Befejezés

Sziasztok! Utoljára írok a The Eiffel Romance-be, ez szomorúsággal tölt el, de ugyanakkor örülök, hogy ilyen jól sikerült a vége! Utoljára írom le: Jó olvasást, komizzatok... *Bia*

Köszönöm
Köszönöm mindenkinek, aki kitartott a történetem mellett, aki buzgón olvasta az egymást követő részeket, azért, mert őszintén érdekelte. Az a boldogság amit nekem szereztetek ezzel, leírhatatlan és felbecsülhetetlen. Minden nap úgy értem haza, úgy tanultam, hogy csak egy dolgot vártam: leülhessek a gépem elé és írhassak. Írhassam a történetet az olvasóimnak, a barátnőimnek és magamnak. Öröm volt nektek írni, emiatt is köszönettel tartozom.
Kommentelők
Ha összeszámoljuk a komizókat, hét embert különböztetünk meg. Ebből ötöt személyesen is ismerek, egy osztályba járunk. Először kettőt emelnék ki: Lillát (Barta Lilla, LolaTheUnicorn) és Esztit (Eszty Besty, ST). Ők a legeslegjobb barátnőim, mindenkinek ilyen szeretetteljes barátokat kívánok! Végigolvasták a blogot, komiztak, ötleteket adtak, képeket kerestek, tartották bennem a lelket! A közhely pedig teljesen igaz: nélkülük nem sikerült volna! Már az elején voltak megpróbáltatások, ezeket nekik köszönhetően átvészeltem. Nem mondtam elégszer, és nem is tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire köszönöm nekik! Soha nem fogom tudni meghálálni azt a sok beszélgetést, kommentet, tanácsot és lelkesítő szöveget amikről még talán ők maguk sem tudták mennyire sokat segítenek nekem. Nem győzöm újra meg újra hangsúlyozni mennyit jelent nekem, hogy a sztori közepén nem hagytak ott, egyedül egy félkész történettel! Lányok, köszönöm nektek, végtelenül hálás vagyok!
Linda (NÁMBŐRVÁN) is hasonló, kulcsfontosságú szerepet játszott a történet megírásában. Ő (velem ellentétben) milliószor járt már Párizsban és tökéletesen beszélni a nyelvet is. Neki biztos nehéz lehetett az olvasás, hiszen a sztori olyan helyen játszódik ahol ő már nagyon sokszor járt, és szerintem a blog nem mindig tükrözte a valóságot. Ezért nagyon hálás vagyok, ahogy azért a sok segítségért is amit a nyelvvel kapcsolatban kaptam. Linda, köszönöm neked! És most az álnevének a jelentését is szeretném feltárni (bár már biztos mindenki megfejtette). Námbőrván, azaz number one, ami annyit jelent, hogy első számú, ebben az esetben pedig első számú olvasót takar. Linda ezzel a névvel illette magát már akkor, mikor az olvasást elkezdte, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora örömet szerez nekem. Köszönöm!
Sziszi (Sziszi xu, CHU-CHUNG) is az olvasóim közé tartozik, bár a blogot soha nem fejezte be és szerintem soha nem is fogja. De nem lehetek telhetetlen, be kell érnem azzal a húsz résszel amit elolvasott infóórán. Folyton az okos telefonján lóg de a blogomat nem sikerült befejeznie, annak ellenére, hogy állandóan azt hangoztatja mennyire szereti. Nem baj, igazán örülök, hogy legalább azt a keveset elolvasta. Köszönöm.
Van még egy lány, akit ismerek és meg kell említenem mint kommentelő. Bogi (Barbie), akit őszinte utálatban részesítek. Aki ismer, az tudja, hogy ez a gyűlölet jogos, és rengetegen osztják is a véleményem. A kommentjei eltűntek a harmadik rész után, ennek pedig egyszerű oka van: nem olvasta. Pontosan tudom, hogy csak az első hat részt olvasta el. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen több milliárdan nem olvasták a blogomat, de ő a legjobb barátnőmnek titulálta magát, és mint később kiderült korántsem volt az. De még ha nem is érdekelték volna az írásaim, én még azt is megértettem volna. Viszont ő teljesen hülyének nézett, azt hitte nem tudok semmiről, egy barátnőmnek könyörgött, hogy ne mondja el nekem az igazságot. Neki nem tudok mit megköszönni, talán csak azt, hogy felnyitotta a szemem arról, mennyire nem jó barát. Amúgy az utálatomnak ezen kívül még ezer és egy oka van, többek között az is, hogy Blogger mániásnak nevezett. De most már ideje túljutnom ezen.
Kata is a lelkes komizók közé tartozik, akit egyébként személyesen nem ismerek, mégis nagyon megkedveltem. Az a sok támogatás amit tőle kaptam, ösztönzőleg hatott rám. Emlékszem, mikor három hónapja megkaptam tőle az első kommentet. Az volt az első megjegyzés, ami idegen embertől érkezett, tehát kiderült: végre valaki (akit nem ismerek) olvassa a blogom! Majdnem kiugrottam az ablakon (pedig a negyedik emeleten lakom) mikor megláttam, hogy érkezett egy komment, névtelenül. Ez este felé volt, tehát utána egészen lefekvésig nem lehetett levakarni az arcomról a mosolyt, ami ottragadt, mikor a megjegyzést megláttam: "Most kezdtem el olvasni, és nagyon tetszik! Hadd kérdezzem meg, hány éves vagy?" A boldogságom mérhetetlen volt, ezt pedig nagyon köszönöm neked, Kata! Te talán nem is tudtad, milyen hatással voltak rám azok a komik! Feltöltöttek, reményt adtak, hogy valakinek tényleg tetszik a blog! De nem akarom túldramatizálni vagy elnyáladzani ezt az utolsó részt, tehát csak annyit mondok: köszönöm! És szeretnék bocsánatot kérni, amiért a blogomban elütött téged egy autó, akkor még nem tudtam a nevedet, mikor azt a részt megírtam!
Mely pedig az utolsó ember akit kommentelőként említek, bár tőle csak egy származik. Neki is köszönöm, hogy olvasta a blogom, sőt, még a saját blogjára is kitette! Ez nagyon jól esett, hálás vagyok érte!
A névtelen komikról pedig majdnem mindig tudtam, hogy kitől származik!
Szereplők
Gondoltam érdekes lenne, ha leírnám, honnan kapartam össze a szereplőket. Mármint a jellemükre gondolok.
Cinthiát magammal tudnám azonosítani, a saját képemre formáltam a szereplőt. Ugyanazok a tulajdonságok, amiket az első részben leírtam róla, majdnem mind rám is igazak. Bár zene terén van egy kis eltérés, mivel én az electro-t is nagyon szeretem! De ahogy így újraolvasom a leírást róla, azért van pár dolog, amit csak úgy hozzáadtam.
Vivi igazából "senki", őt Cinty ellentéteként próbáltam ábrázolni, remélem sikerült. Persze a vásárlási-mánia mindkettőben megvan, és a fiúkkal szembeni viselkedésük is hasonló.
Viktor és Tomi igazából csak kedves srácok, akiket filmekben láthattam. Tulajdonképpen két zene őrült, gondoskodó, szeretetteljes fiút akartam megformálni, akik nem hasonlítanak egymásra.
Maradjunk annyiban, hogy Tinát mintáztam valakiről, aki ezt nagyon nem érdemelte meg.
Colette egy igazi keverék, minden csitrit próbáltam belesűríteni, akivel valaha dolgom volt.
Jean egyszerűen csak egy barom, nem volt nehéz megformálni!
A történetről
A történet tavaly nyáron pattant ki a fejemből, bár arra már nem emlékszem, hogy hogy jött nekem ez a sztori. Egy biztos: nyár eleje volt. Elkezdtem leírni egy füzetbe a gondolataimat (ugye milyen maradi vagyok?), akkor még teljesen máshogy. Az alapötlet ugyanaz volt, de rengeteg dolog máshogy történt. Csak a második nap végéig írtam le, aztán pedig valamiért ráuntam és abbahagytam. Januárban olvastam két blogot, és kedvem támadt újra elővenni Cinthia történetét, gondoltam leírom blogba. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen hatással lesz rám ez a blog. Írni mindig szerettem, a fogalmazásaim jól sikerültek, de nem gondoltam volna, hogy képes leszek végigírni egy 75 részes történetet. Szerencsére tartották bennem a lelket az olvasók, ezért nem hagytam abba. Jó érzés volt úgy hazamenni, hogy várják a részt, bár nem mindig volt időm írni. Viszont büszke vagyok magamra, hogy a témazárók kereszttüzében össze tudtam hozni négy hónap alatt ezt a blogot! Talán nem volt 43 olvasóm, 13875 oldalmegjelenítésem, de én élveztem, remélem ti is!
Elnézést
Elnézést szeretnék kérni az esetleges pontatlanságokért a blogban. Elsősorban Párizzsal kapcsolatban, ahol én eddig egyszer jártam, két évesen, tehát semmire nem emlékszem. A francia beszédek leírásában (ami inkább csak az elején volt) is segítségül kellett hívnom a Google fordítót, meg az egyik barátnőmet.
Kinézet
A kinézetre elég sok kritikát kaptam, főleg a modulokat illetően, de az egyszerűséget sem tartották jónak páran. Nem tudom, ezt a kinézetet még az elején választottam, egyszer sem változtattam meg (csak néha hozzáadtam egy-egy modult), nekem tetszett. Igazság szerint amikor ezt beállítottam, semmit nem tudtam a Blogger-ről, kattintgattam, aztán ez lett belőle. Szerintem szép, elég The Eiffel Romance-es.
Következő blog
És akkor a következő blogom! Már pár hónapja megfogalmazódott bennem a következő történetem, ami szintén egy hónapot fog felölelni. Belecsapok a gimis életbe, Alex és Emma lesz a főszereplő, annyit megígérhetek, hogy több lesz a bonyodalom, mint ebben a blogban. Alex a nyomik táborát erősíti, Emma menő. Mindketten a budapesti magánsuliba járnak, ezen kívül szomszédok. Emma erről mintha nem is tudna, tudomást sem vesz Alexről, aki viszont nagyon erős és gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt. Ezt az iskolai hierarchia és Emma pasija, Márk nehezíti... mi lesz ebből? Csalódások, ki nem mondott érzések és meg nem tartott fogadalmak szegélyezik az utat, amin Alex indult el, egyedül, hogy Emmát megszerezze!
Úgy tervezem, hogy nyáron megírom és szeptemberben felteszem. Ezt kicsit nehezíti, hogy már csak két hónapom van megírni, de bízom magamban, remélem sikerülni fog. Ez azért is fontos, mert jövőre felvételizek, tehát konkrétan semmi időm nem lesz írni, ezért szeretném nyáron. Nagyon számítok az olvasóimra, remélem arra a blogra is rákaptok majd!
Amint feltettem az első részt, kiteszem erre a blogra, tehát itt megtaláljátok. Facebook-on is bejelölhettek ( https://www.facebook.com/bianka.demeter.14 ), de írjátok meg, hogy az olvasóim vagytok, mert nem szokásom idegeneket visszajelölni. Ha ezt teszitek, akkor én szívesen elküldöm neketek szeptemberben a blog címét, de majdnem biztos, hogy a falamon is megtaláljátok majd. E-mailt is írhattok, akkor majd én is írok ha megvan a blog. Örülnék neki, ha írnátok ötleteket is, zenéket amiket szerettek, vagy bármit, amit szeretnétek ha bekerülne a blogba. Nem garantálom, hogy mindent be fogok tenni, de igazán örülnék pár jó ötletnek! E-mail címem: demeter.bianka.vivien@gmail.com Vicces szituációkat, iskolai programokat, bármi ami eszetekbe jut, nyugodtan írjátok meg!
(Zárójelben megjegyezném, hogy már a harmadik blogom témája is megfogalmazódott bennem!)
Magamról
Nem igazán szeretnék magamról beszélni, inkább csak azt akarom elmondni, mennyit fejlődtem. Szerintem ez a négy hónap, amit írással töltöttem, meghozta a gyümölcsét! Az első és az utolsó rész összehasonlíthatatlan, ez magáért beszél!
Arról is szeretnék említést tenni, milyen hatással volt rám a blogírás. Bevallom, voltak negatív hátulütői is a dolognak, mikor éjfélig forgolódtam, mert azon agyaltam, hogy éppen Tomi mit mondjon a következő részben. Azonban ez eltörpül amellett a sok fantasztikus dolog mellett, amit kaptam az olvasóimtól és ettől a történettől! Minden komment egy-egy mosoly volt, minden oldalmegjelenítés egy-egy napsugár a viharos hetedik osztályban! Köszönöm!
Számok
Még az írás kezdetekor szerettem volna elérni a száz részt. Ez persze nem sikerült, ahogy gyűltek a részek, annál jobban afelé hajlottam, hogy csak hatvan lesz. Meglepetésként ért, mikor a hatvanadik résznél még csak a Geris dolog végénél tartottam, még az üzlet rejtélye sem derült ki. Aztán a hetvenötöt szerettem volna megvalósítani, ez pedig sikerült (az első rész nincs megszámozva). A vége felé a 3000 oldalmegjelenítés volt a célom, ez pár napja sikerült is, most éppen 3272-n állok. Ezt azért nem tettem ki a blogra, mert kicsit rossz volt nézni, hogy más blog csak úgy szárnyal, olyat is láttam, ahol 130000 körül állt a mutató. De nektek most elárulom, hogy ennyi volt, és én ennek is igazán örülök, hiszen ez volt a célom! Kommentekből a 200-at akartam elérni, ez ma sikerült, éppen 201 van! Én minden megjegyzésre válaszoltam, kivéve talán egyre, amire nem igazán tudtam mit! De tényleg mindig arra törekedtem, hogy reagáljak! A napi oldalmegjelenítésekkel most nem untatnék senkit, csak annyit jegyeznék meg, hogy volt eddig egy napi rekordom, ami tegnap majdnem a duplájára ugrott, ezért is köszönettel tartozom!

Szerettem volna betenni egy képet magamról, de mivel nem találtam olyat, ami igazán jól mutatott volna (vagy nem látszik teljesen az arcom, vagy béna a mosolyom, vagy egyszerűen csak kicsi a kép) ezért készítettem egy montázst, kivágtam magam pár csoportképről meg ilyenek, így született meg ez:

Most utoljára szeretnék mindent megköszönni az olvasóimnak, azt, hogy szakítottak rám időt, hogy olvasták a blogot, hogy kommenteltek és, hogy szerették! Sokat jelentett nekem az a sok támogatás amit kaptam, és bízom abban, hogy ennek itt nincs vége! A következő blogomat sokkal jobbra fogom írni, szebb kinézettel, (talán) több résszel! Köszönöm még egyszer, utoljára! *Bia*

73. Rész: Egy évvel később...

Sziasztok! Ha azt vesszük, hogy ez az utolsó olyan rész, amiben még a szereplőkről van szó, akkor igaziból ez az utolsó... Ez nagyon szomorú, rendkívül megkedveltem ezt a történetet, közel áll a szívemhez. De ez még mindig nem a búcsú ideje, az majd a következő rész feladata! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

Egy évvel később...

Azután a bizonyos július 31-e után minden fenekestül megváltozott. Még Viktor és Tomi előtt is volt már arról szó, hogy Vivivel összeköltözünk az egyetem kezdetekor. Ez megvalósult, csak egy kicsit megtoldódott két rumlis fiúval! Hosszú napokon át való keresés után végre találtunk egy kétszobás lakást, ami elég közel van mindkettőnk fősulijához. Augusztus végén bebútoroztunk és azóta éljük a mi kis életünket. Korán reggel mi lányok elmegyünk a suliba és délutánig tanulunk, amíg a fiúk dolgoznak. Viktor a szokásos helyén, a McDonald's-ban szolgálja ki az embereket, és legnagyobb meglepetésemre még Tomi is talált normális munkát. Egy fényképész segédje, osztályfotókat készít meg újságcikkekbe képeket. Vivi egy kicsit ki volt akadva azon, hogy gimis libákat fog fotózni, de aztán Tomi meggyőzte, hogy semmi oka nincs aggódni. Amúgy ez a vita Viktor és köztem is lezajlott, hiszen péntekenként csak úgy özönlenek a 16 éves csajok a gyorsétterembe. Viktor megígérte, hogy rájuk se fog nézni, és ha igen, akkor is ezekkel a szavakkal a fejében: az én barátnőm mennyivel szebb!
Viszont az a kevés pénz amit a fiúk összeszedtek egy hónapban nem igazán volt elég a lakbérre. Ekkor állt elő Vivi az évszázad legjobb ötletével, miszerint alapítsunk bandát! Mind a hárman ugrottunk az ajánlatra, rögtön kerestünk helyet is, ahol péntek esténként játszhatunk. A probléma ott kezdődött, hogy nem igazán tudtunk ráhangolódni egymásra, a számok nem illettek hozzánk, nem találtunk elég duettet, kevés volt a rap... Viktor már nagyon rég óta dolgozott dalokon, kicsit átírta őket, Tomi is változtatott az általa írt rapeken, Vivi segített zenét biztosítani hozzá, én meg a hangommal támogattam a dolgokat. Így alakult meg a 4ever-Pop, amiben Tomi dobol/rappel, Vivi gitározik, Viktor énekel/gitározik, én pedig énekelek. A klub ahol zenélünk nagyon jó hely, kedvesek az emberek és jó a fizetés. Így, több mint tíz hónap után már kezd nagyon megszokni és megkedvelni a közönség, amit igazán jó látni.
Viktorék régi bandája feloszlott, az ottani srácok kissé csalódottak voltak, mikor augusztusban a Vész tesók visszatértek Párizsba, hogy elhozzák a cuccaikat, ezzel egy időben pedig bejelentették a csapat megsemmisítését is. Tina bandája ennek ellenére köszöni szépen, él és virul! Bár a lánynak komolya erőfeszítéseket kell tennie, hogy még a zenére is legyen ideje, de mindent megtesz, mivel semmiképp sem akarja abbahagyni a zenélést.
Krisztián azóta további két cukrászdát nyitott Párizsban, amik igen nagy jövedelemmel szolgálnak. Ha egy nap esetleg Tinával végleg összekötik az életüket (a házasságra gondolok), akkor egy elég pénzes család fog kialakulni! A Gucci tulajdonosa és egy nagy cukrászat vezetője... Elég jól hangzik!
Matthieu a legutóbbi hírek szerint boldog házasságban él Justine-al, és már teljesen megbékélt a mostani helyzettel (mármint, hogy Tina vette át az üzletet és nem Viktor). Voltak kicsapongások, kínos telefonbeszélgetések, mikor pillanatnyi elmezavarában mégis a fiát kívánta volna örökösnek, de ezeket nyugisan lerendezték.
Colette-ről és Jean-ról (szerencsére) nincs információm, de szerintem már rég halálra csalták egymást! Ez esetben Párizs egy hivatásos ribanctól és egy született seggfejtől szabadult meg (már elnézést a kifejezésekért)!
Eszterrel majdnem minden héten találkozunk, bár néha nehéz helyet szorítani neki, a sok tanulás meg a banda... de végül mindig sikerül! Ilyenkor beülünk valahova kávézni, miközben megbeszéljük a fontos (és kevésbé fontos) dolgokat.
Egy meglepő dolog is történt az elmúlt egy évben velem, amit talán soha nem gondoltam volna. Anyukám legutóbbi telefonhívása óta elég sokat gondoltam rá. Egy nap Viktornak feltűnt, hogy valamin nagyon agyalok, ezért megpróbálta kideríteni, hogy mi az.
- Min gondolkodsz? - ült le mellém a nappaliban.
- Szerinted megváltozott? - kérdeztem tőle.
- Ki? Bruce Willis? Szerintem nagyon! - bólogatott. Azért gondolta, hogy róla beszélek, mert pár órával előtte a színészről beszélgettünk.
- Nem, nem ő! - ráztam a fejem. - Anyukám!
Viktort kicsit sokkoltam ezzel a kijelentésemmel, de válasza rögtön volt.
- Tizennyolc év nagyon hosszú idő! - érvelt. - Annyi idő alatt hentesből is lehet sztepptáncos!
- És önző alkoholistából szerető anya? - néztem rá.
- Az is előfordulhat - tárta szét a karját.
- Szerintem felhívjam?
- Mindenképp! - válaszolta.
Így történt, hogy valamikor novemberben felhívtam anyukámat. Nagyon örült nekem, de azt mondta, hogy most már személyesen is találkoznunk kell, ezért egy héttel később a Starbucks-ban ülve beszélgettünk. Kiderült, hogy van férje, két gyereke és fizető állása.. A férfit Dohány Andrásnak hívják, majdnem 16 éve ismeri, elmondása szerint mindent neki köszönhet, mikor megismerkedtek ő rögtön elvonóra küldte, ahol kigyógyult az alkoholfüggőségéből. Ezután elkezdtek járni, és kilenc éve házasok. Anyu tényleg teljesen tiszta, nem is kockáztat, ünnepekkor sem iszik, pezsgőt sem. A gyermekei nagyon kicsik, mutatott róluk képeket. A fiatalabb kisfiú, Ákos a neve. Ő két éves és nagyon aranyos!

Az idősebb öt éves, lány, Bianka a neve. Ő is hasonlóan bájos.

Tehát lett két féltesóm, ami fantasztikus. Már többször meglátogattam őket, András nagyon kedves, a gyerekek tündériek, Viktor is nagyon jól kijön velük.
Laura és Dávid sorra nyerik a versenyeket, nagyon boldogok. Geriről semmi hír, belenyugodott abba, hogy Vivi már Tomival jár. Ádám és Niki (Vivi tesói) egyedül maradtak gyerekekként a Németh-rezidenciában, már Nikinek kell megbirkóznia Ádám baromságaival. Azért néhány focimeccset mind a négyen meglátogatunk, ahol sipítozó gimis lányok őrült sikolyokkal szurkolnak Vivi öccsének. Gyakran elkísérjük Nikit vásárolni, abból viszont a fiúk kimaradnak.
Összességében nagyon jól alakult az elmúlt egy év, mindenki boldog, a történetünk végül 90°-os szöget véve jóra fordult.

A következő részt nem biztos, hogy fel tudom tenni holnap, mert ma a Balatonra megyek, és nem tudom, hogy mennyi időm lesz írni. Megpróbálom, de lehet, hogy csak vasárnapra készül el (ha nagyon nem lesz időm akkor pedig hétfőre)! *Bia*

72. Rész: Happy End

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom ezt a részt, de ma ballagtattuk a nyolcadikosokat, volt biziosztás meg minden... Képzeljétek ötös lettem mindenből!
Erre a részre már talán mondhatnánk, hogy utolsó, mivel gyakorlatilag ez az utolsó, amiben még történik valami... De azért ez még nem a könnyes búcsú ideje, főleg mivel a legtöbben csak holnap fogják meglátni ezt a részt, kivéve ha olyan éjjeli baglyok mint én, és még este 11-kor is blogot olvasnak. Tényleg sajnálom, hogy csak most tudtam feltenni, és tudom, hogy tényleg csak holnap tudjátok majd elolvasni, de ha én azt mondtam, hogy ezen a héten minden nap felteszek egy részt, akkor az úgy is lesz! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Beszálltunk a kocsiba és elindultunk..."

Cinthia szemszöge:

Otthon minden ugyanolyan! A repülőút kellemesen telt, Vivivel zenét hallgattunk és beszélgettünk. Bár a tudat, hogy Viktort soha többé nem látom elkeserítő, mégis tudom, hogy ez így a jobb. Nem lehetek önző, nem kényszeríthetem, hogy velem maradjon, neki kötelezettségei vannak. Ha velem akart volna maradni, megtette volna...
Eszter nagyon örült a hazaérkezésemnek, már a reptéren a nyakamba ugrott. Mindent hallani akart, amit még nem meséltem el, ezért úton a házunk felé elregéltem az elmúlt napok történéseit. Nagyon meglepődött azon, hogy Viktor nem engem választott, de felvilágosítottam, hogy nem ő döntött így. Ha hagytam volna választani, még mindig Párizsban várnék a döntésére.
A ház olyan volt, mintha el sem hagytam volna, a szobámban mindent a helyén találtam, bár nem feltételeztem, hogy Eszter bármit is megpiszkált volna a távollétemben. Jó volt látni a szekrényemen lévő kacatokat, amik azért őszintén szólva kicsit hiányoztak. A nyaralás alatt néha rám tört a honvágy, de mindig elmúlt pár perccel később, mikor Vivi megemlített valami vicceset, vagy Viktor megfogta a kezem.
Este vacsora után - Eszter a tiszteletemre rendelt sushi-t - a szobámban ülve gondolkodtam. Egy másik életben vajon máshogy alakultak volna a dolgok Viktorral? Persze mindjárt átmegyek Majkába: Szólj rám, ha egyszer véletlen összefutnánk egy másik életben! De most komolyan! Ha az apja nem egy multicég tulajdonosa lenne, akkor happy end-el végződött volna a történetünk? Az a legviccesebb az egészben, hogy ha nem Matthieu-é lenne a Gucci, akkor Viktor soha nem dolgozott volna ott, tehát talán soha nem találkoztunk volna. Esetleg akkor, ha Vivi elrángat a mekibe... de még akkor sem biztos! Sőt, akkor Tina sem lehetne most együtt Krisztiánnal, mivel a srác Párizsban élne, a lány pedig itt. És akkor talán Tina még mindig együtt lenne Gerivel, ergo Vivi nem tudta volna elmondani mit érez, nem tudta volna elénekelni neki azt a két számot, nem tudott volna továbblépni. De igazán felesleges ezen rágódnom, mivel ami megtörtént, megtörtént. Matthieu a boldog tulajdonosa egy hatalmas divatcégnek, amit Viktor örököl, Tina Krisztiánnal jár, Vivi pedig túljutott Gerin.
A falamon lógó képre pillantottam, amit még Vivitől kaptam a repülőn. Mikor hazaértem, az első dolgom volt megfelelő helyet keresni neki, a választásom pedig egy falon lógó, árva szögre esett.

A festmény nagyon szép, Vivi csak nekem készítette.
Este tíz felé az ágyamban fekve bámultam a plafont. Hirtelen koppanásra lettem figyelmes, de ez akkor még nem nem érdekelt. Viszont mikor másodjára is megütődött valami az ablakomon, kimásztam a fekvőhelyemről és kinéztem az utcára. A pulzusom az átlag fölötti értéket mutatta, a hasam görcsbe rándult, a döbbenetem pedig nagyobb volt, mint addig bármikor. Viktor a fehér kocsijának dőlve állt az ablakom alatt, gitárt tartva a kezében, szívdöglesztő mosollyal. Gyorsan kitártam az ablakomat, hogy halljam is őt. Mit ne mondjak, megérte.
Megpengette a húrokat és már bele is kezdett Jesse McCartney számába, a How do you sleep-be. Sötét volt, az autója világított, amivel (ha jól számolok) több mint tíz órát kellett utaznia, csak azért, hogy idejöhessen!

http://www.youtube.com/watch?v=4bsXRqI1WbI

Ohh oh, ohh oh, ohh oh, oh

It's been about a year now
Ain't seen or heard from you (megrázta a fejét)
I been missin' you crazy
How do you, how do you sleep? (nézett fel rám kérdőn)
I found the letter you wrote me (felmutatta a rózsaszín borítékot)
It still smells just like you
Damn, those sweet memories
How do you, how do you sleep?

Tried my best at movin' on, have yet to find a girl like you (ismét fejet rázott)
See things now I didn't before, now wishin' I had more time with you
How do you stay awake, knowin' all I do is think of you?
All the things we thought about, then never will have done happen again
If I could just see you (rám mutatott)

If I had my way come and get you girl in your favorite car with the missing top (a háta mögé mutatott)
Remember 'round my way where we used to park
And did all those things to steal your heart

It's been about a year now
Ain't seen or heard from you
I been missin' you crazy
How do you, how do you sleep?
I found the letter you wrote me
It still smells just like you
Damn, those sweet memories
How do you, how do you sleep?

Baby all that I hear from my friends again, again and again, come and ask 'bout you
They say "We saw your girl at the game and damn we got to say a big mistake by you"
Not only does your body bang but I miss the conversation too (bólogatott)
Tell me that you're gettin no sleep, can't think, can't eat, util I come see you

If I had my way come and get you girl in your favorite car with the missing top
Remember 'round my way where we used to park
And did all those things to steal your heart

It's been about a year now
Ain't seen or heard from you
I been missin' you crazy
How do you, how do you sleep?
I found the letter you wrote me
It still smells just like you
Damn, those sweet memories
How do you, how do you sleep?

Tomi kilépett az autó mögül, a tesója mellé állt és belekezdett a dal rap részébe, amit kicsit átdolgoztak.

Look, now it's been about a year and I'm tryin to figure out, how could ya?
Forget about who loves you the most, why would ya? (Viktor felé biccentett)
Heal his heart, heal his brain
Oh how I wish you could feel his pain
'Cause he couldn't get you off his mind if he tried (megpöckölte az öccse fejét)
Twenty-four seven, three six five (a számokat vizuálisan is ábrázolta az ujjaival)
And his nights so cold, days so long
They say you don't know what you got 'til it's gone
Well it's gone and he's trippin how much he miss it
And you steady walkin 'round like he never existed (két ujjával lépkedést imitált)
And it's hard to understand, you got another plan
Tryin' to play harder, you got another man
But you'll never find another like moi (ismét Viktorra mutatott)
That have you ridin' round in a drop top car (a fehér cabrio felé bökött)
Baby you a star and it's time that you know it
So much love and it's time that now we show it (VETO!)

It's been about a year now
Ain't seen or heard from you
I been missin' you crazy
How do you, how do you sleep?
I found the letter you wrote me
It still smells just like you
Damn, those sweet memories
How do you, how do you sleep?

It's been about a year now
Ain't seen or heard from you
I been missin' you crazy
How do you, how do you sleep?
I found the letter you wrote me
It still smells just like you
Damn, those sweet memories
How do you, how do you sleep?

Vége lett a számnak, kirohantam a szobámból, le az emeletről, ki a bejárati ajtó, egészen addig, amíg Viktor nyakába nem borultam.
- Megígértem, hogy hazajövök! - suttogta a hajamba, miközben lábaimmal átkulcsoltam a derekát.
- Mi lesz a Gucci-val? - értetlenkedtem, még mindig ölelkezve.
- Tina! - válaszolta egyszerűen, mire megcsókoltam. A részleteket majd később megtudom.
- Honnan tudtad, hol lakom? - csodálkoztam, mialatt a lábaim újra a földre kerültek.
- Tőlem - mászott elő a kocsi mögül Vivi.
- Ez most komoly? - esett le a történés. - Most akkor itt maradsz? - kérdeztem Viktortól.
- Igen - húzta ki magát. - Veled. Örökre!
- Túl nagy szavak - ráztam a fejem szórakozottan.
- Szerintem is - nevette el magát.
- Mi folyik itt gyerekek? - lépett ki az ajtónkon Eszter. - Viktor? - találgatott.
- Igen, én vagyok - intett a... barátom?
- Na, mi történt? - örült meg Eszter.
- Az egy hosszú történet - legyintett.
- Mi lenne, ha mind az öten bejönnétek, összeütök valamit! - invitált a ház úrnője.
- Nem akarunk az így este betolakodni - udvariaskodtak a fiúk.
- Ne vicceljetek! Gyertek! - Eszter nem tágított.
Leültetett minket a konyhában és fénysebességgel kezdett szendvicseket gyártani, miközben a fiúk elmesélték a történteket.
- És már épp elcsíptünk titeket, mikor a gép elindult - ismertette a reggeli eseményeket Tomi.
- Gyorsan kocsiba ültünk és nekivágtunk az útnak, miközben én felhívtam aput, és elmondtam neki, hogy nem vállalom a munkát - folytatta Viktor. - Azt mondta, hogy ő pont erre számított, már beszélt is Tinával. Ezen kicsit meglepődtem, de aztán elmondta, hogy miután jártál nála átgondolta a dolgokat. Úgy vélte, hogy ha eléggé szeretjük egymást ahhoz, hogy el is engedjük egymást, akkor együtt kell maradnunk. Nem hagyja, hogy ugyanazt a hibát én is elkövessem, mint ő. Nem hagyja, hogy feladjam a szerelmem a munkámért, mert egész életemben bánni fogom. Tina pedig igazán tökéletes a feladatra, imádja a Gucci-t, van tapasztalata, apu pedig hajlandó ez alkalommal szemet hunyni afelett, hogy ez az üzlet eredetileg apáról fiúra száll!
- És ő amúgy is Párizsban maradt volna, Krisztián miatt. Tehát utána a húgunkkal is beszéltünk, hallgathattuk ahogy percekig röhög azon, hogy bocsánatot kérünk. Bocsánatot kértünk, amiért őt otthagytuk, és amiért talán Budapesten is maradunk. Teljesen fel volt háborodva, azzal érvelt, hogy ő tud vigyázni magára, mi nyugodtan élvezzük az életet veletek - tárta szét a karját Tomi.
- Egyre jobban kedvelem Tinát - tett le egy nagy tál szendvicset az asztalra Eszter.
- Mi is - válaszoltuk négyen egyszerre.
Soha nem voltam még olyan boldog, mint azon az estén. Hirtelen minden tökéletes lett, Viktor engem választott, újra otthon voltam... Végül mégis happy end lett!

Tehát! Remélem örültök a jó végnek, szerintem tőlem más nem is származhatna, hisz: minden jó, ha a vége jó! De ezen kívül még két részt fel fogok tenni, az egyik a szereplők életéről fog szólni egy év múlva, a másik pedig egyfajta utószó, amiben elbúcsúzom tőletek, az tele lesz mindennel! Köszönetekkel, kulisszatitkokkal, rólam is megtudhattok pár dolgot, és a következő blogomról is említést teszek! Ahogy magamat ismerem, szerintem az lesz a leghosszabb rész, szerintem jól fog sikerülni, érdekes lesz! *Bia*

71. Rész: Indul a repülő

Sziasztok! Ez még mindig nem a vége, bár már úgy tűnhet! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Holnap utazunk, itt hagyjuk Párizst..."

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem, ráadásul a Who let the dog out-ra, ami eszméletlen hangerővel kezdett el üvölteni reggel hatkor (korán kellett kelnem, a gép is korán indul, és köztudott mennyire hajlamos vagyok a késésre). Valósággal kilökött a hangos szöveg az ágyból, a szemem rögtön tágra nyílt, a végtagjaim erővel töltődtek föl.
- Ez a nap is eljött - sóhajtottam bánatosan. Kinéztem az ablakon, és úgy döntöttem sétálok egyet. Vivi még úgyis alszik, a mozgolódásommal csak felébreszteném.
Felkaptam valami laza göncöt amit az utazásra készítettem ki, és már indultam is. Természetesen az Eiffel-torony felé vettem az irányt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy elhaladjak a Gucci előtt. Más utat nem ismertem és nem akartam az utolsó napomon elveszni a városban. Egy pillanatra megálltam a hatalmas felirat előtt és felnéztem rá.

Minden erőfeszítésem ellenére be kellett néznem, látnom kellett, hogy Viktor ott van-e. Az üzlet még zárva volt, tehát nagy valószínűséggel ő sem tartózkodott ott.
Továbbmentem, egészen a toronyig, ami elég messze volt a szállástól, ezért buszoztam is egy kicsit.
Odaértem az építményhez, leültem egy padra és csak néztem. A meghatározó dolgok mind itt történtek, a randi, az esküvő, és Viktor itt mondta el az üzlet rejtélyét is. Próbáltam mindent felidézni, bár a randi már nagyon régen volt! Alig akartam elhinni, hogy máris harmincegyedike van, tehát egész pontosan négy hete jártam itt először.
A nap épp felkelt, így alulról megvilágítva a Párizs jelképét.

Órákig el tudtam volna bámulni ezt a látványt, gyönyörű volt. Azonban Vivi nagyon tud időzíteni, a csengőhangja egyre hangosabban üvöltött a zsebemből.
- Hol a fenében vagy? A taxi már úton van! Azonnal gyere vissza! - utasított, mikor felvettem a telefonom.
- Jó, sietek - adtam meg magam. Gyorsan felpattantam az éppen érkező buszra, ami elvitt a szállás közelébe. - Csakhogy tudd, egy fantasztikus látványtól szakítottál el! - vágtam Vivihez mikor beléptem a hotelszobába.
- Pont nem érdekel, le fogjuk késni a gépet! - hisztériázott. Igen, kissé kikel magából, ha késéről van szó. Főleg most, mivel ha jól tudom a következő gép csak holnap megy Budapestre.
- Nyugodj le, fel fogunk szállni arra a gépre! Itt vannak a csomagok, gyere induljunk - ragadtam meg a bőröndöket. Vivi még gyorsan végigfutott a szobákon, hátha valamit kifelejtettünk. Szerencsére nem, ezért nagy nehezen elindulhattunk. Bezártuk a szobaajtót, hívtuk a liftet és vártunk. Lementünk a felvonóval és leadtuk a kulcsunkat a recepción.
- Remélem jól érezték magukat! - vigyorgott a recepción a hölgy.
- Csodás volt, köszönjük! - mosolyogtunk mi is.
Kivonszoltuk a bőröndöket a keskeny ajtón és rögtön Tomival találtuk szembe magunkat.
- Sziasztok! - köszönt.
- Viktor? - kérdeztem, miközben a kezem a zsebemben pihenő borítékra vándorolt.
- Még alszik - legyintett. Miért is gondoltam, hogy eljön?
- Értem - vágtam borús képet.
Amíg ők elbúcsúztak, én bepakoltam a bőröndöket a taxiba.
- Mindig emlékezni fogok rád - ígérte meg a rapper.
- Én is rád - csókolta meg Vivi.
- Tomi - léptem hozzá -, ezt odaadnád Viktornak? - nyújtottam át neki a levelet.
- Persze - bólintott.
- Muszáj indulnunk - rágta a szája szélét a barátnőm.
- Menjetek! - intett Tomi.

Viktor szemszöge:

Reggel nagyon fáradtan ébredten, ha aludtam egy órát akkor szerencsém van. Kikászálódtam az ágyamból és a fürdőszobába mentem. Szemügyre vettem a szétbőgött fejemet a tükörben.
- Tehát ilyen, mikor az ember sír. Fantasztikus - forgattam a szemem. - Egy lánynak könnyű, felken egy adag sminket és már nem is látszik!
Megmostam az arcom aztán benéztem Tomi szobájába. Legnagyobb meglepetésemre nem volt ott, ezért azt feltételeztem, hogy a nappaliban tv-zik. Viszont ott sem volt, ahogy a lakás többi részében sem volt nyoma. Várjunk csak... mennyi az idő? A faliórára pillantottam, és el is szörnyedtem.
- Hét óra? Te jó ég, Cintyék már talán el is indultak a reptérre, Tomi biztos a szálloda elé ment! - esett le. Gyorsan felöltöztem, beültem a kocsim és elhajtottam.
Mikor a hotel elé értem, Tomi ott állt.
- Elmentek már? - pattantam ki az autóból.
- Igen, néhány perce. Sajnálom tesó, nem tudtam, hogy el akarsz jönni, különben felkeltettelek volna!
- Mi az, hogy nem tudtad? Miért ne akarnék eljönni? El se búcsúztunk! - túrtam a hajamba.
- Megkért, hogy ezt adjam oda - nyújtott át egy rózsaszín borítékot. Felnyitottam és kivettem belőle a CD-t.
- Nem hiszem el... - ráztam a fejem. Még egy összehajtott lap is volt a borítékban, azt is kivettem, kihajtottam és elkezdtem olvasni. A sorok hangvétele egyre keservesebb lett, alig bírtam végigolvasni.
"Remélem, hogy mire eljut hozzád ez a levél, a könnycseppek leszáradnak róla..."
- Nem fogom elengedni! - jelentettem ki hirtelen.
- Mi!? - nézett rám csodálkozva Tomi.
- Nem érdekel a Gucci! Nem érdekel! - szögeztem le.
- Most akkor... most akkor hazamegyünk? - próbálta értelmezni a szavaimat a bátyám.
- Nem tudom, nem tudom mi lesz, csak azt tudom, hogy nekem vele kell lennem! Ebben az elcseszett világban ez az egy dolog, ami biztos! - szálltam be a kocsimba, beindítottam a motort, és már indultam is a reptérre. Indultam volna, ha Tomi gyorsan be nem pattan mellém.
- Engem se hagyj ki! - csatolta be az övét.
- Kösz - hálálkodtam. - Indulás! - tapostam a gázra.
A reptérre nagyon lassan értünk oda, hatalmas volt a dugó. Csak abban reménykedhettem, hogy ez őket is lassította.
A reptéren össze-vissza kavarogtunk, fogalmunk se volt, hogy hol lehetnek.
- Nézd, ott a kijelző!  - mutatott fölénk Tomi. Az emberek lökdösődtek, óriási volt a tömeg. - Melyik gép az övéké?
- Ott, az az! - mutattam az egyik járatra. - A francba, öt perc múlva indulnak!
- Elérjük őket, nyomás! - lökött egy nagyot rajtam a tesóm.
Cikázva kerültük ki az embereket, gyorsan haladtunk a terminálon, jól be is vertem a lábam az egyik székbe, bár ez most cseppet sem számított. Csak az áhított cél lebegett a szemem előtt: az, hogy Cinthia velem maradjon!
- Nézd, ott vannak! - bökött feléjük Tomi. Minden olyan gyorsan történt, azt se tudtam, mit mondhatnék, szinte alig fogtam fel, hogy a reptéren vagyok. Csak rohantunk ide-oda, mire végre megpillantottuk őket, éppen a jegyüket mutatták be a sor elején, majd bementek az ajtón, ami már a gépre vezet. Ez nem valami romantikus film, nem fogok tudni valami trükkel bejutni hozzá, egy lehetőség volt, ha ő kijön. Erre azonban semmi esély nem volt...
- Haló! Igen, én vagyok! - beszélt a telefonjába Tomi. Észre se vettem, hogy tárcsázott. - Próbálj meg úgy helyezkedni, hogy lehetőleg Cinty semmit ne halljon! - beszélt... Vivihez! - Itt vagyunk a reptéren, Viktor Cintyhez jött. Van valami esély arra, hogy leszálljon a gépről?
Ekkor az utolsó utas is bement a szürke kapun, az ajtót pedig kóddal lezárta egy bajszos, egyenruhás úr.
- Tudom, hogy ez lehetetlen, de... Elindult a gép... - ismételte Vivi szavait csalódottan. - Rendben, azért kösz - tette le. - Sajnálom, már elindultak.
- Az nem lehet! Ez nem végződhet így! Mikor indult a következő repülő? - kérdeztem.
- Holnap! - válaszolt. - Viktor, vége van! Ennyi volt!
- Akkor megyek kocsival! - közöltem.
- Kocsival? Megőrültél! Tizenhárom órás az út! - emlékeztetett.
- Nem érdekel! De van egy jó hírem! Te is velem jössz! - böktem bele a vállába.
- Na, azt már nem! Este kilencre érnénk oda! Meg van húzatva? Mi lesz Tinával meg a bandával? - érdeklődött.
- Ők megértik! Ha te nem jössz, megyek egyedül! - tártam szét a karom.
- Nem hagyhatom, hogy 13 órán keresztül vezess... - mérgelődött. - De csak azért, mert az öcsém vagy, és anya megígértette velem, hogy vigyázok rád!
- Ez a beszéd! Gyere! - sétáltam ki a repülőtérről.
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk...

70. Rész: Pakolás

Sziasztok! Nagyon közeledünk a végéhez, most már tényleg csak pár rész van hátra... Azért még ne keseredjünk el, rengeteg dolog fog még történni, van min izgulni! Jó olvasást! *Bia*

"A sorok szépen lassan kezdték befedni a lapot..."

Mikor elkészültem a szöveggel, a lapot összehajtottam és egy rózsaszín borítékba helyeztem, mellé pedig a CD-t tettem. Szerettem volna visszajuttatni hozzá, én nem bírtam volna meghallgatni. Aztán ráírtam a borítékra nagy betűkkel, hogy Viktor. Úgy terveztem, hogy az utolsó nap odaadom neki, indulás előtt.
- Mit csinálsz? - kapta ki a kezemből Vivi a borítékot. Nagyon elmerenghettem, ha azt sem vettem észre, hogy bejött a szobámba. Elővette az irományomat és elkezdte olvasni. Egészen meghatódott rajta. - Ez gyönyörű!
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Oda is adod neki? - kérdezte.
- Igen, mindenképp! - szögeztem le.
- Jól teszed - helyeselt. - Elkezdesz pakolni?
- Persze! - pattantam fel, elővettem a bőröndöm (az egyiket az ötből), feltettem az ágyra, miközben Vivi távozott.
A ruhákkal kezdtem, tehát kinyitottam a szekrényemet és egyesével kirámoltam belőle a holmikat. Ezzel csak egy gond volt, az, hogy minden egyes darabról eszembe jutott valami, egy emlék. Alig tudtam visszafojtani a könnyeimet, amíg az összes felső és nadrág bekerült a kofferbe.

"Ez volt rajtam, mikor először jártunk Krisztiánnál!"
"Ezt akkor vettem, mikor csajos napot tartottunk!"
"Viktor erre mondta, hogy megy a szememhez!"
"Ezt a Calais-i útra vettem fel!"
"Vivi ezt kérte kölcsön, és ez volt rajta, mikor Geri megjelent!"
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok törtek rám pakolás közben, ezzel együtt pedig egyre jobban hatalmába kerített a tudat, hogy hazamegyünk! Én még szívesen maradtam volna legalább egy hónapot, de akár egy évet is! A város gyönyörű, kedvesek az emberek, szép a nyelv... Istenem!
Rávetettem magam az ágyra, az arcomat beletemettem a párnába és sírtam. Minden egyszerre tört rám, a szakítás, a hazaút, Matthieu... ez egy kicsit sok volt egyszerre!
- Te is? - lépett a szobámba szipogva a barátnőm.
- Nem akarok hazamenni! - ültem fel. - Nem akarom itt hagyni Párizst! Nem akarom!
- Tudom, mert én se! Ez olyan szörnyű! - fújta ki az orrát.
- Na jó, mit szólna Niki ha így látna? Erősnek kell lennünk! - vettem egy mély levegőt és még én is meglepődtem a szavaimon.
- Igazad van - sóhajtott.
- Folytassuk! - álltam fel vérző szívvel, amit halvány mosollyal próbáltam leplezni.
A következő bőrönd megtelt filmekkel, a harmadik pedig azokkal a dolgokkal amiket itt vásároltam/kaptam. Szépen lassan kezdett kiürülni az összes fiók, a polcok és szekrények. A fürdőszobai is kellékek is elhagyták rendeltetési helyüket, a hotelszoba kezdte visszanyerni eredeti kinézetét.
Nagyon sok idő elment a rámolással, mivel 5-5 bőröndöt nem olyan könnyű feltölteni. Késő délután a kedvenc helyünkön vacsoráztunk, aztán egy lelkizős séta után a szálláson készültünk el az utolsó esténkre. Vivi számára természetes volt, hogy a a klubba megyünk, győzködnöm se kellett.
Az utcán baktatva arra gondoltam, hogy most szippanthatom be utoljára Párizs esti illatát. Bár biztos vagyok benne, hogy vissza fogok még térni ebbe a városba később, de az mégiscsak más lesz. Most itt van Vivi, az Eiffel-Pop, Krisztián, Tina... talán nem ilyen kikapcsolódásra számítottunk, de valami eszméletlenül sikerült!
Beléptünk a klubba, ahol a banda már készen állt. Ahogy beléptünk el is kezdték. Viktor a mikrofon elé lépett, Tomi beült a dobok mögé, látszott rajta, hogy nagyon ideges.
- Jó estét mindenkinek! A mai este nagyon különleges, és azt is szeretném megosztani veletek, hogy miért. Bizonyára emlékeztek Cintyára és Vivire, a két magyar lányra akik többször is feltűntek ezen a színpadon, néha külön-külön, néha együtt. Képzeljétek, holnap hazautaznak a szülővárosukba, és azt hiszem, hogy a magam és a bátyám nevében is beszélek, ha azt mondom: szomorúsággal tölt el a távozásuk. Szóljon tehát nekik a következő dal, és az utána következő két részlet! Jó szórakozást! - fejezte be a beszédét. Nekem már ekkor könnyes volt a szemem, de mikor felcsendült a szám, a dallama a szívembe mart. One Direction - Summer love...
Viktor ezúttal nem mutogatott, csak a hangját használta. Látszott rajta, hogy nagyon küzd a dallal, részben azért mert tulajdonképpen ezzel búcsúzott el tőlem, részben pedig azért, mert (tapasztalatból tudom) ha az ember sír, úgy nehéz kiénekelni a hangokat. Igen, Viktor sírt, és ha egy filmben lettünk volna, ez talán elég is lett volna a béküléshez. De sajnos ez a való élet, a könnyei nem változtattak a tényeken. Maximum az én könnyeimet szaporította és nagyot hasított vele a szívembe.

http://www.youtube.com/watch?v=Jz4Mt37zekg

Yeah, oh, oh
Can't believe you're packing your bags
Trying so hard not to cry
Had the best time and now it's the worst time
But we have to say goodbye

Don't promise that you're gonna write
Don't promise that you'll call
Just promise that you won't forget we had it all

'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love

Wish that we could be alone now
If we could find some place to hide
Make the last time just like the first time
Push a button and rewind

Don't say the word that's on your lips
Don't look at me that way
Just promise you'll remember when the sky is grey

'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love

So please don't make this any harder
We can't take this any farther
And I know there's nothing that I wanna change, change

'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love
You always will be my summer love
You always will be my summer love

A számnak vége lett, de az estnek és a meglepetéseknek még korántsem. Mivel a terv eredetileg is az volt, hogy ez most Tomiról és Viviről fog szólni, tehát jöhetett Tomi, miközben Viktor letörölte a könnyeit.
Csakhogy Tomi nem jött, feszült arccal ült a doboknál, és nagyon úgy tűnt, hogy vár valamire. Már Vivi is érezte, hogy most ő következik, gyilkos pillantást vetett a barátja felé, és csak várta, hogy mi lesz.
A következő pillanatban megérkezett a várva várt dolog, illetve a várva várt dallam (bár az electro-nak nincs dallama...), felcsendült a My name is Skrillex... kissé átdolgozva! Mivel a megszokott My name is Skrillex helyett... úristen, ezt el se hiszem, Tomi egy zseni! A hangszórókból őrületes hangerővel üvöltött a dal háttérzenéje (vagy inkább zaja), és a szöveg a következő volt: My name is VeTo!!
Vivire pillantottam, aki a szájához kapott és a meglepettségtől nem tudta mit csináljon. Lenyűgözte Tomi húzása, és akkor még nem tudta a következőt. Merthogy Viktor azt mondta, hogy egy dal és két fél. Ez eddig csak egy volt meg egy fél volt (a Skrillex számot pár másodperc után lekeverték), jöhetett a következő... Chris Brown - Look at me now című dalának a rap része kezdődött el, Busta Rhymes szólója. Tomi kikászálódott a hangszere mögül, a tesója mellé lépett, és amolyan "kisujjból-kirázós" stílusban rappelt. Természetesen tudtam, hogy ez mit jelent Vivinek, mesélt arról mikor ezt a legidősebb Vész testvér előadta neki. A barátnőm arcán végigfolytak a könnyek, de persze nem a szomorúságtól, hanem a meghatottságtól (ami nála elég ritka, le a kalappal Tomi előtt).
A rapnek is vége lett, Tomi letette a mikrofont és lesétált a színpadról, egyenesen Vivi felé tartott. Megállt a lány előtt és a következőket mondta:
- Igazad volt. Az electro-nak tényleg van mondanivalója! - mosolygott.
- A rapnek is - csókolta meg Vivi a barátját.
- Legalább ők örülnek - hallottam Viktor hangját mögülem. Megfordultam és egy nagyon szomorú tekintettel találtam szembe magam.
- Legalább - ismételtem.
- Figyelj... - kezdte.
- Ne mondj semmit! - tettem a mutatóujjam a szájára. - Ennek így kell lennie! Nem azért, mert nem tudtad eldönteni, hanem mert nem dobhatod el a családi örökséget egy lány miatt. Talán apukádnak igaza volt... a munka fontos, egy lány viszont nem - emlékeztem vissza Matthieu szavaira. Ezeket még az első találkozásunkkor mondta.
- Ne mondd ezt! - rázta a fejét. - Te fontosabb vagy mint a munka, ezt jól tudod!
- Talán így van, talán nem. Egy biztos: most a munka fog győzedelmeskedni - tártam szét a karom.
- Sosem felejtelek el - ígérte.
- Azért próbáld meg - ajánlottam.
- Búcsúcsók?
- Legyen - bólintottam, majd megcsókolt. Erőtlenül, sután. De ez így volt tökéletes. - Szia!
- Szia... - nézett utánam, miközben Vivivel az oldalamon kiindultam a diszkóból.
Vivi nagyon rendes volt, nem mondta, hogy mennyire élvezte a mai estét és, hogy Tomi mennyire aranyos. Tolerálta, hogy én alig álltam a lábamon a nagy tehertől ami a szívemet nyomja.
Csak Michelle levele kavargott a fejemben miközben lemostam a sminkemet: ...ő csak akkor sírna, ha valami olyasmi történne vele, ami belülről felemészti, amivel nem tud mit kezdeni...
Hát, akkor ennyi volt, vége. Holnap utazunk, itt hagyjuk Párizst...

69. Rész: A levél

Itt a levél, jó olvasást! *Bia*

Drága Viktor!
Holnap hazamegyek, ezért szeretném ha tudnál pár dolgot. Először is azt, hogy teljes mértékben megbocsátottam, nem akarok haragban elválni tőled.
Emlékszem, mikor először találkoztunk. Elvesztem a szemeidben, mert olyasmit láttam bennük amit addig soha. Nem igazán tudnám megfogalmazni, hogy mi volt az... de abban biztos vagyok, hogy igézően hatott rám!
Először a szemeidbe estem bele, aztán a francia akcentusodba, a kedvességedbe, a hangodba, a humorodba és legvégül a jellemedbe. Az egész valódba, amit talán a Calais-i nyaraláson ismertem meg teljesen, mikor apukáddal olyan kemény voltál és mikor kiütötted azt a sörfös srácot. Sokáig kísértett az a nézés, amivel akkor ajándékoztál meg. Idegesség, harag és csalódottságot tükröződött benne, féltem, hogy egyszer talán újra így fogsz rám nézni. Utána szerencsére minden megoldódott, de álmaimban sokszor néztél olyan letörten rám...
Emlékszel, mikor duetteztünk? Az az egyik legkedvesebb emlékem, annyira jól éreztem magam azon az estén! A szöveg, a dallam, a hangod... minden tökéletes volt! Aztán másnap szörnyű dolog történt, hatalmasat veszekedtünk, viszont így visszagondolva jó is, hogy így történt, mivel a békülés annál édesebb volt. Ezúton szeretném megköszönni a ruhát, ami tudom milyen drága volt, és sajnálom de nem valószínű, hogy valaha fel fogom venni többet. Ennek nagyrészt az az oka, hogy szétszakítottam, de az emlékek is rámtörnének ha felhúznám.
Szereném megköszönni azt is, hogy elmehettem az esküvőre és ott lehettem melletted. Fantasztikus élmény volt, bár Colette és Jean nélkül is teljes lett volna.
Apukád krititkus pont volt a történetünkben, de ahogy telt az idő, egyre jobban megkedveltem. A mai látogatásom nála pedig végleg bebizonyította: ő egy jó ember! Ezért kérem tőled, hogy egy percig se neheztelj rá, ő nem tehet arról, ami velünk történt illetve történik. Amiről ma beszélgettünk az csak és kizárólag ránk tartozik, de annyit azért elmondanék, hogy teljesen korrekt volt velem.
Egész életemben annyi sráchoz volt közöm, mint az elmúlt hónapban. Jean és Jack. Az előbbit én ütöttem ki, az utóbbit pedig te... És persze ott vagy te, akihez fűződik az egész vakációm. Fantasztikussá tetted ezt az egy hónapot, ezért köszönettel tartozom. Minden percet élveztem, kivéve talán a veszekedéseket. Köszönök mindent, egy élmény volt veled járni!
Szeretném ha továbblépnél, ha találnál egy kedves lányt, aki tökéletes a számodra. Engem felejts el, én is ezt fogom tenni. Remélem, hogy mire eljut hozzád ez a levél, a könnycseppek leszáradnak róla...
Szeretettel,
Cinthia

68. Rész: Vész apukánál

Sziasztok! Úgy tervezem, hogy jövő héten minden nap felteszek egy részt! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Tehát vége..."

Reggel izgatottan ébredtem, kíváncsi voltam Matthieu mondandójára. Sokáig gondolkodtam, hogy mit vegyek fel, de végül a tegnap vásárolt kék felsőm, meg egy farmer short mellett döntöttem.
- Mentem Vész papához! - kiáltottam Vivinek, miközben belebújtam a cipőmbe.
- Vigyázz magadra! - jött ki a szobájából.
- Miért mondja ezt mindenki? Nem egy sárkány barlangjába megyek, csak a barátom... volt barátom - helyesbítettem - apjához!
- De akkor is! Nem emlékszel az első találkozásotokra? Milyen kegyetlen volt! - emlékeztetett.
- Az esküvőn elnézést kért, és amúgy is! Csak a fia érdekeit nézte! - védtem.
- Ez ma sem lesz másképp!
- Majd vigyázok! De már biztos itt van értem a limó, mennem kell, szia! - siettem ki az ajtón, le a lifttel, ki a hotelből.
A limó ugyanott állt, mint huszonhét nappal ezelőtt, mikor Viktorral randin voltam... várjunk csak... ez ugyanaz az autó! Persze, valami jó indokkal elcsente az apjától.
- Bonjour! - köszönt ugyanaz a sofőr, aki legutóbb is.
- Rég találkoztunk! - mosolyogtam rá.
- Valóban! Most viszont hosszabb útra megyünk, készüljön fel! - nyitotta ki nekem az ajtót.
Kissé furcsálltam az utolsó mondatát, mivel az Eiffel-torony nincs sokkal közelebb, mint Matthieu lakása.
Viszont mikor teljesen más felé indultunk, mint amerre Vész apuka lakása van, a dolog tényleg kezdte bökni a csőrömet.
- Ne haragudjon, de ha jól tudom, az úr nem erre lakik! - szóltam a sofőrnek.
- Ugyan kérem, az uraság villái behálózzák Párizst! - válaszolta lesajnálóan, arra utalva, hogy még ezt sem tudom... Igaza van, ebbe tényleg nem gondoltam bele.
Az út valóban hosszú volt, mikor már épp kezdtem nagyon unni, megérkeztünk. Amikor kiszálltam az autóból, még nem láttam a házat. Be kellett menni a kerítésen, végig egy ösvényen... és csak akkor tárult elém az eszméletlen villa. Viktor apja nem hazudtolta meg magát, az üvegfalak itt is megvoltak, csakúgy, mint a másik háznál.

Léonard bevezetett a nappaliba Matthieu-höz, aki már nagyon várt rám.
- Örülök, hogy eljöttél! Kérlek foglalj helyet! - mutatott a szürke kanapéra, ahova le is ültem, majd ő is elhelyezkedett. A nappali is nagyon szép volt, bár kissé sötét.

- Azért hívtalak ide, hogy Viktorról beszélgessünk. Tudom, hogy milyen nehéz lehet ez mindkettőtöknek. Én is keresztülmentem ezen, mikor édesapám meghalt.
- Igen, ezt a történetet ismerem!
- Tudom, és elég tanulságos is! Megismerkedtem Michelle-el, itt hagytam mindent, majd nyolc év után el kellett hagynom a szerelmemet és a gyermekeimet... Tomi még alig volt hat éves! De meg kellett tennem, nem hagyhattam, hogy valamelyik testvérem vegye át a vezetést, szép jövőt akartam Tominak. De ő már tizenkét éves korában megtagadott engem, mint apját, tehát utána Viktort kellett felkészítenem, ezért dolgozik máig a Gucci-ban. A fiúk biztos úgy mesélték, hogy hat évvel azután, hogy elmentem, visszatértem és követeltem őket. Igen, ez tényleg így történt de ezt csak azért tettem, hogy ki tudjam képezni valamelyiküket, hogy később ne valamelyik őrült unokatestvérük vegye át az üzletet - mesélte a már sokszor hallott történetet.
- Ezt most miért mondtad el nekem? - értetlenkedtem.
- Szerettem volna ha nem úgy gondolsz rám, mint a barátod kegyetlen apjára, aki csak úgy otthagyta a gyerekeit, később pedig minden nyáron idehurcolta őket. Szerettem volna ha tudod az igazságot, hisz megérdemled - magyarázta.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy talán ha Viktor most mellettem dönt, akkor előfordulhat, hogy később elhagy? - találgattam.
- Igen, erre akartam kilyukadni - vallotta be.
- Akkor fölöslegesen tetted, Viktor itt marad. Örökre - sóhajtottam.
- Valóban? - lepődött meg. - Erre nem számítottam, semmi esélyt nem láttam arra, hogy a Gucci mellett dönt!
- Egyedül nem tudta volna eldönteni... ezért megtettem helyette. Neki itt a helye, nekem pedig Budapesten! Ha nem tudja kitalálni, akkor nem vagyok neki elég fontos, tehát az a legjobb, ha marad - mondtam fájó szívvel.
- Őszintén büszke vagyok rád, Viktornak még nem volt ilyen barátnője! Az a vörös szépség nem is mérhető hozzád! Nem gondoltam volna, hogy egy 18 éves lány ennyire kötelességtudó...
- Így láttam helyesnek - vontam meg a vállam zavartan.
- Tudom, hogy ezzel mekkora áldozatot hozol! Köszönöm! - mosolygott rám.
- Szívesen! - mosolyogtam vissza.
- Szeretnélek körbevezetni, ha nincs ellenedre! - ajánlotta fel. - De csak egy szavadba kerül és a sofőröm már visz is vissza Párizsba!
- Szívesen megnézném a házat, gyönyörű! - álltam fel.
- Rendben, gyere! - indult ki a szobából, én meg utána.
A konyhába vezetett, ami sokkal világosabb volt, mint az utóbbi helyiség. Minden fehér volt, tiszta és rendezett.

- A rend a feleségemnek köszönhető, aki igazi konyhatündér! - támaszkodott meg a pulton.
- Tényleg nagyon szép - állapítottam meg.
Ezután lépcső vezetett fel a következő emeletre, ahol egy másik nappalit mutatott meg nekem Matthieu, amiből nyílt egy további konyha. A szoba igazán otthonos volt, rettentően tetszett!

Ezek után még bejutást nyertem pár szobába, de aztán elköszöntem Vész papától és a limuzinnal indultam vissza. A hotelig vitt, ahol Vivi már nagyon várt rám.
- Mi történt? Mit mondott? Normális volt? Miről beszéltetek? - faggatott, mikor beléptem a nappaliba.
- A sofőr elvitt a házához, Matthieu beszélt nekem a már unalomig ismételt sztoriról, hogy hogyan hagyta ott Viktorékat. Aztán körbevezetett a házban, megjegyezném, hogy nem ugyanaz a lakás volt, mint ahol legutóbb jártunk. És most itt vagyok! - mondtam el címszavakban az elmúlt pár óra történéseit.
- De kedves volt? Nem volt bunkó? - kérdezgetett tovább.
- Nem, tényleg nagyon udvarias volt - nyugtattam meg. - Viszont most kicsit lepihenek, fáradt vagyok! - mentem be a szobámba.
Ledőltem az ágyamra és a plafont bámulva elmélkedtem. Talán kissé igazságtalanul viselkedtem Viktorral, nem tudom. Lehet, hogy nem kellett volna annyira kiakadnom ezen a Gucci dolgon, bár szerintem jogosan tettem. Viszont azt megértem, hogy dönteni nem volt képes. Számomra is lehetetlen lett volna a választás, ezzel tisztában vagyok. Én nagyon örülnék neki, ha nem haragban válnánk el, szeretném, ha tudná: nem haragszom és sok szerencsét kívánok neki. Viszont a mai estén Tominak fogok szurkolni, remélem kibékíti Vivit, jó lenne, ha ők sem haragban válnának el. A gondolataimat épp a lány szakított félbe, hangos kiáltásával, ami a nappaliból jött.
- Cinty! El kéne kezdeni csomagolni! Holnap indulunk! - csuklott el a barátnőm hangja, nekem pedig egyenesen belehasadt a szívem.
- Előbb még elintézek valamit, de te nyugodtan kezdd el! - kiabáltam vissza.
Előkaptam egy papírt meg egy tollat, odaültem az asztalomhoz és elkezdtem írni. A sorok szépen lassan kezdték befedni a lapot...

A következő részben hozom a levelet! *Bia*

67. Rész: Walk away

Sziasztok! Vége a sulinak! Mindenkinek szuper és élményekben gazdag szünetet kívánok! Meghoztam a következő részt, remélem tetszik! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"- Jobb ötletem van! Kelly Clarkson - Walk away! - vigyorogtam gonoszan."

- Az nagyon illik! - helyeselt.
- Tudom... mikor kezdődik a próba? - néztem az órát.
- Nem tudom, hívd fel Tinát - javasolta.
Előkerestem a telefonom és tárcsáztam. Tina öt csöngés után vette fel.
- Szia, ne haragudj, de most nem igazán érek rá! - suttogta a telefonba, miközben hangos zene üvöltött a háttérben.
- Csak egy gyors kérdés! Este felléphetnék? Kelly Clarkson - Walk away?
- Neked arra gyakorlás se kell, gyere a klubba tízre! - ajánlotta fel. Ezek szerint a fiúk ma se lépnek fel.
- Mehetek tizenegyre? - kérdeztem, mivel Viktorral akkora beszéltük meg.
- Persze, de most muszáj mennem, szia! - tette le, de még előtte mintha Skrillex-et hallottam volna... furcsa!
- Megbeszéltem vele! - mondtam ünnepélyesen.
- Ennek örülök! Nem eszünk valamit? Nagyon éhes vagyok! - fogta a hasát.
- Benne vagyok! Utána shopping? Felejtsük el tizenegyig a fiúkat! - legyintettem.
- Nekem már nincs pénzem... minden elment Tomi óvadékára - tárta szét a karját.
- Nem gond, nekem még van egy csomó, és már csak holnapig kell kitartania, szóval ideje elverni! - siettem be a szobámba, előkerestem a pénztárcám és már indulhattunk is.
Párizs tele volt, nyüzsgött az egész város. Alig vártam, hogy belépjünk az első boltba, mivel az utcán nem lehetett lépni. Hirtelen megpillantottam a hatalmas "Début" feliratot, úgyhogy oda be is siettünk.
- Tina biztos nincs itt - néztem körbe.
- Emlékszel arra a napra, mikor először voltunk itt?
- Te jó atya úristen, de régen volt! - tört rám a felismerés. - Épp ruhát kerestünk a randira! Emlékszel, Tina mesélt nekünk a fiúkról! Olyan rendes volt, tényleg mindent elmondott... kivéve talán a legfontosabb dolgot... - sóhajtottam.
- Őt nem hibáztathatjuk, nem neki kellett volna elmondania! - védte a lányt.
- Persze, jól tudom! Rá nem haragszom, sőt, már a fiúkra se igazán. Csak nem esik jól, hogy Viktor nem tud dönteni... talán mégsem vagyok olyan fontos neki, mint ahogy azt képzeltem. Ez van, tudtam, hogy ez lesz, meg se kéne lepődnöm! - vontam vállat.
- Ne hibáztasd magad, inkább válassz pólót! Fekete, vagy rózsaszín? - mutatott két felakasztott, ugyanolyan (csak más színű) felsőt.

- Hm... nem tudom, neked melyik tetszik jobban? - fogtam a rózsaszínt.
- Nekem a fekete! De gyere, próbáljuk fel - húzott be a próbafülkébe.
Ő a feketét, én pedig a rózsaszínt próbáltam fel.
- Szerintem ez így jó! - néztem magunkat.
- Szerintem is! - helyeselt a barátnőm.
- Megvegyem? - kerestem az árát.
- Megköszönném! - mosolygott.
- Akkor mindenképp, irány a pénztár! - kaptam le magamról a pólót.
Kifizettem, indulhattunk tovább.
Elhaladtunk a Gucci mellett de természetesen nem mentünk be. Annál inkább vonzott minket a Louis Vuitton és Dolce&Gabbana, azokba mindenképp belátogattunk és nem is jöttünk ki üres kézzel.
Délután ötkor szatyrokkal telepakolt kezekkel nyitottuk ki a 232-es szoba ajtaját.
- Úristen, nagyon elfáradtam! - dőlt le Vivi a kanapéra.
- Tudom, én is - huppantam le mellé.
- Nem is ettünk, olyan éhes vagyok! - indult a konyhába, ahol sok mindent nem talált, tejen kívül. - Nem igaz, hogy nincs itthon semmi kaja!
- Sajnálom - mentem be én is az étkezőbe, hogy szemügyre vegyem a helyzetet.
- Éhen halok! - nyöszörgött.
- Vivi, mi olyan menők vagyunk, hogy van szobaszerviz! - kerestem elő a vonalas telefont, majd tárcsáztam. Kértem magunknak vacsorát, ami Chloé fel is hozott fél órán belül. Erről persze eszembe jutott, hogy mikor Vivi randin volt, Viktor szobaszervizeskedett. Olyan sokat nevettem akkor rajta...
- Ez nagyon finom! - hallottam Vivi hangját a konyhából, amivel félbeszakította a gondolatmenetemet.
Én is megkóstoltam a tésztát, tényleg isteni volt, elpusztítottunk mindent, amit Chloé hozott.
- Egy kis tv-zés, aztán mehetünk is a klubba! - idéztem fel magamban a Walk away sorait.
- Tv? Arra várhatsz, én gépezek! - ment a szobájába Vivi, én pedig a nappaliban telepedtem le, a tv-t bámulva.
Fél tizenegykor elkészültünk (mindketten az új pólónkat vettük fel, farmerrel) és elindultunk a diszkóba. Gyorsan odaértünk, a tömeg kezdett megfogyatkozni, bár még mindig sokan tolongtak.
A klubba érve Tinát kezdtük el keresni, aki a színpadon énekelt. Mikor megpillantott épp vége lett a számnak, ezért elkezdett felkonferálni.
- Szia - köszönt Viktor.
- Kelly Clarkson - Walk away! - ismertette a dalt Tina.
- Mennem kell - mutattam a színpad felé.
- Walk away? - kérdezte ijedten.
- Igen - bólintottam, miközben a színpad felé indultam, amire fel is léptem.
Tina elállt a mikrofontól, így helyet adva nekem.
- Készen állsz? - suttogta.
- Nem - vallottam be. - Nagyon nehéz dal!
- Menni fog - biztatott kedvesen.
- Nagyon remélem! - fordultam a közönség felé, miközben a dal elindult. Mindenki nagyon örült a választott számnak, tombolt a hallgatóság.

Remegő térdekkel belekezdtem a dalba.

http://www.youtube.com/watch?v=nFCuyLwhUzM

You've got your father (ezt megváltoztattam) and your brother
Every other undercover
Tellin' you what to say
You think I'm stupid (csavartam meg egy hajtincsemet)
But the truth is that it's cupid, baby
Lovin' you has made me this way
So before you point your finger (mutattam a semmibe)
Get your hands off of my trigger
Oh yeah
You need to know this situation's getting old
And now the more you talk
The less I can take, oh

I'm looking for attention
Not another question
Should you stay or should you go? (rajzoltam egy kérdőjelet a levegőbe)
Well, if you don't have the answer
Why are you still standin' here? (mutattam arra a helyre, ahol épp állt)
Hey, hey, hey, hey
Just walk away (itt hessegető mozdulatokkal fejeztem ki magam)
Just walk away
Just walk away

I waited here for you
Like a kid waiting after school
So tell me how come you never showed?
I gave you everything
And never asked for anything
And look at me I'm all alone (mutattam magamra)
So, before you start defendin'
Baby, stop all your pretendin' (néztem rá lesajnálóan)
I know you know I know
So what's the point in being slow
Let's get the show on the road today
Hey

I'm looking for attention
Not another question
Should you stay or should you go? (ismét a levegőbe rajzoltam)
Well, if you don't have the answer
Why are you still standin' here?
Hey, hey, hey, hey
Just walk away (legyintettem)
Just walk away
Just walk away

Következett a kedvenc részem, ami talán a legnehezebb is. Erőteljesen énekeltem, tele energiával, bele is dőltem.

I wanna love
I want a fire
To feel the burn
My desires
I want a man by my side
Not a boy who runs and hides
Are you gonna fight for me?
Die for me?
Live and breathe for me?
Do you care for me?
'Cause if you don't then just leave!

I'm looking for attention
Not another question
Should you stay or should you go?
Well, if you don't have the answer
Why are you still standin' here?
Hey, hey, hey, hey
Just walk away

If you don't have the answer
Walk away
Just walk (walk) away
(Just walk away)
Then just leave
Yeah yeah
Walk away
Walk away
Walk away

Vége lett a számnak, letöröltem a könnyeimet és visszaadtam a helyet Tinának. Lesétáltam a színpadról és Viktorhoz léptem.
- Ezt akarod? - kérdezte.
- Ha nem tudod eldönteni, akkor igen. Neked itt a helyed, nekem viszont haza kell mennem. Ez soha nem sikerülhetett volna, végig csak áltattuk magunkat - tártam szét a karom.
- Nem akarom, hogy vége legyen - vallotta be.
- Nem, én sem akarom! De így kell lennie, nincs más lehetőség - ráztam a fejem.
- Talán igazad van... - sóhajtott. És ezzel vége... - Viszont holnap este mindenképp gyertek el, Vivi érdekében! - figyelmeztetett.
- Mire készül Tomi? - mosolyodtam el akaratlanul.
- Meglátod! - titokzatoskodott, szokásához híven. - De tényleg gyertek el!
- Holnap apukáddal találkozom... - kezdtem, de aztán rájöttem, hogy neki talán erről nem kéne tudnia.
- Micsoda!? - döbbent le teljesen.
- Semmi, nem fontos - túrtam a hajamba.
- Találkozol apuval? Miért?
- Mert meghívott! - adtam egyszerű választ. - Azt mondjuk nem tudom, hogy honnan tudja a számom, de meghívott, ezért el fogok menni hozzá holnap!
- Tina... - nézett a lányra. - Csak ő adhatta meg a számod!
- Nem baj, ha ő nem mondta volna el, megszerezte volna máshogy!
- Ebben igazad van - értett egyet. - Akkor csak annyit mondanék, hogy vigyázz vele!
- Túl fogom élni! De most szeretnék visszamenni a szállásra, nagyon fáradt vagyok. Még azért találkozunk, nem?
- Mindenképp! - simította meg a karom.
Elköszöntem tőle, Vivivel hazamentünk és lefeküdtünk... hosszú nap volt! Tehát vége...

66. Rész: Dühroham

Sziasztok! Itt a következő rész, bár kissé rövid lett! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Nem láttam a belépő illetőt, csak a heves csókját éreztem a számon..."

Nem kellett látnom ahhoz, hogy tudjam ki ő, a csókja egyértelműen elárulta kilétét. Olyan vadul csókolt, hogy alig kaptam levegőt, a szívem a torkomban dobogott és majd' elájultam. Aztán rájöttem, hogy semmi joga nincs csak úgy lesmárolni, ezért konkrétan lepofoztam magamról.
- Ez most mire volt jó? - néztem rá idegesen.
- Nem tudtam megfékezni magam - vallotta be.
- A nyugodt srác nem bírja magát kordában tartani... érdekes! - förmedtem rá.
- Tizenkilenc év alatt feleannyit idegeskedtem, mint az elmúlt hónapban! Az első napokban folyton leléptél, aztán ott volt Colette, stresszeltem a randi miatt, Calais-ben apu miatt meg a szörfös haverod miatt! Aztán felkavart a veszekedésünk az esküvő előtt, ahogy maga az esemény is. Szerveztem a bulidat, Jean is bepróbálkozott nálad, aztán féltékeny lettél, azt is meg kellett oldanom, anyu meghalt, Tomiék is balhéztak... - sorolta a húzós helyzeteinket.
- Azt hiszed, hogy nekem olyan könnyű volt? Belép az életembe egy helyes srác, gyönyörű szemekkel és varázslatos mosollyal, akibe idővel beleszeretek! Kiderül, hogy van egy barátnője, majd kiderül, hogy még sincs! Aztán megjelenik még egy lány, aki szintén a barátnőjének titulálja magát! Bocs, helyesbítek! Volt barátnőnek állítja be magát, akivel még mindig összejársz! Róla is kiderül, hogy hazug, majd még jó sokáig a színen marad! Egészen tegnapig! Aztán koktélt akarsz inni, Vivi kiakad rám, Calais, megcsíp egy medúza, beállít az apád, rám hajt egy szörfös pasi, négy ütéssel a padlóra küldesz, közben Jean is becsap, közeleg a szülinapom, végül el is érkezik, anyu felhív, esküvő... - vettem mély levegőt, majd folytattam. - Elönt a féltékenység, anyukád meghal, megjelenik Geri, Vivi kiborul... és végül kiderül, hogy te öröklöd a világ egyik legnagyobb divatcégét! Ennél még az is jobb lett volna, ha elárulod, hogy van Budapesten feleséged és három kölyköd!
- Azért nekem talán nehezebb, hisz nekem kell választanom! Mit gondolsz, milyen érzés? Választani a számomra két legfontosabb dolog között, ráadásul kevesebb, mint egy hét alatt! Te meg tudnád tenni? Képes lennél rá? - tett fel egy csomó kérdést.
- Nem tudom, honnan kéne tudnom? Az én apám nem hagyott rám milliárdokat érő üzletet, nem száll rám hatalmas divatcég! Talán ha abban a helyzetben lennék, akkor sikerülne! Nem tudom, nem tudom! - fogtam a fejem.
- Én sem tudom, érted? Nem tudom mit tegyek!
- Legjobb lesz ha hazamész és kitalálod! A velem töltött idő nem fog segíteni! - nyitottam ki az ajtót, enyhén célozva arra, hogy menjen el. Viktor vette az adást, bólintott és elment.
- Istenem! - üvöltöttem, majd hirtelen ötlettől felbuzdulva berontottam a szobámba, kikaptam a szekrényemből a kék estélyimet, rádobtam az ágyamra, megragadtam egy kést és jó erősen beledöftem. Átszakítottam az ágyneműmet is, de ez most cseppet sem zavart. A kést egy határozott mozdulattal végighúztam a ruhán, így hatalmas lyukat szakítva benne. Ezután megragadtam a göncöt, megfogtam a hasadékot és erőből szétfeszítettem az anyagot. A cérna pattogott, a tül recsegett.
Ezután felkaptam az éjjeliszekrényről a Chanel parfümömet és nekidobtam a falnak. Sajnos ezt nem gondoltam végi túl alaposan, ezért egy szilánk beleállt a vállamba. Nem baj, kitéptem onnan, miközben a drága lötty végigfolyt a falon.
Következhetett a CD, amit kierőszakoltam a gépemből, majd egy tűvel akartam végigkaristolni, de valaki még idő előtt elkapta a karom.
- Mit művelsz? - kérdezte ijedten a futástól izzadt Vivi.
- Őrjöngök... - ültem le pár fokkal nyugodtabban az ágyamra, a szakadt ruci mellé.
- Mitől kaptál ilyen dührohamot?
- Szerinted? Viktortól... - forgattam a szemem.
- Mi történt? - érdeklődött.
- Hosszú - legyintettem, mivel semmi kedvem nem volt elmesélni, aztán végül mégis muszáj volt.
- Sajnálom... de ha ez felvidít, Tomi engem egész nap hívogatott, egészen addig, amíg ki nem kapcsoltam a telefonomat - mesélte.
- Mi lesz ebből? - néztem körbe, szemügyre vettem a szilánkokat a földön és a mellettem pihenő, ruhának nem nevezhető cafatot.
- Azt nem tudom, de többet ilyet ne csinálj! Még a végén kárt teszel magadban! - figyelmeztetett, majd megcsörrent a telefonom, amit gyorsan fel is kaptam, bár a szám ismeretlen volt.
- Tessék! - szóltam bele.
- Jó napot, Cinthiával beszélek? - kérdezte egy ismerős férfihang.
- Igen, én vagyok az!
- Matthieu vagyok, és beszélni szeretnék veled. De nem telefonon, az nem az én stílusom. Szeretném, ha meglátogatnál - kérte.
- Én? - döbbentem le, hisz azok után, hogy betörtem hozzá, nem ilyen magatartást vártam...
- Igen, a holnapi nap megfelel? Küldenék érted egy kocsit - ajánlotta fel.
- Rendben... - válaszoltam furán.
- Tizenegyre ott lesz érted az autó! Holnap találkozunk! - tette le.
- Mit akar tőlem? - gondolkoztam.
- Fogalmam sincs - sóhajtott Vivi, aki ezek szerint mindent hallott. - Mutassak valamit?
- Mit?
- Egy rajzot, amit azóta készítek, mióta először bementünk a Gucci-ba. Ma reggel lettem kész vele, és mindenképp oda akarom adni - indult a szobájába a művéért. - Tessék! - nyújtotta át. Ránéztem a képre és a lélegzetem is elállt. Olyan pontos mása volt az eredeti arcnak, hogy az szavakkal nem kifejezhető!
- Ez valami fantasztikus! - ámultam.
- Gondolod? Még egy rajzot se csináltam ilyen hosszú ideig - mosolygott.

- Ha nem te mondanád, hogy te rajzoltad, el se hinném! - néztem még mindig elképedve a grafikát.
- Láttam a szemedben, hogy mennyire tetszik. Gondoltam, hogy még jól fog jönni egy kép róla - emlékezett vissza.
- Igazad van... és most itt tartunk - tártam szét a karom.
- Figyelj, ha nem választ kapásból téged, akkor meg sem érdemel! - rázta a fejét.
- Talán így van...
- Szerintem ezt mondd is meg neki! - tanácsolta.
- Jobb ötletem van! Kelly Clarkson - Walk away! - vigyorogtam gonoszan.

65. Rész: Választani kell!

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom ezt a részt, de nem volt időm írni a táborban! Jó olvasást, komizzatok! *Bia*

"Én is hasonlóan tettem, bár nagyon nehezen tudtam elaludni."

Reggel, mikor felébredtem még csak 8 óra volt. A plafont bámulva gondolkoztam az elmúlt nap történésein. A haragom szinte teljesen eltűnt, helyébe a csalódottság és a szomorúság lépett. Annyira rosszul esett, hogy Viktor nem bízott bennem eléggé ahhoz, hogy ezt elmondja. És fáj, hogy ennyire hülye voltam... hogy nem vettem észre? A sok apró jelből más már rég kitalálta volna, én viszont még most is alig hiszem el. Sok volt ez nekem egy napra... jaj, istenem! Mi lesz ebből? Vivi is teljesen ki van akadva, én se viszonyulok jól a dolgokhoz, félek, hogy nem lesz jó vége a dolgoknak! Ma már huszonkilencedike van, két nap múlva hazamegyünk, és talán ez a dolog örökre megmérgezi a kapcsolatunkat!
Kimenetem a nappaliba, ahol épp Vivi rajzolt.
- Jó sokat aludtál! - köszöntött.
- Annyira azért nem, még csak nyolc óra! - számolgattam.
- Nyolc? Valamit nagyon elnéztél, már negyed egy van! - világosított fel.
- Most hülyítesz? - siettem vissza a szobámba, hogy újra megnézzem az éjjeli szekrényen lévő vekkert. - Ez nyolcat mutat! - erősködtem.
- Talán azért, mert megállt! - mutatott a másodperc mutatóra, ami nem mozdult.
- Ezt nem hiszem el! Tényleg negyed egy van? Viktor nagyon mérges lesz! - rohantam kétségbeesetten a hálómba, hogy gyorsan magamra kapjak valami öltözetet. Sminkelni se volt időm, sőt, a hajamat se fésültem meg. Sárga shortban és lila pólóban indultam el, mivel ezek voltak az első kezembe akadó dolgok.
Viktor lakásáig rohantam, de így is fél egyre értem oda. Vadul dobogó szívvel, ugrándozó pulzussal és őrült levegőkapkodással kopogtam be.
- Szia - nyitotta ki az ajtót a barátom, de aztán furcsán végignézett rajtam. - Gyönyörű vagy smink nélkül - mosolygott, majd kedvesen kisimított az arcomból egy kósza tincset. - Haragszol még?
Nem említette meg a késésemet...
- Az a mondanivalódtól függ - vágtam rá.
- Gyere be - invitált be.
Leültünk a kanapéra és Viktor hozott innivalót.
- Tehát - sóhajtott. - Azt már tudod, hogy apué a Gucci... De azt nem, hogy mit akart velünk megbeszélni tegnap.
- Erről akarsz beszélni? - kérdeztem.
- Igen. Tudod, apa augusztus harmadikán nászútra megy... már 50 éves, végigdolgozta az egész életét... most van egy felesége, akitől nem akar elszakadni... augusztus harmadikán hivatalosan is nyugdíjba megy... ez annyit jelent, hogy a legidősebb fiának át kell vennie az üzletet... de Tomi egyáltalán nem ért a divathoz... engem 11 éves korom óta Gucci ruhák öveznek, mindig ott dolgoztam...
- Át kell venned az üzletet? - néztem rá hitetlenül.
- Igen, át - bólintott szomorúan.
És ott, akkor úgy éreztem, hogy az életem elvesztette az értelmét! Ha nem jön velem Budapestre, úgy, ahogy megígérte, nem tudom mit fogok kezdeni magammal! Képes lettem volna megbocsátani azt, hogy elhallgatta az apja üzletét, annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítottam. Egyáltalán nem gondoltam komolyan azt a sok baromságot, amiket a veszekedések közben mondtam, hisz akkor csak a harag beszélt belőlem. Viszont azt akarom, hogy boldog legyen, ezért valahogy túl fogom élni.
- De apu választás elé állít, tehát döntenem kell közted és a családom között, ami teljességgel lehetetlen - hajtotta le a fejét.
- Mindketten tudjuk, hogy nem engem kell választanod! - temettem az arcom a kezembe, és hagytam, hogy a könnycseppek végig follyanak a karomon.
- Ne sírj! - ölelt át. - Még nem döntöttem el!
- Akkor én két napig ölbe tett kézzel várjam, hogy válassz? - bújtam ki a karjaiból. - Mindkettőnknek könnyebb, ha most kimondod! Viszont nem fogom hagyni, hogy eldobd magadtól az örökséget!
- Nem akarlak egyedül hagyni! Viszont Tinát se... - szenvedett.
- És Tomi? Ő hazamegy? - néztem rá.
- Odamegy, ahova én - tárta szét a karját.
- Vivi... - jutott eszembe.
- Annyira szeretlek - nézett mélyen, nagyon mélyen a szemembe.
- Annyira azért mégsem, hogy otthagyd a Gucci-t! - húztam a számat. - Ezt nem is várom el, a család fontosabb. De akkor ne próbálj meg levenni a lábamról! Ne mondd, hogy olyan nagyon szeretsz, mivel annyira azért mégsem! Ha nem tudsz dönteni, az annyit jelent, hogy nem vagyok elég fontos ahhoz, hogy eldobd a családi örökséget! Talán ez nem is gond, hisz neked itt a helyed, nekem pedig Magyarországon.
- Mi lenne, ha a te helyed is itt lenne? - kérdezte félve.
- Ha te nem hagyod el a családod, akkor én sem fogom! Már felvettek a kiszemelt egyetemre is, nekem ott a helyem! - szögeztem le.
- Akkor mi legyen? - dőlt hátra fáradtan.
- Szeretném, ha eldöntenéd! Szeretném, ha kimondanád, hogy mi a fontosabb! Én nem fogok választani helyetted - ráztam a fejem. - Estig találd ki... kérlek! - simítottam meg a karját, talán utoljára. Már épp visszahúztam volna a kezem, mikor Viktor elkapta és az arcához emelte. Kezemmel végigsimított a saját arcán, miközben lehunyta a szemét. Kedvem lett volna belehalni ebbe az érintésbe, hisz talán soha többé nem fogom így megérinteni. Ezt ő is tudta, épp ezért csinálta.
- A klubban megbeszéljük - suttogta.
- Tízkor?
- Tizenegykor - helyesbített.
- Szia - álltam volna fel, de visszahúzott.
- Szia - hajolt közel, azzal a szándékkal, hogy megcsókol. Ezt én nem akartam, mivel biztos, hogy akkor nem tudtam volna elengedni. Elhajoltam tőle, felálltam és az ajtóhoz léptem. Kinyitottam, de még egy pillanatra visszanéztem. Mintha Viktor szemében egy könnycsepp csillant volna... Nem, az lehetetlen! Erőt vettem magamon és kiléptem a házból, de alig bírtam megállni, hogy ott helyben el ne bőgjem magam.
Meg kellett találnom a legközelebbi olyan helyet, ahol ismerek valakit. Ez ebben az esetben Krisztián cukrászdája volt, pár lépésnyire Viktor lakásától. Berontottam, lerogytam a földre és sírtam. Nekitámasztottam a hátam a falnak, felhúztam a térdeimet és rájuk tettem a fejem.
- Cinthia! - ismert fel valaki. - Cinthia, mi a baj? - sietett oda hozzám Tina.
- El fogom veszíteni! Nem engem fog választani! Fáj! - szipogtam.
- Úgy sajnálom! - simogatta a hajam.
- Nem kell! Végig tudtam, hogy ez lesz! Tudtam, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik! Tudtam, hogy nem kéne beleszeretnem! Tudtam! - sírtam tovább.
- Nem tehetsz róla, hogy beleszerettél, sokat voltatok együtt!
- De én tudtam az első itt töltött estén, hogy ez lesz! Tisztán emlékszem a gondolataimra! "Mi ütött belém? Hisz ő is csak olyan, mint a többi. Ráadásul, egy hónap múlva elmegyek! És ő csak szeptemberben jön vissza Magyarországra! Ez az egész halálra van ítélve! Meg amúgy is! Ő is csak egy pasi a tömegből!" - idéztem fel a gondolataimat. - De aztán meggyőzött... meggyőzött a szavaival, és meggyőzött a szemével... a sötétbarna szemével...
- Tessék Tina, itt van az első adag! - lépett be a helységbe Krisztián, de aztán észrevett engem. - Mi történt? - kérdezte ijedten, majd letette a kezében tartott tálat és ő is odajött hozzám.
- Viktor elmondta - sóhajtott Tina.
- Tudok segíteni? - nézett rám Krisz.
- Sokkal jobban érezném magam a sütijeidtől - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Semmi akadály! Épp valami újjal próbálkozom, tessék! - nyújtotta át az imént letett tálat. - Piskóta, benne tejcsoki.
Nagyon jól nézett ki az edény tartalma, rögtön be is nyomtam párat.

- Mmm... nagyon finom - mutattam fel a hüvelykujjam.
- Köszönöm. Hozok még - ment vissza hátra.
- Szerintem én visszamegyek a szállásra - álltam fel, miközben letöröltem a könnyeimet.
- Biztos? Ne menjek veled? - pattant fel Tina.
- Nem kell, köszi. Mondd meg Krisztiánnak is, hogy köszönöm - indultam ki az ajtón.
A szálláshoz érve kezdett olyan érzésem lenni, mintha figyelnének, de aztán betudtam üldözési mániának.
A hotelszoba ajtaján találtam egy cetlit, ezzel a felirattal:
"Elegem van mindenkiből, Tomi egész nap hívogat! Elmentem futni, csak azzal tudom lenyugtatni magam! Puszi, Vivi"
Ezek szerint egyedül kell lennem a gondolataimmal...
Kinyitottam az ajtót aztán a kanapén helyezkedtem el. Folyamatosan járt az agyam, a hosszú gondolatmenetemet kopogás szakította meg. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Nem láttam a belépő illetőt, csak a heves csókját éreztem a számon...

64. Rész: Beautiful liar(s)

Sziasztok! Mint már említettem, a következő részt csak vasárnap vagy hétfőn tudom feltenni! Jó olvasást, komizzatok (bár valószínűleg a komikra csak vasárnap tudok válaszolni)! *Bia*

Cinthia szemszöge:

"- Tudom, de csak ennyi tellett tőlem - tárta szét a karját."

- Gyere, mennünk kell a próbára - sóhajtottam.
- Várj csak... van egy jó ötletem! - vágott sunyi képet.
- Na, erre kíváncsi vagyok! - néztem rá érdeklődve.
- Nem kell nekünk Tina és Laura - legyintett. - Van egy szám - mutatta fel a mutató ujját - amit két nő énekel. Két csodás énekesnő. És te imádod azt a számot. A helyzetünkre pedig pont illik. A második fele nem, de az első nagyon! - mosolygott.
- Azt hiszem tudom melyikre gondolsz - idéztem fel magamban a dalt.
- Oh, Be-yon-cé Beyoncé, Oh, Sha-ki-ra Shakira! - énekelte a szám elejét.
- Nem nem! - ráztam a fejem. - Oh, Cin-thi-a Cinthia, Oh, Vi-vi-en Vivien! - javítottam ki.
- Igazad van. Akkor a tied Beyoncé része? - kérdezte.
- De csak amiatt az egy sor miatt! He won't be the one to cry! - forgattam a szemem.
- Cseles! De most már induljunk! - kapta fel a cipőjét, én is így tettem, szóval már indulhattunk is.
Végigmentünk az utcán, é viszonylag gyorsan a klubban voltunk.
- Szia Tina! - köszöntünk neki.
- Sziasztok! Mi volt a srácokkal? - kérdezte félve.
- Ne is kérdezd! Barmok... - szorítottam ökölbe a kezem.
- Jaj, ne haragudjatok rám! Én mondtam nekik, hogy mondják el, de féltek! A lelkemre kötötték, hogy én sem teszem! - mesélte.
- Semmi gond, nem a te dolgod lett volna tudatni velünk! - simította meg Vivi a karját.
- Kezdhetjük is a próbát! - lelkesedtem. Próbáltam kizárni a rossz gondolatokat, nem akartam a fiúkról álmodozni. Ki kell használni a maradék ki időt, amit még itt tölthetünk!
- Mit szeretnétek énekelni? - ült le Tina a színpad szélére. - Elfelejtettem mondani! - jutott eszébe. - Laura nem tud eljönni, sajnálom!
- Semmi gond, végül arra jutottunk, hogy duettezni szeretnénk - vigyorogtam.
- Várjunk csak... a fiúk most mondták el... és pop szám... és két nő kell, hogy énekelje... Beyoncé & Shakira - Beautiful liar? - találta ki elsőre.
- Honnan tudtad? - ámult Vivi.
- Egyszerű következtetés! Imádom azt a számot! És valószínűleg Cintyé Beyoncé része, Vivié pedig Shakiráé - találgatott tovább.
- Szép! - dicsértem meg.
- Viktor állandó "én-nem-sírok-már-csak-azért-se" mániája miatt döntöttetek így? - nézett ránk (vagyis inkább rám).
- Részben. Vivi Shakira részét talán könnyebben tudja memorizálni - böktem a barátnőmbe.
- Memorizálni? Chö... - vonta meg az egyik vállát.
- Tudod a szöveget? - csodálkozott Tina.
- Persze - mondta természetesen.
- Ennek örülök, akkor kezdhetjük is... de hol a bandád? - néztem körbe.
- Á, mindig késnek - legyintett.
Nemsokára megérkezett a zenekar többi tagja, kezdődhetett a próba. Amúgy ők már mindkettőnket ismertek, engem még a Today was a fairytale miatt (te jó ég, de régen volt!), Vivit pedig a Geris dalai miatt.
A próba nagyon jól sikerült, Tina bandája nagyon jó fej. Sokat nevettünk, elmondtuk nekik a történetet, hogy értsék az általunk énekelt szám lényegét. Ők is mind lányok, úgyhogy értették az álláspontunkat.
Nagyon sokáig ott voltunk, kellett a gyakorlás. Tina nagyon kedvesen viszonyult hozzánk, mindenben a segítségünkre volt, de egy idő után már nagyon idegesek voltunk Vivivel, mert nem voltunk képesek eltalálni a hangokat. Végül csak sikerült, ezért diadalittasan indultunk a szállásra, hogy átöltözzünk.
- Nem tudok mit felvenni! - jött be a szobámba Vivi, fehérneműben, kétségbeesetten.
- Vedd fel azt a szoknyát, amit a Chanel-ben vettünk. A fodrosat, amin öv van! - tanácsoltam.
- Nem az nem jó, semmi nem megy hozzá! Ajj! - nyöszörgött.
- Akkor... az a ruha, ami egyszer volt rajtad egy bulin? Ami vajszínű, és a felső része ilyen fura... - próbáltam elmagyarázni. - És a H&M-ben vettétek!
- Ja, tudom! - suhant át a szobájába a darabért. - Erre gondolsz? - mutatta fel.
- Igen! Vedd fel hozzá a kedvenc nyakláncod, meg egy farmeringet, és már kész is vagy! - csettintettem.
- Jó, jó... de melyik cipőt vegyem? - harapott az ajkába.
- Azt, ami vajszínű és színes csíkos az alja! - javasoltam.
- Tényleg! - futott át a szobájába, majd pár perccel később útra készen lépett elém.
- Csini vagy! - dicsértem meg.

- Köszi! Te miben leszel? - érdeklődött.
- Talán abban - mutattam rá a zöld, lenge ruhámra.
- Ú, azt imádom! Igen, vedd azt! - lelkesedett.
- Rendben, akkor felveszem, rácsatolok egy övet és mehetünk! Hol kajáljunk? - kérdeztem, miközben belebújtam a ruciba.
- A klub melletti étteremben! Légy szi! Ott olyan finom dolgok vannak! - kérlelt.
- Tőlem! - adtam meg magam.
- De jó! - örvendezett.
- Na gyere, induljunk! Hogy nézek ki? - fordultam körbe a ruhámban.

- Jól nézel ki! - mosolygott.
- Menjünk! - kaptam fel az asztalról a kulcsom, eltettük a telefonunkat és már indultunk is.
Beültünk Vivi kedvenc helyére, amit már az első nap felfedezett. Mintha ezer éve lett volna, hogy megérkeztünk. Mikor sikítozva ujjongtunk a csodás hotelszobában, meg mikor a Gucci-ban hülyéskedtünk. Mikor Viktor először a szemembe nézett...
- Madame? Madame? - szólt egyre erőteljesebben a pincér. Kicsit elkalandoztam...
- Pardon! - kértem elnézést. Kikértük a vacsoránkat, és amíg várakoztunk rá, beszélgettünk.
- Sziasztok lányok! Rég találkoztunk! - lépett hozzánk egy szőke, kék szemű srác. Oldalán ott csüngött a barátnője, a füstös vörös.
- Jean... - sóhajtottam.
- És Colette! - villantotta a mosolyát a lány.
- Mit akartok? - néztem rájuk.
- Semmi különöset, csak gondoltuk köszönünk - válaszolt Jean.
- Ti ahhoz túl sunyik vagytok! Mit akartok? - kérdeztem újra.
- Csak kíváncsiskodni. Hol vannak a fiúk? - nézett körbe gonoszan Colette.
- A házukban - adott egyszerű választ Vivi.
- És ti miért nem vagytok velük? - érdeklődött Jean.
- Mi közötök nektek ahhoz? - kérdeztem.
- Semmi, csak érdeklődtük - vont vállat Colette. - Tudod, láttam tegnap Viktort... - kezdte volna a hazudozást, ha a szavába nem vágok.
- Azt hiszitek, hogy csak tit tudtok kíméletlenek lenni? - álltam fel. - Nagyon tévedtek! Jean, hogy van az orrod? Hány lány ütött ki azóta? - néztem rá. - Colette, bárcsak lenne egy gyűjtőszó az olyan lányokra, amint amilyen te vagy! Várj csak... van is! Ribancok! - vágtam hozzá. - Remélem kedvetekre csaljátok egymást, és sok szerencsét kívánok hozzá! Én nem kérek belőletek, eléggé megkeserítettétek már a nyaralásunkat! Még szerencse, hogy pazarlásnak tartom azt az energiát, amit rátok fecsérlek, tehát a gonosz húzásaitok ellenére is csodásan telt ez a hónap! Igaz, voltak hullámvölgyek, de végül mindig kitaláltunk belőlük! Viktorról meg csak annyit, hogy tegnap egész nap vele voltam, tehát ha láttad is, akkor az én társaságomban! És most megkérlek titeket, hogy húzzatok el az asztalunk 10 méteres körzetén kívülre!
A két "kedves" ismerős ledermedt a szavaim hallatán, ezért inkább némán engedelmeskedtek nekem.
- Mi volt ez, Cinthia? - ámult Vivi.
- Nem tudom! Elegem lett belőlük! - tártam szét a karom, miközben a pincér meghozta a kért ételeket.
Megvacsoráztunk, utána pedig a klubba siettünk mert késésben voltunk. A színpad mögött találkoztunk Tinával, aki épp a gitárral babrált.
- Szia! - köszöntünk neki.
- Sziasztok! Láttátok a fiúkat? - szakított el egy húrt.
- Nem... mit csinálsz? - mutattam a hangszerre.
- Hosszú - legyintett, majd folytatta a húrok gyötrését.
- A srácok jönnek? - ült le Vivi egy székre.
- Nem rég beszéltem velük, azt mondták itt lesznek kezdésre. Várjatok, kinézek - tette le a gitárt, és kiment. - Itt vannak! - jött vissza izgatottan. - Ha azt mondom gyertek, akkor gyertek! - sietett fel a gitárral a színpadra, a teremben pedig hatalmas tapsvihar tört ki az érkezésére.
- Ez lesz az első duettünk! - nézett rám idegesen Vivi.
- És nagyon jók leszünk! - biztattam.
- Jó estét, Párizs! - hallottam Tina hangját. - Ma az Eiffel-Pop helyett is mi játszunk, szegény srácok kissé kimerültek. De megígérhetem, hogy nem fogtok unatkozni, ugyanis két ismert lány fog fellépni elsőként. Mindkettővel találkoztatok már, ebben biztos vagyok! Híresek a gyönyörű hangjukról, és a sajátos stílusukról! - konferált fel minket Tina. - Köszöntsétek Cinthiát és Vivit! Gyertek fel lányok!
Felléptünk a színpadra, és rögtön két értetlen arccal találtuk szemben magunkat. Viktor nem tudta hova tenni a dolgokat, Tomi pedig alig hitt a szemének. Ránk nem számítottak ma este.
- A dal Beyoncé és Shakira közöse, a Beautiful liar... vagy inkább Beautiful Liars? Na, majd kiderül! - lépett el a mikrofontól a lány, így helyet adva nekünk. Mindannyian elfoglaltuk a helyünket, mi Vivivel pedig megkerestük a a szemünkkel a srácokat. Elkezdődött a szám...

http://www.youtube.com/watch?v=QrOe2h9RtWI

Ay, Ay, Ay
Nobody likes being played (suttogtam)
 Oh, Cinthia, Cinthia
Oh, Vivien, Vivien

He said I'm worth it, his one desire (mutattam fel a mutatóujjam)
I know things about 'em that you wouldn't wanna read about
He kissed me, his one and only, beautiful liar
Tell me how you tolerate the things that you just found out about (nézett rám Vivi)

You never know
Why are we the ones who suffer
I have to let go (legyintett a barátnőm)
He won't be the one to cry (néztem erősen Viktorra)

(Ay) Let's not kill the karma
(Ay) Let's not start a fight
(Ay) It's not worth the drama
For a beautiful liar
(Oh) Can't we laugh about it (Ha Ha Ha)
(Oh) It's not worth our time
(Oh) We can live without 'em
Just a beautiful liar

I trusted him, but when I followed you, I saw you together
I didn't know about you then 'till I saw you with him again
I walked in on your love scene, slow dancing
You stole everything, how can you say I did you wrong, yeah

You never know
When the pain and heartbreak's over
I have to let go
The innocence is gone

(Ay) Let's not kill the karma
(Ay) Let's not start a fight
(Ay) It's not worth the drama
For a beautiful liar
(Oh) Can't we laugh about it (Ha Ha Ha)
(Oh) It's not worth our time
(Oh) We can live without 'em
Just a beautiful liar

Tell me how to forgive you
When it's me who's ashamed
And I wish could free you
Of the hurt and the pain
But the answer is simple
He's the one to blame (mutattunk a srácokra)

(Ay) Cinthia, Cinthia
(Ay) Vivien, Vivien
(Oh) Cinthia, Cinthia
(Oh) Vivien, Vivien

(Ay) Let's not kill the karma
(Ay) Let's not start a fight
(Ay) It's not worth the drama
For a beautiful liar
(Oh) Can't we laugh about it (Ha Ha Ha)
(Oh) It's not worth our time
(Oh) We can live without 'em
Just two beautiful liars (...)

Próbáltunk minden csalódottságunkat és haragunkat belesűríteni a dalba, folyton artikuláltunk, gesztikuláltunk és mutogattunk. A fiúk egy-egy résznél lehajtották a fejüket, talán érezték, hogy igazunk van.
- Köszönjük! - hajoltunk meg, majd lesiettünk a színpadról.
- Ne haragudj - kapta el a karom Viktor.
- Nem haragszom, de fáj! Rosszul esik, hogy nem bíztál bennem! Én mindent elmondtam! Mindent! Már az első randin megnyíltam! Fáj, érted? - túrtam a hajamba.
- Tudom, és sajnálom! El kellett volna mondanom, tudom. Féltem, hogy mit mondanál. Féltem a reakciódtól! Féltem ettől - nézett rám fájdalmas arccal.
- Bárcsak előbb elmondtad volna...
- Van még valami, amit meg kell beszélnünk! - sóhajtott.
- Egy napra elég ennyi!
- De ezt muszáj megbeszélnünk! - győzködött.
- Ráér holnapig - indultam el.
- Cinthia! - fogta meg ismét a karom. - Kérlek! - nézett a szemembe.
- Nem hatsz meg... - ráztam a fejem.
- Akkor holnap hol találkozzunk? - adta be a derekát.
- Átmegyek hozzád dél körül - mondtam kapásból.
- Rendben, akkor ott találkozunk - bólintott.
- Szia - fordultam meg, és otthagytam. Vivi segítségére kellett sietnem, mert hallottam, hogy épp Tomival üvölt, féltem, hogy leüti. Mármint Vivi Tomit.
- És még azt a rohadt művésznevet se használtad, amit én találtam ki! Ha nem tetszik, csak annyit kell mondanod, hogy nem jó! Akkor gondolkodtam volna máson... vagy csak nem akarod azt használni, ami tőlem származik? Komolyan, már azt se tudom mit higgyek! Annyira megváltoztál a szememben! - kiabálta.
- Vivi, én az az ember vagyok, aki miattad kétszer is megverte a volt barátodat! - emlékeztette Tomi.
- Nem! Az az ember nem te vagy! Ő már rég elmondta volna, nem várt volna eddig! Te nem ő vagy! És a gond az, hogy én őt szeretem, nem téged! - lőtt túl a célon, még szerintem is. Hisz mindenki tudja, hogy szereti Tomit, ahogy én is Viktort. Ez most másról szól.
- Vivi, ne már! Ne mondd ezt! - kérte a srác.
- Sajnálom - nézett fel rá a barátnőm, majd megfordult és felém indult. - Menjünk haza! - törölte le a könnyeit.
- Gyere - karoltam át a vállát, így sétáltunk a hotelig.
- Elegem van! - vágta le magát a kanapéra.
- Nekem is - huppantam le mellé. - Tv? - mutattam a szerkezetre.
- Ha most akár egyetlen filmkockát is meg kell néznem, esküszöm, felakasztom magam! - fenyegetőzött.
- Jó, nyugi! Csak kérdeztem. VeTo... szerintem tök jó! - gondolkoztam.
- Szerintem is... Na jó, elegem van, lefekszem! - ment be a szobájába.
Én is hasonlóan tettem, bár nagyon nehezen tudtam elaludni.