71. Rész: Indul a repülő

Sziasztok! Ez még mindig nem a vége, bár már úgy tűnhet! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Holnap utazunk, itt hagyjuk Párizst..."

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem, ráadásul a Who let the dog out-ra, ami eszméletlen hangerővel kezdett el üvölteni reggel hatkor (korán kellett kelnem, a gép is korán indul, és köztudott mennyire hajlamos vagyok a késésre). Valósággal kilökött a hangos szöveg az ágyból, a szemem rögtön tágra nyílt, a végtagjaim erővel töltődtek föl.
- Ez a nap is eljött - sóhajtottam bánatosan. Kinéztem az ablakon, és úgy döntöttem sétálok egyet. Vivi még úgyis alszik, a mozgolódásommal csak felébreszteném.
Felkaptam valami laza göncöt amit az utazásra készítettem ki, és már indultam is. Természetesen az Eiffel-torony felé vettem az irányt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy elhaladjak a Gucci előtt. Más utat nem ismertem és nem akartam az utolsó napomon elveszni a városban. Egy pillanatra megálltam a hatalmas felirat előtt és felnéztem rá.

Minden erőfeszítésem ellenére be kellett néznem, látnom kellett, hogy Viktor ott van-e. Az üzlet még zárva volt, tehát nagy valószínűséggel ő sem tartózkodott ott.
Továbbmentem, egészen a toronyig, ami elég messze volt a szállástól, ezért buszoztam is egy kicsit.
Odaértem az építményhez, leültem egy padra és csak néztem. A meghatározó dolgok mind itt történtek, a randi, az esküvő, és Viktor itt mondta el az üzlet rejtélyét is. Próbáltam mindent felidézni, bár a randi már nagyon régen volt! Alig akartam elhinni, hogy máris harmincegyedike van, tehát egész pontosan négy hete jártam itt először.
A nap épp felkelt, így alulról megvilágítva a Párizs jelképét.

Órákig el tudtam volna bámulni ezt a látványt, gyönyörű volt. Azonban Vivi nagyon tud időzíteni, a csengőhangja egyre hangosabban üvöltött a zsebemből.
- Hol a fenében vagy? A taxi már úton van! Azonnal gyere vissza! - utasított, mikor felvettem a telefonom.
- Jó, sietek - adtam meg magam. Gyorsan felpattantam az éppen érkező buszra, ami elvitt a szállás közelébe. - Csakhogy tudd, egy fantasztikus látványtól szakítottál el! - vágtam Vivihez mikor beléptem a hotelszobába.
- Pont nem érdekel, le fogjuk késni a gépet! - hisztériázott. Igen, kissé kikel magából, ha késéről van szó. Főleg most, mivel ha jól tudom a következő gép csak holnap megy Budapestre.
- Nyugodj le, fel fogunk szállni arra a gépre! Itt vannak a csomagok, gyere induljunk - ragadtam meg a bőröndöket. Vivi még gyorsan végigfutott a szobákon, hátha valamit kifelejtettünk. Szerencsére nem, ezért nagy nehezen elindulhattunk. Bezártuk a szobaajtót, hívtuk a liftet és vártunk. Lementünk a felvonóval és leadtuk a kulcsunkat a recepción.
- Remélem jól érezték magukat! - vigyorgott a recepción a hölgy.
- Csodás volt, köszönjük! - mosolyogtunk mi is.
Kivonszoltuk a bőröndöket a keskeny ajtón és rögtön Tomival találtuk szembe magunkat.
- Sziasztok! - köszönt.
- Viktor? - kérdeztem, miközben a kezem a zsebemben pihenő borítékra vándorolt.
- Még alszik - legyintett. Miért is gondoltam, hogy eljön?
- Értem - vágtam borús képet.
Amíg ők elbúcsúztak, én bepakoltam a bőröndöket a taxiba.
- Mindig emlékezni fogok rád - ígérte meg a rapper.
- Én is rád - csókolta meg Vivi.
- Tomi - léptem hozzá -, ezt odaadnád Viktornak? - nyújtottam át neki a levelet.
- Persze - bólintott.
- Muszáj indulnunk - rágta a szája szélét a barátnőm.
- Menjetek! - intett Tomi.

Viktor szemszöge:

Reggel nagyon fáradtan ébredten, ha aludtam egy órát akkor szerencsém van. Kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszobába mentem. Szemügyre vettem a szétbőgött fejemet a tükörben.
- Tehát ilyen, mikor az ember sír. Fantasztikus - forgattam a szemem. - Egy lánynak könnyű, felken egy adag sminket és már nem is látszik!
Megmostam az arcom aztán benéztem Tomi szobájába. Legnagyobb meglepetésemre nem volt ott, ezért azt feltételeztem, hogy a nappaliban tv-zik. Viszont ott sem volt, ahogy a lakás többi részében sem volt nyoma. Várjunk csak... mennyi az idő? A faliórára pillantottam, és el is szörnyedtem.
- Hét óra? Te jó ég, Cintyék már talán el is indultak a reptérre, Tomi biztos a szálloda elé ment! - esett le. Gyorsan felöltöztem, beültem a kocsim és elhajtottam.
Mikor a hotel elé értem, Tomi ott állt.
- Elmentek már? - pattantam ki az autóból.
- Igen, néhány perce. Sajnálom tesó, nem tudtam, hogy el akarsz jönni, különben felkeltettelek volna!
- Mi az, hogy nem tudtad? Miért ne akarnék eljönni? El se búcsúztunk! - túrtam a hajamba.
- Megkért, hogy ezt adjam oda - nyújtott át egy rózsaszín borítékot. Felnyitottam és kivettem belőle a CD-t.
- Nem hiszem el... - ráztam a fejem. Még egy összehajtott lap is volt a borítékban, azt is kivettem, kihajtottam és elkezdtem olvasni. A sorok hangvétele egyre keservesebb lett, alig bírtam végigolvasni.
"Remélem, hogy mire eljut hozzád ez a levél, a könnycseppek leszáradnak róla..."
- Nem fogom elengedni! - jelentettem ki hirtelen.
- Mi!? - nézett rám csodálkozva Tomi.
- Nem érdekel a Gucci! Nem érdekel! - szögeztem le.
- Most akkor... most akkor hazamegyünk? - próbálta értelmezni a szavaimat a bátyám.
- Nem tudom, nem tudom mi lesz, csak azt tudom, hogy nekem vele kell lennem! Ebben az elcseszett világban ez az egy dolog, ami biztos! - szálltam be a kocsimba, beindítottam a motort, és már indultam is a reptérre. Indultam volna, ha Tomi gyorsan be nem pattan mellém.
- Engem se hagyj ki! - csatolta be az övét.
- Kösz - hálálkodtam. - Indulás! - tapostam a gázra.
A reptérre nagyon lassan értünk oda, hatalmas volt a dugó. Csak abban reménykedhettem, hogy ez őket is lassította.
A reptéren össze-vissza kavarogtunk, fogalmunk se volt, hogy hol lehetnek.
- Nézd, ott a kijelző!  - mutatott fölénk Tomi. Az emberek lökdösődtek, óriási volt a tömeg. - Melyik gép az övéké?
- Ott, az az! - mutattam az egyik járatra. - A francba, öt perc múlva indulnak!
- Elérjük őket, nyomás! - lökött egy nagyot rajtam a tesóm.
Cikázva kerültük ki az embereket, gyorsan haladtunk a terminálon, jól be is vertem a lábam az egyik székbe, bár ez most cseppet sem számított. Csak az áhított cél lebegett a szemem előtt: az, hogy Cinthia velem maradjon!
- Nézd, ott vannak! - bökött feléjük Tomi. Minden olyan gyorsan történt, azt se tudtam, mit mondhatnék, szinte alig fogtam fel, hogy a reptéren vagyok. Csak rohantunk ide-oda, mire végre megpillantottuk őket, éppen a jegyüket mutatták be a sor elején, majd bementek az ajtón, ami már a gépre vezet. Ez nem valami romantikus film, nem fogok tudni valami trükkel bejutni hozzá, egy lehetőség volt, ha ő kijön. Erre azonban semmi esély nem volt...
- Haló! Igen, én vagyok! - beszélt a telefonjába Tomi. Észre se vettem, hogy tárcsázott. - Próbálj meg úgy helyezkedni, hogy lehetőleg Cinty semmit ne halljon! - beszélt... Vivihez! - Itt vagyunk a reptéren, Viktor Cintyhez jött. Van valami esély arra, hogy leszálljon a gépről?
Ekkor az utolsó utas is bement a szürke kapun, az ajtót pedig kóddal lezárta egy bajszos, egyenruhás úr.
- Tudom, hogy ez lehetetlen, de... Elindult a gép... - ismételte Vivi szavait csalódottan. - Rendben, azért kösz - tette le. - Sajnálom, már elindultak.
- Az nem lehet! Ez nem végződhet így! Mikor indult a következő repülő? - kérdeztem.
- Holnap! - válaszolt. - Viktor, vége van! Ennyi volt!
- Akkor megyek kocsival! - közöltem.
- Kocsival? Megőrültél! Tizenhárom órás az út! - emlékeztetett.
- Nem érdekel! De van egy jó hírem! Te is velem jössz! - böktem bele a vállába.
- Na, azt már nem! Este kilencre érnénk oda! Meg van húzatva? Mi lesz Tinával meg a bandával? - érdeklődött.
- Ők megértik! Ha te nem jössz, megyek egyedül! - tártam szét a karom.
- Nem hagyhatom, hogy 13 órán keresztül vezess... - mérgelődött. - De csak azért, mert az öcsém vagy, és anya megígértette velem, hogy vigyázok rád!
- Ez a beszéd! Gyere! - sétáltam ki a repülőtérről.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk...