6. Rész: Début (Kezdet)

Itt a 6. rész! Komizzatok pls! *Bia*

"Én pedig követtem az utasításait és 10 perc múlva már lent voltunk az utcán."

- Szóval. A cél, minél több üzletet átnézni, minél több ruhát felpróbálni, minél kevesebb idő alatt. Nekem csak 3 órám van! Te elegánsat nézel, de nem mész a Gucciba, én pedig valami menőt. Elvégre egy rapperrel randizom. Mivel ezt nem fogjuk egy helyen megtalálni, szétválunk. Te mész erre, én meg arra. Ha megvan a ruha, telefonálunk. 3 óra múlva itt. Nyomás!! - hadarta, és mintha valami kommandós kiképzőben lennénk, diktálta a teendőket. Mindketten megindultunk a megadott irányba. Én "erre", ő meg "arra". Elindultam, és minden üzletbe benéztem, ahol elegáns ruhákat árultak. Egy csomót felpróbáltam, nagyot tetszettek, de valahogy nem volt meg az plusz bennük. Tudom, hogy nem a ruhámon fog múlni a holnapi nap, de mégiscsak nagyobb az önbizalmam ha valami oltári szép cuccban feszíthetek. Azt szeretném, hogy mikor Viktor holnap meglát, ezt gondolja: "Ez a csaj tényleg velem fog randizni? Mekkora mázlista vagyok!" Úgyhogy addig megyek, amíg meg nem találom a megfelelőt. Mintha esküvői ruhát keresnék, komolyan mondom. Jó, ez még nem olyan létfontosságú, de azért jól át kell gondolnom. Már másfél órája kavarogtam, mikor kezdtem megunni. Annyi üzletben jártam már, és annyi mindent felpróbáltam, és már nagyon elegem volt. Aztán megcsörrent a mobilom, és a kijelzőn Vivi neve virított.
- Én megvagyok. Ne is mondd, tudom, hogy te még nem. Hol vagy? - megmondtam az utcát, ahol épp álltam, szerencsére Vivi nem volt túl messze tőlem, úgyhogy pár perc múlva már együtt bolyongtunk az üzletek közt. Ahogy sétáltunk az egyik utcán, egyszer csak megakadt a szemem egy kirakaton. És azon belül is egy ruhán. Egy fekete koktélruha, halvány rózsaszín masnival a derekán. Álomszép volt! Felnéztem az üzlet feletti táblára. Ez volt az üzlet neve: Début (Kezdet). Hm... Kezdet... Ez lesz az! Beráncigáltam Vivit, és felpróbáltam a ruhát. Erre nincsenek szavak...

- Júúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúújj! - kiáltott barátnőm mikor kijöttem a próbafülkéből. Ez lesz az. Már az elején tudtam, de meg kellett győződnöm. - Eldobom az agyam! Ez eszméletlen! Elképesztő! Jézus, Mária! - sipákolt. Pont ezt a reakciót vártam.
- Ez lesz az. Biztos. 1000%! De... félek megnézni az árát... - vallottam be.
- Kisasszony, maga gyönyörű! - lépett hozzám egy nő. Ismerős volt a hangja... de ahogy felé fordultam, hirtelen összeállt a kép. Hangja = Viktor testvére, akit a klubban hallottam ma. Arca = a lány aki tegnap énekelt a második bandában. És ekkor minden értelmet nyert. Ő az a lány, egy másik zenész. Viktor testvére. Ez az egész olyan logikus. - És ne aggódjon az ár miatt, nem olyan drága. Én vagyok az egyik eladónő - mosolygott.
- Köszönöm. Kissé furcsán fog hangzani amit most mondani fogok de...
- Tudja ki vagyok, nem igaz? - kérdezte, de eléggé meglepett.
- Igen... de...
- Viktor mondta, hogy lehet, hogy összefutunk. Azt mondta meg foglak ismerni. Gyönyörű vagy és a barátnőddel érkezel majd, valamint csinos ruhákat fogsz próbálgatni. Ezt mondta. Ez pont illett rád. Cinthia, ugye? Tina! - mutatkozott be.
- Szia! Ő itt Vivi. - mutattam Vivire.
- Szia! - köszöntötte őt is. - Szóval. Ez lesz A ruha? Az első randis ruha? A lehetséges első csókos ruha? Jól gondold meg! - Tina nagyon kedvesnek és segítőkésznek látszott.
- Na jó. Semmi nem kerül vissza Viktorhoz? - kérdeztem. Csak akkor nyílok meg előtte, ha tudom, hogy köztünk marad.
- Ez természetes! Bízhatsz bennem.
- Akkor jó. Szóval. Érdeklődnék kicsit a tesódról. Mindent mondj el!
- Hol is kezdjem... - Tina belekezdett, és csak mondta, mondta, és mondta. Persze, Vivi kérésére Tomiról is mindent elmesélt. Jó volt hallgatni.

Ez a rész kicsit rövidre sikeredett, de a következőben leírom mit tudtunk meg Viktorról és Tomiról. Na meg Tináról is lesz szó. *Bia*

5. Rész: A három testvér

"- Én is! Na szia! - mondta Viktor..."

Csukódott egy ajtó, gondolom a lány távozott. Ezt nem hiszem el! Szereti?? Puszilja? Öleli? És közben nekem kacsingat, velem táncol, nekem vesz Ice Tea-t, és én utánam fut. Hát ez egy bunkó állat. Nem is magamat sajnálom, inkább azt a másik lányt, szegény, biztos komoly a kapcsolatuk, erre ez a paraszt velem táncol. És tessék, megint bebizonyosodik, hogy minden pasi ugyanolyan! Hirtelen kinyílt az ajtó... Basszus...
- Cinthia? Te hogy kerülsz ide? Mármint: Szia! Jaj de jó, hogy itt vagy, beszélni akartam veled. - mondta Viktor kissé meglepetten.
- Én viszont nem akarlak látni. Hagyj békén. Ne keress. Szia. - mondtam, és már ott se voltam. Futottam hazáig, elvégre melegítőben voltam. Ezt a barmot. Rá se jött, hogy meghallottam. Istenem... Valósággal feltéptem a bejárati ajtót, aztán becsaptam, és beestem Vivi szobájába.
- Na? Mi volt? Hol voltál? Kiderült valami? - kérdezte tágra nyílt szemekkel. Mindent elmondtam neki. A tegnapi megvilágosodásomat, a futást, mindent.
- Na látod ez az a pont ahol ezt kéne mondanom: Én megmondtam! De nem teszem. Azért jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze. Én túlélem. Csak az a másik lány... - mondtam, de nem lehettem túl meggyőző, mivel barátnőm furán méregetett. Végül nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt. - Úgyhogy ne haragudj, nem tudtam kideríteni hogy mi történt. Sajnálom.
- Hé! Nem a te hibád! - mondta, és abban a pillanatban kopogtak. - Biztos a szobaszerviz. - felálltam, és kisétáltam, majd kinyitottam az ajtót. Viktor állt előttem.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?? - förmedtem rá.
- Tomitól... - túrt bele a hajába.
- Ki a franc az a... - kezdtem, de Vivi ordítása félbeszakított.
- Hát persze! Tomi! Így hívták! - kiabálta, és kikászálódott a szobából.
- Ő hozta tegnap haza Vivit... Ő a dobosom, meg a rapper. - mondta Viktor. Mintha én ott se lettem volna, elkezdtek társalogni.
- Igen! Igen! De ugye nem voltam részeg? - kérdezte Vivi félve.
- Az attól függ nálad mi számít részegnek. 13 margarita? - kérdezte vigyorogva.
- MI??!! 13??? HOGY A JÓ FRANCBA??? - üvöltötte Vivi. - És Tomi hagyta? Hagyta, hogy bepiáljak?
- Hát... ő egy piára hívott meg. De te kérted a következőt... meg a következőt... az 5.-nél megpróbált leállítani... de elég makacs vagy! - mondta Viktor. - Ha Tomi nem lett volna, valahol a klub padlóján feküdnél épp most. A 13. után elkezdtél émelyegni, ezért amíg eszméletednél voltál, megkérdezte, hol szálltál meg. Utána nem engedte, hogy többet igyál, megfogott, és hazavitt.
- Óóóó... - kezdte Vivi. Na, kiváncsi vagyok erre mit reagál. - Milyen ééééédes! De amúgy ki ő? Valami gengszter rapper? Vagy mi?
- Tomi? Ő a legjobb barátom, a legjobb dobosom, a legjobb rapperem, és... a legjobb bátyám... - Na erre nem számítottam, de úgy érzem Vivi se...
- A bátyád? - kérdeztem, hogy végre belefolyhassak a beszélgetésbe.
- Igen. 1 évvel idősebb. Idén tölti a 20-at. És nekem elhihetitek, nagyon jó ember. Nem olyan "gengszter rapper", ahogy te mondtad. Mindig ő vigyázott rám, kis korunkban is, és most is. Bízhatsz benne. - mondta Vivinek.
- Na, tök jó, kiderült mi történt, de most húzz el. - váltottam hangnemet. Végülis még mindig van barátnője. - Egyáltalán miért jöttél?
- A szobámban leszek! - mondta Vivi és már el is tűnt.
- Csak... bejöhetek? - kérdezte, mivel még mindig az ajtóban állt. Gondoltam annyit megérdemel, hogy beadjon nekem valami gyenge sztorit. Majd utána elküldöm a francba. Beengedtem, és leültünk a kanapéra. - Na jó! Én nem tudom miért rágtál be, vagy hogy miért rohantál el tegnap... és ma... és ma még egyszer. De bármit is tettem, amivel megbántottalak, nagyon sajnálom, nem volt szándékos. Hidd el.
- Nem bántottál meg. De Viktor, neked barátnőd van!
- Mi?? - kérdezte, és a szemében őszinte meglepettséged láttam.
- Hát a lány. Aki hupikék törpikének nevezett... Az előbb a diszkóban a próba után!
- Te hallgatóztál? De mindegy is. Ő nem a barátnőm... - mondta.
- De azt mondtad szereted! - emlékeztettem erre a tényre.
- Az ember szereti a testvéreit... - Úristen!! Ő a testvére volt!! Ááá de ciki! Hát persze. Tök logikus. Én hülye... istenem! Nem vagyok képes bízni!! Miért??
- Mi? Ja, hogy a testvéred. Értem. Akkor mindegy... de akkor is. Te is csak egy pasi vagy. Eddig mindegyik elbánt velem. Szerintem te se leszel kivétel. - fakadtam ki.
- Szerintem viszont igen... - mondta, és megajándékozott a legszebb mosolyával.
- Akkor ezt hallgasd: én egy hónap múlva hazamegyek! Te maradsz! Ez nem működne! - mondtam, és közben Vivi érkezett a szobába, aki leült mellénk.
- De én is Magyarországon élek!
- De akkor is ott van az az egy hónap! Tudod mennyit változhatunk annyi idő alatt? - kérdeztem.
- Épp ez a szép benne! A bizonytalanság! Meg amúgy is! Hol van az még?
- Szerinted ez szép? - kérdeztem döbbenten.
- Hát, nem olyan szép mint te, de megteszi. - mondta, és belenézett a szemembe. Én meg csak vigyorogtam.
- Úgy látom rosszkor jöttem! - mondta Vivi és felállt, majd visszament a szobájába. Haha milyen vicces.
- De figyelj: - folytatta Viktor, és felém fordult, majd megfogta a kezem (!!) - Az a jövő. Ami most van az a fontos! Kit érdekel mi lesz később? Nagyon megkedveltelek, amit tulajdonképpen én se értek, hiszen ismerlek vagy egy napja. De amióta beléptél az életembe a kék estélyiddel meg az amerikai akcentusoddal, azóta nem tudlak kiverni a fejemből. - olyan csodás volt ez a pár mondat, már épp reagáltam volna, mikor idilli pillanatunkat Vivi zavarta meg.
- Te, Cinty figyelj már! Ez annyira vicces! - mondta, miközben belépett a szobába. Látszott rajta, hogy nem nagyon tudja épp miről van szó - Nekem bejön Tomi, neked meg bejön V... - és itt beleharapott a szájába. Valahogy ki ment a fejéből, hogy "V" is épp köztünk van. - Mindegy, majd később megdumáljuk. - kiment.
- Bejövök neked? - kapcsolt rögtön Viktor.
- Nem.
- Nem baj ha igen.
- De nem.
- Egy kicsikét se?
- Jó... egy kicsit talán... - vallottam be. Végülis, minek hazudjak magamnak? Igen, megkedveltem. Igaz. De...
- Figyelj, ez így kezd elég beteg lenni! Nem is ismerjük egymást. Holnap vacsorázz velem! Akkor majd kicsit jobban megismerjük egymást. - már épp nemet akartam mondani, mikor a fürdőszobából kikandikált egy kéz. Vivi keze volt, és felmutatta a hüvelykujját. Mondjak igent? Hát, ha már Vivi szerint is jó ötlet, akkor csak nem sülhet el rosszul. - Cinthia? Itt vagy? - kérdezte idegesen, mivel nem kapott választ.
- Persze. Hol? Mikor? - kérdeztem.
- Holnap, 7-kor. Küldetek érted egy limuzint. Legyél csini. Bár neked nem lesz nehéz... kis hupikék törpike! - válaszolt mosolyogva. Ez már rám ragad.
- De hol?
- Mystère... - mondta titokzatosan. Aha. Szóval rejtély. Szuper...
- Jó. Akkor. Még látlak addig?
- Minden megtörténhet. - mosolygott. - De most megyek, mert már 10 perce a boltban kéne lennem. Apám lecsesz.
- Tessék? - kérdeztem, mivel ezt nem nagyon értettem.
- Semmi. Nem érdekes. Akkor holnap. Vagy talán még ma? - titokzatoskodott.
- Na menj már! Kifelé! Mr. Mystère! - mondtam, és kilöktem a lakásból.
- ÁÁÁ! - kiabált Vivi, és ugrándozva közelített felém majd letepert! - Ez olyan szupeeer!! Testvérek! Felfogtad? Testvérek!! Úristeeen! - sikítozott, majd lemászott rólam, és segített felállni. - Te jó ég! - kapott a szájához hirtelen, mintha megijedt volna valamitől - Mit fogsz felvenni?? Shopping Timeee!! - ahogy ezt kimondta, megcsörrent a mobilja, úgyhogy megkereste és felvette. Ismeretlen szám volt.

Vivi szemszöge:

- Haló. - szóltam bele.
- Szia. Tomi vagyok. Tudod, tegnapról... A srác. - magyarázkodott.
- Igen persze. Emlékszem rád. Hogy is felejthetném el?
- Hát az alkoholmennyiségedből arra következtettem! - nevetett.
- Hát, volt egy kis gubanc, de a tesód kigobózta.
- Viktor? Megölöm! Mármint... Mit mondott? - kérdezte félve.
- Meghívtál egy italra, én hülye voltam, többet akartam, nem engedted, makacs voltam, elájultam, hazahoztál. Kábé ennyi.
- Jó. Figyelj, ne haragudj! Nem kellett volna engednem, hogy igyál. Sajnálom. - mondta.
- Nem a te hibád! Ne legyen bűntudatod! Semmi baj!
- Jó, jó, köszi. Akkor... majd látlak még?
- Párizs nem olyan nagy. Teszek róla, hogy összefussunk! - mondtam nevetve.
- Jó. Szia. - köszönt el, és letette.

Cinthia szemszöge:

- Elég szűkszavú... Meg kicsit félénk. - jegyezte meg Vivi. Ahogy kimondta megcsörrent a mobilja. Sms. Elolvasta, majd felnézett, és elmosolyodott. - Csak bátorítás kellett! - mondta, pötyögött egy választ, majd ledobta a telefonját a kanapára, és bement a szobájába. Odamentem a telefonjához, felvettem és megnéztem milyen sms-t kapott. "Randi ma? 6?" Juj! Randi! Jaj de jó. Vivivel talán szerelmi ügyekben elég hasonlóak vagyunk. Nem szeretjük, ha egy srác félénk, imádjuk a randikat, és elég romantikusak is vagyunk. Bár inkább Vivi. Neki eddig is sokkal komolyabb kapcsolatai voltak, mint nekem. Bármint, az enyémek is komolyak voltak, de csak az én részemről. De ő... az ő kapcsolatai mindig boldogan végződtek, sose sírt emiatt, mindig tudta, hogy kell cselekednie. Ezért is van, hogy az ő tanácsaiban nagyon megbízom. Amúgy a válasza: "Igen. Gyere értem." Valahogy minden olyan gyorsan történt. Vivi és Tomi, én és Viktor. Itt vagyunk 2 napja, és máris pasizunk. Ennyit a megállapodásunkról. Na mindegy.
- Na, - jött ki Vivi a szobájából, teljesen felöltözve és elkészülve. - még nem vagy kész? Nem hallottad mit mondtam?? Shopping Time!! Most! Neked elegánsnak kell lenned, nekem meg menőnek, úgyhogy most bemész abba a szobába, 5 perced van, hogy elkészülj! - mutatott a szobám felé. Én pedig követtem az utasításait és 10 perc múlva már lent voltunk az utcán.

4. Rész: Vivi nem tudja...

"Aludtam. Hosszú nap volt."
Reggel felébredtem, és ránéztem az órára. Júlis 2., reggel 9 óra. Szuper. Felkeltem, kinyitottam az ajtóm, és átmentem Vivihez, hogy megnézzem él-e még. Fúú, látszott rajta, hogy 3kor tántorgott haza. Hagyom aludni, hisz biztos nagyon fáradt. Átmentem a fürdőbe, hogy lekaparjam magamról a sminkem, és hogy lezuhanyozzak. Mikor ezekkel megvoltam, visszamentem a szobámba, és kinéztem az ablakon. Milyen jó idő van. Se túl meleg, se túl hideg. Hogy mi tenne nekem most nagyon jót? Egy futás. Ha azzal kezdtem a napom, akkor nem leszek olyan morgós egész nap. Felvettem egy futós szerkót, leggingst meg egy vékony pulcsit, felhúztam a tornacipőm, és elemeltem a telóm meg a füllhalgatóm az éjjeli szekrényemről. Aztán ezt írtam egy papírra: "Lementem futni. Majd jövök." Arra az esetre, ha Vivi felébredne amíg lenn vagyok, ne kapjon frászt. Halkan bementem a szobájába, és letettem az éjjeli szekrényére. Gyorsan copfba fogtam a hajam, kiléptem a folyosóra, és bezártam az ajtót. Lementem a lifttel, és már kint is voltam Párizs lenyűgöző utcáin. Bedugtam a fülhallgatót a fülembe, és megindultam. Nem úgy szeretek futni, hogy kiköpöm a tüdőm 300 m után, annyira sprinteltem, hanem szép nyugodtam, kocogva. Már egy ideje futottam, mikor elhaladtam egy Gucci bolt előtt. A Gucci bolt előtt, ahol tegnap Viktorral találkoztam. Imádkoztam, hogy ne vegyen észre...

Viktor szemszöge:

Épp egy fiatal lány ruháját tettem zacskóba, mikor megláttam Cinthiát. Elfutott a bolt előtt, elég gyorsan, de azt láttam, hogy melegítőben volt, úgyhogy arra következtettem, hogy fut. Elnézést kértem a lánytól, és szóltam egy kollégámnak, hogy vegye át, én meg gyorsan kimentem az üzlet elé. Láttam, hogy Cinthia úgy 100 méterre lehet tőlem, ezért elkezdtem futni, hogy beérjem. Mintha megérezte volna, hogy követem, egyre gyorsabban futott, és a távolság megmaradt köztünk. Gyerünk Viktor, szedd össze magad, be tudod érni! 10 éve focizom, és 5 éve teniszezem, erre lehagy egy lány? Gyerünk, szedd össze magad! Már kezdett csökkenni a köztük lévő távolság, mikor véletlen neki mentem egy idős úrnak. Megálltam, és segítettem neki visszanyerni az egyensúlyát. Mikor újra stabilan állt, megköszönte, és tovább ment. Én meg már épp újra elkezdtem volna futni, de akkor észrevettem, hogy Cinthia eltűnt. A fenébe!! Biztos befordult valami kis utcába. Ezt nem hiszem el, egy lányért se futottam még. Valami megfogott benne... de aztán olyan fura volt tegnap éjjel, nem tudom mi ütött belé. Gondoltam meg tudjuk beszélni, de úgy fest, ő nem vágyik erre. Talán túl rámenős voltam? Á, mindig elcseszem a lányokkal, de sosem tudom miért. Talán mert egyszerűen csak magamat adom. Ez lehet a baj...

Cinthia szemszöge:

Huh, végre lehagytam Viktort...

Vivi szemszöge:

Felébredtem. Még nem nyitottam ki a szemem, mivel aludni akartam. De ez nem jött össze ezért végül kinyitottam, de csak az egyiket, és azt is csak résnyire. Megfordultam, és ránéztem az órára. 11 óra... mikor feküdhettem le? Az egész homály... Mintha másnapos lennék, de az lehetetlen, mivel sose iszom alkoholt... Várjunk csak. Volt egy srác! Igen, igen! Valami "t" betűs neve volt. Vivi gondolkozz! Áh, nem megy. Mi ez itt? "Lementem futni. Majd jövök." Ja tényleg, Cinty. Ő olyan gyorsan elhúzott este... Mi lehetett vele? Minden esetre felhívom, hogy jöjjön vissza, talán ő hallotta, mikor jöttem haza. Benyomtam a gyorshívást. Kicsöngött.
- Haló! - vette fel Cinty, de hallottam a hangján, hogy liheg.
- Gyere fel! - közöltem nemes egyszerűséggel.
- Ezt a jó modort! - válaszolta. - Fél óra kell, hogy visszaérjek. Szia.
Letettem a telefont és kimentem a fürdőbe. Előre féltem az arcom látványától. Hát, mit ne mondjak, volt miért. A sminkem szétfolyt, az arcom meg fel volt püffedve. Leöblítettem az arcom, ami persze a sminkemet nem szedte le, de legalább felfrissültem. Ahhoz már nem volt erőm, hogy egyáltalán felemeljem a sminklemosós tubust, úgyhogy inkább visszamásztam az ágyamba, és aludtam. Nem sokkal később Cinty lépett a szobámba, amire persze felébredtem, és felültem az ágyba. Hát igen. Cinty reakciója az aszott fejemre nem volt kispályás. Előbb felvonta a fél szemöldökét, majd összehúzta a szemeit, és úgy nézett rám pár másodpercig. Mikor meggyőződött róla, hogy jól lát, felvonta mindkét szemöldökét, és egy apró mosolyt véltem felfedezni a szája szélén... majd végül kitört belőle a röhögés. Milyen együttérző. Már egy pár perce fetrengett a földön röhögve, mikor kezdtem megelégelni a dolgot, ezért megfogtam a párnám és rádobtam. Ez elég rossz ötlet volt, hisz köztudott, hogy nagyon bénán dobok... természetesen az ajtó melletti állólámpát találtam el, ami ennek következtében feldőlt, és nagy csattanással érte a földet.
- Huppsz... - mondtam, de inkább csak magamnak, mivel Cinty még mindig nevetett. Úgy döntöttem megvárom, míg befejezi. Nem sokkal később ez be is következett.
- Úgy nézel ki mint akit 2-szer kihánytak... - mondta a szemét törölgetve.
- Rohadt vicces. De van egy nagyobb bajunk. Nem emlékszem semmire. Látom magam előtt, ahogy elmész, de utána semmi. Káosz. Volt valami srác, meg a zenét is hallom, de ennyi. Azt se tudom mikor jöttem haza...
- Jó, figyelj, ne aggódj, felhívom a recepciót, és megkérdezem, hogy látták-e mikor jöttél haza. Mindent kiderítünk. - igaza volt. Egy kicsit megnyugodtam. Átment a nappaliba és onnan telefonált. Hallottam, ahogy franciául magyaráz, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy meg is értsem. Pár perc múlva visszajött, elég baljós arckifejezéssel. - Hát a recepciós lány látta mikor jöttél haza... biztos akarod tudni? - kérdezte, miközben a szája szélét rágta. Biztos csak szivat. Olyan későn nem jöhettem haza. Bólintottam, és ő folytatta - 7-kor... - kicsit meglepődtem, de ez azért még nem olyan durva. Hiszen 18 vagyok. De még nem volt vége. - De nem annyira voltál magadnál. Egy srác hozott a karjaiban, megkérdezte melyik a te szobád, és felvitt, majd pár perc múlva lejött és kisétált a hotelből. - fejezte be. Na ezen már kicsit kiakadtam. Mi az hogy nem voltam magamnál? És milyen srác? Ennyire összemelegedtünk, hogy neki a karjaiban kellett hazahoznia?? Ezt egyszerűen nem értettem.
- Én ezt nem értem... Hogy... Miért... Ki... - makogtam.
- Ne aggódj, van valaki aki biztosan emlékszik. Tessék, itt a kávéd, még telefonálás közben főztem neked. Te itt maradsz, megiszod, és megnyugszol. Én meg beszélek valakivel aki tudhatja, hogy mi is történt. - mondta. Már épp utána akartam szólni, hogy mégis kihez megy, de már zárta is a bejárati ajtót.
- Szuper. - suttogtam, fancsali képpel.

Cinthia szemszöge:

Csak egy valaki van, akit ismerek, ott volt tegnap este, és talán emlékszik, hogy mi történt. De most ő volt az akit a legkevésbé szerettem volna látni. Ez viszont mellékes, hiszen Viviről van szó. Van neki most elég baja, nem akartam most kifakadni neki, és elmesélni, hogy velem mi volt tegnap. Ami most számít, az az, hogy vele mi volt. Úgyhogy elindultam az utcán, a Gucci felé. Nem soká oda is értem, vettem egy mély levegőt, és beléptem. Viktort nem láttam rögtön, de gondoltam csak itt lesz valahol. Megkérdeztem egy kollégáját, aki azt mondta, hogy a klubban van, a diszkóban, épp próbája van. A francba. Most meg kéne találnom a klubbot. De tegnap sötét volt! Istenem... Megköszöntem a segítségét, és kimentem az üzletből. Most merre induljak? Fogalmam se volt, hogy merre kell menni, de elindultam az utcán, gondoltam, előbb utóbb csak odalyukadok. Igazam volt. 1 óra császkálás után végre újra magam előtt láttam a hosszú francia feliratot. Bementem, de nem volt ott senki, viszont hangokat hallottam egy ajtó mögül. Odamentem, megálltam előtte, és hallgatóztam. Viktor beszélt.
- Na jó, mára végeztünk, menjetek haza, és pihenjetek, este duplázunk!! - emberek mozogtak, meg füttyögtek, és ajtók nyitódtak. Valami másik ajtón távoztak, nem ott ahol én hallgatóztam, szerencsére. De ezután megszólalt egy nő.
- Na és Viktor, ki volt az a kis hupikék törpike akivel tegnap táncoltál? - kérdezte.
- Nem fontos! - vágta rá rögtön Viktor. Nem fontos? Á, értem, szóval ezért futott ma utánam, mert nem vagyok fontos...
- Ja persze. Vágom. De most asszem lépek. Puszit kéééérek! - mondta a lány, és hallottam, ahogy megölelik, és megpuszilják egymást... - Szeretlek!
- Én is! Na szia! - mondta Viktor...

3. Rész: Csak egy pasi a tömegből...

Meghoztam a 3. részt! Jó olvasást! *Bia*

"Egy férfi emelkedett fel a pult mögül..."

Egy húsz év körüli, sötétbarna, majdnem fekete hajú srác volt. Nálam magasabb, ami nem nehéz. Egy sportos fehér póló volt rajta, amire ennyi volt írva: Adidas. Miért vesz fel ilyet egy Gucci boltban? Nem értettem. A póló rövid ujjú volt, látszottak karjai, melyek nagyon férfiasak voltak, és minden mozdulatánál feszült a bicepsze. Izmos volt, de nem olyan undorító fajta, mikor az egész tested feszül, és látszanak az ereid. Olyan macsós fajta volt inkább. Teniszre tippelnék. Hasát nem láttam, de lefogadom, hogy kockás. De aztán belenéztem sötétbarna szemeibe... napokig tudnám bámulni ezt a gyönyörű szempárt...
- Je peux vous aider? (Segíthetek?) - kérdezte. Egy kicsit megráztam a fejem, hogy felébredjek a nyitott szemmel való álmodozásból.
- Oui! (Igen!) - mondtam, de mivel angolul nagyobb biztonsággal beszélek, ezt kérdeztem: - Parlez-vous anglais? (Beszélsz angolul?)
- Of course! (Persze!) How can I help you? (Segíthetek?) - kérdezte ismét.
- How much does this cost? (Ez mennyibe kerül?) - kérdeztem, és odanyújtottam neki a ruhát. Rám nézett barna szemeivel... Cinthia koncentrálj!!
- Wow, you have a beautiful accent! (Gyönyörű akcentusod van!) Are you from America? (Amerikai vagy?) - kérdezte, ügyet sem vetve a ruhára.
- No, actually, I'm hungarian! (Nem, igazából magyar vagyok!) - mondtam széles mosollyal. Szeretem ha az akcentusomat dicsérik. Mégiscsak 12 éve tanulom. Szeretek visszajelzést kapni. De ettől nem akarok elszállni, úgyhogy inkább figyeltem a reakcióit... kinek is? Még a nevét se tudom...
- Magyar vagy? - kérdezte legnagyobb meglepetésemre magyarul.
- Te is? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. Félig. Viktor! - nyújtotta a kezét bemutatkozásképp.
- Chintia. - kezet fogtunk. Keze meleg volt, és erős.
- Chinthia. Szép név. És mi szél hozott erre? - kérdezte kedvesen.
- A repülőgép. - mondtam, mire Viktor elmosolyodott.
- Nem pont így értettem.
- Tudom hogy értetted. Idén töltöm a 18-at, 17 nap múlva, ezért a barátnőmmel ketten elutaztunk ide, hogy itt töltsük a júliust. Shoppingolunk, bulizunk, meg ilyenek. Jövőre kezdjük az egyetemet, ezért az ősök úgy gondolták, hogy még utoljára érezzük jól magunkat.
- Jól hangzik. 18? Gratulálok. - mondta. - Én egész nyáron itt dekkolok... itt jobbak a nyári munkák. Egyébként én is Magyarországon élek, félig magyar, félig francia vagyok.
- Jaj de mázlista vagy! Én imádom Franciaországot! Legfőképpen Párizst! - mondtam vidáman.
- Én is, csak tudod, egy idő után unalmas. Eiffel-torony, ruhák, Diadalív, turisták. Nagyjából ennyi. Ja meg a Szajna. De ennyi.
- Elhiszem. - mondtam együttérzően.
- Mit is szerettél volna? Ja igen. A ruha. Ez kérlek szépen... forintban... - számolgatott fejben - Úgy 110 lehet.
- Ezer? - kérdeztem kikerekedett szemekkel. - Az túl sok.
- Sajnálom. Nem én szabom az árakat... Ez Gucci... - mondta gúnyosan. Látszott rajta, hogy nem nagyon kedveli ezt a munkát.
- Tudom, és megértem. Á, mindegy, csak túlélem enélkül a ruha nélkül valahogy. - mosolyogtam.
- Ezt őszintén remélem. - vigyorgott ő is.
- Akkor szia. - emeltem fel a ruhát, és indultam volna, hogy visszategyem, de utánam szólt.
- Hagyjad, majd visszateszem. - mondta, és kilépett a pult mögül, majd kivette a kezemből a ruhát, és elindult vele, de még egyszer visszanézett rám - Szia! - köszönt, és kacsintott egyet, én meg jól elpirultam, és csak mosolyogtam mint egy hülye gyerek. Sarkon fordultam, és kiléptem az üzletből, mert Vivi ott várt rám. Előre féltem a reakciójától.
- Love is in the air... - énekelgetett.
- Hahah, nagyon vicces. - fejeztem ki nemtetszésemet.
- Figyelj, én nem mondok semmit, ez a te életed, de csak egy dolgot kérek: vigyázz vele! És már most előre megmondom, hogy: Én megmondtam! Mert majd mikor Mr. Kacsingatós miatt bőgsz a takaród alatt, nem fogom ezt mondani, legjobb barátnő révén.
- Nyugi! Hisz az se biztos, hogy látom még az életben!
- Párizs nem olyan nagy...
- Jó, akkor majd vigyázok! Így megfelel?
- Inkább menjünk haza. - zárta le a vitát.
Szatyrokkal a kezünkben szálltunk be a hotel liftjébe (azért vásárolgattunk, csak nem a Gucciban). Mikor beléptünk a 232-es szobába, levágtuk a szatyrokat, majd magunkat, de ez utóbbit már a fotelbe. Bekapcsoltam a tv-t, és elkezdtünk nézni valami műsort, de inkább csak bámultunk ki a fejünkből, mert egyikünket se érdekelt valami francia szappanopera. Úgy egy óráig "néztük" a tv-t, de aztán meguntuk. 6 óra volt, ezért úgy döntöttünk elkészülünk az esti bulira. Én elmentem zuhanyozni, Vivi pedig ruhákat próbált. A szobájából ilyenek hallatszódtak ki: "Ez így nagyon űber!", "De ez sokkal jobban meg ehhez!", vagy "Ez borzalmas!", és "Na így leszek tök tuti!"
- Úgy hallom Vivi kész van... - gondoltam magamban. Úgy számoltam, hogy még hajmosásra is lesz időm, ezért a hajamra is engedtem vizet, és megmostam azt. Kiléptem a zuhany alól, és egy törülközőt csavartam magamra, meg egyet a hajamra is. Átmentem Vivi szobájába, hogy tudósítsam, hogy indulhat a fürdőbe.
- Hajat is mostál? - kérdezte.
- Nem, csak poénból csavartam törölközőt a búrámra! - mondtam cinikusan.
- Jól van na! Nem kell bekapni. Hogy festek? - kérdezte, és fordult egyet, hogy minden oldalról szemügyre vehessem. Nagyon csajszisan nézett ki. Tetszett az összeállítása. Egy szürke csőnacit vett fel, szürke-fehér csíkos, hosszú, ujjatlan pólót, rá egy fekete ujjatlan boleró szerűséget, fekete converse-t, és csini kiegészítőket.

- Csini vagy! - mondtam őszintén. Vivi bólintott, és elindult a fürdőbe, én meg a szobámba. Megszárítottam a hajam, de utána nagy gondba kerültem. Mit vegyek fel? Ezt a piros feliratos pólót, vagy azt a másik kockásat? Leggingst vagy farmert? Vagy talán szoknyát? Jaj nekem. Úgy 10 percig állhattam a szekrényem előtt, mire egy valamire való összeállítást össze tudtam kaparni. A választásom a következő volt: világoskék farmer, kék, "Forget Me Not" feliratos póló, kék magassarkú, kék bulizós táska, és egy kis kék lógós fülbi. Bekékültem!

- Nagyon kékre vetted a figurát, Cinty! - lépett be a szobámba Vivi.
- Tudom! - mosolyogtam. - Mennyi az idő?
- Asszem 7.
- Időnk mint a tenger. Mit csináljunk? Hoztam pár filmet... megnézhetünk egyet. - ajánlottam fel.
- Milyen utazás az, ahol a te egyik bőröndöd nem filmekkel, meg sorozatokkal telik meg?
- Semmilyen! - válaszoltam vigyorogva.
- Én inkább passzolok. Tudod, hogy nem vagyok az a filmrajongó. Inkább felnézek a netre, ha kész vagy a filmmel szólj, és akkor indulunk. - hát ezt jól megkaptam. Utálok egyedül filmet nézni! Na nem baj, azért túlélem. Mindketten a saját szobánkba mentünk, és végeztük kedvenc elfoglaltságunkat. Betettem találomra egy filmet, és végignéztem. Mire vége lett, már 9 óra volt, úgyhogy indulhattunk is. Tettünk el pénzt, hotelkulcsot, meg telót. Másra nagyon nem volt szükség. Már kezdett sötétedni, de nem bántuk. Csak mászkáltunk az utcákon, mire végül bementünk egy diszkóba. Valami hosszú francia neve volt. Beléptünk, és épp valami förtelmes electro zene szólt, Vivi legnagyobb örömére. Ő már indult is a táncparkettre, én pedig a bárhoz, hogy rendeljek valamit inni. A mixer fiú elég unszimpatikus volt, dehát ez van. Kértem magamnak egy vizet, Vivinek meg egy Ice Tea-t. Egymás után jöttek a dupstep, electro, és electro house számok. Elég unalmas, és monoton volt, ha egyedül jöttem volna, már rég elhúztam volna, de Vivi miatt maradtam. Lassan csak jön valami normális zene. Meg is kérdeztem a bárpultost, aki azt mondta, hogy 10-től jön az élő zene, valami banda. Reméltem az kicsit jobb lesz. Még pár percig ültem a bárnál, de aztán ismerős hangra lettem figyelmes. A színpad felé fordultam, és leesett az állam. Mivel megpillantottam őt. Viktort.  Ott állt fenn a színpadon, gitárral a nyakában, és franciául magyarázott. Úristen! Zenész! Te jó ég! Vivinek igaza volt, Párizs tényleg nem túl nagy... Arról beszélt, hogy popot és hasonlókat fognak játszani (vééégre), és hogy a bandájuk neve az "Eiffel-Pop". Még egy kicsit beszélt, de azt már nem nagyon értettem, mert elég nagy volt a hangzavar. Aztán belekezdett az első számba. Bruno Mars és Travie McCoy közösét, a Billionare-t énekelték. Travie rap részénel a dob mögött ülő srác egyszerre dobolt és rappelt, és mindkettőt istenien csinálta. De Viktor... az ő hangja álomszép volt. Egyszerűen nem tudok mit mondani rá. Egyszerre simogató és csiklandozó volt. 3 perc után vége lett a számnak, és jött egy újabb, majd a következő és a következő. Volt Coldplay, Flo Rida, Olly Murs, de még Usher is. Úgy egy órája mehetett a zene, mikor azon kaptam magam, hogy a parketten táncolok. Aztán Vikor bejelentette, hogy jön egy másik pop banda, és ők pedig elbúcsúznak. Még láttam, ahogy hátra mennek a színpad mögé, de utána már csak a másik banda állt a színpadon. Ők is elég jó zenét játszottak, itt az énekes egy nő volt, úgyhogy jött Rihanna, Beyoncé, meg Taylor Swift. Nagyon élveztem, konkrétan végigtáncoltam az estét, Vivi meg úgy elvolt. Már a vége felé járt Rihanna Diamonds-je, mikor valaki gyengéden megérintette a vállam a hátam mögül. Fordultam 180°-ot, és Viktort láttam magam előtt. Nagyot dobbant a szivem, amikor a szemembe nézett, azokkal a csodás barna szemeivel.
- Hogy kerülsz ide? - kérdezte, de úgy, hogy közel hajolt a fülemhez, a hangzavar miatt, így érezhettem a meleg mentolos leheletét, és az illatát.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem vissza.
- Még nem derült ki? - kérdezte, arra utalva, hogy láthattam zenélni.
- De, csak meglepett. - vallottam be. - Viszont te is kikövetkeztethetted volna, hogy miért vagyok itt. Bulizom!
- Értem. Táncolunk? - kérdezte határozottan. Szeretem ha egy srác tudja mit akar, és akár lehet egy kicsit rámenős is, de azt gyűlölöm, mikor félénk. Abban nincs semmi tűz. Bár kissé meglepett a kérdése.
- Persze! - feleletem. Egy táncból még nem lehet baj. De ahogy kimondtam, a Diamonds elhallgatott, és megszólalt a Bleeding Love, Leona Lewis száma, ami köztudottan lassú. Viktor nem tűnt meglepettnek, rögtön átkarolta a derekam, én pedig egy kis habozás után az ő nyakát. Mélyen a szemembe nézett, valósággal belefúrta a tekintetét az enyémbe. Én meg csak bámultam azokat a szemeket... Egy kis idő után vége lett a számnak, Viktor elengedett, és én is őt.
- Kérsz valamit inni? - kérdezte.
- Igen. Egy Ice Tea-t. - válaszoltam. Ennyit az egészséges életmódról. Bár azt már a chipsnél elcsesztem.
- Jó, mindjárt hozom, itt várj meg. - megindult a bár felé, majd egy kis idő múlva újra vissza hozzám. Ahogy közeledett, hirtelen átvillant valami az agyamon. Egy olyan megvilágosodás szerű. "Te jó ég, mit csinálok? Én nem vagyok ilyen! Nem táncikálok csak úgy random pasikkal! Mi ütött belém? Hisz ő is csak olyan, mint a többi. Ráadásul, egy hónap múlva elmegyek! És ő csak szeptemberben jön vissza Magyarországra! Ez az egész halálra van ítélve! Meg amúgy is! Ő is csak egy pasi a tömegből. És direkt megbeszéltük Vivivel. Semmi pasizás. Csak mi ketten!" Valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy lerázzam. - Itt van. - mondta, és felém nyújtott egy poharat. De én nem vettem el.
- Rosszul érzem magam, inkább haza megyek. Szia. - vágtam oda, és már ott se voltam. Odafutottam Vivihez, mondtam, hogy maradjon, mert most egyedül akarok lenni. Nyugodtan bulizzon, miattam ne aggódjon. Visszasiettem a hotelba, közben csak 3 kocsi ütött el majdnem. Éjfél felé járhatott, 5kor keltem, úgyhogy amúgy is elég fáradt voltam. Felmentem az emeletre, kinyitottam a mi szobánk ajtaját, és már benn is voltam. Úgy ahogy voltam, sminkestül, ruhástul, ékszerestül bedőltem az ágyba, és magamra zártam az ajtót. Aludtam. Hosszú nap volt.

2. Rész: Ajtók, ajtók, ajtók!

Itt a 2. rész! A képeket illetően, tudom, hogy előfordulhatnak más blogokban is, de higgyétek el, nem loptam egyiket se, a google-ön találtam az összeset. Azért remélem tetszik! Hope ya like it! :D *-* Figyelem! Első kommentelő nevét belefűzöm a sztoriba!! Jó olvasást! *Bia*

"A repülőtértől nem messze volt a hotel ezért oda indultunk legelőször, hogy becsekkoljunk, és kipakoljunk."

Fogtunk egy taxit, és beszálltunk. Pár perc múlva már a hotel bejárata előtt álltunk, vagy 7 bőrönddel, és a kézi poggyászokkal. Mikor nagy nehezen bejutottunk a keskeny ajtón, lefagytunk. Persze, láttunk a hotelről képeket, de így élőben valahogy más volt. Élőbb. Szóhoz se jutottunk. Az első dolog ami elénk tárult a hatalmas hall volt. Recepció, fotelek, meg minden.

A recepciónál egy fiatal hölgy várt minket. Kedvesen eltársalogtunk vele (franciául), és elkértünk a szobakulcsunkat. Elmondta, hogy a 6. emeleten vagyunk, a 232-as szobában. Boldogan sétáltunk a lifthez, ami felvitt a 6.ra. Egy hosszú folyosó tárult elénk, ami elég barátságos volt. Elindultunk, a szobánkat keresve. Nagy nehezen megtaláltuk a 232-es szobát, és benyitottunk. Na ha eddig teljesen odavoltunk a hotelért, akkor ezután már csak a mennyei jelzőt tudnám ráaggatni. Ahogy beléptünk, a nappali tárult elénk. Óriási terek... Te Jó Atya Úristen! Itt fogunk lakni egy hónapig!! Hirtelen elengedtünk a bőröndjeinket, és jobban szemügyre vettük a nappalit. A tv be volt kapcsolva, amit nem nagyon értettem, de hát oké.

Vivivel egymásra néztünk. Tudtam mire gondol. Látnunk kell a többit is!! Jobbra vettük az irányt ahol a fürdőszobát találtuk. Hát az valami eszméletlen volt. Volt zuhany és kád is, ami pont nekünk való, mivel Vivi fürdeni, én zuhanyozni szeretek.

Miután ezt a szobát is szemügyre vettük, ismét kiléptünk a nappaliba. Egy nyitott ajtó felé vettük az irányt, bár nem láttuk, hogy mi van odabenn. Beléptünk. A konyha volt az. Nagyon ideális volt számunkra, mivel nem volt az az eszméletlen nagy konyha, amit nem is szeretünk. De szíííínes volt!! Milyen jókat fogunk itt főzni! Jaj de jó!

Már majd szétvetett minket a boldogság, mikor rájöttünk, hogy valamit még elfelejtettünk. A szobáinkat. Már csak két ajtó volt, úgyhogy beléptünk az egyiken. Na jó ott már nem bírtuk tovább, és lányos sikítozásban törtünk ki! Ugráltunk, és ölelkeztünk. A dizájn lila volt, fehérrel vegyítve, ami irtó szépen festett. Imádom a lilát! Ez lesz az én szobám, az tuti!

- Stipistop, ez az én szobám! - kiáltottam fel, jelezve, hogy ez lesz az enyém. Vivi bólintott, bár tudom, hogy neki is nagyon tetszett. De most engedett. Átmentünk az ő szobájába, hogy megnézzük az milyen. Hát az is eszméletlen volt. Meseszép. Vivi stílusa, 100%-osan. Láttam az arcán, és éreztem az ölelésén, hogy nagyon boldog, és ettől én is nagyon boldog voltam.

- Ez csodaszép! - mondta - Köszönöm, hogy elhoztál ide!
- Nagyon szívesen. De most menjünk kipakolni. Ez egy hosszú nap lesz.
Bólintott, majd bele is kezdett. Behordta a bőröndjeit a szobájába, én pedig követtem a példáját. Elkezdtem pakolászni, de alighogy kinyitottam a szekrényem, egy sikítást hallottam, és egy csobbanást. Na ezt nem tudtam mire vélni. Gyorsan átrohantam Vivi szobájába, de nem volt ott. Ekkor a fürdőszobával próbálkoztam, a csobbanás miatt, de ott sem volt. Majd megláttam egy eldugott ajtót a nappaliban, és benyitottam. Lehidaltam, de szó szerint. Nem tudtam mit mondani. Egyszerűen képtelenség volt, amit látok. Mintha meghaltam volna, és a mennybe repültem volna. Ez viszont nem tűnt elképzelhetőnek, mivel nem nagyon emlékszem, hogy meghaltam volna. Talán álmodom. De mikor aludtam el...? Akkor ez a valóság! TE JÓ ÉG!!!
- ÁÁÁÁ!! - kiáltottam, és beugrattam. Hogy hova? Ide:

Valahogy a szülők elfelejtették említeni, hogy lesz egy beltéri medencénk is. De jól tették. Ha elmondták volna, lehet, hogy most nem lennénk benn mindketten ruhástul. Hát igen... merthogy beugrottunk, csak hogy ruhástul. Nem baj ez így volt jó. És még várt ránk pár meglepetés. Kikászálódtunk, és levetkőztünk fehérneműre, hogy ne csöpögtessük végig a vizet az egész lakáson, és egyikünk (hát persze, hogy én), elment száraz ruhákért. Mikor felöltöztünk, elkezdtünk dumálni.
- Én ezt nem hiszem el, de komolyan. Ilyen jó nyaralásunk még nem volt. És még szinte el se kezdődött. - mondta Vivi egy széles mosollyal a száján.
- Tudom! Hát, mondjuk nem tom mennyibe kerülhetett ez a szállás... biztos egy vagyonba. - gondolkodtam hangosan.
- Figyelj, a szüleink megmondták, hogy ezen ne aggódjunk. És szerintem igazuk van, mivel megérdemeljük. Végre felnőttünk. - nyugtatott Vivi.
- Lehet, hogy igazad van. Élvezzünk ki minden percet, mivel csak egy hónapot leszünk itt. Gyorsan elrepül... sajnos.
- Épp ezért kell, hogy most kipakoljunk, és elkészüljünk egy kis...
- SHOPPINGRA! - mondtuk egyszerre. Mindketten a saját szobánk felé vettük az irányt. De most se jött össze a kipakolás, mivel most én tettem felfedezést. Mikor visszamentem a medencéhez, hogy a vizes ruhákat kihozzam onnan, megpillantottam egy újabb ajtót. Beléptem. Vagyis inkább kiléptem... a teraszra!!

- Viviiiii! - sikítottam.
- Mi az? - ordított vissza, és hallottam, hogy bemegy a medencéhez. Gondolom észrevette a nyitott ajtót, mert ő is kilépett a teraszunkra.
- Na jó, azt hiszem, most értem el arra a pontra, hogy eldobom az agyam. Ez elképesztő!!! Ezt nem hiszem el! Úristeeen!! - mondta, vagy inkább sikította. És igaza volt. Ez már a fantasztikusság netovábbja. De volt még tovább. Volt hát. Megszólalt a csengő.
- Na ez már durva! Ki a franc az? - kérdeztem, inkább csak bele a levegőbe, mivel tudtam, hogy Vivi nem tud válaszolni. Visszamentünk a nappaliba, és ajtót nyitottunk.
- Bonjour! - köszöntött minket... a SZOBA SZERVIZ!! Egy francia nő, olyan 25 év körüli lépett a szobánkba, egy olyan tolós cuccal, amin a kaját szokták szállítani, amin most épp nem volt semmi.
- Bonjour! - köszöntöttük mi is, aztán elmagyarázta, hogy a következő egy hónapban amíg itt vagyunk, ő fogja nekünk a kaját szállítani, és az a célja - mivel ez egy elég hosszú idő -, hogy jó legyen köztünk a kapcsolat. Nagyon megörültünk a kedvességének, ezért mi is hasonlóan viszonyultunk hozzá. Megkérdezte, hogy kérünk-e valamit, mire egyszerre kezdtünk el beszélni. Szerencsére Chloé (így hívták), így is megértette a kéréseinket. Rendeltünk egy halom Ice Tea-t, meg chipset, meg sütiket. A nő távozott, és mi újra ketten maradtunk.
- Erre már nincsenek szavak! Ezt nem hiszem el! Már kifogytam a fantasztikus szinonimáiból! - mondta Vivi.
- Én tudok párat - mondtam, és elkezdtem sorolni - elképesztő, hihetetlen, bámulatos, lenyűgöző, csodás, szenzációs, fenomenális, rendkívüli, frenetikus, őrületes, varázslatos, szédítő, isteni, szuper, király, klassz, oltári, frankó, kúl, zsír, sirály, tuti, tök jó, kafa, baró, eszméletlen, haláli, brutál, menő, pompás, nagyszerű, állati, csúcsszuper, szupcsi, zsírkirály, fantörpikus, kircsi, űberkirály, szupi, vagány, istenkirály! - fejeztem be a hosszú sort.
- Őrült vagy! - mondta Vivi nevetve. - Szabadidődben szinoníma szótárakat böngészel? - kérdezte.
- Annyira stréber még nem vagyok. De mostmár tényleg pakoljunk. Várnak az üzletek! - mondtam, és azzal a lendülettel meg is indultam a szobám felé, hogy kipakoljak, és ha jól hallottam, akkor barátnőm is így tett. Egy óra múlva már útra készek voltunk egy jó kis shoppingolásra. Azalatt az egy óra alatt kipakoltunk, átöltöztünk, ettünk (megjött a szobaszervíz) és felraktunk egy halvány sminket. Lementünk a hotel elé, és ezzel megkezdődött a vásárlás. Elindultunk az utcán és minden kirakatot megszemléltünk, amelyik tetszett oda be is mentünk. Már pár órája mászkáltunk, mikor megpillantottam egy hatalmas Gucci feliratot.
- Ide be kell mennünk! - jelentettem ki, és behúztam barátnőmet. A választék oltári volt. Gyönyörű, selymes anyagok, klassz szinek, és sexi fazonok. Nem vagyok márka őrült, kábé egy Gucci cuccom sincs, mert nagyon drágák, de ezek a ruhák a márkájuktól eltekintve is isteniek. Felpróbáltunk pár ruhát, és egymást fotózgattuk a telónkkal, csak úgy hülyülés céljából, mivel tudtuk, hogy úgyse veszünk meg egyet se, olyan drágák. Hirtelen megpillantottam egy kék estélyit. Annyira jól nézett ki, hogy arra nincsenek szavak. Gondoltam felpróbálom, hisz abból még nem lehet baj. Mekkorát tévedtem... Beleszerettem a ruhába. Nem voltam képes még levenni se.

Vivi kijött egy próbafülkéből, ő egész eddig ott, de mikor megpillantott, a szája elé kapta a kezét.
- Gyönyörű vagy! Eszméletlen! Lehidalok! - áradozott.
- Sajnos én is így érzem... mennyibe kerül? - kérdeztem, és ő már nyúlt is, hogy megnézze a címkét, de nem volt rajta. - Akkor leveszem, és megkérdezek valakit. - Levettem és kisétáltam a próbafülkéből. Odamentem az eladó pulthoz, de ott nem volt senki, viszont motoszkálást hallottam mögüle. - Khm... khm... - megköszörültem a torkom, de semmi - Pardon! - mondtam, erre már jött visszajelzés. Egy férfi emelkedett fel a pult mögül...

1. Rész: Kezdet

Meghoztam az első részt!! Remélem tetszik :D *Bia*

Cinthia szemszöge:

Úristen, már alig bírok magammal! Ma elutazom Franciaországba! A divat és a szépség fővárosába! Ezt el sem tudom képzelni! 17 nap múlva töltöm a 18at és a nagynéném (aki tulajdonképpen már az anyukám) meglepett életem legjobb szülinapi ajándékával! Egy hónap, Párizsban, a barátnőmmel, Vivivel!!! Éljen, éljen! Ma van elseje (július), ezért ma indulunk, és csak 31-én jövünk vissza. Szülők nélkül, csak ketten, a világ legszebb hoteljében! Vivi szülei, és Eszter gatyája is ráment erre az utazásra. Hisz gondoljuk csak bele: a szállás, a kaja, a strand, a repjegy, és egy havi költőpénz (aminek persze 85%-a ruhákra fog elmenni). A hotelt mi választottuk, de szigorúan úgy, hogy nem tudtuk mennyibe kerül. A szülők azt mondták, hogy ne törődjünk az árral, hiszen mégiscsak most leszek 18, és megérdemlem. Vivi már 18 (fél éve), úgyhogy ő fog "vigyázni" rám. Amúgy a terv nagyjából ez: megérkezünk, kicsomagolunk. A reggeleket futással vagy tornával kezdjünk, és nem azért mert hülye anorexiás libák vagyunk, hanem mert egyszerűen szeretünk. Bár én biztos vagyok benne, hogy lesz olyan nap, mikor ez ki fog maradni. Aztán shopping, dumálás, kajálás, strandolás (persze nem Párizsban, ott nincs tenger, hanem már le van foglalva nekünk egy másik szállás 4 napra, oda kiutazunk majd az egyik héten és strandolunk a tengerparton), és persze a jól megérdemelt bulizás este, alkohol mentesen. De legfőképpen pasi mentesen. Most azért megyünk hogy szórakozzunk egy utolsót az egyetem előtt, nem azért hogy bepasizzunk. Ahogy így filóztam, hirtelen megcsörrent a mobilom, amit eléggé furcsálltam, mivel 5 óra volt (azért volt ennyi mert a repülő 8kor indul). Ránéztem a kijelzőre: Vivi volt az.
- Haló! - vettem fel a telefont - Mizu?
- Csak azért hívlak, hogy szóljak: ne késs el! - nevetett bele a telefonba.
- Köszönöm a figyelmeztetést, de az a helyzet, hogy én már útra kész vagyok! - mondtam "okosan".
- Akkor meg mi a fenére vársz?
- Eszterre. A fürdőben van, de mindjárt kész és akkor indulunk a reptérre! Ne aggódj, ott leszek! - mondtam. De igaza van, elég késős vagyok. Nem az a fél órákat kések fajta, de 10 percet mindig kell rám várni. Tudom, hogy ez nem jó szokás, de valahogy mindig elszámolom magam, és nem vagyok kész akkor, amikor kéne. Hát ez van...
- Jó, akkor ott találkozunk. - nyomta ki a telefont.
Ahogy letettük, Eszter jelent meg előttem.
- Mehetünk. - mondta, és már kapta is fel az öt (huppsz...) bőröndömet. Elvégre egy hónapra utazom el. Kell ruha! Úgy beszéltük meg, hogy 6kor találkozunk a reptéren. De akkora dugó volt, hogy mire elértünk a reptérre, negyed 7 volt. Vivi nem fog örülni...
- Csak hogy itt vagy... - indult meg felém mikor észrevett. Azt hittem ott fog leteperni. A szemei szikrákat szórtak. De sikerült felül kerekedni magán, odalépett hozzám, és megölelt. Elég furcsa belegondolni, hogy én vagyok az ötös tanuló, ő meg a hármas, és mégis ő az aki kiakad mikor nem vagyok valahol időben. Hiszen ő az aki soha nem ad be egy beadandó házidogát se időre. Én meg még a határidő előtt egy héttel odaadom a tanárnak. Furcsa.
- Igen, szerintem is furcsa, de most induljunk. - mondta. Na igen. Vivi valósággal olvas a gondolataimban. Talán az évek során a sok velem töltött idő alatt fejlesztette ki ezt a képességét. Előtte egy nyitott könyv vagyok, nem tudok neki hazudni, és nem is akarok. Na jó talán néha egy kicsit jó lenne megviccelni, de soha nem sikerül. Még pár éve, szerveztem neki egy meglepetés bulit a 16. szülinapjára. 1 hónappal előbb elkezdtem szervezni, de egy héttel a szervezés kezdete után közölte, hogy ne is törjem magam, tudja mire készülök, és bár nagyon szép gesztus, köztudott, hogy utálja a meglepetéseket. Ami igaz is. Ez is azon tulajdonságai közé tartozik, amit nem tudok megérteni. Hogy lehet nem szeretni a meglepetéseket? Én imádom őket. Egy jó meglepetésbuli minden álmom. És mivel Vivi utálja a meglepetéseket, nekem sem szervez. Esztert pedig minden évben megkérem, hogy ne szervezzen. Hisz ő tőle annyi mindent kaptam, és annyi mindent tesz mostanában is, hogy egy meglepetés buli miatt, nem szeretném hogy fájjon a feje. Nem vallaná be, de tudom, hogy gyűlöli a munkáját. Valami marketing igazgató valami hosszú nevű cégnél. Nagyon jól keres vele, de ha én nem lennék, rég elment volna színésznőnek. Csak hát, az nem fizet annyit, hogy eltartson engem. Hiszen fizette a iskolát, az angol és a francia nyelv iránti szenvedélyeimet csak egy fizetős suliban tudtam kiélni. Van egy meseszép házunk, ami nem nagy, van 2 szoba, egy nappali, meg persze az alapvető dolgok (fürdő, konyha stb.). De csodaszép. És ő fizette a számlákat és minden szükséges dolgot ahhoz, hogy nekem jó legyen, és lehessen belőlem valaki, mire felnövök. Ő mindig támogatott, soha nem mondta, hogy ne menjek színésznőnek, azt mondta, hogy ő nem akar beleszólni, ez az én döntésem. De aztán rájöttem, hogy az nem is olyan jó móka. Hiszen híresnek lenni, szerintem nem kifizetődő. Én azt szeretném, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, hogy ismerjék a szüleiket. Normális életet akarok nekik, és ha én hozzámennék valami színészkéhez, akitől 2 év után elválok, esetleg elkezdek drogozni, vagy ilyenek, akkor úgy járnak mint én. És azt senkinek nem kívánom. Ezért döntöttem úgy, hogy az újságírást választom, ott max a nevemet ismerik az olvasóim, meg talán páran az arcomat, így ha le akarok menni melegítőben a sarki boltba, nem lesz rólam 200 paparazzi fotó a címlapra ezzel a a felirattal: "Mától az új trend a melegítő! Kérdezd Cinthiát!" És ezt nem akartam. Az újságírás pont megfelelő ahhoz, hogy ilyen ne történjen, de mégis ismerjenek, és szeressenek az emberek. És szerintem a döntésemnek Eszter is örül.
Hú, asszem egy kicsit elgondolkodtam. Mire a gondolatmenetemet befejeztem, már a repülőn ültünk. A szülőktől érzékeny búcsút vettünk, de valahol mélyen mindketten örültünk, hogy egy kicsit szabadulunk tőlük, és csak ketten leszünk.
- Remélem nem lesz gubanc... - mondta Vivi, aki retteg a repülőktől, és csak miattam vállalta be, hogy így utazzunk, mivel én gyorsan odaakartam érni. Kocsival Magyarországról Franciaországba? Nem lett volna túl kellemes. És szerintem egyikünk sem vállalt volna 3 napi vezetést (már mindkettőnknek van jogsija, de lehet, hogy engem még nem engednének vezetni, hiszen még csak 17 vagyok).
- Nyugi, minden rendben lesz. - nyugtattam, remélem sikeresen. Mindketten elég fáradtak voltunk, ezért betettük a fülünkbe a füllhallgatóinkat, és már aludtunk is. Persze zenét nem hallgattunk rajta, úgy nem nagyon tudtunk volna aludni, de elég jó taktika, mivel ha mégsem tudnánk aludni, akkor sem szólnának hozzánk, mert látják, hogy zenét hallgatunk. És ha bármikor utazunk akár vonaton, akár repülőn, már megszokásból így teszünk.
Az út nagyjából 4-5 órát kell, hogy igénybe vegyen.

Vivi szemszöge:

Lehunytam a szemem, és már aludtam is. Mikor legközelebb kinyitottam, elég nagy pánikot véltem fölfedezni a repülőn. Légörvénybe keveredtünk. De nem olyan kis semmibe, hanem olyan szép nagyba, mint a filmeken. Azonnal pánikba estem, és alvó barátnőmet próbáltam ébresztgetni. De ő nem ébredt fel. Aztán egy sebet láttam a homlokán. Egy vérző sebet. Biztos elájult. Minden olyan gyorsan történt. Emberek lebegtek a levegőben, de én csak sírtam és sírtam hisztérikusan. Majd egyszer csak, valahonnan megrázott az áram, és elájultam. Minden elsötétült. Itt a vég...
- VIVIII! Ébredj már fel!! - üvöltötte a fülembe valaki. Kinyitottam a szemem. Cintyt láttam mellettem, ülni a repülőn. - Leszállunk!
- Mi?? - kérdeztem. És akkor világossá vált. Álmodtam. Tudhattam volna. Ha stresszes vagyok, mindig rosszat álmodok. Nagyon megkönnyebbültem, és megöleltem barátnőmet, hiszen nem haltunk meg. Kissé meglepődött, de viszonozta ölelésemet, és szép lassan leindultunk a repülőről.

Cinty szemszöge:

PÁRIZSBAN VAGYOOOOOOK!! El sem tudom képzelni! Végre turbulencia mentesen leszálltunk, és megérkeztünk a kedvenc városomba!! Ez lesz életem legeslegszebb hónapja!! A repülőtértől nem messze volt a hotel ezért oda indultunk legelőször, hogy becsekkoljunk, és kipakoljunk.

Remélem tetszik :D Ez még csak bevezető jellegű, az igazi esemény a következő részben jön! Komizzatok, ha tetszik, kritikák is jöhetnek. *Bia*

Bemutatkozás

Megkezdtem életem első blogját! Huhuu! Egy kis szereplő ismertetővel kezdem:

Mézes Cinthia:

18. életévét tölti, elvégezte a gimit. Soha nem jöttek össze a dolgai azokkal a fránya pasikkal, nem tudott bennük megbízni, és mindig összetörték. Édesapját elvesztette, édesanyja pedig alkoholista, ezért apukája testvére, Eszter nevelte. Nagyon szereti, soha nem is ismerte a szüleit, ezért nem is hiányoznak neki. Egyke. Iszonyatosan jól tanul, mindenből szín 5ös, és ezért nagyon sokat küzdött az évek során. Ebből ne azt vegyétek le, hogy stréber, hiszen nem is az. Imád öltözködni, shoppingolni, imádja az angol és a francia nyelvet, a barátnőit, a jó zenét (kedvencei: Taylor Swift, Bruno Mars, Usher) de a legeslegjobban énekelni és színészkedni szeret. Kicsi korától kezdve színésznő vagy énekesnő akart lenni, de ez végül nem jött neki össze, és a gimi végén az újságírást választotta, a többit pedig csak hobbi szinten. Kedves, segítőkész, érzékeny, romantikus. Ez utóbbi énjét pedig csak a romantikus filmek nézése közbeni sírásából tudjuk meg, hisz ezt az énjét még nem sikerült egy fiú által megmutatnia. Imádja a filmeket, sorozatőrült. Szeret enni, egészségesen táplálkozni, amire a nagynénje tanította meg. Vékony, átlagos magasságú, hosszú, hullámos barna hajú lány. Gyönyörű, bár ezt ő maga soha nem vallaná be, hiszen ahogy a legtöbb lány, ő se tartja magát szépnek. Van önbizalma, de nem öntelt, nagyképű, hanem egyszerűen csak pozitív. Bár ő is össze tud törni.

Németh Vivien:

Vivi Cinty legjobb barátnője, mindent együtt csinálnak, már az általános óta, egészen mostanáig. Az ő barátságuk irigylésre méltó, hiszen annyian jöttek ki-be az életükből, barátok, barátnők, de ők mindig együtt maradtak. Vivi szöges ellentéte Cinthiának, az egyetlen közös tulajdonságuk, hogy szeretnek shoppingolni. Vivi utál, sőt egyenesen gyűlöl tanulni, ami a jegyein is meglátszik (azon a matek és föci kettesen...). De ez soha nem okozott köztük feszültséget, Cinty néha megpróbálta korrepetálni Vivit, kisebb nagyobb sikerrel, de végül belátta, hogy tök mindegy. Vivi számára egyetlen tantárgy létezik, a rajz. Azt imádja, ő a rajztanárok kedvence, a művészi főiskola pedig tárt karokkal várja szeptemberben. A zenei ízlésük is különbözik, Vivi megőrül az electroért, Skrillex és Calvin Harris a kedvence. Tud angolul és franciául, de nem olyan szinten mint Cinthy. Szüleivel és testvéreivel él, van egy öccse, és egy nővére, és egy nagyon nagy családja. Cinthy sose mondta ki, de ezt nagyon irigyli. Neki csak egy egyszemélyes család jutott.

Remélem tetszik :D Majd lassan hozom az első részt is :D *Bia*