2. Rész: Ajtók, ajtók, ajtók!

Itt a 2. rész! A képeket illetően, tudom, hogy előfordulhatnak más blogokban is, de higgyétek el, nem loptam egyiket se, a google-ön találtam az összeset. Azért remélem tetszik! Hope ya like it! :D *-* Figyelem! Első kommentelő nevét belefűzöm a sztoriba!! Jó olvasást! *Bia*

"A repülőtértől nem messze volt a hotel ezért oda indultunk legelőször, hogy becsekkoljunk, és kipakoljunk."

Fogtunk egy taxit, és beszálltunk. Pár perc múlva már a hotel bejárata előtt álltunk, vagy 7 bőrönddel, és a kézi poggyászokkal. Mikor nagy nehezen bejutottunk a keskeny ajtón, lefagytunk. Persze, láttunk a hotelről képeket, de így élőben valahogy más volt. Élőbb. Szóhoz se jutottunk. Az első dolog ami elénk tárult a hatalmas hall volt. Recepció, fotelek, meg minden.

A recepciónál egy fiatal hölgy várt minket. Kedvesen eltársalogtunk vele (franciául), és elkértünk a szobakulcsunkat. Elmondta, hogy a 6. emeleten vagyunk, a 232-as szobában. Boldogan sétáltunk a lifthez, ami felvitt a 6.ra. Egy hosszú folyosó tárult elénk, ami elég barátságos volt. Elindultunk, a szobánkat keresve. Nagy nehezen megtaláltuk a 232-es szobát, és benyitottunk. Na ha eddig teljesen odavoltunk a hotelért, akkor ezután már csak a mennyei jelzőt tudnám ráaggatni. Ahogy beléptünk, a nappali tárult elénk. Óriási terek... Te Jó Atya Úristen! Itt fogunk lakni egy hónapig!! Hirtelen elengedtünk a bőröndjeinket, és jobban szemügyre vettük a nappalit. A tv be volt kapcsolva, amit nem nagyon értettem, de hát oké.

Vivivel egymásra néztünk. Tudtam mire gondol. Látnunk kell a többit is!! Jobbra vettük az irányt ahol a fürdőszobát találtuk. Hát az valami eszméletlen volt. Volt zuhany és kád is, ami pont nekünk való, mivel Vivi fürdeni, én zuhanyozni szeretek.

Miután ezt a szobát is szemügyre vettük, ismét kiléptünk a nappaliba. Egy nyitott ajtó felé vettük az irányt, bár nem láttuk, hogy mi van odabenn. Beléptünk. A konyha volt az. Nagyon ideális volt számunkra, mivel nem volt az az eszméletlen nagy konyha, amit nem is szeretünk. De szíííínes volt!! Milyen jókat fogunk itt főzni! Jaj de jó!

Már majd szétvetett minket a boldogság, mikor rájöttünk, hogy valamit még elfelejtettünk. A szobáinkat. Már csak két ajtó volt, úgyhogy beléptünk az egyiken. Na jó ott már nem bírtuk tovább, és lányos sikítozásban törtünk ki! Ugráltunk, és ölelkeztünk. A dizájn lila volt, fehérrel vegyítve, ami irtó szépen festett. Imádom a lilát! Ez lesz az én szobám, az tuti!

- Stipistop, ez az én szobám! - kiáltottam fel, jelezve, hogy ez lesz az enyém. Vivi bólintott, bár tudom, hogy neki is nagyon tetszett. De most engedett. Átmentünk az ő szobájába, hogy megnézzük az milyen. Hát az is eszméletlen volt. Meseszép. Vivi stílusa, 100%-osan. Láttam az arcán, és éreztem az ölelésén, hogy nagyon boldog, és ettől én is nagyon boldog voltam.

- Ez csodaszép! - mondta - Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Nagyon szívesen. De most menjünk kipakolni. Ez egy hosszú nap lesz.
Bólintott, majd bele is kezdett. Behordta a bőröndjeit a szobájába, én pedig követtem a példáját. Elkezdtem pakolászni, de alighogy kinyitottam a szekrényem, egy sikítást hallottam, és egy csobbanást. Na ezt nem tudtam mire vélni. Gyorsan átrohantam Vivi szobájába, de nem volt ott. Ekkor a fürdőszobával próbálkoztam, a csobbanás miatt, de ott sem volt. Majd megláttam egy eldugott ajtót a nappaliban, és benyitottam. Lehidaltam, de szó szerint. Nem tudtam mit mondani. Egyszerűen képtelenség volt, amit látok. Mintha meghaltam volna, és a mennybe repültem volna. Ez viszont nem tűnt elképzelhetőnek, mivel nem nagyon emlékszem, hogy meghaltam volna. Talán álmodom. De mikor aludtam el...? Akkor ez a valóság! TE JÓ ÉG!!!
- ÁÁÁÁ!! - kiáltottam, és beugrattam. Hogy hova? Ide:

Valahogy a szülők elfelejtették említeni, hogy lesz egy beltéri medencénk is. De jól tették. Ha elmondták volna, lehet, hogy most nem lennénk benn mindketten ruhástul. Hát igen... merthogy beugrottunk, csak hogy ruhástul. Nem baj ez így volt jó. És még várt ránk pár meglepetés. Kikászálódtunk, és levetkőztünk fehérneműre, hogy ne csöpögtessük végig a vizet az egész lakáson, és egyikünk (hát persze, hogy én), elment száraz ruhákért. Mikor felöltöztünk, elkezdtünk dumálni.
- Én ezt nem hiszem el, de komolyan. Ilyen jó nyaralásunk még nem volt. És még szinte el se kezdődött. - mondta Vivi egy széles mosollyal a száján.
- Tudom! Hát, mondjuk nem tom mennyibe kerülhetett ez a szállás... biztos egy vagyonba. - gondolkodtam hangosan.
- Figyelj, a szüleink megmondták, hogy ezen ne aggódjunk. És szerintem igazuk van, mivel megérdemeljük. Végre felnőttünk. - nyugtatott Vivi.
- Lehet, hogy igazad van. Élvezzünk ki minden percet, mivel csak egy hónapot leszünk itt. Gyorsan elrepül... sajnos.
- Épp ezért kell, hogy most kipakoljunk, és elkészüljünk egy kis...
- SHOPPINGRA! - mondtuk egyszerre. Mindketten a saját szobánk felé vettük az irányt. De most se jött össze a kipakolás, mivel most én tettem felfedezést. Mikor visszamentem a medencéhez, hogy a vizes ruhákat kihozzam onnan, megpillantottam egy újabb ajtót. Beléptem. Vagyis inkább kiléptem... a teraszra!!

- Viviiiii! - sikítottam.
- Mi az? - ordított vissza, és hallottam, hogy bemegy a medencéhez. Gondolom észrevette a nyitott ajtót, mert ő is kilépett a teraszunkra.
- Na jó, azt hiszem, most értem el arra a pontra, hogy eldobom az agyam. Ez elképesztő!!! Ezt nem hiszem el! Úristeeen!! - mondta, vagy inkább sikította. És igaza volt. Ez már a fantasztikusság netovábbja. De volt még tovább. Volt hát. Megszólalt a csengő.
- Na ez már durva! Ki a franc az? - kérdeztem, inkább csak bele a levegőbe, mivel tudtam, hogy Vivi nem tud válaszolni. Visszamentünk a nappaliba, és ajtót nyitottunk.
- Bonjour! - köszöntött minket... a SZOBA SZERVIZ!! Egy francia nő, olyan 25 év körüli lépett a szobánkba, egy olyan tolós cuccal, amin a kaját szokták szállítani, amin most épp nem volt semmi.
- Bonjour! - köszöntöttük mi is, aztán elmagyarázta, hogy a következő egy hónapban amíg itt vagyunk, ő fogja nekünk a kaját szállítani, és az a célja - mivel ez egy elég hosszú idő -, hogy jó legyen köztünk a kapcsolat. Nagyon megörültünk a kedvességének, ezért mi is hasonlóan viszonyultunk hozzá. Megkérdezte, hogy kérünk-e valamit, mire egyszerre kezdtünk el beszélni. Szerencsére Chloé (így hívták), így is megértette a kéréseinket. Rendeltünk egy halom Ice Tea-t, meg chipset, meg sütiket. A nő távozott, és mi újra ketten maradtunk.
- Erre már nincsenek szavak! Ezt nem hiszem el! Már kifogytam a fantasztikus szinonimáiból! - mondta Vivi.
- Én tudok párat - mondtam, és elkezdtem sorolni - elképesztő, hihetetlen, bámulatos, lenyűgöző, csodás, szenzációs, fenomenális, rendkívüli, frenetikus, őrületes, varázslatos, szédítő, isteni, szuper, király, klassz, oltári, frankó, kúl, zsír, sirály, tuti, tök jó, kafa, baró, eszméletlen, haláli, brutál, menő, pompás, nagyszerű, állati, csúcsszuper, szupcsi, zsírkirály, fantörpikus, kircsi, űberkirály, szupi, vagány, istenkirály! - fejeztem be a hosszú sort.
- Őrült vagy! - mondta Vivi nevetve. - Szabadidődben szinoníma szótárakat böngészel? - kérdezte.
- Annyira stréber még nem vagyok. De mostmár tényleg pakoljunk. Várnak az üzletek! - mondtam, és azzal a lendülettel meg is indultam a szobám felé, hogy kipakoljak, és ha jól hallottam, akkor barátnőm is így tett. Egy óra múlva már útra készek voltunk egy jó kis shoppingolásra. Azalatt az egy óra alatt kipakoltunk, átöltöztünk, ettünk (megjött a szobaszervíz) és felraktunk egy halvány sminket. Lementünk a hotel elé, és ezzel megkezdődött a vásárlás. Elindultunk az utcán és minden kirakatot megszemléltünk, amelyik tetszett oda be is mentünk. Már pár órája mászkáltunk, mikor megpillantottam egy hatalmas Gucci feliratot.
- Ide be kell mennünk! - jelentettem ki, és behúztam barátnőmet. A választék oltári volt. Gyönyörű, selymes anyagok, klassz szinek, és sexi fazonok. Nem vagyok márka őrült, kábé egy Gucci cuccom sincs, mert nagyon drágák, de ezek a ruhák a márkájuktól eltekintve is isteniek. Felpróbáltunk pár ruhát, és egymást fotózgattuk a telónkkal, csak úgy hülyülés céljából, mivel tudtuk, hogy úgyse veszünk meg egyet se, olyan drágák. Hirtelen megpillantottam egy kék estélyit. Annyira jól nézett ki, hogy arra nincsenek szavak. Gondoltam felpróbálom, hisz abból még nem lehet baj. Mekkorát tévedtem... Beleszerettem a ruhába. Nem voltam képes még levenni se.

Vivi kijött egy próbafülkéből, ő egész eddig ott, de mikor megpillantott, a szája elé kapta a kezét.
- Gyönyörű vagy! Eszméletlen! Lehidalok! - áradozott.
- Sajnos én is így érzem... mennyibe kerül? - kérdeztem, és ő már nyúlt is, hogy megnézze a címkét, de nem volt rajta. - Akkor leveszem, és megkérdezek valakit. - Levettem és kisétáltam a próbafülkéből. Odamentem az eladó pulthoz, de ott nem volt senki, viszont motoszkálást hallottam mögüle. - Khm... khm... - megköszörültem a torkom, de semmi - Pardon! - mondtam, erre már jött visszajelzés. Egy férfi emelkedett fel a pult mögül...