon unni, megérkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból, még nem láttam a házat. Be kellett menni a kerítésen, végig egy ösvényen... és csak akkor tárult elém az eszméletlen villa. Viktor apja nem hazudtolta meg magát, az üvegfalak itt is megvoltak, csakúgy, mint a másik háznál.

Léonard bevezetett a nappaliba Matthieu-höz, aki már nagyon várt rám.
- Örülök, hogy eljöttél! Kérlek foglalj helyet! - mutatott a szürke kanapéra, ahova le is ültem, majd ő is elhelyezkedett. A nappali is nagyon szép volt, bár kissé sötét.

- Azért hívtalak ide, hogy Viktorról beszélgessünk. Tudom, hogy milyen nehéz lehet ez mindkettőtöknek. Én is keresztülmentem ezen, mikor édesapám meghalt.
- Igen, ezt a történetet ismerem!
- Tudom, és elég tanulságos is! Megismerkedtem Michelle-el, itt hagytam mindent, majd nyolc év után el kellett hagynom a szerelmemet és a gyermekeimet... Tomi még alig volt hat éves! De meg kellett tennem, nem hagyhattam, hogy valamelyik testvérem vegye át a vezetést, szép jövőt akartam Tominak. De ő már tizenkét éves korában megtagadott engem, mint apját, tehát utána Viktort kellett felkészítenem, ezért dolgozik máig a Gucci-ban. A fiúk biztos úgy mesélték, hogy hat évvel azután, hogy elmentem, visszatértem és követeltem őket. Igen, ez tényleg így történt de ezt csak azért tettem, hogy ki tudjam képezni valamelyiküket, hogy később ne valamelyik őrült unokatestvérük vegye át az üzletet - mesélte a már sokszor hallott történetet.
- Ezt most miért mondtad el nekem? - értetlenkedtem.
- Szerettem volna ha nem úgy gondolsz rám, mint a barátod kegyetlen apjára, aki csak úgy otthagyta a gyerekeit, később pedig minden nyáron idehurcolta őket. Szerettem volna ha tudod az igazságot, hisz megérdemled - magyarázta.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy talán ha Viktor most mellettem dönt, akkor előfordulhat, hogy később elhagy? - találgattam.
- Igen, erre akartam kilyukadni - vallotta be.
- Akkor fölöslegesen tetted, Viktor itt marad. Örökre - sóhajtottam.
- Valóban? - lepődött meg. - Erre nem számítottam, semmi esélyt nem láttam arra, hogy a Gucci mellett dönt!
- Egyedül nem tudta volna eldönteni... ezért megtettem helyette. Neki itt a helye, nekem pedig Budapesten! Ha nem tudja kitalálni, akkor nem vagyok neki elég fontos, tehát az a legjobb, ha marad - mondtam fájó szívvel.
- Őszintén büszke vagyok rád, Viktornak még nem volt ilyen barátnője! Az a vörös szépség nem is mérhető hozzád! Nem gondoltam volna, hogy egy 18 éves lány ennyire kötelességtudó...
- Így láttam helyesnek - vontam meg a vállam zavartan.
- Tudom, hogy ezzel mekkora áldozatot hozol! Köszönöm! - mosolygott rám.
- Szívesen! - mosolyogtam vissza.
- Szeretnélek körbevezetni, ha nincs ellenedre! - ajánlotta fel. - De csak egy szavadba kerül és a sofőröm már visz is vissza Párizsba!
- Szívesen megnézném a házat, gyönyörű! - álltam fel.
- Rendben, gyere! - indult ki a szobából, én meg utána.
A konyhába vezetett, ami sokkal világosabb volt, mint az utóbbi helyiség. Minden fehér volt, tiszta és rendezett.

- A rend a feleségemnek köszönhető, aki igazi konyhatündér! - támaszkodott meg a pulton.
- Tényleg nagyon szép - állapítottam meg.
Ezután lépcső vezetett fel a következő emeletre, ahol egy másik nappalit mutatott meg nekem Matthieu, amiből nyílt egy további konyha. A szoba igazán otthonos volt, rettentően tetszett!

Ezek után még bejutást nyertem pár szobába, de aztán elköszöntem Vész papától és a limuzinnal indultam vissza. A hotelig vitt, ahol Vivi már nagyon várt rám.
- Mi történt? Mit mondott? Normális volt? Miről beszéltetek? - faggatott, mikor beléptem a nappaliba.
- A sofőr elvitt a házához, Matthieu beszélt nekem a már unalomig ismételt sztoriról, hogy hogyan hagyta ott Viktorékat. Aztán körbevezetett a házban, megjegyezném, hogy nem ugyanaz a lakás volt, mint ahol legutóbb jártunk. És most itt vagyok! - mondtam el címszavakban az elmúlt pár óra történéseit.
- De kedves volt? Nem volt bunkó? - kérdezgetett tovább.
- Nem, tényleg nagyon udvarias volt - nyugtattam meg. - Viszont most kicsit lepihenek, fáradt vagyok! - mentem be a szobámba.
Ledőltem az ágyamra és a plafont bámulva elmélkedtem. Talán kissé igazságtalanul viselkedtem Viktorral, nem tudom. Lehet, hogy nem kellett volna annyira kiakadnom ezen a Gucci dolgon, bár szerintem jogosan tettem. Viszont azt megértem, hogy dönteni nem volt képes. Számomra is lehetetlen lett volna a választás, ezzel tisztában vagyok. Én nagyon örülnék neki, ha nem haragban válnánk el, szeretném, ha tudná: nem haragszom és sok szerencsét kívánok neki. Viszont a mai estén Tominak fogok szurkolni, remélem kibékíti Vivit, jó lenne, ha ők sem haragban válnának el. A gondolataimat épp a lány szakított félbe, hangos kiáltásával, ami a nappaliból jött.
- Cinty! El kéne kezdeni csomagolni! Holnap indulunk! - csuklott el a barátnőm hangja, nekem pedig egyenesen belehasadt a szívem.
- Előbb még elintézek valamit, de te nyugodtan kezdd el! - kiabáltam vissza.
Előkaptam egy papírt meg egy tollat, odaültem az asztalomhoz és elkezdtem írni. A sorok szépen lassan kezdték befedni a lapot...

A következő részben hozom a levelet! *Bia*